TERMÉK + MEGOLDÁS

Betegség előrejelző elemzőszoftver

A Grepton Zrt. 218 millió forint uniós támogatást nyert a „Közép-Magyarországi Operatív Program, Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című pályázati kiíráson az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A cég 463 millió forintos összköltségvetést meghaladó beruházásból egy világviszonylatban is egyedülálló, innovatív, betegség előrejelző elemzőszoftvert fejlesztett ki hal modellrendszer felületen.

Legördült az 50 milliomodik kéziszerszám

Tegnap rendhagyó születésnapi ünnepség keretében gördült le a Robert Bosch Power Tool Kft. gyárában az ötvenmilliomodik elkészült kéziszerszám. Az augusztus 23-án tartott rendezvényen a város polgármestere, Dr. Kriza Ákos az alkalomhoz illően különleges – a vállalat egyik női fejlesztőmérnöke által kézzel festett – matyómintás kéziszerszámot vehetett át a gyár munkatársaitól.

Új modell sorozatgyártásába kezdett a Kia Motors zsolnai üzeme

Megkezdte új modellje, a Kia cee'd Sportswagon második generációjának sorozatgyártását zsolnai üzemében a Kia Motors Slovakia autógyár szerdán.

Közös gyártásba kezd a Daimler és a Renault-Nissan

A Daimler a Renualt-Nissan csoporttal közös autógyár létesítését tervezi, az új üzemet Kelet-Európában építhetik fel - írta csütörtökön a Financial Times Deutschland (FTD).

Innovatív gyógyszergyártók

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (IGYE) szerint a magyarországi gyógyszeripart sújtó extraadók és -befizetések 25-100-szor nagyobbak, mint a többi ágazatot terhelő válságadók - mondta a szervezet elnöke csütörtökön újságíróknak Budapesten.

Ma már szempont a biztonságos hozzáférés

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy NetIQ termékportfóliójában elérhetővé vált a NetIQ Access Manager 3.2. A megoldás hozzáférés-felügyeletet tesz lehetővé a vállalati alkalmazások és a szolgáltatásként használt szoftver (SaaS) alkalmazások esetében egyaránt, miközben a felhasználók számára egypontos bejelentkezési lehetőséget kínál.

Madrid felé tart álmaink háza

Befejeződött az ODOO ház építésének magyarországi szakasza. A ház a szétszerelési folyamatokat követően augusztus 22-én megkezdte útját Madridba, a Solar Decathlon Europe nemzetközi innovációs verseny 2012-es döntőjének helyszínére.

Magyar partnert választott magának a francia Opel

Nemzetközi tenderen választott központi beszállítót a franciaországi Opel. A cég a márkakereskedők honlapjának egységes megalkotására és fenntartására keresett megoldást. A meghívásos pályázaton nagy nyugat-európai ügynökségek is elindultak, a befutó a magyar Carussel Group lett.

Megoldás összetett hálózatokhoz

A Westermo egy olyan nagy sebességű, kompakt eszközzel bővítette saját Ethernet Extender termékkörét, amely képes megfelelni az ipari alkalmazások egyre növekvő adatátviteli igényének.

Új munkahelyeket teremtett a hazai gyártó

A soltvadkerti, műanyag csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Materiál-Plastik Kft. technológiai hátterét 464 millió forint összegű beruházással fejlesztette, amelyhez 100 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert el, a többit saját erőből biztosította.

Nyitás az IT piac felé

Az EPLAN átvette a jól ismert Harness Expert 3D/2D kábelkötegelő szoftver fejlesztési és értékesítési jogait. A szoftverfejlesztő Linius Technologies és az EPLAN Software & Service közötti szerződést 2012. június 28-án írták alá. Portfoliójának kibővítése lehetővé teszi az Eplan számára, hogy ügyfeleinek még átfogóbb támogatást nyújtson a kábelkötegelés minden területén.

A legtöbben a technológiára hagyatkoznak

A cégautó használók többsége GPS alapú navigációs eszközzel tájékozódik a hazai utakon – derül ki a LeasePlan Hungária Zrt., hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelőjének kutatásából. A közel százötven megkérdezett gépjárműhasználó kétharmada tart ugyan hagyományos, papír alapú térképet a gépkocsiban, de a mindennapokban 90 százalékuk inkább a műholdas navigációra támaszkodik úti célja megtalálásához.

Gépjárműszerelő-csarnokot avattak Szombathelyen

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel hétfőn a Rábaparti Kft. új gépjárműszerelő-csarnokát és vizsgabázisát Szombathelyen.

Ezért is gond a szakemberhiány

Közel egymilliárd forintos fejlesztést hajt végre a Veritas Kft. az idén a Győr- Moson-Sopron megyei Dunakilitin. Az európai autóipar számára üzemanyag vezetékrendszereket gyártó társaság 2012-ben mintegy 10 százalékkal növeli termelését, és a tavalyival megegyező, 10,5 milliárd forintos árbevétellel számol.

Üzemet fejleszt a tatabányai gyártó

Az ország egyik legnagyobb, újrahasznosított műanyag tárgyakat gyártó cége, a tatabányai Mikrolin Kft. üzemét olyan gépsorral bővítette, amely samponos és mosószeres flakonokból műanyag granulátumot állít elő.

Komposztálható csomagolóanyagot fejlesztett a Biopackpro Kft.

Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett politejsavból (PLA) az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter keretében létrejött Biopackpro Csomagolástechnikai Projekt Kft. az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében.

Gyárbővítés Kecskeméten?

A Daimler szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Napi Gazdaság értesülését, amely szerint a kecskeméti Mercedes üzem évi termelési kapacitását 2015-re a jelenlegi 150 ezer duplájára tervezi bővíteni.

Intelligens otthon egy gombnyomásra

Rendszeresen azon tanakodsz miután már beértél a munkahelyedre, hogy kihúztad-e a vasalót? Éjszaka kimennél a konyhába egy pohár tejért, de folyton beütöd magad a sötétben? Szombat reggel felébredve azt kívánod, bárcsak bekapcsolna magától a kerti locsolórendszer? A Schneider Electric új KNX technológiájával ez akár 35 százalékos energiahatékonysággal valósítható meg.

Tovább csökkent az építőipar termelése

2012 júniusában az építőipari termelés 11,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Mindkét építményfőcsoport, az épületek és az egyéb építmények termelése is csökkent. Az új szerződések növekedésének köszönhetően a június végi szerződésállomány már kismértékben magasabb volt az előző évinél.

Újragondolt navigáció

A budapesti PLIMSOLL Kft. 2011 októberében 57,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A 129,3 millió forint összköltségvetésű projektben navigációs és flottamenedzsment alkalmazást fejlesztenek.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek