Elérkezett az idő a vállalatvezetők számára, hogy lassan lezárják a 2011-es évet, és összesítsék a cégüknél elért eredményeket. Fontos vizsgálat ez, hiszen a 2012- es év prognosztizálása még a piacelemzők számára is kihívással jár. Elkerülhetetlen, hogy újra feltegyük a kérdést, mivel és milyen módon tudjuk vállalatunk összköltségét csökkenteni, a profitot növelni. E kérdéskör megválaszolásához kívánunk segítséget nyújtani a következő gondolatébresztő cikk keretében.
A technológiák drámaian különböző sebességgel fejlődnek, de bármilyen legyen is az iram, a ma igényei vezetnek a holnap változásaihoz – mondja Alan Begg, az SKF technológiai fejlesztési csoportjának rangidős alelnöke.
Ahogy napjaink termékeinél egyre több szolgáltatást csomagolnak, egyre kisebb térfogatokba, úgy zsugorodnak a tűréshatárértékek is. Ez különösen fontossá teszi, hogy a ragasztókat, bevonatolóanyagokat és egyéb szerelési folyadékokat pontos és konzisztens adagokban, pontosan a megadott helyre tudjuk kijuttatni, hiszen csak így érhető el a minden korábbinál kritikusabb szerelési pontosság.
A VARINEX Zrt. ProtoDay rendezvényén mutatja be az Objet legújabb asztali 3D nyomtatóit. A szakmai napon a 3D nyomtatás területén világújdonságnak számító Objet30 Pro berendezést is megismerhetik az érdeklődők.
A japán AMADA az idei 22. hannoveri EuroBLECH nemzetközi lemezmegmunkáló szakvásáron több újdonsággal jelentkezik, mint eddig valaha. A 12-es pavilonban a D06 és az F06-os standokon összesen 2000 négyzetméteren tíz új gépet mutat be az érdeklődőknek.
Elkészült a hétmilliomodik benzinmotor az Opel szentgotthárdi üzemében. A gyár tájékoztatása szerint az itt készülő 1.6-os és 1.8-as motorok újra kikerülnek majd Kínába, Ausztráliába, Thaiföldre.
A Salgglas Üvegipari Zrt világelsőnek számít az autókra tervezett ’üveg az üvegben’ technológiával. Most új területre kívánnak belépni: nagy hajlatú üvegek gyártásába kezdenek.
700 millió forint értékben fejlesztette egri telephelyét és gyártási technológiáját a Sanatmetal Kft. A cég szerepel az EU 40 legnagyobb ortopédiai és traumatológiai eszközöket gyártó vállalata között.
Az elmúlt években igen gyors fejlődés tanúi lehettünk a mikroszerszámok terén. Az ilyen szerszámokat a legkisebb alkatrészek megmunkálásában alkalmazzák, így a legnagyobb pontosságot igénylik a gyártásuk során.
Saját gyártású üvegszövet hálóval jelenik meg az Európai Unió tagországainak piacain a Masterplast Nyrt. 2013-ban, ennek érdekében a cég 1,4 millió eurós fejlesztést hajt végre káli gyártóbázisán.
Nem tudta felvásárolni az Öblösüveggyárat a Tarján Glass Kft. Visszavágásként kézi gyártásba kezd, és szembeszáll a borosüveg-importtal.
Az igényes hegesztési feladatoknál kikerülhetetlen a lézerhegesztés alkalmazása. A felhasználói oldalon a berendezésekkel szemben – a precizitás, vagyis a maximális pontosság mellett – alapvető elvárás a rugalmasság, az egyszerű kezelhetőség, és a nagy teljesítmény. A Schunk mindezt szem előtt tartva fejlesztette ki a PMM 400-as lézerhegesztő berendezését.
LED-lámpákat kezd gyártani a GE Nagykanizsán, a kormány pedig közvilágítás-korszerűsítési programot hirdet az önkormányzatok részére.
A hegesztés – a gyártás teljes hatékonyságát figyelembe véve – kulcsszerepet játszik a kis- és nagyipari fémmegmunkálásban egyaránt. A védőgázoknak pedig lényeges hatása van az eredményre.
A hőszivattyús technológia alkalmazását népszerűsítő rendezvényt tartottak október 11-én Brüsszelben, a magyar állandó EU-képviselet épületében.
Új oktatótermeket avattak csütörtökön az Opel Szentgotthárd Kft. gyárában. A termekben műszerész technikusok és gépipari mérnökasszisztensek képzése folyik.
Az utóbbi években kialakult gazdasági helyzet a hegesztőgépek piacát is komoly kihívások elé állította. Az iparban használt gépekről Somoskői Gábort, a Froweld Kft. ügyvezetőjét és egyben a MicroStep magyarországi képviselőjét kérdeztük.
Magyaros nevet kapott a Gamma Zrt új páncélozott harcjárműve: RDO 3221 Komondor.
A hegesztés és termikus vágás alap-eljárásait (villamos ívhegesztés, acetilénvágás) iparszerűen a múlt század harmincas éveiben kezdték alkalmazni. Irodalmi adatok szerint Magyarországon például Báránszky Jób Imre, az Árpád sínautóbusz egyik tervezője ebben az időben már hegesztett, önhordó járműszekrényt tervezett. A motorkocsi hegesztéséhez a bevont elektródákat a diósgyőri gépgyárban készítették. A hegesztést a második világháború hadiipara kezdte gépesíteni: az amerikai hajóipar csak a gyártási folyamatok felgyorsításával, a gyártás egyes részeinek gépesítésével tudta a német tengeralattjárók által elsüllyesztett kísérő és csapatszállító hajókat pótolni.
Egy autógyártó üzemben olyan eszköz alkalmazásának lehetőségét keresték, amellyel minimális vizsgálati költségek mellett lehet garantálni és dokumentálni a lézerhegesztéses varratok 100 százalékos hibamentességét.