2023. szeptember 17., vasárnap, 08:47
Címkék: díj fiatalok innováció Magyar Innovációs Szövetség verseny
Brüsszelben mérte össze tudását 37 ország legtehetségesebb fiatalja a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén (https://eucys2023.eu/), melyre a Magyarországot képviselő diákokat a Magyar Innovációs Szövetség delegálta.
Az Európa Unió által évente szervezett, legrangosabb tehetség-kutató verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét – melyre a világ 37 országából 65000 fiatal közül kiválasztott középiskolai fiatalok érkeztek – az idén szeptember 12-17. között rendezték meg Brüsszelben. A 14-20 év közötti fiatalok között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2022/2023. évben megrendezett 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia három első díjas pályázatának készítője képviselhette:
Óvári Ákos, Szőnyi Balázs, Ivánka Gábor, Laskai Szilveszter, Vida Ákos
A négy lépcsős ifjú tudósok versenyének első két fordulóját a résztvevő országok bonyolítják, ahonnan a kiválasztott legjobb max. 3 pályamunkáról a brüsszeli nemzetközi bírálóbizottság mond véleményt. Ezt követően a kiválasztottak háromnapos, kiállítással egybekötött prezentáción vesznek részt, ahol a nemzetközi zsűri interjúk során alakítja ki a végleges sorrendet. Idén Brüsszelben lezajlott döntőn, a 34. EU Fiatal Tudósok Versenyén 37 országból, 85 projekt, 140 diák versenyzett egymással.
Laskai Szilveszter
Az Európa Bajnokság különdíját Laskai Szilveszter nyerte el, melyet a CERN ajánlott fel. A pályázó egy vontatásra optimalizált SiC-MOSFET alapú invertert fejlesztett ki. Az inverter a prezentálhatóság érdekében 230 V-os hálózati feszültségről üzemel. Kiválóan alkalmazható, mint általános célú frekvenciaváltó. Az energiasűrűsége 60%-kal nagyobb, mint egy hasonló teljesítményű kereskedelmi forgalomban kapható frekvenciaváltónak. A SiC inverter – mint energiahatékonyságot növelő innovatív eszköz – egyik lehetséges válasza lehet a gazdasági és ökológiai környezet változásaival kapcsolatos kérdéseknek.
A magyar delegációt Ivánka Gábor, OTIO bírálóbizottsági tag, MAFITUD elnök vezette.