A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. március 25-én Budapesten.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője kiadta a „Az előregyártott, moduláris adatközpontok típusai” című, (Whitepaper 165.) tanulmányát, mely bemutat egy keretrendszert a különböző moduláris adatközpontok osztályozására, hogy ily módon a termékek és kategóriák meghatározását és specifikációját támogassa.
Kétszázmillió dolláros beruházással kibővítette a kölni repülőtéren lévő európai központját a magyar piacon is jelen lévő UPS logisztikai vállalat - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Átadták a dán Lego-csoport új, mintegy 200 millió euró (60 milliárd forint) értékű, zöldmezős beruházás keretében felépített új gyárát kedden Nyíregyházán.
Közintézményi, üzleti és közvilágítási célokat szolgáló LED-alapú komplex világítási rendszereket fejleszt a GE Hungary Kft., a programot a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) közel 980 millió forinttal támogatja - közölte a General Electric (GE).
Hosszú szerszámélettartam, a megmunkálási műveletek során az acél minőségének függvényében 10–50 százalékos produktivitás-növekedés és kiváló felületminőség – mindez az UGIMA termékcsalád rozsdamentes acéljainak jóvoltából. A wire 2014 szakkiállítás alkalmával az Ugitech, a SCHMOLZ + BICKENBACH GROUP cégcsoport tagja bemutatja az új UGIMA 4005 és UGIMA 4509 rozsdamentes acélokat járműipari és feldolgozóipari felhasználásra.
A pin-point LED-ek kisebb területen koncentrálják az energiát, és növelik a fénypont intenzitását, ami nem csak a foto-elektromos kapcsoló beállítását egyszerűsíti le óriási mértékben. A nagyobb érzékelési távolság, a hatalmas funkcionális tartalékok és a „miniatürizált” fénypont új alkalmazási lehetőségeket tárnak fel.
A Veritas Dunakiliti Kft. negyedmilliárdos fejlesztés keretében gyártó- és információtechnológiai eszközöket vásárolt, emellett dunakiliti telephelyén infrastrukturális beruházásokat hajtott végre - közölte az autóipari alkatrészgyártó cég.
„Made in Germany” – ez a néhány betű világszerte garancia a minőségi gépekre. A kínai versenytársak azonban egyre több olyan termékkel állnak elő, amelyek ugyan nem a csúcstechnológiát képviselik, de a becslések szerint az ismert német gyártmányoknál akár 40 százalékkal olcsóbbak lehetnek.
Több mint négyszázmillió forintos fejlesztést hajtott végre a nyúli székhelyű KSH Rugógyár Bt., amely a járműipar mellett számos más ágazat beszállítója is.
A Q Pharma Kft. több mint tízmilliárd forintból létesít többfunkciós tápszergyárat, mikrobiológiai labort és csomagoló üzemet a Fejér megyei Bicskén.
A ROEMHELD az idei METAV szakkiállításon bemutatott termékei sorában kiemelt szerepet kaptak azok a készülékek, amelyek lehetővé teszik az időtakarékos beállítást, a kis helyen történő befogást és elektromos hajtású részegységek alkalmazását.
Geotermikus közműrendszert adtak át csütörtökön Barcson; használatával önállóan, a gázfűtési rendszertől függetlenül is végezhetik a hőellátást a városban - közölte a kivitelező AQUAPLUS Kútfúró, Építő és Termál-energetikai Kft.
A világ vezető építészeti és technológiai nemzetközi kiállításán mutatja be az OSRAM a Siteco, Traxon és OSRAM Opto Semiconductors speciális márkákkal bővített portfólióját. Az egyre gyorsabban fejlődő márka idei díjnyertes újdonságaival a „Light+Building” OSRAM standján találkozhatnak az odalátogatók
A Waberer's International Zrt. múlt évi árbevétele meghaladta a 452 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2012. évinél - közölte a fuvarozó társaság csütörtökön az MTI-vel.
A graphIT Kft. több éve forgalmazza a Siemens Tecnomatix digitális gyártási termékeket. A felhasználói között megtalálhatók a legnagyobb autógyárak, autóipari és elektronikai cégek, és még számos gyártással foglalkozó cég.
A Ricoh Europe bővítette az informatikai szolgáltatások portfólióját nemzetközi szinten, mellyel egy sokkal személyre szabottabb, egyéni szolgáltatásokat nyújtó megoldást kínál a kis-, közép, és nagy szervezetek számára.
A munkahelyteremtés fontosságát hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Mezőtúron, az elektromechanikai alkatrészek összeszerelésével foglalkozó RAFI Hungária Kft. harmadik üzemcsarnokának átadásán.
Folytatódik a Continental váci telephelyén tavaly elindított műanyag kompetencia központ kialakítása: a beruházás során olyan technológiákat telepít a cég az üzembe, amelyek egy része a nemzetközi piacon is újdonságnak számít - közölte a cég.
A Debreceni Egyetem (DE) informatikai karának, illetve több helyi informatikai cégnek a közreműködésével hétfőn megalakult a Debreceni Tesztelői Kerekasztal. Az alapító dokumentumot az informatikai szakmai napok nyitónapján írták alá a kar és a cégek vezetői.