Alkalmazásképes tudás a gyakorlat világából

„Aki nem hajlandó a tudásra áldozni pénzt, nem számol a tudatlanság költségeivel.” Tonk Emil

2022. augusztus 19., péntek, 06:00

Címkék: képzés műszaki képzés műszaki oktatás oktatás siemens Siemens Zrt.

A tapasztalatok szerint az olvasott ismeretek 10, a hallottak 20 és a látottak 30 százaléka marad meg tartósan, ezzel szemben az együtt látottak-hallottak 70, a képzésben részt vevő által elmondottak, kifejtettek 80, illetve a gyakorlattal összekapcsoltan szerzett ismeretek 90 százaléka válik tartós ismeretté, felidézhetővé és alkalmazhatóvá. A világjárvány lecsengésével a munkahelyi képzések és tréningek iránti érdeklődés is a régi fényében ragyog, ami mögött számos megatrend húzódik meg. A Siemens SITRAIN oktatási központjának tapasztalatairól és a munkahelyi tréningek világának legújabb fejleményiről Falusi Bettina, a Siemens Zrt. oktatási központjának vezetője beszélt a TechMonitor olvasóinak.

Általánosságban elmondható, hogy növekszik a képzések iránti igény?

Falusi Bettina: Igen, határozottan érezzük a képzések iránti igény növekedését. Egyrészt a világjárvány miatt elmaradt képzések pótlása zajlik – bár az online oktatás továbbra is keresett, a személyes képzések népszerűségét nem közelítik meg –, másrészt a világgazdasági helyzet is megváltozott, kapacitások szabadultak fel főként az autóiparban, és a cégek igyekeznek képzésekkel még értékesebbé tenni munkatársaik tudását.

Vannak ezenkívül olyan hosszabb távú trendek, amelyek a képzések malmára hajtják a vizet. Az egyik ilyen a képzett munkaerő felértékelődése. Az oktatásainkon nagyjából 30 év az átlagkor, és a fiatal kollégák sokszor megemlítik, hogy a felsőoktatásban nem kapták meg azt a tudást, amire a munka során szükségük lenne. Nagyon figyelünk ezért arra, hogy a gyakorlati oktatásra helyezzük a hangsúlyt – a gyakorlati rész ugyanis jellemzően háttérbe szorul az iskolai képzésben. Nem ritka az olyan visszajelzés, hogy az 1-2 hetes képzés felért egy 1-2 féléves egyetemi tanulmánnyal, hiszen nálunk korszerű gépparkkal és a gyakorlati munkából jövő oktatókkal folyik a képzés.

A tréningek iránti érdeklődés másik mozgatórugója a felgyorsult technológiai fejlődés, és ebből eredően a rendszerek növekvő komplexitása, amit már nem lehet követni és elsajátítani sem az iskolapadban, sem pedig később, egy adott lehetőségekkel körülvett munkahelyen. Több szakma összefonódik, amit mi is lekövetünk a tanfolyamainkkal; a hálózati kurzusok például az IT- és az automatizálási mérnökök tudását egyesítik. De tudni kell, hogy egy-egy képzés elvégzése jó eséllyel nem oldja meg a problémát és nem számolja fel a lemaradást, ehhez több, célirányos képzésre kell jelentkezni.

A pandémia ideje alatt hogyan változott a képzés menete?

A lezárások előtt nem rendelkeztünk online képzésekkel, vagyis 2-3 hét alatt kellett kiépíteni és elindítani ezt a rendszert. Nem teljeskörűen álltunk át, mert nem egy konzervanyagot szerettünk volna átadni előadás-szerűen, hanem a képzések magas szintjét és gyakorlatorientált megközelítését szerettük volna továbbvinni. A legnagyobb területet felölelő témakörrel, a PLC-képzésekkel kezdtük a sort, itt az egyébként is használt szoftverbe egy szimulációs környezet is beágyazódik, amit a résztvevők elérhetnek ingyenesen a 21 napos Trial verzióban. Minden leprogramozott, paraméterezett munkát a szimulációs környezetben próbálhattak ki a hallgatók.

Az online kurzus végén pedig minden résztvevőnek felajánlottuk egy személyes, tantermi nap lehetőségét. A lezárások ideje alatt összességében 20-30 százalékos visszaesést tapasztaltunk a résztvevők számában, ami az elején nagyon visszafogott érdeklődést jelentett, de a végére ez a formátum is elnyerte a cégek tetszését, és sok visszatérő jelentkezővel találkoztunk.

A hajtástechnika és a szerszámgép területen távoli hardveres megoldást hoztunk létre; a résztvevők távolról rá tudtak csatlakozni a Siemens berendezéseire. A hálózati berendezésekről szóló képzések maradtak ki az online körből, hiszen ott a hálózatok fizikai létrehozása a lényeg, amit távolról csak nagyon elméleti módon lehetett volna leoktatni.

A tantermi képzések hol folynak?

Elsősorban a Siemens budapesti központjában zajlanak a képzések – hetente 4-6 tréning egymással párhuzamosan –, és az online kurzusokat is innen vezényeljük le. Győrben is létrehoztunk egy képzési központot, elsősorban az egyik ottani autóipari ügyfelünk igényeire reflektálva, majd ez a helyszín időközben számos nyugat-magyarországi cég oktatási programjában is elkezdett részt vállalni. Ahol 6-8 fő összegyűlik egy cégtől, ott már kihelyezett oktatást javaslunk, mivel ennek a gyakorlati részét maradéktalanul meg tudjuk oldani az ország bármely pontján, a résztvevők számára pedig sokkal kényelmesebb és hasznosabb, ha a saját gyártási környezetükben folyik az információk átadása. A képzéseinket el lehet végezni külföldön is, ahol a teljes portfólióból lehet válogatni. Nemegyszer kiközvetítjük a képzésre jelentkezőket Németországba, Nagy-Britanniába, Belgiumba, ekkor a tematika megtalálása, az időpont leegyeztetése többek közt a mi feladatunk.

Milyen képzéseket érdemes kiemelni a portfólióból?

A Motion Control képzés (TIA-MC1) azért örvend nagy népszerűségnek, mert pont arra ad lehetőséget, hogy a PLC-ben már jártas szakemberek a hajtásokat is könnyebben, egyszerűbben tudják programozni. Az első hazai kurzusunk novemberben indul.

Az S7-1500 Expert PLC programozói tanfolyam (TIA-PRO3) mögött az az igény húzódik meg, hogy sok visszatérő résztvevőnk kérdezett rá plusz tanulási lehetőségekre. A tanfolyam a külföldi alaptematikára épül, a hazai sajátosságok figyelembevételével, és olyan témaköröket tartalmaz, ami már a haladó szakemberek számára ajánlott: fontos eleme a GRAPH programozási nyelv gyakorlati használata, illetve a standard és biztonsági PLC program integrációja. Külföldi adaptációnak számít a PCS7 folyamatirányító rendszer szerviz képzésünk is, amit 2023 elején indítunk oktatóközpontunkban, belga kooperációval.

A hálózatok terén a Switching & Routing SCALANCE ipari eszközökkel tanfolyamunkat emelném ki, ami az ipari hálózatok növekvő komplexitását, a hatalmas adatmennyiség kezelési technikáját célozza. De a hálózatok közé tartozik az Ethernet/Profinet hálózatok a TIA Portalban (IK-TIAPN) vagy éppen a Wireless LAN az ipari hálózatokban képzésünk is. Az iparban is egyre inkább elvárásnak számít a vezeték nélküli kommunikáció, ehhez azonban nemzetközi szabványoknak kell megfelelni, magas rendelkezésre állást és zavarvédettséget kell biztosítani. A tanfolyamunk éppen ezt a tudást igyekszik átadni.

A képzésekre magánszemélyek is jelentkeznek?

95 százalékban cégek – nagyrészt autógyártók és autóipari beszállítók – élnek a lehetőségekkel, de egyre több magánszemély ismeri fel azt a lehetőséget, hogy egy ilyen képzés elvégzése őket is magasabbra pozicionálja a munkaerőpiacon, így a tudás fejlesztése megtérülő befektetés.

Van eltérés a multinacionális cégek és a hazai kkv-k hozzáállása és céljai között, ha a képzésekről van szó?

Egy hazai kisvállalattól nyilván nem érkeznek olyan intenzitással, számmal a képzésekre a munkavállalók, mint például egy autógyárból. Egy nagyvállalat esetében a munkavállalóknak lehetőségük nyílik éves szinten több képzésre is regisztrálniuk egy engedélyezett keretmennyiségen belül. Egy kkv jellemzően akkor küldi el új képzésre az embereit, ha új technológia érkezik az üzembe. Ennek kezelésére, karbantartására általában kijelölnek 1-1 kollégát, és mi ezen munkatársakat fogadjuk a képzésen, majd előfordul, hogy évekig nem találkozunk velük. Illetve akkor hamarabb, ha ismét új berendezést vásárolt az üzem, vagy ha időközben ráéreztek a képzés hasznára – ami egy kisvállalat esetében abban is megmutatkozhat, hogy nem kell a Siemens szervizeseitől olyan gyakran segítséget kérni. A kapacitáshiány egyaránt jellemzi a kis- és a nagyvállalatokat is; nagyon sokat kell matekozni azon, hogy melyik munkatárs mikor ér rá a képzésre; hiszen egyre nehezebb a helyére állítani valakit a műszakban.

Molnár László

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
AUTOMATIZÁLÁS

Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?

Lehet a vákuum is gazdaságos

Média Partnerek