A TNT saját légitársasága, a TNT Airways száműzi a papír dokumentumokat a pilótafülkékből, és bevezeti az iPad Air tabletek használatát a mintegy 50 repülőgépből álló flottájánál.
A legtöbben talán jártunk már úgy, hogy megpróbáltunk felcsatlakozni egy bevásárlóközpontban az ingyenes WI-FI hálózatra, de valami mégsem működött. Némi fejvakargatás, majd beletörődés után a legtöbben ilyenkor bekapcsolják a 3G-t, és azon keresztül csatlakoznak a világhálóra, minderre azonban nem feltétlenül lenne szükség. A gond a legtöbb esetben az, hogy az épület tulajdonosai nem ipari WLAN hálózatot telepítenek, hanem úgynevezett „soho” eszközökkel oldják meg a kérdést, azok pedig nem bírják a terhelést.
A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója két új készüléket mutatott be Magyarországon a Veletech mobilkommunikációs és informatikai szakkiállításon: a Huawei Ascend Mate7 prémium verzióját és a Huawei MediaPad T1 8.0 tabletet. Az új Huawei készülékeket az érdeklődők kipróbálhatták a szakkiállításon felállított Huawei standon 2014. november 29-én és 30-án. Az Ascend Mate7 Prémium 2014. december végétől, a T1 tablet jövő év elejétől lesz kapható Magyarországon.
Eredményes évet tudhat maga mögött az S&T Consulting Hungary Kft. Szabó Pétert, a cég ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, hogy milyen célkitűzésekkel indultak neki 2014-nek.
A Dell bemutatta PowerEdge C4130 szerverét, amely akár négy grafikus gyorsítót is támogat, és Intel® Xeon® E5-2600v3 1U processzorral rendelkezik. Az új szerver a versenytársakénál akár 33 százalékkal nagyobb grafikai teljesítményt biztosít2, és egyetlen szerveren több mint 7,2 teraflop feldolgozási sebességet kínál.
Az önállóvá vált Aventics Pneumatika töretlenül fejleszti kínálatát és a folyamat egyik leginnovatívabb eredménye az AV03/05 szelepsziget család. A tervezők egyik fő feladata a dimenziók csökkentése mellett a hatékonyság jelentős megnövelése volt. Sikerült? Vegyük górcső alá a fontos paramétereket.
Az EuroBLECH 2014 kiállításon TRUMPF igazi szenzációt mutatott be az innováció területén, ide értve a TruMatic 6000 fibert: a stanc-lézervágógép a szilárdtest lézer előnyeit használja egy új teljesítménykategóriában. Magas előtolási sebességek vékony lemez tartományban, valamint nagy anyagrugalmasság jellemzi e rendkívül termelékeny gépet.
Az amerikai központú Fabri-Kal cég környezetbarát műanyagokat használ, az élelmiszer-ipari csomagolási megoldásokhoz. A csészékből, fedőkből, ételtárolókból és uzsonnás dobozokból álló Greenware® termékcsalád például teljes egészében szintetikus, növényi alapú, biológiailag lebomló műanyagokból áll. A Fabri-Kal vállalatnál a gyártási folyamatok is megfelelnek az energia- és erőforrás-takarékosság követelményeinek. A vállalat létesítményei a Beckhoff PC-alapú vezérlési platformját használják integrált méréstechnikával.
Az olasz Vamec a gokartverseny-csapatoknak készített karburátorok piacvezető tervezője és gyártója. A vállalat együtt fejlődött a gokartozással, ahogyan az a hétvégi hobbiversenyzők időtöltéséből egy világszerte versenyszerűen űzött motorsporttá vált. Eközben a Vamec fejlesztette és bővítette termékkínálatát, annak ellenére, hogy egyes gépeinek használata „kihívást” jelentett. Ma már azonban pozitívabbak a kilátások. A vállalat nemrégiben Haas CNC szerszámgépekbe, többek között egy UMC-750 univerzális megmunkáló központba ruházott be, és most élvezi a sebesség, pontosság és hatékonyság új szintjét.
A Keller büszkén mutatta be a nagy felbontású elektronikus nyomásmérők új generációjának első képviselőjét. A LEO 5 nyomásmérőt precíz szenzortechnológia, dinamikus jelfeldolgozás, csúcsérték regisztrálás és időbélyeggel ellátott adattárolás jellemzi. A zord működési környezetben történő telepítésre tervezett LEO 5 nyomásmérőt robusztus, rozsdamentes acél házzal, biztonsági frontoldali üveggel, 16 mm-es háttér-világítású kijelzővel és kapacitív érintőgombokkal szerelték fel.
Az Amada európai központjának 2013-as megalapítása óta a vállalat számára jelentősen felértékelődött az EuroBLECH szakvásár. Idén a 2 000 négyzetméteres standon nem kevesebb mint 10 gép várta az érdeklődőket.
Az EuroBLECH 2014 alkalmával a Bosch Rexroth testre szabott lemezmegmunkálási megoldásokat mutatott be. A könnyen integrálható multitechnológiás termékek, funkcionális modulok és rendszermegoldások révén számos klasszikus iparági alkalmazás energiahatékonysága és termelékenysége növelhető.
Az igus innovatív termékei közül számos olyan van, melyek konkrét egyedi igényekből és a vevőkkel való együttműködésből fejlődtek ki. Az, hogy ebből sokakat érdeklő, komplett, új termékek származnak, a „magsnap“ példáján is megmutatkozik. Egy kicsiny mágneses adapterről van szó, amelyet egyszerűen rá lehet pattintani az energialánc nyitóbordájára. Ezzel új lehetőségek nyílnak függő alkalmazásoknál, ill. függőleges körmozgásoknál.
Nagyteljesítményű geotermális erőmű épül Battonyánál 116 millió euró befektetésből. A "Dél-Alföldi EGS erőmű" projekt 39,3 millió euró uniós támogatást kapott az innovatív, megújuló energiák előállítását támogató NER300 program keretéből - jelentette be kedden délután Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott Békéscsabán sajtótájékoztatón.
Tüzelőanyagként használhat fel máshol nem hasznosítható hulladékot a Lafarge Cement Magyarország Kft. a baranyai Királyegyházán működő cementgyárában egy 700 millió forintos beruházásnak köszönhetően, amelynek elemeit csütörtökön adták a át.
Új gyártócsarnok építésével bővíti nyírbátori repülőgép-alkatrészgyárát a német Diehl Cégcsoport, a létesítmény alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város ipari parkjában.
Az új szekszárdi ivóvízbázis építésének kivitelezése már a félidejénél tart, a több mint ötmilliárd forintos fejlesztésre azért van szükség, mert a jelenleg használt vízbázist diklóretilén-szennyezés veszélyezteti.
A svéd Volvo egy vevőspecifikus megoldással megmutatja, hogyan lesz a ponthegesztés egyre gyorsabb és biztonságosabb. A hozzávalók ehhez az ínyencséghez: Festo elektromos hajtástechnika és optikai kamerák a CPX automatizálási platformon. Ez nagyobb biztonságot jelent nemcsak a Volvo karosszériák lemez alkatrészei számára, de a berendezést kezelő személyzet számára is.
A 146 600 bruttó tonna súlyú óceánjáró hajó, a Norwegian Getaway építése mindössze 15 hónapig tartott. Az 1 068 láb hosszú luxushajót a Meyer hajógyár építette és idén januárban adta át tulajdonosának, a Norwegian Cruise Line vállalatnak. A hangulatos éttermeket és exkluzív belsőépítészeti bravúrokat felvonultató tengeri jármű belső tereit rendkívül bonyolult világítási megoldással látták el. A túlnyomórészt LED világítás határtalan lehetőségeket kínált egy izgalmas, mindazonáltal energiatakarékos világítás kiépítésére. A rendszer lelke az az intelligens infrastruktúra, amelynek vezérlőelemeit a lehető legkompaktabb módon építették be a Rittal szekrényeibe – remek feladatot adva a telepítést végző mérnökök számára.