Több mint 250 millió eurónyi többlet értékesítési lehetőséget jelent a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Zrt. orosházi üzemcsarnokának 5,5 milliárd forintos fejlesztése, amelyet kedden adtak át – mondta Havasi Csaba, a cég alelnöke, európai csoportvezetője kedden Orosházán, a vállalat „Új projektek technológiai fejlesztése” című rendezvényét záró sajtótájékoztatón.
Egy éve indult útjára a műanyag specialista igus polimer siklócsapágyaival felszerelt kisautó négy kontinensen, sivatagokon, havas tájakon és trópusi hőségen keresztül. Ezzel az úttal demonstrálja a cég műanyag csapágyainak teljesítményét mozgó alkalmazásokhoz. Ázsia, Dél- és Észak-Amerika után a "iglidur on tour" most Európába érkezett – az európai megállók között van Magyarország is.
A tárgyak, merev, sík felületek és speciális anyagok (fém, fa, különböző műanyagok) nyomtatása korábban korlátozott grafikai részletességgel (szitanyomás), vagy csak drága gépekkel, ipari méretek mellett volt gazdaságosan megoldható.
Az Agisys Kft. Magyarországon egyedülálló hajtástechnikai raktárral rendelkezik. Hajtóművek 58 000 Nm-ig, villanymotorok 200 kW-ig, inverterek 132 kW-ig elérhetőek a cég rendkívül rugalmas kiszolgálást biztosító törökbálinti telephelyén. A rugalmas kiszolgálást szem előtt tartva az állandó fejlesztések jegyében a termékpaletta folyamatosan bővül, a szállítási határidők pedig rövidülnek.
A dízelmotor szerkezetében hasonlít a nála ismertebb mechanizmusú Otto-motor (benzinmotor) felépítéséhez, hiszen alapvetően mindkettő henger(ek)ből, dugattyú(k)ból, főtengelyből, kiegyenlítő-tömeg(ek)ből, vezérműből, szelepekből stb. épül fel, s mindkettő a négy ütem – szívás, sűrítés, terjeszkedés és kipufogás – szerint dolgozik, de működése és az azt kiszolgáló berendezések jelentősen eltérnek.
Az SKF ősszel vezette be a piacra az automatikus kenési rendszereihez használható GSM* kenésfigyelő készülékét. A helytelen kenés miatt keletkező károsodás elkerülése érdekében a készülék figyeli a rendszer vezérlőközpontokhoz nem csatlakozó szivattyúit, és ha kiürült tartályt vagy más kenési problémát észlel, SMS-t küld a karbantartóknak egy vagy több mobiltelefonra.
Pár éve még új szereplőként jelentkezett, de mára már hazánkban is jól ismert márkanév lett a minőségi üzemanyagokat forgalmazó svájci székhelyű AVIA. Az AVIA nem multinacionális cég, hanem saját tulajdonú közép- és kisvállalkozásokat tömörít egy rendszerbe, így felépítésénél fogva családias hangulatú töltőállomásokkal várja vásárlóit. Az AVIA fő ideológiája a bizalom kiépítése már több mint nyolcvan éve, így nem csoda, hogy az AVIA Európa egyik meghatározó márkája, amely jelenleg már 14 országban van jelen.
A Datapaq méri a reflektorfény hőmérsékletét Cambridge, Egyesült Királyság – Ha egy wimbledoni esős meccsnapon mégis előbújik a nap, a centerpálya tetejét visszahúzzák. Ennek előfeltétele a fényszórók lehűlése, ami a biztonsági követelményeken túl esztétikai megfontolások miatt is ajánlott, hiszen az 1000 W teljesítményű fényszórókat közvetlenül a tetőgerendákra szerelték és a szerkezet túl közel kerül a hőforráshoz a tető visszahúzása közben.
A munkaterületen történt szennyeződések lelassítják a termelést és baleseteket okozhatnak. A munkahelyi balesetek egyik fő forrásainak számító elesések és elcsúszások egy hatékony kármentesítő porgrammal elkerülhetőek.
Az Ericsson Magyarország kollektív szerződést kötött a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ), amely egyebek mellett évi 3 százalékos éves átlagos béremelést is rögzít - közölte Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A minőségfejlesztés területén elért eredmények elismeréseként az idén tizenhárom szervezet vagy csoport IIASA-Shiba Díjban, három pályázó Nemzeti Minőségi Díjban részesült; a díjakat szerdán a Nemzetgazdasági Minisztériumban adták át.
Megújított technológiával dolgozza fel a kidobott pet-palackokat a tiszaújvárosi LAplast Pet Újrahasznosító Kft. a jövőben, a cég a Norvég Alaptól 263 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a 300 millió forintos fejlesztéshez.
Mintegy 1,2 milliárd forint összköltségvetésű beruházás keretében modern berendezések vásárolt és helyezett üzembe a fröccsöntött műanyag kupakok gyártásával és forgalmazásával foglalkozó, székesfehérvári Bericap Bt.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője és az Autodesk Inc.,a 3D tervezői, mérnöki szoftvermegoldások és szolgáltatások vezető szállítója bejelentették együttműködési megállapodásukat.
Magyarországi mozdonygyártásra hamarosan létrejövő magyar-román vegyesvállalat alapításáról írt alá dokumentumot Horváth László, a L.A.C Holding elnök-vezérigazgatója és a Ionel Ghita, a román Softronic mozdonygyár vezérigazgatója kedden a CER Hungary megrendelésére Romániában gyártott Transmontana mozdony átadása alkalmából.
Az ABB vontatási technológiáinak köszönhetően az USA-ban és Európa legmagasabb hegyvidéki vasútján egyaránt megbízható, energiahatékony vonatok közlekedhetnek.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány a mexikói tulajdonú Nemak Győr Kft.-vel kedden Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A svájci Küssnacht am Rigiben található Durrer Spezialmaschinen AG speciális gépeket fejleszt az iparágak széles köre számára. Cikkünkben a papíripar számára gyártott, nyomtatott anyagok – pl. katalógusok – több lépésben történő vágására alkalmas REGA 3 berendezést mutatjuk be.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője bemutatta az APC Mobile Power Pack nagy kapacitású és magas hatásfokú külső akkumulátor termékcsaládot, amely a különböző típusú okostelefonok és tabletek - valamint bármilyen USB kábelről tölthető eszköz mobil töltésére szolgál. A kompakt tervezésű, könnyű tápegységek lehetővé teszik, hogy a felhasználók bárhol és bármikor feltölthessék készülékeiket, legyen az egy repülőút vagy egy kirándulás a hegyekben. Ezen felül a töltők segítségével egyszerre több alkalmazás is hosszabb ideig használható, beleértve az olyan energiaigényes applikációkat, amelyek helymeghatározó és GPS-szolgáltatásokon alapulnak.