A koronavírus-járvány kezdete óta egyre nagyobb nyomás nehezedik a gyógyszeriparra és a laboratóriumokra, hogy a lehető legmagasabb szinten bevezessék az automatizálást.
A digitális átalakulás előrehaladtával a robotika is gyorsuló ütemben hódít teret. A különféle robotmodellek programozásával járó idő és költség azonban sok vállalatot elrettent a többtengelyes robotok használatától. Az acp systems AG ArtiMinds RPS névre keresztelt szoftverének segítségével bármely gyártó bármely robotmodelljének mozgáspályája intuitív módon programozható. Ez nemcsak sokkal egyszerűbbé, gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a robotalapú automatizálást, hanem olyan alkalmazások megvalósítását is lehetővé teszi, amelyek korábban lehetetlennek tűntek.
A Dell Technologies új telekommunikációs megoldásokat és szolgáltatásokat jelentett be. Az új technológiai vívmányok előre lendítik a nyílt telekommunikációs ökoszisztémát, és segítik a kommunikációs szolgáltatókat, hogy költséghatékonyan tudjanak átállni a nyílt, felhőalapú hálózatokra.
A DC tápegységek számos alkalmazásban a rendszer részét képezik: a gépparkoktól kezdve a riasztórendszereken, épületautomatizáláson, világításon, ICT-rendszereken át, egyre gyakrabban egészen a háztartásokig. Ezen alkatrészek legfontosabb jellemzői a nagy hatásfok, stabil feszültség és megbízhatóság. Ezek a tulajdonságok tényleges megtakarítást és hosszú élettartamot jelentenek minden árammal működő eszköz esetében.
Csúcstechnológiás vízkultúrás megoldást fejlesztett ki a prágai GreenTech startup, amellyel a városi kertészetek az időjárási viszonyoktól függetlenül, egész évben zöldséget termeszthetnek. A növények ugyanis olyan konténerekben – függőlegesen elrendezett, termőtalaj helyett tápoldatot tartalmazó tálcákban – fejlődnek, amelyekben a környezeti körülmények teljeskörűen szabályozhatók.
A kompaktabb, erősebb és lényegesen több alkalmazási lehetőséget kínáló iTENDO2 szerszámbefogó a karcsúbb kialakításának köszönhetően egy az egyben képes helyettesíteni a szabványos szerszámbefogókat, ennélfogva sorozatműveletekben is használható. Ezen túlmenően megnövelt fordulatszáma olyan alkalmazásokra is alkalmassá teszi, mint a légiipari gyártás vagy a mikrovágás.
A Dell Technologies bemutatta a Dell PowerVault ME5 sorozatot, amely három új belépőszintű tárolómodellt tartalmaz. A tárolókat kifejezetten a SAN és a DAS környezethez fejlesztették és optimalizálták. Az új megoldások a PowerVault ME4 teljesítményének, átviteli sebességének, kapacitásának és memóriájának kétszeresét biztosítja. A tárolók lépést tartanak a növekvő adatmennyiséggel és egyszerűbbé teszik az üzemeltetést. Emellett az új megoldások hozzájárulnak az üzleti eredmények gyorsabb eléréséhez is. A kkv-k a PowerVault ME5 segítségével hatékonyabban biztosíthatják gazdasági növekedésüket.
A WALTER a május 17-20 között Stuttgartban megrendezésre kerülő GrindingHub 2022 szakvásáron mutatja be gépkínálatának legújabb tagját a 9-es csarnokban, az A 50-es standon: HELITRONIC G 200 szerszámköszörű-gép innovatív gépkoncepcióval és kis helyigénnyel.
A piacra kerülési idő lerövidülése és a testreszabhatóságra irányuló igény növekedése jelentősen átalakítják a megmunkálási folyamatokat. A növekvő költségnyomás is a termelékenység és a hatékonyság növelése irányába tolja a gyártó cégeket. A szerszámgép-mechanika gyorsaságának, pontosságának, stabilitásának javítására azonban már kevés lehetőség nyílik. A digitalizálás oldalán ezzel szemben soha nem látott esélyek nyíltak meg a termelékenység növelésére. Pálla Csaba, a Siemens Zrt. területi vezetője az új vezérlésgenerációt képviselő Sinumerik One működéséről beszélt a TechMonitor olvasóinak.
A TME elsősorban elektronikai alkatrészek forgalmazójaként ismert, de termékpalettánk számos egyéb terméket is tartalmaz, beleértve az elektronikai- vagy akár az elektromos iparon kívüli vállalkozások alapfelszereléseit is. Az alábbiakban áttekintjük a raktárunkból közvetlenül elérhető építési és felújítási eszközök választékát. Ezek jól ismert és jónevű gyártók termékei, mint pl. a STANLEY, WOLFCRAFT és PROLINE – valamint a YATO, WIHA és BAHCO.
Az Omega díjnyertes felcsatolható hőmérséklet-érzékelője a maga nemében az első, amely rendkívül pontos mérést tesz lehetővé a cső belsejében anélkül, hogy abban szondát kellene vezetni.
Az élelmiszerbiztonság esetében egyszerűen nem lehet kompromisszumot kötni. Az SKF megbecsült partnere a globális élelmiszeriparnak, mivel olyan élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelő technológiát és termékmegoldásokat kínál, amelyek jelentősen hozzájárulnak az optimális rendelkezésre állás és termelékenység biztosításához, és végső soron az üzleti jövedelmezőséghez.
Közegbetáplálásként különböző ViscoTec adagolókkal kombinálva a Rotorspray vipro-SPIN ragasztók vagy viszkózus kenőanyagok térfogatalapú adagolását teszi lehetővé furatokban vagy belső menetekben. A kívánt mennyiségű adagolandó anyagot pontosan meghatározott mennyiségben és mindenhol megismételhető pontossággal hordja fel. Az érintésmentes alkalmazás egyenletesen és széles területen éri el a belső kontúrokat. A forgófej kúpos belső geometriája révén a Rotorspray függőleges és vízszintes helyzetben is használható.
A milánói EMO 2021 fémipari szakkiállításon új fejezetet nyitott a Heidenhain a műhelyközpontú gyártásban. Az új, szabványos TNC7 CNC-vezérlő a kezdeti tervektől az elkészült alkatrészig, az egydarabos megmunkálástól a sorozatgyártásig és az egyszerű hornyoktól a bonyolult kontúrokig támogatja a felhasználót. Forradalmi vezérlőplatformja lehetővé teszi a gépgyártók számára, hogy a felhasználói felületet saját gépeikhez igazítsák, a még nagyobb funkcionalitás érdekében pedig dinamikus fejlesztési lehetőséget is tartalmaz.
Azok a gyártók, akik sokoldalú és pontos megmunkálás mellett a szerszámkészletek költségeinek csökkentését is szeretnék elérni, kombinálhatják a Seco Turbo 16 sarokmarófejeket a Kukorica Turbo 16 marófejekkel. Mindkét sorozat nagy anyagleválasztási arányt kínál acél, korrózióálló acél, öntöttvas, színes fémek, szuperötvözetek és titán esetén is. A lapkákon található szkennelhető adatmátrixcímkék a termékről és a gyártási sorozatról tárolnak információkat, amelyek leolvashatók az új Seco Assistant alkalmazás segítségével.
Az elektronikai alkatrészek, termékek és megoldások globális forgalmazójaként ismert Farnell új kampányt indított a Würth Elektronik-kal együttműködve, hogy támogassa az e-mobilitás fejlesztői projektjeit.
Díjnyertes 3D-nyomtatott szerszám az állórész furatához, mindössze 7 kg, gyors szerszámcserét és rövid felfutási időt biztosít a megmunkáló központokban
2021-ben a Bodor Laser megrendelésállománya 5 190 darab fiber lézervágó gépet tett ki, amiből 5 172 darabot szállítottak le. Az értékesítés volumene közel 54%-kal növekedett, vagyis 2021 újabb rekordévet hozott a nemzetközi babérokra törő szerszámgépgyártó életében.
A Fujitsu bemutatja új virtuális co-creation metaverzumát, amely ösztönzi a korai kreatív párbeszédet az ügyfelek és a partnerek között. A felhasználói tesztelés során már több mint 700 foglalkozást lebonyolító Fujitsu CX Lab egyedülálló virtuális élményt nyújt a jövőbeni digitális átalakulásról szóló „metabeszélgetésekkel”.