TERMÉK + MEGOLDÁS

Mesterséges intelligencia szövetséget alapít az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete és a Huawei

Egy közös mesterséges intelligencia szövetség létrehozását jelentette be az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete (UNIDO) és a Huawei Technologies Magyarországon, a fényeslitkei East-West Gate terminálon megrendezett Nemzetközi Vasúti- és Logisztikai Fórumon. A júliusban megalakuló Ipari és Gyártási Mesterséges Intelligencia Globális Szövetség célja, hogy elősegítse a mesterséges intelligencia-technológiák innovációját és alkalmazását az iparban és a gyártásban, valamint hogy fellendítse a digitális gazdaságot.

Tények három dimenzióban

A 3D lézervágás az utóbbi évtizedek találmánya, napjainkban pedig egy teljes mértékben kiforrott és elterjedt fémmegmunkálási eljárássá vált, nagy segítséget nyújtva a tervezők és a gyártók számára. A 3D lézervágó kiküszöböli a többszörös munkafolyamatok szükségességét, mivel egyetlen folyamattal képes összetett geometriájú alkatrészeket vágni. A TRUMPF a 3D lézeres vágógépeket időközben a lézeres hegesztési és felrakóhegesztési funkciókkal is felszerelte, az így létrejött TruLaser Cell sorozat tehát iparágak széles körében teszi lehetővé a pontos, dizájnos 3D alkatrészek költséghatékony gyártását.

A raktárrendszerek szerepe a zavart ellátási láncok tekintetében

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt zavart ellátási láncok termékhiányhoz, növekvő költségekhez és hosszabb szállítási időkhöz vezettek. A raktározási kapacitások növelése jelenti az egyik lehetséges megoldást. A raktározástechnika azonban jelenleg is nehezebben áll rendelkezésre és magas beruházási költségekkel jár. Alternatívát a használt rendszerek vásárlása kínál.

A Mazak bemutatja a modern gyártási technológiák jövőjét a 2023-as EMO-n

A Yamazaki Mazaki az idei EMO-n teljeskörűen bemutatja a modern megmunkálás jövőjét, amelyek lehetőséget biztosítanak ügyfeleinknek a termelékenység és a eredményesség növelésére.

Siemens-technológiával fejleszt az üvegipari vállalat

Országelső állapotfelügyeleti megoldás a SCHOTT Pharma lukácsházi üzemében.

Sikeres raktárátalakítás működés közben

Az SKF a világ vezető csapágy gyártója, leányvállalatai mintegy 130 országban működnek világszerte. A hatékony folyamatok alapvető fontosságúak a nagyvállalat számára. A növekvő rendelésszámok és a belső folyamatokkal szemben támasztott új követelmények okán a Nürnberg közelében elhelyezkedő schweinfurti gyártóüzemében az automatizálás mellett döntöttek.

Testőrt az adatok mellé, minden pillanatban!

A felhő rengeteg lehetőséget nyújt a vállalatoknak, ugyanakkor biztonsági kihívásokat is támaszt. A szervezeteknek biztosnak kell lenniük abban, hogy az adataik folyamatosan védelmet élveznek, amikor a tárhelyen, a hálózatban vagy a felhőben vannak, illetve akkor is, amikor a memóriában használják őket a rendszerek. Ez azonban a hagyományos informatikai infrastruktúrákkal nehezen kivitelezhető. A SUSE szakértői szerint ezért olyan új megközelítésekre van szükség, mint például a Confidential Computing, amely úgy gondoskodik az adatvédelemről, hogy egy speciális, megbízhatónak nyilvánított végrehajtási környezetben végzi a számításokat.

Új technológiák az orvostechnikai szektor számára

A 2023. március 8–9. között megrendezett Orvosi Napokon a DMG MORI a legmodernebb orvostechnológiai fejlesztésekre összpontosított. A Wernauban található Medical Excellence Centerben a vállalat ismét olyan új technológiákat mutatott be, amelyek segítségével az orvosi ágazat meg tud felelni a piac növekvő kihívásainak.

Az évtized végére 1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra

Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét, így a jelenlegi energiafogyasztás és a károsanyag kibocsátás is az egyharmadával eshetne vissza, sőt még 12 millió új munkahely is létrejöhetne. A Nemzetközi Energia Ügynökség 8. Éves Globális Energiahatékonysági Konferenciáját 2023-ban a Schneider Electric-kel közösen szervezte meg Versailles-ban.

Robusztus, könnyű, ergonomikus

Rendkívül nagy merevség és szilárdság, alacsony súly mellett: ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően az új, tömör műanyag markolatú szorítókarok ideálisak bármely felhasználási területen. A HEINRICH KIPP WERK folytatja a hagyományos formatervezést. Az ergonomikus és kellemes tapintású termékek modern kivitelükkel és kellemes tapintásukkal meggyőző hatásúak.

Az E-Switch hivatalos forgalmazójává vált a Farnell

Az E-Switch elektromechanikus kapcsolóinak átfogó választéka már elérhető a Farnell ügyfelei számára.

Moduláris gépek hatékonyabb gyártása egykábeles megoldással

Az MA micro automation GmbH célgépépítő vállalat alapelrendezésekből kiindulva, modulok széles választékának felhasználásával egyedi igényeket kielégítő orvostechnikai rendszereket tervez. Ehhez nemcsak az alapvető feladatok minden szintjén következetesen modularizált rendszerkoncepció szükséges, hanem rugalmasan kialakítható vezérléstechnika és rendszerkábelezés is. A felsoroltakat támogatják a Beckhoff megoldásai: a PC-alapú vezérlés, az egykábeles technológia (OCT) és az EtherCAT P busz, melyek révén lényegesen hatékonyabbá tehető a gyártás.

DMF 300|8 – angularTOOL technológiai ciklus a DMG MORI-tól

Gyártásautomatizálás a DMG MORI automatizálási megoldásaival: a Lindner-Recyclingtech sikertörténet

A Lindner-Recyclingtech GmbH az aprítási és holisztikus hulladékfeldolgozási megoldások specialistájaként 1948 óta jelentős mértékben hozzájárul a körforgásos gazdasághoz. Ügyfeleinek az olyan cégek számítanak, amelyek aprított hulladékot használnak üzemanyagként.

M475 beszúró és daraboló marórendszer

Az újonnan kifejlesztett szerszámrendszer rendkívül gazdaságos és termelékeny marási teljesítményt tesz lehetővé.

Új IG6 keményfém szerszámok

A szerszámbevonatok a bevonat nélküli társaikhoz képest több mint 1 000 százalékkal növelik meg a keményfém szerszámok élettartamát.

Haas hűtőfolyadék- és forgácskezelési lehetőségek

Rengeteg lehetőség áll rendelkezésére a Haas marógépekhez választható hűtőfolyadék- és forgácstisztítási módszerekben. Az alábbi videó pedig könnyen érthető áttekintést nyújt a teljes választékról.

Forgács! El az útból!

Forgácstörők és nagyoló marók – Haas Automation napi tippje

Harapj ki egy darabot a ciklusidőből

A kaliforniai gépgyártó fúró/menetfúró/maró sorozatát nagy sebességű, vékony kivitelű, kompakt helyigényű megmunkálóközpontok alkotják, amelyek rendkívül hatékonyan használják ki az értékes üzemi alapterületet. A sebesség és a teljesítmény tökéletes kombinációja ideális a ciklusidők csökkentéséhez.

Hatékonyság minden mennyiségben

Az új, nagy teherbírású OHRA állványok lehetővé teszik a Budmax, Bulgária egyik legnagyobb építőanyag-kereskedője számára a zsákos áruk hatékony tárolását. A tömör falú, melegen hengerelt acélprofilok felépítésének köszönhetően az állványok nagy, 5000 kilogrammos rekeszterhelést tesznek lehetővé. A 4580 milliméteres állványmagasságnak köszönhetően a Budmax immár négy szinten tudja tárolni az akár 1200 kilogramm súlyú, zsákos árukat tartalmazó raklapokat. Ez lényegesen jobb helykihasználást tesz lehetővé, és jelentősen könnyebb és gyorsabb hozzáférést biztosít az árucikkekhez.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek