Egy 2012-es európai tanulmány* szerint a nem halálos és a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek egyik leggyakoribb kiváltó oka az elcsúszás és az elesés, de az KSH adatai** szerint, a háztartásokban előforduló baleseteknél is előkelő helyen szerepel ez a két kiváltó ok. Munkahelyi körülmények között, a balesetet elszenvedők az esetek 33 százalékában húzódásos, vagy ficammal járó sérülést szereznek, míg az esetek 21,8 százalékában már valamely csontjuk is eltörik, ami mindenképp kiesést jelent a számukra munkából. Ez egyaránt rossz a munkavállalónak és a munkáltatónak is.
Budapest, 2014. december 11., csütörtök (MTI) – Együttműködési megállapodást kötött az alternatív energiahordozót előállító szlovákiai Dron Industries és a komplex energiaipari megoldásokat nyújtó magyar OT Industries – jelentette be Polonyi István, a magyar vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Több mint 340 millió forintos beruházással - részben európai uniós támogatással - meglévő üzemcsarnokát korszerűsítette és újat is épített, valamint új faipari gépeket is üzembe állított a zalalövői Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. - tájékoztatta a társaság pénteken az MTI-t.
A CHEP, a világ vezető raklapkezelési megoldás szolgáltatója "Last Mile Solution" nevű projektjével elnyerte a rangos TRANSLOG 2014 díjat az ellátási lánc menedzsment területén. A budapesti Corinthia Hotelben tartott gála során az odaítélt díjat Stavros Kazakos, a CHEP Közép-európai és Balkán országok regionális igazgatója vette át. A TransLog a CHEP kék negyedraklapját - az „LMS” kulcsfontosságú eszközét - leginkább a raklapgyártás műszaki fejlesztéséért, illetve az ellátási lánc működésési hatékonyságával kapcsolatos innovációért díjazta.
A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója sajtóbeszélgetésen értékelte az idei év eddigi eredményeit, ismertette a vállalat jövő évi terveit, és bemutatta a Mate7 okostelefon prémium verzióját 2014. december 11-én.
Két nagyszabású rendezvényen képviseltette magát az S&T Consulting Hungary Kft. november elején. Mindkét esemény komoly szakmai jelentőséggel bír, ezért a cég számára kiemelten fontos volt a részvétel és a szakmai tudás, valamint az üzletágak az érdeklődőknek történő bemutatása.
A Mercedes-Benz történelme hosszú és sikeres a motorsportversenyek területén. Az 1960-as évek óta az AMG szolgáltatja a versenygyőztes Mercedes járművekben megbújó, finomhangolt motorokat. Az AMG-t a Mercedes két mérnöke alapította független vállalatként, ma pedig a vállalat belső tuningrészlegeként működik.
A TNT saját légitársasága, a TNT Airways száműzi a papír dokumentumokat a pilótafülkékből, és bevezeti az iPad Air tabletek használatát a mintegy 50 repülőgépből álló flottájánál.
A legtöbben talán jártunk már úgy, hogy megpróbáltunk felcsatlakozni egy bevásárlóközpontban az ingyenes WI-FI hálózatra, de valami mégsem működött. Némi fejvakargatás, majd beletörődés után a legtöbben ilyenkor bekapcsolják a 3G-t, és azon keresztül csatlakoznak a világhálóra, minderre azonban nem feltétlenül lenne szükség. A gond a legtöbb esetben az, hogy az épület tulajdonosai nem ipari WLAN hálózatot telepítenek, hanem úgynevezett „soho” eszközökkel oldják meg a kérdést, azok pedig nem bírják a terhelést.
A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója két új készüléket mutatott be Magyarországon a Veletech mobilkommunikációs és informatikai szakkiállításon: a Huawei Ascend Mate7 prémium verzióját és a Huawei MediaPad T1 8.0 tabletet. Az új Huawei készülékeket az érdeklődők kipróbálhatták a szakkiállításon felállított Huawei standon 2014. november 29-én és 30-án. Az Ascend Mate7 Prémium 2014. december végétől, a T1 tablet jövő év elejétől lesz kapható Magyarországon.
Eredményes évet tudhat maga mögött az S&T Consulting Hungary Kft. Szabó Pétert, a cég ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, hogy milyen célkitűzésekkel indultak neki 2014-nek.
A Dell bemutatta PowerEdge C4130 szerverét, amely akár négy grafikus gyorsítót is támogat, és Intel® Xeon® E5-2600v3 1U processzorral rendelkezik. Az új szerver a versenytársakénál akár 33 százalékkal nagyobb grafikai teljesítményt biztosít2, és egyetlen szerveren több mint 7,2 teraflop feldolgozási sebességet kínál.
Az önállóvá vált Aventics Pneumatika töretlenül fejleszti kínálatát és a folyamat egyik leginnovatívabb eredménye az AV03/05 szelepsziget család. A tervezők egyik fő feladata a dimenziók csökkentése mellett a hatékonyság jelentős megnövelése volt. Sikerült? Vegyük górcső alá a fontos paramétereket.
Az EuroBLECH 2014 kiállításon TRUMPF igazi szenzációt mutatott be az innováció területén, ide értve a TruMatic 6000 fibert: a stanc-lézervágógép a szilárdtest lézer előnyeit használja egy új teljesítménykategóriában. Magas előtolási sebességek vékony lemez tartományban, valamint nagy anyagrugalmasság jellemzi e rendkívül termelékeny gépet.
Az amerikai központú Fabri-Kal cég környezetbarát műanyagokat használ, az élelmiszer-ipari csomagolási megoldásokhoz. A csészékből, fedőkből, ételtárolókból és uzsonnás dobozokból álló Greenware® termékcsalád például teljes egészében szintetikus, növényi alapú, biológiailag lebomló műanyagokból áll. A Fabri-Kal vállalatnál a gyártási folyamatok is megfelelnek az energia- és erőforrás-takarékosság követelményeinek. A vállalat létesítményei a Beckhoff PC-alapú vezérlési platformját használják integrált méréstechnikával.
Az olasz Vamec a gokartverseny-csapatoknak készített karburátorok piacvezető tervezője és gyártója. A vállalat együtt fejlődött a gokartozással, ahogyan az a hétvégi hobbiversenyzők időtöltéséből egy világszerte versenyszerűen űzött motorsporttá vált. Eközben a Vamec fejlesztette és bővítette termékkínálatát, annak ellenére, hogy egyes gépeinek használata „kihívást” jelentett. Ma már azonban pozitívabbak a kilátások. A vállalat nemrégiben Haas CNC szerszámgépekbe, többek között egy UMC-750 univerzális megmunkáló központba ruházott be, és most élvezi a sebesség, pontosság és hatékonyság új szintjét.
A Keller büszkén mutatta be a nagy felbontású elektronikus nyomásmérők új generációjának első képviselőjét. A LEO 5 nyomásmérőt precíz szenzortechnológia, dinamikus jelfeldolgozás, csúcsérték regisztrálás és időbélyeggel ellátott adattárolás jellemzi. A zord működési környezetben történő telepítésre tervezett LEO 5 nyomásmérőt robusztus, rozsdamentes acél házzal, biztonsági frontoldali üveggel, 16 mm-es háttér-világítású kijelzővel és kapacitív érintőgombokkal szerelték fel.
Az Amada európai központjának 2013-as megalapítása óta a vállalat számára jelentősen felértékelődött az EuroBLECH szakvásár. Idén a 2 000 négyzetméteres standon nem kevesebb mint 10 gép várta az érdeklődőket.
Az EuroBLECH 2014 alkalmával a Bosch Rexroth testre szabott lemezmegmunkálási megoldásokat mutatott be. A könnyen integrálható multitechnológiás termékek, funkcionális modulok és rendszermegoldások révén számos klasszikus iparági alkalmazás energiahatékonysága és termelékenysége növelhető.