A gyártók kevesebb mint 30%-a alkalmazza széles körben az Ipar 4.0 technológiáit, derül ki egy új jelentésre adott válaszokból. A digitalizálástól idegenkedő gyártóknak azonban lehet, hogy meg kell változniuk, ha alkalmazkodni akarnak egy kiszámíthatatlan jövőhöz. James Thorpe, a fémforgácsolási szerszámok terén világelső Sandvik Coromant globális termékmenedzsere, elmagyarázza, hogy a fejlett szoftverek és a megfelelő szerszámgépek kombinálásával a gyártók nyereségesen és saját feltételeik szerint tudnak digitalizálni.
Az olyan szármarók, melyeknél a vágóél egy nagy átmérőjű ív része, nagyjából 25 évvel ezelőtt jelentek meg. Mivel ezeknél a szármaróknál a vágóél formája egy hordó profiljára emlékeztet, gyakran úgy emlegetik az ilyen típusú szerszámokat, mint „hordó alakú marók”, „hordó szármarók”, vagy ipari zsargon szerint simán „hordók”. Eleinte az ilyen szerszámok használata csak néhány, specifikus alkalmazásban történt, mint például 3D-s felületek marása, vagy bonyolult öntőformák vagy turbina-alkatrészek forgácsolása. Azonban az 5 tengelyes megmunkálóközpontok és a CAM-rendszerek fejlődésével a hordó profilú szármarók alkalmazhatósági tartománya is kiszélesedett.
Az RS Components (RS) bemutatta a DesignSpark Mechanical 3D-s CAD-modellező szoftver ingyenesen letölthető legújabb verzióját. Az 5.0 verzió új funkciókat, fejlesztéseket és testreszabási lehetőségeket kínál, amelyeket a felhasználók visszajelzései alapján fejlesztettek ki. Az új kiadás egybeesik a DesignSpark 10 éves évfordulójával.
A Fujitsu a mai napon bemutatta SELECT Partner Programja fejlődésének következő lépését: az Ecosystem Platformot. A partnerek adatvezérelt korszakban való boldogulását segítő platform olyan dinamikus teret bocsát rendelkezésre, ahol az ügyfelek meglévő és új partnerekkel együttműködve innovációkat hozhatnak létre és új üzleti értéket teremthetnek. A platform funkcióival a partnerek többféle szinten léphetnek interakcióba: népszerűsíthetik saját értéknövelt megoldásaikat és innovációikat vagy „kihívásokat” hirdethetnek meg a partneri együttműködésben lebonyolítandó, új ügyfélprojektekhez.
A nagy nyomatékot átvivő és emellett axiális elmozdulást végző alkalmazásokhoz a mérnökök mostantól norelem szabványméretekben és -anyagokban elérhető bordástengelyeit és bordásagyait is betervezhetik.
A Brady, az ipari és biztonsági nyomtatási rendszerek és megoldások globális vezetője ma egy vezetékek és kábelkötegek azonosítására használható új nyomtatható tépőzáras anyag piaci bevezetését jelentette be.
Évente mintegy 20-30 milliárd dollárt költenek az ipari felhasználók az automatizációs rendszereik szervizelésére, karbantartására, azonban ennek az összegnek a túlnyomó többsége megtakarítható lenne, ha egységes automatizálási megoldásokat alkalmaznának – állapítja meg az ARC Advisory Group elemzése.
A precíziós szerszámok és szerszámköszörűk nemzetközileg is elismert gyártójának számító SAACKE a gépgyártás Rejtett Bajnokaként ismeri a legújabb fejlesztéseket, és azokat be is építi a termékeibe. Az egyik legfontosabb innovációs területnek számító adattudományból és gépi tanulásból már számos kereszttechnológia született. Mivel azonban ezek alkalmazása rendkívüli kihívást jelent, szükség van az olyan szakértőkre, mint Leibrandt úr. Az első projektben azt elemzik, hogy milyen konkrét SAACKE felhasználói esetek léteznek, és azokat hogyan kell értékelni. A SAACKE munkatársait ezenkívül workshopokon képzik ki a témáról, és stratégiákat dolgoznak ki a további lépésekhez.
A Jungheinrich új logisztikai központot épít Würzburg mellett a WEGMANN automative számára. Az óriásprojekt 2021 végére készül az autógyártásban használt centrírozó súlyok és akkumulátor mágneskapcsolók területén piacvezető vállalat számára. A vállalat kizárólagos beszállítója a Forma-1 versenysorozatnak, továbbá beszállít minden ismert autógyártónak és kereskedőnek.
Mindannyian tapasztalhattunk az elmúlt években, hogy a közösségi média megváltoztatta a kommunikációnk módját. Az összes kis- és középvállalkozás 81% -a jelenleg is használ valamilyen közösségi platformot a cégen belül. A Dassault Systemes új, felhő alapú megoldása, a 3DEXPERIENCE biztosítja ezt a kényelmes kommunikációs módot, miközben további funkciókat kínál mérnöki és üzleti területen egyaránt.
Az Ipari Tárgyak Internete (IIoT) korában az üzemek, termékek és rendszerek egyre inkább hálózatba szerveződnek. Az IT és az OT ipari környezetben történő intelligens kombinációja az átlátható és hatékony folyamatok és az alacsonyabb termelési költségek alapját képezi, teljesen új üzleti szegmensek bevonását lehetővé téve.
Az ultrahangos szenzorok gyorsan népszerűvé váltak az utóbbi években – az egykor rétegterméknek számító érzékelők mára kulcsfontosságú technológiává váltak, amelyek szinte mindenhol megtalálhatók az automatizálási szektorban.
Nem is gondolnánk, hogy Magyarországnak mennyi köze van a robotikához! A világ egyik igazán jelentős robotipari vállalata, a legmodernebb robotikai technológiát képviselő OnRobot most a szaksajtó előtt is kitárta budapesti RnD központjának kapuit virtuálisan. A magyar fejlesztők olyan termékeken dolgoztak itt, mint például az OnRobot RG2-FT gripper, amely a világ első intelligens grippere, és valódi együttműködést tesz lehetővé az emberi üzemeltetővel, úgy, ahogyan azt egy munkatárs is tenné, aminek köszönhetően az illesztéssel járó feladatokat gyorsabban és pontosabban lehet végrehajtani. Amellett, hogy bepillantást engedett a központ kulisszái mögé, az OnRobot legújabb termékét, a 2FG7 párhuzamos grippert is bemutatta.
Az Eaton a ”Secure by design” elv mentén a lehető legnagyobb biztonságra törekedve tervezi termékeit, erre a tervezési és gyártási folyamatok harmadik fél általi tanúsítása a biztosíték a vevők számára.
A HMS Networks bemutatta a CAN hálózatok adatgyűjtőjeként, hálózati hídjaként és jelerősítőjeként használható rugalmas Ixxat® CANnector megoldást. A meglévő CAN@net NT és CANbridge NT sorozatok kiegészítéseként a CANnector újabb interfészeket és funkciókat, valamint adatnaplózási funkciókat tartalmaz. Mivel kompatibilis a CAN@net NT és a CANbridge NT sorozatokkal, a CANnector a meglévő telepítések egyszerű bővítését teszi lehetővé.
A Fujitsu lehetővé teszi a szervezetek számára a hibrid IT- és többfelhős környezetekben folytatott innováció jelentős felgyorsítását. A PRIMEFLEX for VMware portfólió fejlesztései támogatják az átemeléses (lift and shift) módszerrel működő konténereket és a Kubernetes ökoszisztémát. Ezzel lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy a modern alkalmazásokat a virtuális gépekkel együtt fejlesszék, futtassák és skálázzák a meglévő infrastruktúrán. A feladatok zökkenőmentesen migrálhatók a felhő és az adatközpont között, így a vállalatok dedikált DevOps szemléletet alkalmazva gyorsíthatják adatvezérelt átalakulásukat.
Ugyanabban az évben, amikor Amerikában a Fordnál legyártották az első T modellt, amelyet Tin Lizzynek, azaz Bádog Bözsinek is becéztek, Németországban Hermann Gebauer megalapította a MEWA vállalatot. Erre 1908-ban, a szászországi Görlitzben került sor, egy olyan időszakban, amikor a termelővállalatok éppen az „Ipar 2.0” kapujában álltak – azaz éppen elkezdődött a gyártási folyama-tok automatizálásának időszaka. A termékeket gyorsan és olcsón kellett előállítani, hogy a kispénzű fogyasztók is megvehessék őket. A MEWA is zászlajára tűzte ezt az alapelvet, és a gyárak támogatá-sára kidolgozta innovatív törlőkendő-rendszerét. Azóta eltelt 112 év, ám a MEWA pontosan ezzel a törlőkendő-szolgáltatási rendszerrel áll azon üzemek rendelkezésére, amelyek most állnak át az Ipar 4.0 elveinek alkalmazására.
A gyártásban az idő pénz. A fúrás, a marás és a simítás óriási megterhelést jelent a szerszámoknak. Jill Glynn a fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant kereskedelmi szolgáltatási menedzsere elmagyarázza, hogy a szerszámok újraélezése miként hosszabbítja meg egy szerszám éltartamát – költséghatékonyan és fenntartható módon.
Szeptember 4-én mutatták be a Bodor Laser ultranagy, 40 kW-os teljesítményű fiber lézervágógépét, amivel új világrekord született a fémlemezek lézeres vágástechnikájában. Az esemény arra is jó alkalmat szolgáltatott, hogy Billy Xin, a Bodor Laser kelet-európai regionális értékesítési vezetője a lézeres vágás trendjeiről beszéljen a TechMonitor olvasóinak.
A Dell Technologies bejelentette az új Dell EMC Ready Solutions portfóliót, valamint a vállalat új együttműködéseit a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) felhőszolgáltatókkal. A megoldások célja a mesterséges intelligenciával és komplex analitikákkal kapcsolatos innovációk előremozdítása az egészségügy, az élettudományok és a gyártóipar területén.