TERMÉK + MEGOLDÁS

Saját üzemet építettek

Saját üzemcsarnokot épített 200 millió forintból a gyógyászati segédeszközöket gyártó Lederer és Nitze Ipari és Kereskedelmi Bt. a Baranya megyei Bólyban.

Egészségesebb termékeket fejlesztenek

Az Új Széchenyi Terv támogatásával megvalósuló több mint egymilliárd forintos beruházással bővíti egészségtudatos vásárlóknak szánt termékválasztékát a Sole-Mizo Zrt. - jelentette be az élelmiszer-ipari cég.

A SICK-re épített üzem

Van úgy, hogy az embert annyira leterhelik a mindennapi munkahelyi feladatok, ha megkérdeznék, mire vágyik igazán, akkor egy különleges kívánság helyett inkább csak azt kérné: minden működjön rendben. A problémamentesség nem csak az egyén alapvető vágya, egy üzem is akkor „érzi jól magát”, ha rendben mennek a dolgok. Többek között ezért sem mindegy, hogy a gyártási és logisztikai folyamatok milyen minőségű eszközökre épülnek.

Miért mennek a magyarok Brnóba?

– A Brnói Vásártársaságnak viszonylag nehéz, emellett azonban igen sikeres is volt a 2012-es év. A 2013- as év még nehezebb, de az előzőnél is sikeresebb lehet – mondta március 21-i budapesti tájékoztatóján Jiří Kuliš, a BVV vezérigazgatója, aki kihívásnak tekinti a vásártársaság előkelő helyének megőrzését az európai vásártársaságok körében.

Inspiráció, innováció, információ

Az információcsere, az ismeretátadás és a hálózatszervezés témakörére épül idén a PackBox rendezvénysorozata. A szeptember 24. és 26. között a Nürnbergi Vásárközpontban, a FachPack kiállításhoz társuló eseményre a tavalyinál több kiállító érkezik, akik minden kérdésre választ adnak, ami csak a csomagolási folyamatlánccal kapcsolatban felmerülhet.

Kecskemétről látják el Európát

Az Új Széchenyi Terv támogatásával 2,5 milliárd forint összegű kapacitásbővítő beruházás fejeződött be Kecskeméten a Phoenix Mecano Kft.-nél - jelentette be a társaság.

TRUMPF lézervágók – páratlan választék

A TRUMPF vállalat az egyik vezető technológiai világcég, fő területei a szerszámgépek, a lézertechnika, az elektronika és gyógyászati technológia piaca. A vállalat technológiájával készült termékek az ipar majdnem minden szegmensében fellelhetők. A TRUMPF vállalat technológiai és piaci világelső a rugalmas fémlemez megmunkálásban használt szerszámgépek gyártásában, illetve az ipari lézerek terén egyaránt.

A szennyeződések típusának megfelelő tisztítási eljárások

Napjainkban a fém- és alkatrészgyártásban a tisztítás már a termelési lánc elengedhetetlen része. Az eljárás minősége és hatékonysága leginkább a megfelelő tisztítószerek és a folyamattechnológia megválasztásától függ.

BALINIT®LATUMA – egy bevonat, három alkalmazás

A BALINIT®LATUMA bevonat az Oerlikon Balzers által a forgácsoló szerszámokon eddig nagy sikerrel alkalmazott bevonatainak következetes továbbfejlesztése. Az AlTiN bevonat kiváló teljesítménnyel bír és három különböző felhasználási területen – váltólapkáknál, szármaróknál és fúróknál – is jól alkalmazható. Az új bevonattal széles körben végzett megmunkálási kísérletek bizonyítják, hogy a termelékenység 30-tól akár 200 százalékig is növekedhet.

Nagyobb teljesítmény, közelebb a felhasználóhoz

Új funkciókkal jelenik meg a piacon a HEIDENHAIN csúcsteljesítményű maró-esztergáló vezérlője, a TNC 640. Ennek köszönhetően a korábbinál nagyobb a teljesítménye és még inkább felhasználóbaráttá vált.

Fényesebb a jövő a Philipsnél

Több mint egymilliárd forintos projekt keretében fejleszti a LED alapú világítástechnikai részlegét a Philips IPSC Tamási Kft.

El a kezekkel, dolgozzon a gép!

A tudatos gyártásautomatizálás jelenti a hatékonyság és fokozatos fejlődés kulcsát a Hafner Pneumatika Kft. számára. A halászi székhelyű német-magyar vegyesvállalat a HÓD Industrial Solutions Kft.-ben talált partnerre a saját gyártástechnológiai fejlesztéshez. Ígéretes kísérleti projektjük, egy automata levegőcsatorna-fúró berendezés kifejlesztése sikerén felbuzdulva pedig már újabb közös munkába kezdtek.

Akkor is van jó megoldás, ha nehéz a helyzet

A DMG Automation „felturbózza” a hatékonyságot és a minőséget a felhasználók számára a rugalmas gyártócellák, valamint a teljes gyártósorok kialakításával.

Strack – a vezető elem

A közel nyolcvan éves múltra visszatekintő STRACK NORMA termékei közel három éve már a hazai szakemberek számára is elérhetők. A nemzetközi vagy STRACK belső szabványok alapján gyártott szerszámrészek használata révén jelentősen csökken a szerszámok gyártási ideje és költsége, gyors átállások válnak lehetővé, alacsonyabb előállítási költségek érhetők el stabil, állandó minőség mellett.

Működésbe hozzák a fényt

Akár könyvet is írhatna a Thorlabs Inc. arról, hogyan működtethető sikerrel egy csomagküldő, csúcstechnológiás alkatrészekkel foglalkozó vállalat. Ha úgy vesszük, ezt már meg is tette, ugyanis a fényalapú kísérleteket folytató ügyfelek számára készülő optikai termékeit egy 5,5 kg-os katalógusban ismerteti a szakmai közönséggel. Miközben a Thorlabs a fejlesztéssel foglalatoskodik, a fémmegmunkálást a Haas CNC eszközei végzik a vállalat egyesült államokbeli főhadiszállásán, Newtonban, New Jersey-ben.

Az infravörös hőmérsékletmérés alapjai

Azok, akik még nem kerültek kapcsolatba a non-kontakt, infravörös elven nyugvó hőmérsékletméréssel, de érdeklődnek alkalmazási lehetőségei iránt, gyakorlati megközelítésű cikkünkből kompakt, érthető módon kaphatnak választ a legfontosabb és alapvető kérdésekre.

Több mint 4 százalékos üzemanyag-megtakarítás

A MOL legújabb fejlesztésű, nagyteljesítményű közúti dízelmotorokhoz kifejlesztett Truck Diesel üzemanyaga és a MOL Dynamic Mistral 5W-30 csúcsteljesítményű haszongépjármű motorolaj együttes alkalmazása több mint 4 százalékos üzemanyag-megtakarítást tesz lehetővé. A speciálisan a nagyméretű dízelmotorok működési jellemzőihez és sajátosságaihoz illesztett, gazdaságos üzemanyaggal a fuvarozó és szállítmányozó vállalatok évente akár több millió forinttal is csökkenthetik üzemanyag-kiadásaikat és karbantartási költségeiket.

Nagy terhet, nagy magasságban, nagy biztonsággal

2013 tavaszán a Jungheinrich egy újonnan fejlesztett tolóoszlopos targoncát vezetett be a piacra, az ETV 318 típust. Az új gépet a Birminghamben rendezett IMHX 2013, intralogisztikai kiállításon mutatták be a nagyközönségnek.

Tiszta, mint a szén?

Megvalósíthatósági tanulmányt készít egy lehetséges magyarországi tiszta szén projektről a Japán Energiagazdasági Intézet (IEEJ) a szigetország energetikai kormányzati szervezeteinek támogatásával - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) június 20-án.

Üzleti alkalmazások mesterséges intelligenciára alapozva

Az Európai Unió támogatásával bővíti fejlesztőbázisát az Xdroid Kft. kutató-fejlesztő cég, az ipari hasznosításra alkalmas műszaki kutatás-fejlesztési projektek kivitelezésére szakosodott szegedi székhelyű vállalkozás 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programban(GOP) mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázaton.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP CAREERS IN MARCH

LAUNCH CONTROL SPECIALIST

BIG TEST STAND PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

PROCESS PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST DRIVETRAIN & DRIVING DYNAMICS (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST ELECTRIC / ELECTRONICS (M/F/X)

Média Partnerek