SUPPLY CHAIN

Rutinfeladatnak tűnik, sokan mégsem jól csinálják

Furcsának tűnhet, de sok cég nem, vagy csak ímmel-ámmal végez tárgyieszköz-leltárat. A kifogások palettája elég széles: nincs rá időnk, nincs IT-támogatásunk, nem tudunk napokra leállni stb. Ezekben a vállalkozásokban a leltár csak fogalomszinten működik, pedig óriási kockázat, ha nincs valós ellenőrzés az eszközök felett. A megszokásból, „eddig is így csináltuk, és minden rendben volt” alapon végzett leltár csak eseti módon képes meggátolni a vállalkozást érő károkat. Pesti János, az Antra ID Kft. informatikai vezetője a tárgyieszköz-leltározás fejlesztésének lehetőségeiről beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Tárolókapacitás folyóméterenként

Az Arabesque, Románia legnagyobb építőanyag- és építőipari termékforgalmazója jelentősen bővítette raktárkapacitását: új OHRA karos állványaik összesített hossza meghaladja a 250 métert, akár 5280 milliméteres magasság mellett. Az új állványrendszer jóval kevesebb helyet igényel, mint a korábbi padlós raktározási megoldás – így az Arabesque ismét elegendő kapacitással rendelkezik termékkínálatának bővítéséhez és növeléséhez, és a jövőben is megbízhatóan ki tudja elégíteni a vásárlói igényeket.

Az Ecoclean a parts2clean kiállításon – ugyanolyan változatos, mint a feladatok

A gyártás alapvető lépéseként az alkatrészek tisztítása jelentősen hozzájárul a termék minőségéhez és a hozzáadott értékhez. Az ezzel járó feladatok lényegesen szerteágazóbbá váltak és nagyobb kihívást jelentenek az elmúlt években. A parts2cleanen (Stuttgart 10-es csarnok, C38-as stand) az Ecoclean a különféle ipari szektorok nagyon különböző tisztítási alkalmazási területeihez és követelményeihez optimálisan adaptált termékcsaládot kínál. A szeptember 26. és 28. közötti stuttgarti szakkiállítást olyan előremutató szolgáltatási megoldások teszik teljessé, mint az új virtuális bemutatóterem, valamint az energiahatékonyság és a fenntarthatóság javításának lehetőségei.

Elektro-permanens és állandó mágneses berendezések az anyagmozgatásban és logisztikában

A modern ipar dinamikus fejlődése során az anyagmozgatás és logisztika kiemelt szerepet játszik a hatékony és zökkenőmentes termelésben, valamint a termékek gyors és pontos eljuttatásában a végfelhasználóhoz. Ezen folyamatok hatékonyságának növelése és optimalizálása érdekében egyre innovatívabb technológiákra van szükség.

Erősítés az automatizálás terén

A Jungheinrich megvásárolja a Magazino robotikai vállalat valamennyi részvényét az alapítóktól és korábbi társtulajdonosoktól.

Zsaluzópanelek tárolása behajlás nélkül

Az ULMA Construction vállalat OHRA karos állványrendszerrel mindössze hat hónap alatt új zsaluzópanel-raktárt épített. Az 58 méter hosszú, tetővel és burkolt hátsó fallal ellátott kültéri állványrendszert az állványok tengelytávolságának variálásával kifejezetten a rétegelt lemezek eltérő méreteihez igazították. Ez azt jelenti, hogy bármilyen méretű rétegelt lemez tárolható anélkül, hogy behajlana a tárolás során.

Minden présszerszám a saját helyén

A mélyhúzó szerszámok olyan költségigényes, egyedi gyártású termékek, amelyeket minden gyártandó munkadarabhoz egyedileg készítenek. Az akár hét tonna súlyú, értékes szerszámok tárolására a magyar Solvaro vállalat a szekszárdi telephelyén az OHRA speciális állványait szerelte fel.

Mesterséges intelligencia szövetséget alapít az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete és a Huawei

Egy közös mesterséges intelligencia szövetség létrehozását jelentette be az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) és a Huawei Technologies Magyarországon, a fényeslitkei East-West Gate terminálon megrendezett Nemzetközi Vasúti- és Logisztikai Fórumon. A júliusban megalakuló Ipari és Gyártási Mesterséges Intelligencia Globális Szövetség célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia-technológiák innovációját és alkalmazását az iparban és a gyártásban, valamint hogy fellendítse a digitális gazdaságot.

A raktárrendszerek szerepe a zavart ellátási láncok tekintetében

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt zavart ellátási láncok termékhiányhoz, növekvő költségekhez és hosszabb szállítási időkhöz vezettek. A raktározási kapacitások növelése jelenti az egyik lehetséges megoldást. A raktározástechnika azonban jelenleg is nehezebben áll rendelkezésre és magas beruházási költségekkel jár. Alternatívát a használt rendszerek vásárlása kínál.

Sikeres raktárátalakítás működés közben

Az SKF a világ vezető csapágy gyártója, leányvállalatai mintegy 130 országban működnek világszerte. A hatékony folyamatok alapvető fontosságúak a nagyvállalat számára. A növekvő rendelésszámok és a belső folyamatokkal szemben támasztott új követelmények okán a Nürnberg közelében elhelyezkedő schweinfurti gyártóüzemében az automatizálás mellett döntöttek.

Hatékonyság minden mennyiségben

Az új, nagy teherbírású OHRA állványok lehetővé teszik a Budmax, Bulgária egyik legnagyobb építőanyag-kereskedője számára a zsákos áruk hatékony tárolását. A tömör falú, melegen hengerelt acélprofilok felépítésének köszönhetően az állványok nagy, 5000 kilogrammos rekeszterhelést tesznek lehetővé. A 4580 milliméteres állványmagasságnak köszönhetően a Budmax immár négy szinten tudja tárolni az akár 1200 kilogramm súlyú, zsákos árukat tartalmazó raklapokat. Ez lényegesen jobb helykihasználást tesz lehetővé, és jelentősen könnyebb és gyorsabb hozzáférést biztosít az árucikkekhez.

Autóipari logisztika mesterfokon

Az olyan technológiák, mint a vállalati információtechnológiát (IT) a termelési rendszerekkel (OT) összekötő rendszerek teljesen behálózzák a gyártást, egységes platformot teremtve az adatgyűjtéshez, a nyomon követéshez és döntéshozatalhoz. A rendszerek kiépítése és működtetése olyan beszállítók dolga, mint az autóiparban több évtizedes tapasztalatot felhalmozott Antra ID Kft. Mindegy, hogy egy meglévő berendezést kell optimalizálni, vagy új gépet kell kifejleszteni, a végső cél a megbízhatóság és magas rendelkezésre állás garantálása.

Az intralogisztikában a sebesség a lényeg

A versenyképes intralogisztika átfogó automatizálást igényel, ami mikromotorok nélkül elképzelhetetlen. A FAULHABER hajtásrendszerek igazolják teljesítőképességüket a válogatás, a szállítás és a robotikai megoldások területén is.

Tér a változatosságnak

Az OHRA 22 karos és raklapos állványával az FX Ruch építőanyag-kereskedés teljesen átalakította radolfzelli fióktelepét. A raktárcsarnoknak, a nagy szabadtéri raktárnak és a drive-in-területnek köszönhetően több árucikk áll gyorsabban az ügyfelek rendelkezésére. A legkülönfélébb áruhoz igazított állványoknak köszönhetően a vállalat képes volt kombinálni a nagy raktárkapacitást a jelentősen hatékonyabb logisztikai folyamatokkal.

Automatizált autóipari intralogisztika

Az iparvállalatok belső logisztikája az automatizáció sikertörténete lehet, aminek jelei már hazánkban is kezdenek megmutatkozni. A technológiai áttörés egyik leglátványosabb elemét az autonóm mobil robotok (AMR) jelentik, amelyek a közeli jövőben emberi beavatkozás nélkül végezhetik majd el az üzemen belüli anyagáramlást. Profi rendszerintegrátorral pedig ez már akár most is megvalósítható.

Az Ipar 4.0 és az IoT alapja a megbízható és nagysebességű adatátvitel

Az Intralogisztikai rendszerek létfontosságú részét képezik olyan műveleteknek, amelyek a napjaink versenyében egyre nagyobb jelentőséggel bírnak – a Conductix-Wampfler személyre szabott energia- és adatátvitel menedzsment megoldásokat ajánl a piac igényei és trendjei széleskörű ismeretével beleértve a sok évtizedes tapasztalatait a legtöbb vezető OEM-mel, rendszerintegrátorral és végfelhasználóval.

A hordozhatóság új szintje

A Brady Corporation új M610, M611 és M710 hordozható címkenyomtatóinak gyorsasága, sokoldalúsága és tartóssága bárhol és bármikor garantálja a címkézési feladatok elvégzését.

PATLITE jelzőoszlopok és egyéb biztonsági berendezések

A fény- és hangjelző berendezések leginkább a biztonsággal kapcsolatosak, mivel: jelzik, ha egy berendezés működik, amikor az alkatrészek mozgásban vannak, vagy ha nagy teljesítményű áramkörök vannak bekapcsolva. Megakadályozzák a baleseteket és a kezelők, dolgozók és a közelben tartózkodók egészségkárosodását. Ilyen jelzőberendezések, pl. lámpák és hangszórók is szolgálnak a személyzet és más személyek riasztására különféle körülmények között. Egy fényes, átható audiovizuális jelzés figyelmeztet bennünket a tűzveszélyre, behatolásra stb. A harmadik alkalmazási terület a forgalomirányítás, hasonló az utcai kereszteződésekből ismerthez, de kevésbé elterjedt és főként gyártó létesítményekben vagy raktárakban használatos. Végül jelzőberendezéseket is használnak tájékoztatásra vagy kommunikációra, pl. jelezhetik az összetevők vagy a közeg alacsony szintjét a tartályban, vagy hibáról, vezetékleállásról vagy túlzott energiafogyasztásról informálhatnak.

Korlátlan gyártás

Az Adamet-Niemet fém nagykereskedés az OHRA állványaira cserélte az eddigi tárolási koncepcióját: csaknem 8570 mm magas karos állványok váltották fel a padlón tárolást és az alacsony állványokat. A karok teherbírása 500–600 kg, a tárolás 16 tárolási szinten, valósul meg. Így nemcsak a raktárkapacitás bővülhetett, hanem a be- és kitárolási folyamatok is gyorsabbá váltak, valamint nőtt a gyártás hatékonysága. Továbbá a rugalmas, állítható magasságú OHRA állványok karjai ütközéskor felfelé és oldalirányba mozognak. Így védik a termékeket a sérülésektől.

Fenntartható logisztika

A 145 éves német BLG Logistics a világ egyik meghatározó logisztikai cége, elsősorban az autóipari logisztikára összpontosít, de jelentős szerepet játszik a konténer logisztikában és a legkülönbözőbb cégek logisztikai kiszolgálásában is. Geiselwindben található telephelyüken üzemeltetik például a PUMA vállalat logisztikai központját.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek