Az autóiparban számos komponens gyártása alapvetően hegesztési eljárással történik. Mi több, a hegesztés jelentősége egyre nő, ugyanis például a személygépkocsik sebváltókerekei esetében sok csavar hegesztett kötéssel helyettesíthető. Az eljárás előnye, hogy csökken a szerkezeti elem tömege és anyagköltsége.
A szuper többfunkciós LASER EX széria két új gépe, valamint az okosgyárak számára kifejlesztett Connect Plan voltak az Okuma-stand idei legnagyobb látványosságai, de a japán gépgyártó az új szerszámgépek és automatizálási technológiák bemutatásáról sem feledkezett meg. A kiállítás hat napja alatt több mint 4 000 érdeklődő kereste fel a japán gépgyártó standját.
November 7-én, a Kongresszusi Központban került sor a több mint 200 érdeklődőt vonzó S&T-rendezvényre. Napjainkban nemzetközi megatrend a digitális és a fizikai világ konvergenciája, ami újradefiniálja az eddigi piaci erőviszonyokat az iparban. Azok a cégek, akik jól alkalmazzák az új technológiákat, a változások nyertesei lesznek, akik nem lépnek időben, versenyhátrányba kerülnek. Azonban egészen más lehetőségeket rejt magában az ipar 4.0 egy hatalmas tőkeerővel rendelkező multi és egy magyar kkv számára. A FOCUS rendezvényen bemutatásra kerültek napjaink legkurrensebb, a magyar cégek számára is elérhető ipar 4.0 technológiái.
A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált az Open Enterprise Server 2018 és az iPrint for OES (2018). A SUSE Linux Enterprise Server SP2 kiadásán alapuló csomag naprakész, vállalati szintű hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatást kínál bármilyen informatikai környezetben. Az iPrint for OES pedig még egyszerűbbé teszi a nyomtatást, akár asztali gépről, akár mobil eszközről kívánják igénybe venni a felhasználók az infrastruktúrán belül található nyomtatókat.
Az RS Components (RS) jelentős mértékben kibővítette az RS Pro névre hallgató professzionális, kedvező árú alkatrész-kínálatát új csatlakozói bevezetésével. Az RS Pro csatlakozóeszközök, melyek komoly alternatívái lehetnek a drágább, kereskedelmi forgalomban kapható általános termékeknek, számos területen használhatók, például az általános elektronikában, az iparban, a műszerek terén, valamint a fogyasztói- és orvosi területeken. Az eszközök nagyigényű környezetben is alkalmazhatók.
Az Intellio logisztikai központok számára fejlesztett IntelliLogistic intelligens megfigyelőrendszere hatékonyan támogatja, hogy a nagy mennyiségű és értékű áru időben és sérülésmentesen megérkezzen rendeltetési helyére.
A HF sorozatú új öttengelyes megmunkálóközpontok kialakításuknál fogva jelentősen csökkentik a mellékmozgások időtartamát, mely nagy dinamikával és a vízszintes orsóelrendezéssel kombinálva jelentősen redukálja a megmunkálás idejét.
A partneri együttműködés célja, hogy az ipari üzemek, a felhőalapú rendszerek és a vállalati saját üzemeltetésű (on-premises) adatközpontok számára biztosított döntéselőkészítő információkkal növeljék a termelékenységet, és elősegítsék az innovációt.
A lemezmegmunkálási piacon egy vállalat fejlődése jól körülírható pályát ír le, amelyet azonban a vevői igények és a trendek is befolyásolnak. Lendvai László, a Melior Laser Kft. alapító ügyvezető igazgatója segítségével tekintjük át azt, hogy hogyan juthat el egy kkv a technológiai fejlesztéstől a komplexitásig, a sorozatgyártás mellett a minőségi, kis szériás termékekig.
A kisszériás termelés gazdaságos és hatékony automatizálási lehetőségei iránt egyre erősebb kereslet mutatkozik szinte minden iparágban. Hannoverben kézzelfogható közelségbe került a csövek kis mennyiségben történő automatikus feldolgozása.
A régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata, az 1949-ben épült BorsodChem elsősorban termékei miatt és nem a karbantartási feladataiba tartozó fémmegmunkálásáról ismert, pedig röpke 10 év alatt sehol máshol nem láttam annyi mechanikus vezérlésű szerszámgépet, mint a vegyipari óriás forgácsolóműhelyeiben. A gyár működése szempontjából az egyedi (nem sorozat) és kulcsfontosságú alkatrészeket gyártó műhelyek a hűtő-kenő folyadékok terén sem bízhattak semmit a véletlenre.
Ipari folyamatok során a diagnosztikai célú analitikák megalkotása mindig is olyan szakértő adatkutatók munkáját igényelte, akik mélységében ismerték az analitika alanyaként szolgáló egyes alkalmazásokat. Ezek a szakértők heteket, hónapokat vagy akár éveket töltöttek a rendszer megismerésével és modellezésével. Ezt a szakértelmet hordozza magában az új Project Sherlock mesterséges intelligencia (AI) modul, amelyet a közelmúltban mutatott be a Rockwell Automation, a vállalat houstoni Automation Fair szakvásárán.
Hosszú éveken át az adatközpontok tervezésénél mindössze négy kulcsfontosságú összetevőre koncentráltak a szakemberek: hálózatokra, szerverekre, a szoftverre és az adattároló eszközökre. Azonban ezekben az összetett környezetekben feltétlenül szükség van megfelelő energiaelosztásra is, amiről korábban igen gyakran teljesen megfeledkeztek az adatközpontok tervezési szakaszában. Az Eaton fejlesztőmérnökei hamar felismerték, hogy az intelligens áramelosztási eszközök remek lehetőséget biztosítanak az intelligensebb adatközponti infrastruktúra megvalósításához.
Az OR-Laser termékpalettáján már közel 10 éve megtalálhatók a lézergravírozó gépek, azóta a paletta egyre szélesebbé vált. A kis méretű gépek mellé megérkezett az akár 1 000 kg-os munkadarabok befogadására képes ORLAS PORTAL.
Napjainkban a gyógyászatban alkalmazott robotrendszereket az orvosok műtétek közbeni támogatására, a diagnosztikában vagy terápiás célokra használják, elsősorban a tartósan nagyfokú pontosságuk, a rugalmasságuk és a megbízhatóságuk miatt. A bonyolult, katéteres beavatkozásoknál és az újdonságnak számító hibrid műtőkben a Siemens Healthcare robotalapú angiográfiás rendszere, az Artis zeego számít a legkorszerűbb megoldásnak.
A Brady Corporation egy új blindkizáró megoldást kínál, amely csövek széles körére felhelyezhető. A csövek blindjeinek egyszerű és ideiglenes lezárásával a vállalatok megakadályozhatják a gázok, gőzök és veszélyes folyadékok kiszabadulását, és ezzel fokozhatják a biztonságot a csővezetékek karbantartása közben.