TERMÉK + MEGOLDÁS

Testőrt az adatok mellé, minden pillanatban!

A felhő rengeteg lehetőséget nyújt a vállalatoknak, ugyanakkor biztonsági kihívásokat is támaszt. A szervezeteknek biztosnak kell lenniük abban, hogy az adataik folyamatosan védelmet élveznek, amikor a tárhelyen, a hálózatban vagy a felhőben vannak, illetve akkor is, amikor a memóriában használják őket a rendszerek. Ez azonban a hagyományos informatikai infrastruktúrákkal nehezen kivitelezhető. A SUSE szakértői szerint ezért olyan új megközelítésekre van szükség, mint például a Confidential Computing, amely úgy gondoskodik az adatvédelemről, hogy egy speciális, megbízhatónak nyilvánított végrehajtási környezetben végzi a számításokat.

Új technológiák az orvostechnikai szektor számára

A 2023. március 8–9. között megrendezett Orvosi Napokon a DMG MORI a legmodernebb orvostechnológiai fejlesztésekre összpontosított. A Wernauban található Medical Excellence Centerben a vállalat ismét olyan új technológiákat mutatott be, amelyek segítségével az orvosi ágazat meg tud felelni a piac növekvő kihívásainak.

Az évtized végére 1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra

Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét, így a jelenlegi energiafogyasztás és a károsanyag kibocsátás is az egyharmadával eshetne vissza, sőt még 12 millió új munkahely is létrejöhetne. A Nemzetközi Energia Ügynökség 8. Éves Globális Energiahatékonysági Konferenciáját 2023-ban a Schneider Electric-kel közösen szervezte meg Versailles-ban.

Robusztus, könnyű, ergonomikus

Rendkívül nagy merevség és szilárdság, alacsony súly mellett: ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően az új, tömör műanyag markolatú szorítókarok ideálisak bármely felhasználási területen. A HEINRICH KIPP WERK folytatja a hagyományos formatervezést. Az ergonomikus és kellemes tapintású termékek modern kivitelükkel és kellemes tapintásukkal meggyőző hatásúak.

Az E-Switch hivatalos forgalmazójává vált a Farnell

Az E-Switch elektromechanikus kapcsolóinak átfogó választéka már elérhető a Farnell ügyfelei számára.

Moduláris gépek hatékonyabb gyártása egykábeles megoldással

Az MA micro automation GmbH célgépépítő vállalat alapelrendezésekből kiindulva, modulok széles választékának felhasználásával egyedi igényeket kielégítő orvostechnikai rendszereket tervez. Ehhez nemcsak az alapvető feladatok minden szintjén következetesen modularizált rendszerkoncepció szükséges, hanem rugalmasan kialakítható vezérléstechnika és rendszerkábelezés is. A felsoroltakat támogatják a Beckhoff megoldásai: a PC-alapú vezérlés, az egykábeles technológia (OCT) és az EtherCAT P busz, melyek révén lényegesen hatékonyabbá tehető a gyártás.

DMF 300|8 – angularTOOL technológiai ciklus a DMG MORI-tól

Gyártásautomatizálás a DMG MORI automatizálási megoldásaival: a Lindner-Recyclingtech sikertörténet

A Lindner-Recyclingtech GmbH az aprítási és holisztikus hulladékfeldolgozási megoldások specialistájaként 1948 óta jelentős mértékben hozzájárul a körforgásos gazdasághoz. Ügyfeleinek az olyan cégek számítanak, amelyek aprított hulladékot használnak üzemanyagként.

M475 beszúró és daraboló marórendszer

Az újonnan kifejlesztett szerszámrendszer rendkívül gazdaságos és termelékeny marási teljesítményt tesz lehetővé.

Új IG6 keményfém szerszámok

A szerszámbevonatok a bevonat nélküli társaikhoz képest több mint 1 000 százalékkal növelik meg a keményfém szerszámok élettartamát.

Haas hűtőfolyadék- és forgácskezelési lehetőségek

Rengeteg lehetőség áll rendelkezésére a Haas marógépekhez választható hűtőfolyadék- és forgácstisztítási módszerekben. Az alábbi videó pedig könnyen érthető áttekintést nyújt a teljes választékról.

Forgács! El az útból!

Forgácstörők és nagyoló marók – Haas Automation napi tippje

Harapj ki egy darabot a ciklusidőből

A kaliforniai gépgyártó fúró/menetfúró/maró sorozatát nagy sebességű, vékony kivitelű, kompakt helyigényű megmunkálóközpontok alkotják, amelyek rendkívül hatékonyan használják ki az értékes üzemi alapterületet. A sebesség és a teljesítmény tökéletes kombinációja ideális a ciklusidők csökkentéséhez.

Hatékonyság minden mennyiségben

Az új, nagy teherbírású OHRA állványok lehetővé teszik a Budmax, Bulgária egyik legnagyobb építőanyag-kereskedője számára a zsákos áruk hatékony tárolását. A tömör falú, melegen hengerelt acélprofilok felépítésének köszönhetően az állványok nagy, 5000 kilogrammos rekeszterhelést tesznek lehetővé. A 4580 milliméteres állványmagasságnak köszönhetően a Budmax immár négy szinten tudja tárolni az akár 1200 kilogramm súlyú, zsákos árukat tartalmazó raklapokat. Ez lényegesen jobb helykihasználást tesz lehetővé, és jelentősen könnyebb és gyorsabb hozzáférést biztosít az árucikkekhez.

Siemens megoldások a megújuló veszprémi várnegyedben

Már négy műemlék-épület felújítása során alkalmazták a vállalat tűzjelző- és épületfelügyeleti rendszereit, valamint komfortautomatikai megoldásait a nagyszabású projekt keretében.

A VTI Instruments SMX sorozatú PXIe kapcsolói már raktárról elérhetők a Farnell kínálatában

Az SMX sorozat kiváló jelintegritást és tesztelési megbízhatóságot biztosít hatékony, nagy sűrűségű csomagban.

Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája

Új eszközt kínál a fenntarthatósági törekvések még eredményesebb megvalósításához a vállalkozások és szakemberek számára a Schneider Electric, már lehet jelentkezni a társaság Fenntarthatósági Iskolájába. Az ingyenesen elérhető digitális platform számos interaktív tanfolyamot kínál, amelyek célja, hogy felvértezze az érdeklődőket a fenntarthatósági teljesítményük javításához szükséges ismeretekkel és készségekkel.

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységével, hatékonyságával, pontosságával és megbízhatóságával szemben támasztott követelmények egyre magasabbak. A világ az intelligens technológiák irányába mozdult el, ma már mindenkinek a zsebében ott lapul egy -egy mobiltelefon, amely a 20 évvel ezelőtti átlagos számítási kapacitásokat jóval meghaladó képességekkel bír. A technológia ott tart, hogy ma már az utcán sétálva, mobiltelefonon keresztül tudunk pakolni, vásárolni és hivatalos ügyeket intézni.

Energiahatékonyság: ütött az óra a vállalatoknak

Az emelkedő energiaárak és a CO2-kibocsátás csökkentésének követelménye miatt a vállalatok egyre inkább a fenntartható megoldásokat keresik. A kenőanyagokat ilyenkor gyakran figyelmen kívül hagyják.

A Farnell nagy hatásfokú, 1 kW-os analóg híd nélküli PFC-t kínál BARBI topológiával az ST Microelectronics és a Würth Elektronik cégtől

A költséghatékony eszköz egyszerű kezelhetőséget és kivételes teljesítményt kínál a minőség feláldozása nélkül.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek