Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - írta április 4-én megjelent számában a European Voice című európai hetilap.
A Keller a közelmúltban mutatta be nagy pontosságú LEO 2 digitális manométerét, amelynek feladata a nagy kihívást jelentő megfigyelési feladatok elvégzése a berendezés- és gépgyártó iparágban. A 0-tól 50°C-ig terjedő hőmérsékletre kompenzáltan ez a mikroprocesszor vezérlésű eszköz másodpercenként két mért értéket rögzít 0,1%FS (skála végértékre vonatkoztatott) pontossággal.
Új technológiai gyártóbázis vagy k+f központ hazánkba telepítésétől várna fellendülést a logisztikai ipar. A rendkívül gyorsan változó iparág az ellátási láncot és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó cégektől is azonnali választ kíván.
Az Orvostechnikai Szövetség elfogadhatatlannak és tagvállalatai működését súlyosan veszélyeztetőnek tartja azt a javaslatot, amely szerint egyes kórházak egy évvel meghosszabbítanák lejárt idejű tartozásaik kifizetési határidejét, illetve a beszállítói tartozásaik felét tízhavi részletben egyenlítenék ki.
Egy acélszerkezetet gyártó és egy medencefedéssel foglalkozó cég kezdi meg működését néhány hónap múlva a bátonyterenyei ipari parkban, az uniós támogatással megvalósuló zöldmezős beruházások összesen 37 munkahelyet hoznak létre - közölték sajtótájékoztatón április 2-án a Nógrád megyei városban.
Magyar „mozgó szövet” nyerte el a stuttgarti Blickfang formatervezési kiállítás fődíját, a Szentirmai-Joly Zsuzsanna által kifejlesztett anyag és az ennek felhasználásával készült Laokoon állólámpa csaknem kétszáz tervező munkáját utasította maga mögé
Békéscsaba újra bevezeti az 1934-es csabai kézműves kolbász védjegyet - közölte Vantara Gyula polgármester.
A háztartási elektronikai cikkekben található ritkaföldfémek újrahasznosítására indított programot a japán kormány hétfőn, miután az elektronikai iparban kulcsfontosságú alapanyagok világszintű kitermelésének mintegy 95 százalékát ellenőrző Kína a közelmúltban megnehezítette az azokhoz való hozzájutást.
Az idén három százalékkal nőhet és a jövőben a nemzetgazdaság egyik növekedési motorjává léphet elő az információ- és kommunikációtechnológiai (IKT) ágazat - közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ).
Új bevonattechnikai centrum nyílt március 29-én a százhalombattai ipari parkban. Az Ostorházi Kft. közel 500 millió forintos fejlesztése révén festőüzem, kutató- és fejlesztőközpont, valamint iroda és raktár létesült.
A Közlekedési Műszergyártó (KMGY) Zrt. hatezer műszerfal és más részegységek szállítására írt alá szerződést a cseh Zetor traktorgyárral nemrégiben - közölte a társaság.
Több mint százmillió forintból jelentős energiamegtakarítást eredményező korszerűsítés valósult meg a Mezőtúri Városi Kórház és Rendelőintézetben.
A Prospera Europe Kft. 317 millió forintos beruházással új fémmegmunkáló üzemet létesített Hevesen, a gyártóhelyet március 28-án avatták.A belföldi magánszemélyek által birtokolt társaság Magyarországon működő multinacionális autóipari, informatikai és gépipari társaságoknak szállít precíziósan megmunkált fémlemezeket.
Új üzemcsarnokot avattak a fémmegmunkálással foglalkozó, autóipari beszállítóként tevékenykedő Jacsó Kft. mezőkövesdi gyárában, a csarnok több mint 244 millió forintos beruházással valósult meg.
Remény van arra, hogy már a közeljövőben a magyar közutakon, mind a helyi, mind a távolsági közlekedésben túlnyomórészt magyar gyártású, vagy magyar és külföldi kooperációban készülő autóbuszokkal lehet majd közlekedni - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára csütörtökön Budapesten újságíróknak.
Zsúfolásig megtelt a Kongresszusi Központ 300 fős előadó terme március 20-án az S&T jubileumi rendezvényén. A cég 20 éve piacvezető szerepet tölt be a magyar High-End CAD/CAM/PLM piacon a Creo (régebbi nevén Pro/ENGINEER) szoftverrel és ebből az alkalomból egy különleges rendezvényre invitálta a mérnököket. A rendezvény kiemelt témája az autó- és beszállítói ipar volt.
A Vonalkód Rendszerház Kft. 70 418 858 forint támogatást nyert az új Széchenyi Terv keretén belül. A 167 millió forintos összköltségvetést meghaladó fejlesztés célja egy olyan termelés-logisztikai keretrendszer létrehozása volt, amely képes a korszerű azonosítás-technikai megoldásokat alkalmazva, elsősorban gyártó cégek termelés-logisztikai folyamatait informatikai eszközökkel leképezni, jellemezni és irányítani.
Az idén első alkalommal kapott lehetőséget 14 magyar tervező, hogy a március 9. és 17. között Bécsben megrendezett Wohnen & Interieur nemzetközi lakberendezési, bútor és design kiállításon bemutathassa legújabb munkáit. A magyar standon a hazai design legjobb termékei jelentek meg, az üvegművészettől az egyedi tervezésű bútorokon, lakástextíliákon át a formatervezett gyerekbútorokig.
Stratégiai partnerként működi együtt a fejlesztésekben a Bosch és az MTA-SZTAKI.
Az informatikai és üzleti tudást ötvözi az ELTE-n és a Műegyetemen induló tandíjmentes nemzetközi mesterképzés, amelyre április 10-ig lehet jelentkezni. Az uniós állampolgárok számára tandíjmentes oktatás során a diákok két európai nagyvárosban tanulnak, nyári egyetemen és ipari partnerekkel közösen szervezett gyakornoki programban is részt vesznek.