Az RS Components (RS), a mérnökök globális beszállítójának kereskedelmi márkája a Pro-face legnépszerűbb ipari automatizálási eszközeinek termékcsaládjával bővítette HMI (ember-gép felület) termékeinek széles portfólióját, többek között a GP4100 sorozat 10 érintőképernyője, illetve az LT4000M sorozat két érintő PLC-je is az újdonságok között szerepel.
Az RS Components (RS) a mérnökök globális beszállítójának kereskedelmi márkája egy kiváló megoldást kínál az USB egyszerűbb és biztonságosabb csatlakoztatására szűk, illetve olyan helyeken, ahol fennáll a berendezés nem szándékos lecsatlakozás miatti sérülésének veszélye.
A legfrissebb szoftverrendszerek, felhőalapú és Big Data szolgáltatások, illetve IIoT-megoldások körültekintő előre tervezés révén emelhetik a legnagyobb mértékben a termelékenységet – hangzott el a Maverick Technologies szakértőitől a Rockwell Automation által szervezett novemberi Automation Fair Vegyipari Fórumán.
Az RS Components (RS), a mérnökök globális beszállítójának kereskedelmi márkája bejelentette, hogy támogatást nyújt azon ügyfelei részére, akik a motorokhoz és meghajtókhoz való, már bizonyított MICROMASTER átalakítócsaládról a Siemens SINAMICS meghajtótermékek legújabb generációjára kívánnak áttérni.
Számos új Prima Power technológia és megoldás világpremierjét időzítették a Blechexpo kiállításra a „Prima is Power” mottó jegyében. Az egyre hatékonyabb, rugalmasabb és intelligensebb lemezmegmunkáló gépek az iparági cégeknek is új versenyképességi lendületet adnak.
Egységben az erő – a mondás rengeteg területre igaz, ez alól nem kivétel a hibrid informatikai rendszerek biztonsága sem. A NetIQ szakértői szerint csak úgy biztosítható a legmagasabb szintű védelem a vegyes környezetekben, ha biztonsági szempontból is egységesen és átfogóan kezelik a felhőben és a helyszínen működő, hagyományos rendszereket.
Az energiaelosztó és automatizálási vezérlőrendszereket hagyományosan önálló rendszerekként szállították. A két rendszerben gondolkodás azonban felesleges komplexitást és többletköltségeket okozott a gyáregység teljes élettartama alatt.
Alacsonyabb energiafogyasztás sűrített levegős alkalmazásokhoz, folyamatos irányítás alatt álló aktuátorok és az új körülményekhez való alkalmazkodóképesség: az AVENTICS és a Boge Kompressoren együttműködésével ezek a követelmények már egyszerre teljesíthetők. A két vállalat közös projektje, a Smart Pneumatic Grid segítségével intelligens módon kapcsolhatók hálózatba sűrített levegő előállításához szükséges egységek és pneumatikai fogyasztók.
Brady Corporation az extrém hőmérsékleteknek, vegyi anyagoknak, nyomásnak és súrlódásnak ellenálló megbízható címkéket és azonosítási megoldásokat fejleszt. Ezek a bevizsgált címkék növelik a munkahely biztonságát, segítik a hibaelhárítást, a teljes nyomonkövethetőséget és az azonosítással összefüggő egyéb előnyöket biztosítanak a kihívást jelentő alkalmazásoknál és környezetekben.
A 32 RB sorozatszámú kompakt sorjázó- és éllekerekítő gép a kedvező árat az egyedi Rotary Brush technológiával kombinálja. Az 1 050 mm széles munkaterületű gépben az eddig megszokott nyolc kefét mindössze néggyel helyettesítették oly módon, hogy a megbízható sorjázás és az egyenletes éllekerekítés továbbra is garantált.
A nemzetközi élelmiszer-kereskedelem számos kihívást jelent az érintettek, nem utolsósorban azon élelmiszergyártók számára, amelyek folyamatosan magas követelményeket támasztanak az élelmiszer-biztonság és a nyomon követhetőség terén.
A megfelelően azonosított vezetékek, kábelek és alkatrészek segítségével azonnal átláthatja az elektromos panelek működését és csatlakoztatását. Az elektromos panelek az új BSP41 vezeték- és panelazonosító nyomtatóval még hatékonyabban azonosíthatók.
Az olaszországi MECOF 1947 óta fejleszt és gyárt vertikális portálmaró gépeket és horizontális mozgó oszlopos megmunkálóközpontokat, az Umill gépcsalád pedig ennek a sok évtizedes tapasztalatnak az eredménye. Az EMCO MECOF Hannoverre időzítette az új Umill 1500 modell premierjét is.
A kapcsoló- és vezérlőberendezések építése során napi feladat, hogy kábeleket és vezetőket kell a réz gyűjtősínekhez csatlakoztatni. A hagyományos megközelítés rendkívül időigényes, és csavarrögzítést vagy fix vezetőcsatlakozó karmokat használ. A Rittal új, karbantartásmentes síncsatlakozója a betolós push-in technikát alkalmazza, amivel biztonságos, ugyanakkor a lehető leggyorsabb és legegyszerűbb módját kínálja a sínre való csatlakozásnak.
Az Arburg kiállítási standjának sztárjai az Allrounder 1120 H és az Allrounder 920 H gépek voltak új Gestica vezérlőrendszerrel, valamint az ipar 4.0 új gyakorlati példáival. A műanyag alkatrészek hatékony termelését tíz kiállított berendezés demonstrálta az additív technológiával előállított funkcionális PP alkatrészektől kezdve a többszörösen összetett komponensek gyártásán át a nagy szériás, akár óránként 7 700 IML hordó kibocsátású termelésig.
1544-ben egy portugál hajó haladt el a Távol-Kelet egyik szigete mellett. Tajvan ekkor kapta az Ilha Formosa – szép sziget – nevet. A második világháborút követő évtizedekben a függetlenség, a japán technológiai befolyás és a roppant méretű kínai piac közelsége Tajvant a gazdasági és ipari középhatalmak sorába emelte. Az elmúlt években a szép szigetről egyre több szerszámgép is Európa felé vette útját.
Legyen szó akár megmunkálóközpontról, szikraforgácsolóról vagy köszörűről, mindig kardinális kérdés, hogy az adott gép milyen pontossággal tud dolgozni. Az alábbiakban áttekinthetjük, hogy mitől is lesz olyan pontos – illetve pontatlan – az adott szerszámgép.
A Mico Pro a Murrelektronik új, innovatív áramfelügyeleti rendszere. A moduláris felépítés lehetővé teszi a rendszerek pontos hozzáigazítását a konkrét alkalmazáshoz, ami kedvező költség/haszon arányt eredményez – maximális helymegtakarítás mellett. A szabadalmazott kioldási eljárásnak köszönhetően a gépek kimagasló rendelkezésre állása érhető el. További előny a potenciálelosztást célzó integrált koncepció, amely lényegesen megkönnyíti a kapcsolószekrény vezetékezését.
A keresztszánokra, az általános programbeállításokra és a CAD-importra vonatkozó opciók kibővítésévvelés továbbfejlesztésével még könnyebbé vált az NC-programok létrehozása és adaptálása.
A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 10 új ISO 7010 nemzetközi biztonsági jelzést jelentetett meg. Az új jelzések számos ipari környezettel kompatibilis, optimális tartósságot biztosító nagy teljesítményű anyagokra nyomtatva már megtalálhatók a Brady kínálatában.