TERMÉK + MEGOLDÁS

igus energialáncokkal könnyű és biztonságos az utazás

A gépkocsik fokozódó elektrifikálásával párhuzamosan nő a kereslet olyan energia-hozzávezetések iránt, amelyek biztonságosan mozgatnak és védnek vezetékeket. Az igus műanyag-szakvállalat foglalkozik mindazon kihívásokkal, amelyek a járművekben történő energia-hozzávezetéssel járnak együtt. Ennek során a könnyű műanyag-láncokra vonatkozó standard programja mellett, az igus testre szabott megoldásokat is szállít minden vevőnek.

Csúcstermékek a textiliparban: MEWA törlőkendők

A MEWA újra felhasználható törlőkendő- szolgáltatásának több mint száz évre visszatekintő elve ma már egyet jelent a csúcsminőséggel. Minden egy törlőkendővel indult 1908-ban: „kendőt szőni, mosni és cserélni” –ez volt a Hermann Gebauer által megalapított MEWA alapötlete, amely mára a textilszegmens egyik vezetőjévé tette a vállalatot.

Virtuális tárhely-menedzselő rendszer

Lezárult az Enterprise Communications Magyarország Kft. Expandrive virtuális storage rendszer fejlesztése elnevezésű projektje, mely az Új Széchenyi Terv "Vállalatok komplex technológiai innovációjának támogatása" pályázatának keretében valósult meg. A közel két éves fejlesztés során kidolgozott keretrendszer és tárhely-menedzselő megoldás jobb, biztonságosabb és költséghatékonyabb IT megoldást nyújt a vállalatoknak.

Terepi eszközök és adatok biztonsága az elosztott ipari alkalmazásokban

Az elmúlt pár hónapban újjáéledt az érdeklődés a tárgyak internete iránt, amely arra utal, hogy vége az elosztott ipari alkalmazásoknak. A villamosenergia vállalatok már dolgoznak a Smart Gridek kialakításán, amely végleg összeolvasztja az energetikát az IT technológiákkal. Az olajtársaságok már integrálják állomásaikat a digitális világba. A napenergetikai technológiákban már olyan termékeket használnak, amelyek integrálhatóak Smart Grid hálózatba. Városi környezetben pedig a közbiztonság javítása érdekében telepítenek monitoring rendszereket, az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) pedig már a jövőre készülnek, ahol az autók sofőr nélküliek lesznek és megszűnnek a forgalmi dugók.

MELIOR Laser: piaci átlag alatt a hibás termékek gyakoriságának mutatója

Manapság, ha a tudatos minőségszemlélet a vállalat működésének minden területén jelen van, akkor az komoly mértékben járulhat hozzá a cég gazdasági sikereihez is. Nincs ez másként a lézeres fémmegmunkálás területén működő Melior Laser Kft. esetében sem, amely például erősen a piaci sztenderdet felülmúlva, az elmúlt 10 év alatt a hibás termékek gyakoriságának mutatóját 90%-kal csökkentette.

Eljött az idő a közvetlen digitális gyártás kipróbálására?

A 20 éve a gyors prototípusgyártás területén használt additív gyártástechnológia mára tökéletesen kiformálódott gyártási megoldássá vált; ez a „közvetlen digitális gyártás”. A vállalatok egyre gyakrabban alkalmazzák a gyártási folyamatokban, és valamennyi siker azt bizonyítja, hogy életképes alternatíváról van szó. Habár az additív gyártás alapelve ugyanaz, mint a 20 évvel ezelőtti bevezetéskor, a rendeltetése mára teljesen megváltozott: nem prototípus-készítéshez használják, hanem gyártáshoz. Ebből a szempontból tehát a digitális gyártás újdonságnak számít, ami néha megnehezítheti lényegének megértését.

Moduláris építőkocka

A rugalmasság a megmunkáló- és gyártóüzemek legnagyobb aduásza, hogy a versenytársaik közül kiemelkedjenek. A racionalizálás segítségével feltárható potenciál kiaknázásának lehetőségei az átszerszámozási idő örökzöld témájából, valamint az egyre korszerűbb gyártási módszerekből, a kemény és száraz megmunkálásból, illetve a meglévő géppark rendelésállományhoz igazodó optimális leterheléséből fakadnak.

Nehéz terhek könnyedén

A dízelüzemű járművekre vonatkozó szigorúbb károsanyag-kibocsátási értékhatárok és az elektromos meghajtású járművek iránti fokozódó igény egyre növeli a nagyobb teherbírású elektromos targoncák iránti keresletet. Ezen termékkategóriába tartozó berendezések fejlesztésének motorjai az egyre nagyobb volumenben exportáló iparágak, például a gépipari tervezés, a gyárépítés, a vele együtt járó nagy volumenű anyagmozgatási igénnyel. Nagymértékben járul hozzá az iparág fejlesztéséhez a papírgyártás és az italgyártás is, ahol szintén hatalmas tömegeket kell gyorsan megmozgatni lehetőleg minél rövidebb idő alatt és minél hatékonyabban.

Szinergikus előnyök

Idén nyáron a Lasersystems Kft. lézer üzletágának felvásárlásával végéhez ért a TRUMPF hazai leányvállalatának megalakulásához vezető út. A képviselet létrehozásáról és céljairól Major Tamás, a TRUMPF Hungary Kft. ügyvezetője beszélt a TechMonitornak.

Két Arburg Freeformer az Euromold kiállításon

Az Arburg tavaly képviseltette magát az első alkalommal az Euromold szakkiállításon, megismertetve a látogatókat az újonnan kifejlesztett Freeformer rendszerrel. 2014. november 25-28. között az Euromold 11. pavilonjának D25 standján ismét két Freeformer mutatja be a teljes funkcionalitású műanyag alkatrészek hatékony gyártási folyamatát.

Új alkalmazási horizont

A GF Machining Solutions legújabb generációs MIKRON HPM 600U és HPM 800U öttengelyes szimultán megmunkáló központjaiban a megnövelt sebesség, a megbízható gépkontroll, a főorsóvédelem és a modern forgácselvezetés gondoskodik a nagyobb rugalmasságról. A kompakt, teljesen automata, nagy teljesítményű megmunkáló gépekként ismert HPM 600U és 800U új dimenzióba helyezték a megmunkálási műveleteket.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Daimler CAD átállás

2011 év végén került bejelentésre, hogy a Daimler a Siemens NX CAD rendszerét választotta, amely világszerte a járműfejlesztés standard szoftvere lesz az egész cégcsoportnál. 2012 nyarától kezdődően a Daimler több mint 20 fejlesztési központját és a legfontosabb beszállítóit egy egységes termékfejlesztési platformba integrálta.

Új kompakt tolóoszlopos targonca a Jungheinrichtől

A hannoveri CeMAT kiállításon a Jungheinrich három új tolóoszlopos targoncát mutatott be a nagyközönségnek. Az új hármas sorozatú targoncák mellett bevezetésre kerültek az új kompakt egyes sorozatú ETV 110/112 típusok is. Az új egyes sorozattal teljessé vált az egységes markáns megjelenésű Jungheinrich tolóoszlopos targoncák portfóliója.

Pillantás a jövőbe

A jövő gyártástechnológiáját fejlesztő Festo szeptember 25–26-án a Stuttgarthoz közeli esslingeni technológiai központban tartotta meg immár hagyománynak számító éves nemzetközi sajtókonferenciáját. A rendezvényen többek között az elektromos meghajtások és a lítiumion-akkumulátorok újdonságaiba, az ipar 4.0 terén elért eredményekbe és a természetes mozgásformákat mesterségesen megvalósítani képes bionikus fejlesztések legújabb fejlesztéseibe nyerhettünk bepillantást.

Új dimenziók elérhető árakon

Az Eastcombe (Anglia) városbeli székhelyű Aberlink Innovative Metrology LLP cég ebben az évben ünnepelte „nagykorúságát”. Idén éppen 21 éve kezdte tevékenységét a koordináta mérőgépek építésének piacán.

Intelligens, innovatív és inspiráló

A KUKA mérnökei és Mario Selic ipari formatervező nevéhez fűződik az LBR (Leichtbauroboter) iiwa (intelligent industrial work assistant) könnyűszerkezetes robot megalkotása. A tervezéskor nagyon figyeltek arra, hogy a robot karaktere teljes mértékben passzoljon a KUKA-hoz, különleges formája és könnyű szerkezete ellenére. Az LBR robot megtervezésével és gyártásával innovációs szempontból is mesterművet alkottak, ez elmondható a műszaki know-how és az irányadó formatervezés területén.

Megújult az ipari park Dunavarsányban

Budapest, 2014. október 25, szombat (MTI) - Mintegy másfél milliárd forintos beruházással teljesen megújult a Dunavarsány Ipari Park; a főváros vonzáskörzetében lévő ipari központot 400 millió forintos uniós támogatással korszerűsítette a tulajdonos Resonator Vagyonkezelő Kft. - közölte a cég az MTI-vel.

3D Nyomtatás Fórum

A Varinex Zrt. szeretettel várja Önt és kedves kollégáit a „3D Nyomtatás Fórum” című rendezvényre!

graphIT – PLM Perspektíva 2014

A graphIT Kft. által rendezett PLM Perspektíva 2014 rendezvény az ősz egyik leginkább várt eseményének tekinthető. A rendezvényen idén is számos tervezőmérnök és cégvezető gyűlt össze, hogy megismerhessék a CAD/CAM/PLM piac által kínált aktuális újdonságokat és érdekességeket.

TwinCAT 3 SOA-PLC

Az Ipar 4.0 és a „Dolgok Internetje” (Internet of Things – IoT) olyan koncepciók, melyek az eszközök és szolgáltatások között nagyfokú kommunikációt és kapcsolatot igényelnek. Nagy mennyiségű adatok cseréjére van szükség az érzékelők szintjétől az IT szintig. A PC-alapú vezérlés megfelelő protokolljai és szabványai ideálisak erre a feladatra. Az IoT és az Ipar 4.0 megvalósíthatóságához hozzájáruló további alapvető tényező a SOA (Service Oriented Architecture – szolgáltatásorientált architektúrájú) PLC. A PLC webes szolgáltatáson keresztül történő elérése nem új dolog – mi tehát a SOA és pontosan mi is az új a „SOA-PLC”-ben? Milyen hozzáadott értéket kínál?

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek