A fiatal tehetségek támogatása a norelem vállalati filozófiájának szerves része. Ezt két jelenlegi hallgatói projekt is bizonyítja, amiket a norelem szálerősítésű polimerek 3D nyomtatásával és egy nagy sebességű szállítórendszer fejlesztésével támogat. A fiatal tehetségek támogatásának részeként a norelem számos alkatrésszel támogatja a „FiberFusion” és a „Hyperloop” diákprojekteket.
A hosszú szerszámkinyúlások által okozott nehéz és instabil megmunkálási feltételek kihívásaira adott válaszként a Seco JS754 Stub sorozat rövid kinyúlású szármarói maximalizálják a szerszám hatékonyságát, valamint 20–40%-kal hosszabb élettartamot kínálnak. Seco JS754 Stub Series End Mills
A Dormer Pramet átfogó, folyamatosan bővülő választékkal rendelkezik az le- és beszúró szerszámok tekintetében, amelyet hatékony megoldásként fejlesztettek ki az ügyfelek számára.
A fémből készült műalkotások nem számítanak újdonságnak. Sokunknak azonnal a Szabadság-szobor vagy az Eiffel-torony jutna eszébe, míg a kortárs művészetben jártasaknak a Chicago Picasso vagy Sir Anthony Gormley Északi angyal című alkotása juthat eszébe. Hogyan lehetne azonban több híres műalkotást ötvözni, rozsdamentes acél és mesterséges intelligencia (MI) segítségével egy új típusú modern műremeket létrehozni? Amikor Sandvik Coromant mérnökeit, Henrik Loikkanent és Jakob Petterssont azzal bízták meg, hogy hozzanak létre egy mesterséges intelligencia által generált, rozsdamentes acélból készült szintézist a történelem leghíresebb műalkotásaiból, a fémforgácsolási szakértelmüket a végsőkig próbára tették.
A HEINRICH KIPP WERK bővíti kengyelfogantyú-választékát: az „Alumínium kerek” és a „Nemesacél kerek” modellek további átmérőkkel és hosszúságokban kaphatók. A tartozékokat a megfelelő anyagból készült végalátétek egészítik ki.
A Seco újrahasznosított anyagokból készült termékcsomagolásra váltva nagy lépést tesz a fenntarthatóság felé. Az ambiciózus célkitűzés szerint a vállalat működése 2030-ra 90%-ban körforgásos, 2050-re pedig szén-dioxid-semleges lesz.
A fenntarthatóság központi szerepet játszik a Paul Horn GmbH vállalati filozófiájában. A minőségbiztosításra, környezetvédelemre, energiahatékonyságra és biztonságra mindig is nagy hangsúlyt fektetett a szerszámgyártó, ha a gyártásról és a termékekről volt szó.
Ahhoz, hogy a szerszámok évekig működőképesek legyenek, rendkívül fontos, hogy megfelelő gyártási és tesztelési folyamatokon menjenek át. A PG ilyen termékeket kínál portfóliójában. Katalógusunk általános célú univerzális eszközöket és speciális termékeket is tartalmaz szakemberek számára.
Mivel a vásárlók és a kereskedők egyre frusztráltabbak a polcokon lévő készlethiány, vagy a termelésnek a különböző szinteken történő akadozása miatt, a gyártók olyan gyors és hatékony eszközöket keresnek, amelyek sokféle alkalmazásban használhatók, hogy minél gyorsabban leküzdjék a nehézségeket. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, miként használhatók norelem gyorsszorítói a gyártásban, hogy funkciók széles skáláját könnyítsék meg, és hogy az összes folyamatban biztosítsák a minőséget a gyártás újbóli felpörgetéséhez.
Thomas Edison feltalálónak gyakran tulajdonítják a híres idézetet, miszerint „a zsenialitás 1% inspiráció és 99% izzadás”. Valójában sokan azt állítják, hogy Kate Sanborn írónőnek kellene köszönetet mondanunk a bölcs szavakért. A szerzőtől függetlenül, sok feltaláló érzi úgy, hogy az innováció ritkán történik egy villanásnyi idő alatt. Per-Anders Stjernstedt, a fémforgácsolási szakértő Sandvik Coromant vezető mérnöke, nagyon jól tudja, hogy az innováció szeretetből fakadó munka. Ebben a cikkben a Sandvik Coromant legújabb esztergálási innovációját ismerteti.
A gyors, költséghatékony, fenntartható jövőben az intelligens szoftverek új utat nyitnak az optimalizált termelés és a hatékonyabb döntéshozás felé.
Minden beruházásra megvan a legmegfelelőbb időpont. A TruBend 7050 esetében most jött el a pillanat: az energiatakarékos élhajlító mellé 5 000 euró értékben válogathatunk ingyenes szerszámokat a TRUMPF szerszámkatalógusából.
Az automata szerszámcserés, orsóhajtású megmunkálóközpontokhoz készült szerszámbehúzók mindeddig egyedi gyártású terméknek számítottak, a különféle géptípusoknak megfelelően. Ez meglehetősen időigényes mulatság karbantartás esetén. Viszont egy ilyen összeállításon nem kell mindig mindent a semmiből megtervezni. Az első moduláris szerszámbehúzónak számító Röhm HSK-Flex különböző hosszúságú orsókhoz gyorsan illeszthető, így nem rendelésre gyártott, hanem rendelésre konfigurált eszköznek számít.
A CoroMill® Plura HD új minőségei növelik a termelékenységet a szerszám éltartamának és a folyamatbiztonságnak a veszélyeztetése nélkül.
Az alábbi szakcikk a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében meghirdetett „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú felhívás GINOP-2.1.7-15-2016-01925 azonosító számú projektje eredményét mutatja be. Kedvezményezett: VARINEX Informatikai Zrt.
A Dormer Pramet új termékeket és kibővített választékot vezet be, hogy egyszerűsítse a megmunkálási folyamatot, és segítse a gépészeket és a gépkezelőket a legmegfelelőbb forgácsolószerszámokhoz való hozzáférésben az alkalmazások széles körében.
Gépelemek másodperceken belüli rögzítése a norelem mechanikus rögzítőelemei segítségével.
A Seco Tools egy új menetfúrókat és menetformázókat tartalmazó termékcsalád bevezetésével bővítette menetvágási megoldásainak választékát.
A forgácsolószerszámok és szerszámrendszerek specialistája, a Sandvik Coromant új módszert mutat be a bonyolult alakzatok és zsebek egyetlen szerszámmal történő esztergálásához. Az Y tengelyes esztergálás előnyei között szerepel a ciklusidő csökkentése, az alkatrészek jobb felületi minősége és a stabilabb megmunkálás.
A mérnöki gyakorlat és a feldolgozóipar egyre gyorsabb ütemben változik, többek között a termékfejlesztést és a prototípusgyártást egyre rugalmasabbá, ezáltal hatékonyabbá tevő trendeknek is köszönhetően. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója azokat a szabványos gépelemeket veszi górcső alá, amelyek már elérhetők a mérnöki gyakorlat és a feldolgozóipar számára, és előmozdíthatják rugalmas megoldások létrehozását, valamint megkönnyíthetik a prototípusgyártást és a termékfejlesztést.
A komplex elektromechanikus csatlakozómegoldásokat gyártó német STOCKO CONTACT a svájci Standard Parts új Agathon Vezetőrendszer Plus kombinált vezető- és központosító rendszerét választotta.
A nemzetközileg forgácsolószerszámok gazdaságos kezelésével foglalkozó családi és technológiai vállalat mindig a továbbfejlődésre és előrelépésre törekszik, hogy a jövő követelményeire megfelelő választ adjon. A pleidelsheimi vállalat az új, ZOLLER Tooling Solutions szerszámtartóival egyre inkább teljes körű beszállítóvá válik.
Lothar Horn, a tübingeni Paul Horn GmbH ügyvezető igazgatója 2023. február 5-én, 66 éves korában, hosszú, súlyos betegség után elhunyt.
A norelem termékválasztékában új modellnek számító rejtett rögzítőfuratos békazárak funkcionalitásukkal és tetszetős kialakításukkal vonzó választásnak számítanak.
A HELICHECK NANO-val a WALTER kifejlesztette az első automatizálható mérőgépet a mikro- és nanoszerszámok kezelőtől független mérésére.
A kiadógépek legkorábbi példája az első századra nyúlik vissza, amikor Alexandriai Hérón görög mérnök olyan gépet készített, amely érmét fogadott el, mielőtt szentelt vizet adott volna ki. A templomoknál, ahol a polgárok imádkoztak, a készülék biztosította, hogy az emberek ne vegyenek el többet, mint amennyi jár nekik. Bár a kiadógépek azóta egyre kifinomultabbá váltak, az alapelvük ugyanaz maradt – a felhasználó által igényelt árucikkhez való célirányos, azonnali hozzáférés biztosítása. Andreas Nyberg, a CoroPlus® Tool Supply szakértője a Sandvik Coromantnál megvizsgálja, hogy a szerszámkiadó szoftver és hardver hogyan növelheti a műhely nyereségességét, termelékenységét és fenntarthatóságát.
A családi tulajdonban lévő technológiai vállalat, az E. ZOLLER GmbH & Co. KG bemutatja új, előremutató termékeit a szerszámtartók, a zsugorberendezések és a kiegyensúlyozás területén.
A 2022. szeptember 13–17. között Stuttgartban megrendezett AMB szakkiállításon hosszú szünet után végre személyesen mutathatta meg innovációit a fémipar krémje. A szakvásáron a SCHUNK is bemutatta a megmunkálási folyamat automatizálási és digitalizálási lehetőségeit, valamint a fenntartható, erőforrás-hatékony befogórendszerek terén elért új fejlesztéseit.
Új, 50-es rendszerszélességű, többszörös befogórendszert fejlesztett ki a HEINRICH KIPP WERK, amivel megbízhatóan rögzíthetők a különböző munkadarabok. Minden tételnagyság esetében használható, és nagyon nagy szorítóerőt képes kifejteni. A rendszer precíziós áttétele nagy ismétlési pontosságot biztosít. Végül, de nem utolsósorban gyorsan és egyszerűen elvégezhető az egyszeres szorításról a többszörösre való átalakítás.
Legyen szó gyártásról vagy újraélezésről, legyen szó költséghatékony alapgépről vagy teljesen automatizált szerszámköszörűgépről: az új HELITRONIC MINI PLUS mindezt tudja. „A HELITRONIC MINI PLUS alapváltozata számos hatékonyságnövelő opcióval és különböző típusú adagolórendszerekkel egyedileg konfigurálható – egészen egy teljesen felszerelt high-end szerszámköszörűgépig, amely a kis és közepes átmérőjű szerszámok minden jelenlegi és jövőbeli alkalmazásához használható” – magyarázza Siegfried Hegele, a WALTER alkalmazási termékmenedzsere.
A németországi központú RÖHM be- és megfogástechnika-specialista a stuttgarti AMB kiállításon mutatta be az új iJaw tokmánypofát, amely elsőként tartalmaz szenzort és vezeték nélküli adatátvitelt. Ez a megoldás lehetővé teszi a szorítóerő valós idejű mérését közvetlenül a megmunkálás során. Az intelligens tokmánypofáról Gerhard Glanz, a Röhm GmbH vezérigazgatója beszélt a TechMonitor olvasóinak.
A HEINRICH KIPP WERK a stuttgarti AMB fémipari szakkiállításon mutatta be új termékeit és megoldásait a befogástechnika területén – többek között a 90 vagy 125 mm széles KIPPflexX öttengelyes satut, illetve egy új többszörös befogórendszert 50-es rendszerszélességgel.
Minimális méretek, nagy szilárdság, kis tömeg. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója elmagyarázta, hogy a fogasszíjhajtású lineáris aktuátorok hogyan biztosítanak könnyű és pontos automatizált mozgást a tervezési és gyártási igények széles skálájához.
A COVID-19 járvány nem szakította meg az innovációs folyamatot, és 2020–2021 között az ISCAR bevezette a NEOLOGIQ marketingkampányt, amely a modern fémmegmunkáláshoz szükséges fejlett forgácsolószerszámokból és szerszámozási megoldásokból áll. A gyártásban bekövetkezett jelentős változások, mint például az intenzív digitalizáció, az autóiparban az elektromos hajtásra való áttérés és az egyre precízebb alkatrészgyártás, új igényeket támasztottak a forgácsolószerszámokkal szemben. Ettől függetlenül a változások egyre gyorsuló üteme növeli az igényeket, és egyre több ISCAR NEOLOGIQ terméket igényel, amelyek megfelelnek a modern kori elvárásoknak. „Megmunkálás határok nélkül” – ez a NEOLOGIQ szemlélete.
A Seco Tools portfóliójában a szármarókhoz és fúrókhoz kapcsolódó egyik leggyorsabban növekvő területként a vállalat tömör keményfém szerszámok-felújítási szolgáltatásának forgalma 2022-ben több mint 30%-kal nőtt.
A feldolgozóipar jelenleg kihívást jelentő munkaerőhiánnyal néz szembe. Mivel kevesebb fiatal kerül be az iparba, és látszólag előttük is számos akadály tornyosul, rendkívül fontos, hogy az iparág vezető vállalatai támogassák az új tehetségek kibontakozását. Marcus Schneck, a norelem vezérigazgatója éppen ilyen pozícióban van, ezért bepillantást enged abba, hogy a norelem ACADEMY a pályakezdő szakemberek és mérnökök gyártási és tervezési projektjeinek támogatásával miként segíti elő a szakképzettség hiányának áthidalását.
Dormer’s Shark-Line menetfúróit alkalmazás és anyagminőség specifikusan optimalizálták, szemcsés-kobaltos-gyorsacél (HSS-E-PM) anyagminőségből készítik, a menetfúrók színezése jelenti az alkalmazási területét.
A gyártóknak a megmunkálási kihívásokat költséghatékonyan kell megoldaniuk. A Seco ezt a célt szem előtt tartva három változatban teljes körű választékot kínál a hidraulikus befogókból és a hozzájuk tartozó szűkítőhüvelyekből, amelyek mindegyike különféle méretű szerszámszárakat képes befogni, hogy a gyártók csökkenthessék a szükséges szerszámok mennyiségét.
A forgácsoló ipar jelentős változásokon ment keresztül az utóbbi években. Egyre nagyobb az igény a jobb minőségre és a megbízhatóbb termékekre – a gyártócégeknek igazodniuk kell az elvárásokhoz. A Dormer Pramet nemrégiben vezette be egyedi jellemzőkkel bíró többcélú tömör keményfém fúróit, amelyek új szintre emelik a gazdaságos furatkészítést.
A kihívást jelentő anyagok, például a kemény acélok, a korrózióálló acélok, a szuperötvözetek és a titán marása élrátétet vagy kipattogzott éleket és törött lapkákat okoz, amelyek növelik a szerszámozási költségeket és váratlan leállást okoznak.
A fémforgácsolás terén vezető Sandvik Coromant bemutatja második generációs CoroTurn® Prime B-típusú lapkáit. Az új, kétoldalú negatív lapka négy forgácsolóéllel rendelkezik és nagyoláshoz, simításhoz tervezték acél, rozsdamentes és duplex rozsdamentes acél, HRSA anyagok és titán megmunkálására.
A szabványos gépelemeket gyártó német norelem jelentősen bővítette rögzítéstechnikai termékpalettáját, így több mint 800 tétellel bővült a «norelem pozícionálók» termékcsoport.
A gyártók sokoldalúságának és további hozzáadott értékének biztosítása érdekében a Seco piacra dobta új X-Head gyorsan cserélhető marófejrendszerét. A rendszer segítségével a felhasználók gyorsan és egyszerűen válthatnak a különböző tömör keményfém marási geometriák és típusok között, hogy optimalizálják a marási műveleteket, miközben csökkentik a gyártási költségeket és a szükséges szerszámok számát.
A norelem új, A4 anyagminőségű rozsdamentes acél kötőelemekkel bővítette termékportfólióját a nagy igénybevételt jelentő környezeti körülményekhez.
A digitalizáció a szerszámgépek világát is elérte, amihez az új iTENDO2 is képes volt hozzájárulni. Az intelligens szerszámtartó valós idejű adatokat biztosít az alkatrészhez legközelebbi pontról, és segít az optimális megmunkálási technológia kialakításában. A SCHUNK innovációját a Német Formatervezési Tanács 2022-ben a Német Innovációs Díjjal is elismerte.
A digitális folyamatok fokozódó gyártási integrációja az iparág egyik legaktuálisabb forró pontja. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, hogy az adatok és a szabványos gépelemek kulcsfontosságú szereppel bírnak a feldolgozóipar digitalizálásában és átalakulásában.
Az új Kennametal KYHK15B™ kerámia sorozat a legmagasabb termelékenységet nyújtja edzett acélok, magas hőmérsékletű ötvözetek és öntöttvasak megmunkálásakor.
A „katalógus” kifejezés az ógörög „katálogos – lista” szóból ered. Eredetileg a termékkatalógus egy nyomtatott kiadvány volt, amely tartalmazta a vállalat által kínált valamennyi terméket. Később a katalógusok elkezdtek több referenciaadatot, a termékek használatára vonatkozó általános ajánlásokat és további kapcsolódó műszaki információkat tartalmazni. A forgácsolószerszám-gyártásban ezek az információk segítettek beállítani a kezdeti forgácsolási feltételeket, bemutatták a tartozékokat, a szerelési és újraköszörülési utasításokat, a hibaelhárítást és egyéb műszaki információkat.
Hatalmas szerszámkatalógusok böngészése, a szerszámot forgalmazó cég elérése, és ha szerencsénk van, ugyanonnan vásárolhatunk szerszámtartót is. Már csak a szállítási határidőt kell kivárnunk. Ez a hagyományos út, amihez képest a Haas az EMO Milano 2021 kiállításon egy új szerszámmenedzsment-rendszert mutatott be a Haas gépekkel rendelkező ügyfelek számára. A HaasTooling ezzel elérhetővé vált az európai ügyfelek számára is.
Az AL ISO esztergalapka geometria költséghatékony, univerzális megoldás alumínium és más nemfémes anyagok közepes és finom esztergálásához.
A gyorsszorítókat a munkadarabok megtartására és rögzítésére használják. A HEINRICH KIPP WERK számos kivitelben kínálja ezeket a rugalmas segédeszközöket, beleértve a KIPPlock és KIPPlock+ néven ismert innovatív, házon belüli fejlesztéseket is. A termékcsalád újdonságai közé tartoznak a vezetőképes ESD gyorsszorítók és az intelligens állapotérzékelők, amelyek segítségével nyomon követhető az aktivált állapot.
Az új Beyond™ Evolution™ profilesztergáló geometria megnöveli a legkeresettebb beszúró és leszúró platform teljesítményét.
A gyártási folyamatok és a gyártóhelyek termelékenységének és hatékonyságának növelése átütő hatást fejt ki, csökkenti az állásidőt, növeli a teljesítményt, valamit fenntarthatóbb gyártási megközelítést tesz lehetővé. Ennek eléréséhez a gép legkisebb eleme is létfontosságú szereppel bír. Az alábbi kérdezz-felelekben Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója beszél arról, milyen trendekkel és kihívásokkal kell szembenéznie az iparágnak, valamint arról, hogy norelem szabványos gépelemei miként támogatják a jövőbiztos gyártást a termelékenység és a hatékonyság növelésével.
Új megjelenésű weboldalunk és eShopunk már elérhető! Befektetünk a csatornáinkba, hogy a forgácsolószerszámok széles választékához könnyen hozzáférhessen, a támogatási információktól a vásárlásig.
A mérnökök már kézbe vehetik norelem ikonikus mérnöki katalógusának, a THE BIG GREEN BOOK-nak a legújabb kiadását. A 2022-es kiadás több mint 10 000-rel több gépelemet tartalmaz, mint az előző kiadás - összesen tehát több mint 70 000 szabványos gépelemet.
Rachid M'Saoubi szerepe a Seco Tools-nál vezető kutatási és fejlesztési szakértőként bonyolultnak tűnhet, számára azonban az a legfontosabb, hogy hidakat épít a tudományos világ és a Seco Tools és a vállalat ügyfeleinek igényei között, hogy megőrizhessék versenyképességüket és sikerességüket.
A Seco és műszaki partnerei 2022. május 18-án, szerdán rendezik meg a vállalat második Medical Inspiration Through Innovation (ITI) virtuális eseményét.
A magyar tulajdonú EVOLT Kft. közel 25 éves fennállása alatt Magyarország egyik leginnovatívabb szerszámelem (ún. szerszámnormália) partnerévé nőtte ki magát, teljes körű és testreszabott szolgáltatásokat nyújtva ügyfeleinek. Vállalatunk évek óta stabil beszállítója mind a térség családi és kisvállalkozásainak, mind a multinacionális, nagyvállalati szektornak a műanyag- és fémfeldolgozó iparban, azon belül is a fémnyomásos öntésben, a műanyagfröccsöntésben, valamint a gépgyártásban, illetve a szerszámgyártásban és -karbantartásban.
Több mint száz éve már, hogy Wilhelm von Pittler szabadalmaztatta a fogaskerekek skiving-eljárással történő kialakítását, ami 1910-ben igazi forradalmi újításnak számított. A technológiát később, a modern gyáriparban kezdték el széles körben alkalmazni.
Az iTENDO² pad csomag esetében különösen gyors az üzembe helyezés, az intelligens szerszámtartót ugyanis ilyenkor egy alumíniumtokban lévő tablet PC-vel szállítják le. Más szóval: szereljük fel a szerszámtartót, csatlakoztassuk a táblagéphez, és készen is vagyunk. A mellékelt alkalmazás segítségével a felhasználó az összes fontos adatot közvetlenül a táblagépről is lekérheti, és paraméterezésre, illetve trendelemzésre használhatja. A hangsúly a folyamatok átláthatóságán és az egyszerű folyamatoptimalizáláson van a rezgések elkerülése érdekében.
A Sandvik Coromant, a fémforgácsolás globális vezető vállalata, a CoroDrill® 860 tömör keményfém fúrók továbbfejlesztett választékát jelentette meg annak érdekében, hogy az ügyfeleknek nagyobb termelékenységet kínáljon az acélfúrás során. A fejlett -PM geometria nagy teljesítményű fúrást biztosít ISO P-acélokban, miközben jelentősen javítja a szerszám élettartamát.
A kompaktabb, erősebb és lényegesen több alkalmazási lehetőséget kínáló iTENDO2 szerszámbefogó a karcsúbb kialakításának köszönhetően egy az egyben képes helyettesíteni a szabványos szerszámbefogókat, ennélfogva sorozatműveletekben is használható. Ezen túlmenően megnövelt fordulatszáma olyan alkalmazásokra is alkalmassá teszi, mint a légiipari gyártás vagy a mikrovágás.
Azok a gyártók, akik sokoldalú és pontos megmunkálás mellett a szerszámkészletek költségeinek csökkentését is szeretnék elérni, kombinálhatják a Seco Turbo 16 sarokmarófejeket a Kukorica Turbo 16 marófejekkel. Mindkét sorozat nagy anyagleválasztási arányt kínál acél, korrózióálló acél, öntöttvas, színes fémek, szuperötvözetek és titán esetén is. A lapkákon található szkennelhető adatmátrixcímkék a termékről és a gyártási sorozatról tárolnak információkat, amelyek leolvashatók az új Seco Assistant alkalmazás segítségével.
Díjnyertes 3D-nyomtatott szerszám az állórész furatához, mindössze 7 kg, gyors szerszámcserét és rövid felfutási időt biztosít a megmunkáló központokban
Az elektronikai alkatrészek, termékek és megoldások globális forgalmazójaként ismert Farnell globális forgalmazási megállapodást írt alá a Jabil Cutting Tools-szal. Az ügyfelek így világszerte hozzáférhetnek a modern vágószerszámok raktáron lévő választékához, amelyek gyors kiszállítással kerülhetnek a vásárlókhoz. Az elektronikai gyártás nagyhatalmaként ismert Jabil esetében ez az első alkalom, hogy a vállalat globális forgalmazón keresztül kínálja termékeit.
Bővítjük Šumperk-i gyártóüzemünket egy új, 4500 négyzetméteres épülettel, amely a tervek szerint 2023-ban készül el.
Új szerszámokkal bővült a Paul Horn GmbH cirkulár maró palettája. A 304-es széria menetmaró tagjai rész- vagy teljes profilú kialakításban érkeznek, segítségükkel 8 milliméteres magátmérőig alakíthatók ki anyamenetek.
Mivel a folyamatok egyre hatékonyabbak, és a termelékenység várhatóan az elkövetkező évtizedben is növekedni fog, most minden eddiginél fontosabb, hogy a szabványelemek a hosszan tartó használatot is kibírják. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója a nagy igénybevételnek ellenálló gépelemek használatának fontosságát hangsúlyozza a leállások megelőzése érdekében.
A Paul Horn GmbH újonnan fejlesztett DR-Large moduláris dörzsárrendszere jól tükrözi a vállalat szakértelmét a furatmegmunkálás terén. Az új szerszám a DR termékcsaládra jellemző könnyű kezelhetőséget és nagy fokú precizitást kínálja.
A megbízható munkadarabrögzítő és pozicionáló eszközöket kereső mérnökök és gyártók számára fejlesztette ki norelem az új rugós oldalnyomótagokat. Az egyrészes műanyag rugós test kialakításának köszönhetően az új munkadarabrögzítő eszközök az olyan kíméletlen üzemi körülményekhez is ideálisak, mint a festés vagy a homokfúvás.
A Horn új szerszámbevonatai 0,005 milliméternél is vékonyabbak, mégis kulcsszerepet játszanak a modern szerszámtechnológiában – több mint 1 000 százalékkal növelik a keményfém szerszámok élettartamát.
Az új rendszer a lehető legmagasabb anyagleválasztást kínálja esztergáláshoz a legalacsonyabb vágóélenkénti költségek mellett.
A 3M idén 30 éve, az elsők között érkezett Kelet-Európába, ma pedig az innováció, a környezetvédelem, a fenntarthatóság és ‒ többek között ‒ a női egyenjogúság nagykövete a régióban több mint 4400 főt foglalkoztató amerikai multi.
A járványhelyzet hosszú időre ellehetetlenítette a kiállítások megtartását, de a RÖHM mérnökei ezalatt sem tétlenkedtek. A cég legújabb fejlesztései az Automotive 2021 kiállításon mutatkoztak be a hazai vevők előtt.
A Sandvik Coromant, a világ egyik vezető vállalata a megmunkálási megoldások terén, két új, kifejezetten precíziós megmunkálásra tervezett mikrofúrócsaládot mutatott be. A CoroDrill® 462 -XM geometriával és a CoroDrill® 862 -GM geometriával támogatja a kis alkatrészek gyártását igénylő iparágakat, mint például az orvosi és elektronikai ipart, a járműipart és űripart. A különböző munkadarab-anyagokhoz tervezett új fúrók precíz teljesítményt nyújtanak ott, ahol a pontosság kulcsfontosságú.
A Sandvik Coromant bevezette a CoroCut® QI megoldást, a kisebb átmérőkhöz kialakított belső beszúrási és homlokbeszúrási műveletek választékát. A lágyabb forgácsolást és a kisebb forgácsolási erőket megvalósító CoroCut® QI nagy folyamatbiztonságot, megbízható beszúrási műveleteket és precíz forgácselvezetés biztosít, amivel kiváló felületi minőségű hornyokat érhet el.
A mart felületek minőségének jelentős javulása ellenére a forgácsolószerszám-tervezők még mindig úgy tartják, vannak még kiaknázatlan lehetőségek, és hogy az intelligens megmunkálásokkal és az új generációs marószerszámokkal még tovább javítható a felületi érdesség.
Sandvik Coromant bemutat egy új megmunkálási eljárást, mely lehetővé teszi az irányított forgácstörést menetesztergálási alkalmazásokban. A meglévő CoroPlus® Tool Path szoftver új modulja, az OptiThreading™ segít a gyártóknak a menetesztergálás során fellépő egyik legkomolyabb probléma, a forgácselakadás és az általa előidézett gépleállás leküzdésében.
Napjaink globális piacán a steril környezet fenntartása kulcsfontosságú a gyógyszer- és egészségiparban működő gyártók sikere szempontjából. A gyártóüzemek higiéniai körülményei katasztrofális hatást gyakorolhatnak a közegészségre, nem beszélve a mulasztások hírnévromboló és jogi következményeiről. Ezért nem meglepő, hogy a biztonsági előírások egyre szigorúbbak lettek. A szabványos gépelemekre specializálódott norelem ügyvezető igazgatója, Marcus Schneck a higiéniai szempontok szerint megtervezett gépelemek az egészségiparban történő használatának fontosságára világít rá.
2018-ban a PricewaterhouseCoopers (PwC) azt jósolta, hogy a gyártók egyre inkább az e-kereskedelem felé fordulnak majd, hogy javítsák folyamataikat – az Amazon, a Tesla és az Uber példáját követve. Ez talán furcsának tűnhet, de ennél a pontnál a Sandvik Coromant, a fémforgácsolás globális vezető vállalatának marketingfejlesztési vezetője, Jonas Ljungdahl elmagyarázza, hogyan tervezett és szerzett be egy vezető hidraulikagyártó egy szerszámot mindössze tíz nap alatt, a Sandvik Coromant saját e-kereskedelmi platformja segítségével.
A Seco Tools ügyfelei a nemrégiben áttervezett ingyenes online alkalmazás, a Suggest segítségéve gyors, szakértői szerszámajánlásokkal csökkenthetik a folyamatoptimalizáláshoz szükséges időt. Az alkalmazás a nap 24 órájában, folyamatosan elérhető.
A fémforgácsolás terén vezető Sandvik Coromant új, nagy előtolású marószerszámot dobott piacra. A CoroMill® MH20 elsősorban ISO S, M és P anyagok üregeinek vagy zsebeinek marásához készült. A CoroMill® MH20 biztonságos és rezgésmentes megmunkálást biztosít, különösen a nagy kinyúlásoknál, így a CoroMill® MH20 a legjobb élbiztonságot nyújtja a különböző iparágak számára, és különösen alkalmas a repülőgépipari alkatrészek megmunkálására.
Egy friss felmérés szerint a gyártók egyharmada felgyorsítja az automatizálási eszközökbe történő beruházásokat. De hogyan fog ez vonatkozni a kompozit anyagok megmunkálásának nehéz technológiájára? Aaron Howcroft, a Sandvik Coromant globális termékmenedzsere itt elmagyarázza, hogy saját CoroDrill® 863-O vágószerszámuk hogyan segítheti a gyártókat a kompozitmegmunkálás szemléletének újragondolásában – a kémiai gőzölési (CVD) technológiának köszönhetően.
A Seco Tools folyamatosan arra törekszik, hogy az elérhető legköltséghatékonyabb szerszámozási megoldásokat biztosítsa, és ennek jegyében rugalmas, rendkívül termelékeny keményfémmarókból álló új termékcsaládot jelentett be Jabro® JSE510 sorozat néven. Az acél, rozsdamentes acél, öntött vas, titán és bizonyos alumíniumtípusok megmunkálása során elért legalacsonyabb méterenkénti költségek biztosításához szükséges merevséghez, forgácstöréshez és élettartamhoz átalakított keményfémmarók kiemelkedő folyamatstabilitást kínálnak számos alkalmazási tartományban.
A norelem széles választékban elérhető golyósretesz-csapjai megbízhatóan magas nyírószilárdságot garantálnak ott, ahol arra a legnagyobb szükség van.
Mi a közös egy ókori római háborús stratégiában és a Sandvik Coromant ISO P acélesztergálásában, és hogyan segíthet ez növelni az Ön műhelyének teljesítményét? Rolf Olofsson, a fémforgácsolási globális vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere azt vizsgálja, hogy a keményfém minőségek bevonata és hordozója hogyan lehet óriási hatással az acélesztergálási folyamatok hatékonyságára és termelékenységére.
A gyártók számára a COVID-19 után „új normális” helyzet alakul ki – ez derül ki a McKinsey & Company által közzétett jelentésből. Mivel egyes ágazatokban bevételkiesés, míg más ágazatokban váratlanul megugró kereslet tapasztalható, a válság arra kényszeríti a gyártókat, hogy diverzifikáljanak. James Thorpe, a globális fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere elmagyarázza, hogy a diverzifikációs kihívások leküzdéséhez miért lesz létfontosságú a megfelelő szerszámok kiválasztása és a megfelelő szerszámszámítások meghatározása.
A Seco az éghajlatra gyakorolt hatásának mérséklésére irányuló törekvése részeként jól bevált módszerekkel rendelkezik saját termékeinek életciklus-elemzésére és a gyártási folyamatok feltérképezésére. Következő lépésként felajánlja segítségét az ügyfelek szénlábnyomának csökkentéséhez is.
A menetes csatlakozások gyártása általános a fémmegmunkáló iparban. A legtöbb fémipari alkatrészben találunk külső vagy belső meneteket, az apró fogászati implantátumok csavarjaitól az olaj és gázipari vezetékek nagy méretű menetes csatlakozásaiig.
A szabványos gépelemeket gyártó és forgalmazó norelem láncos leszorítókkal egészítette ki korszerű befogási megoldásainak választékát. A szabálytalan kontúrokkal vagy formákkal rendelkező munkadarabok biztonságos rögzítésére szolgáló láncos leszorítók gyors, de mégis biztonságos megoldást jelentenek a gépész- és üzemmérnöki feladatok megoldásában.
A Seco Tools a 7-Shapes online lean menedzsment képzési platformmal és az Ellistat automatizált folyamatirányítási (APC) szoftverszolgáltatóval együttműködve kibővítette digitális szolgáltatási portfólióját.
Eseményekben teli éveket tudhat maga mögött a CERATIZIT, amelyek során bevonta a csoport ernyője alá a KOMET, a WNT és a KLENK márkákat. Jelenleg a termékinnovációra, a folyamatoptimalizálásra, az ügyfélszolgálatra és a digitalizálásra helyezik a hangsúlyt. Győrvári Péter, a CERATIZIT Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója az új márkákkal szerzett tapasztalatokról, az elmúlt év kihívásairól és az ügyfeleknek kínált újdonságokról beszélt a TechMonitor olvasóinak.
A Paul Horn GmbH új geometriával bővíti DS típusú tömör keményfém szármaróinak termékcsaládját.
A Tesla autóit gyakran említik példaként arra, hogy az elektromos járműveknek nincs szükségük többszörös áttételre vagy kettős erőátvitelre. Kivéve persze az összes modellt, amelynek van. A többáttételes EV-k trendjének erősödésével Mats Wennmo, a globális fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere elmagyarázza, hogy a nagyteljesítményű foghántolásnak nevezett folyamat miként segíthet az EV-gyártóknak lépést tartani, de jelentősen csökkentett megmunkálási idővel.
A felhasználók igényeit szem előtt tartva bővíti horonymaró eszközkínálatát a Paul Horn GmbH. Mostantól már a Horn M310 marórendszerének vágótárcsáit belső hűtőfolyadék-ellátással kínálja.
A norelem ékszíj- és ékszíjtárcsa-választéka biztosítja, hogy erőátviteli rendszerek nagy nyomatékátvitel mellett is sima futással és hatékonyan működjenek. A szíj- vagy lánchajtáshoz tervezett választék nagy nyomaték átadására, átvitelére képes.
A vevőszolgálat és tudásmegosztás terén történő folyamatos fejlesztései keretében a fémforgácsolás területén vezető Sandvik Coromant három új Sandvik Coromant Központot létesített. A Milánóban (Olaszország), Isztambulban (Törökország) és Renningenben (Németország) nyíló központok egy nemzetközi létesítményhálózat részeként mutatják be a fémforgácsolás területét, és segítik az ügyfeleknél jelentkező problémák megoldását.
A Mounts Torque minőség-ellenőrzéshez és folyamatfelügyelethez használt nagy pontosságú nyomaték- és kalibráló eszközei már elérhetőek a Farnell kínálatában
Az intelligens tervezés és a digitalizálás iránti növekvő igény kielégítése során a CAD kulcsfontosságú pozícióban van ahhoz, hogy segítse a mérnököket a digitális technológia következő lépéseiben. Boris Fischer-Ribič, norelem ausztriai országmenedzsere a CAD-modellek előnyeit részletezi és megvizsgálja, hogy azok miként javíthatják és korszerűsíthetik a terméktervezést - ami kikövezi az utat a hatékonyabb folyamat felé.
Az új ZOLLER „genius” sorozat: Ha a forgácsolószerszámok vizsgálatának és bemérésének teljes körű és komplex mérési feladatairól van szó, a Zoller mindig a megfelelő megoldást kínálja. Az adott igényektől és a felszereltségtől függően az új „genius” átváltozik „titan”, „threadCheck”, „edgeControl” vagy „3dCheck” mérőgéppé. Ez a négy szakértő olyan további speciális feladatokat lát el, mint a mikrogeometriák és a menetek bemérése, a 3D-s digitalizálás vagy az élkitörések és kopások részletes elemzése.
A nyolcadik éve megrendezésre kerülő Engineering Newcomer verseny a kezdő mérnököknek nyújt lehetőséget arra, hogy rangos díjat nyerjenek, bemutassák terveiket és pénzdíjat vigyenek haza.
A Sandvik Coromant, a fémforgácsolás globális vezető vállalata bejelentette díjnyertes Silent Tools™ Plus megoldása gépbe integrált változatának megjelenését. A kiadás egybeesik a CoroPlus® Connected, a szerszámgépek és a forgácsolószerszámok közötti összeköttetést biztosító megoldás megjelenésével. A termékek együttesen alkalmazva lehetővé teszik a feltételes automatizálást a belső furatmegmunkálási alkalmazásoknál, a jövő automatizált megmunkálásának alapját képezve ezáltal.
A Team Cutting Tools a CERATIZIT Csoporttól bemutatja új katalógusát, amelyben ügyfeleink mindent megtalálnak a forgácsoláshoz, az orsótól a gépasztalig.
A befogás- és megfogásspecialista Röhm bemutatta az új CoAE homlokmenesztőt, ami egyaránt jól használható esztergáláshoz és maráshoz is, egy befogásban, magas ismétlési pontossággal. A cserélhető menesztőtárcsák és központcsúcsok lehetővé teszik különféle munkadarabok megmunkálását egyetlen alaptest használata mellett. A menesztőtárcsák játékmentes illesztésének köszönhetően nagy pontosság érhető el még abban az esetben is, ha irányváltást kell végrehajtani megmunkálás közben. A hidraulikus kiegyenlítés kompenzálja a menesztőfelület kisebb mértékű merőlegességi hibáját, ezáltal pontos kapcsolódást biztosít a munkadarabnak a menesztőkörmökön.
A kopás rendkívül káros lehet. Megváltoztathatja a gépelemek kritikus méreteit és tűréseit, okozhatja a gépek és berendezések teljesítményének gyors romlását, Így végezetül a gép meghibásodását és a termelékenység csökkenését is eredményezheti.
A nyersanyagárak meredek emelkedése sok vállalat számára okoz bizonytalanságot. A drasztikus drágulás az acél iránti növekvő keresletnek köszönhető, ami globális acélhiányhoz vezetett. A szűkös kínálat következtében az 1.1730-as szerszámacél ára például megduplázódott és jelenleg nem látszik, hogy kerül majd egyensúlyba a kereslet és a kínálat.
A Sandvik Coromant két új, kifejezetten hőálló szuperötvözet (HRSA) anyagok megmunkálására tervezett esztergálási minőséget mutatott be. Az S205 esztergálási minőséget simításhoz és elősimításhoz, a CC6165 kerámia minőséget a nagyolás és az elősimítás közötti alkalmazásokhoz tervezték, a HRSA-k nehéz felületeinek megmunkálására.
A norelem reteszelő csapjai könnyű kezelhetőségüknek és biztonságos reteszelésüknek köszönhetően biztosítják a mérnökök számára, hogy a mozgatható gépelemeket stabilan rögzítsék az adott pozícióban. A termékválaszték a távolról működtethető rozsdamentes acél csapokat, az elfordulás elleni biztosítással és ferde csapvéggel ellátott reteszelő csapokat is tartalmazza.
Ahogy a labdarúgó, Lionel Messi mondta egyszer: „A tehetség és az elegancia semmit sem jelent szigor és pontosság nélkül.” Minden gyártóvállalat célja, hogy kielégítse ügyfeleit azáltal, hogy a munkadarabokat megfelelő minőségben, időben és optimális költséggel szállítja. Staffan Lundström, a Sandvik Coromant termékmenedzsere itt elmagyarázza, hogy az acélesztergálás költséghatékonysága és minősége miért a pontosságon múlik – különösen a hűtőközeg kiválasztásánál.
A modern politikai filozófia atyja, Machiavelli azt mondta: „Aki állandó sikerre vágyik, annak meg kell változtatnia magatartását a korral együtt haladva.” Bizonyosan soha nem látott időket élünk a COVID-19 iparra gyakorolt folyamatos hatásaival. Itt Rolf Olofsson, a fémforgácsolási szerszámok területén globális vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere elmagyarázza, miért van itt az ideje annak, hogy a műhelyek új generációs szerszámmegoldásokat alkalmazzanak az acél ISO P-esztergálási kihívásainak kezelésére, valamint a gyártásuk hatékonyabbá és termelékenyebbé tételére.
Bangó Zsolt az Audi Hungariával 2019 év végén került kapcsolatba. Egy új szakmacsoport formálódó területére jelentkezett, és azóta is költségelemző mérnökként dolgozik. Állandóan újdonságokat tanul, fejlődik, új technológiákat ismer meg és komplex feladatokkal foglalkozik nap mint nap. Szeret nemzetközi környezetben érvényesülni és mindezt biztosítja számára a költségelemzés csapata. Sőt, a területen történő hatékony munkavégzéshez minderre szükség is van.
Amikor Jan Gravningsbråten kitalálta, hogy hogyan lehetne csökkenteni a hulladék mennyiségét a szerszámgyártási folyamat során, azzal még nem volt tisztában, hogy ennek milyen várható hatása lehet a Seco üzleti tevékenységére. Néhány év elteltével azonban ötletének köszönhetően már több tíz milliárd szerszám követhető nyomon, ez pedig jelentős mértékű betekintést nyújt termékeink használatába.
A géptervezésnek és az ipari automatizálásnak kart karba öltve kell működni a hatékonyság és a megbízhatóság maximalizálása érdekében - ennek megvalósításához pedig elengedhetetlen meghozni a szíjtárcsákkal, láncokkal és lánckerekekkel kapcsolatos döntéseket. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, miért fontos e termékekből a teljes képet látnunk.
A ZOLLER legújabb innovatív megoldásai és fejlesztései között beállító- és mérőkészülékek, a TMS Tool Management Solutions szoftver és az ehhez kapcsolódó Smart Cabinets tárolómegoldások, továbbá a szerszám-előkészítéssel kapcsolatos automatizációs megoldások is megtalálhatók.
A fémforgácsolásban világvezető Sandvik Coromant korszerűsítette Coromant Capto® szerszámtartóit a T-Max® P keményfém esztergalapkákhoz. A szerszámtartók mostantól szerszámon keresztüli nagy pontosságú felső és alsó hűtőközeg-hozzávezetéssel rendelkeznek. A nagy pontosságú hűtőközeg-hozzávezetés különösen előnyös az ISO S, M és P munkadarabok megmunkálásához, és ezzel az új tulajdonsággal a szerszámtartók megnövelik az éltartamot és a termelékenységet.
A német szerszámgyártó költséghatékony, API és GOST megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező megoldásai kiválóan megfelelnek a nagy pontosságú kötések megmunkálásához. A szerszámokat más megoldásokhoz képest termelékenyebbre, kevesebb karbantartást igénylőre, hosszabb éltartamúra és megmunkált menetekre vetítve gazdaságosabbra tervezik. Az OCTG gyártási koncepciók fejlesztésében és folyamatos optimalizálásában a Horn saját termékmenedzsment részlege is részt vesz, amely katalógustermékeket és ügyfélspecifikus szerszámokat egyaránt fejleszt és gyárt.
A fémforgácsolási világvezető Sandvik Coromant a CoroPlus® Tool Supply szolgáltatás bevezetésével kibővítette a CoroPlus® digitális megoldási kínálatát. Az új megoldás felhasználói egyesíthetik a szerszámkészlet-kezelést a szerszámlogisztikával, így segíti a gépkezelőket a szerszámok kiválasztásában és visszaküldésében, a készletfeltöltés kezelésében és a készlet feletti irányítás fenntartásában, ugyanazt a kezelőfelületet használva.
A munkadarabok pontos, rögzített helyzetben tartására tervezett átfogó norelem szorítótüske választék esztergálás, marás, polírozás, lefejtő fogmarás, illetve munkadarabok mérése során segítik a folyamatot.
A moduláris Venturion 600 széria számos lehetséges felhasználási területe tovább bővült a finom fúrószerszámok és dörzsárak beállítására és mérésére szolgáló új reamCheck berendezéssel – ami egyben újabb remek példája a Zoller moduláris megközelítésének. A reamCheck segítségével a finoman állítható szerszámok teljesen automatikusan, gyorsan, kiváló visszaismétlési pontossággal és kezelőtől függetlenül állíthatók be és mérhetők. Az integrált kontrollmérés biztosítja a felhasználónak a szükséges folyamatbiztonságot.
A kínai Beihang Egyetem tanulmánya az International Journal of Production Research folyóiratban közvetlenül összekapcsolja a tervezett karbantartást a termékek minőségével. De hogyan kombinálhatják a gyártók ezt a kiszámíthatóságot és a kiválóságot acélesztergálási műveleteik során kevesebb dolgozóval a műhelyben vagy gépkezelő nélküli gyártásban? Itt Rolf Olofsson, a fémforgácsolási szerszámok területén globális vezető Sandvik Coromant termékmenedzsere elmagyarázza, hogy a megfelelő szerszámozás és a hibamentes folyamatok miért nélkülözhetetlenek az alkatrészek minőségéhez.
2019-ben a Horn az S100 leszúró rendszert új szerszámtartó-változatokkal bővítette ki az esztergaközpontokban végzett Y tengely menti leszúrásokhoz és beszúrásokhoz. A folyamat nagy teljesítményű leszúrást tesz lehetővé komoly forgácsolási értékekkel és ennek köszönhetően rövidebb megmunkálási idővel. Egy kompakt szerszámtartó révén ezenkívül nagy átmérőket is választhatunk, illetve szűkebb szélesség mellett is végezhetünk leszúrást. Az új geometria ezt a rendszert teszi teljessé.
A norelem siklócsapágyainak választéka az olajtárolási képességnek köszönhetően biztosítja az eszközök zavartalan és hatékony működését. A termékcsaládba a kompozit siklócsapágyak és a hengerelt kompozit siklócsapágyak tartoznak, melyeket úgy száraz, mint kenéssel futó alkalmazásokhoz terveztek, mivel önkenő tulajdonságúak és karbantartásmentesek
Két új keményfém esztergálási minőség 2020. októberi bevezetése után a Sandvik Coromant további választékokkal bővítette acél esztergálási termékcsaládját. A GC4415 és GC4425 lapkaminőség gyengén ötvözött és ötvözetlen acélok külső és belső megmunkálásához készült. A kínálat bővítése a termelékenység javulását eredményezi.
A Seco Tools egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy jelentős mértékben hozzájáruljon a körforgásos gazdasághoz, amely a gazdasági tevékenység és a véges erőforrások felhasználásának szétválasztását, valamint a hulladék gazdasági tevékenységünkből történő eltávolítási módjainak kifejlesztését helyezi előtérbe.
A norelem önmetsző termékeket tartalmazó átfogó kínálatában megjelentek a nagy teljesítményű, robusztus és erős menetes betétek is.
A „kitűnés a tömegből” egy olyan elv, amelyet mindannyian ismerünk. A megkülönböztethetőség azonban különös kihívást jelent a gyártók számára, mivel a kiszámíthatatlan jövő miatt, új piacokat kell felfedezniük, ami ismeretlen alkatrészek gyártását jelenti a legszívósabb munkadarabanyagokból. Itt James Thorpe, a fémforgácsolás globális vezetőjének, a Sandvik Coromantnak a globális termékmenedzsere elmagyarázza, hogy miért a testreszabott szerszámok jelentik a jövőt.
A globális fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant a tömör szerszámainak két frissítésével bővíti szerszámválasztékát. A következő generációs, ISO P-anyagokhoz készített CoroTap® T200 spirálcsúcsos menetfúró és T300 spirálhornyos menetfúró javítja a folyamatbiztonságot, hosszabb éltartamot kínál és csökkenti az alkatrészenkénti költséget.
Az európai ügyfélkör további támogatása érdekében a globális fémforgácsolási vezető, a Sandvik Coromant kinevezte Simon Kupljent Közép-Európa értékesítési csoportvezetőjévé. A kinevezés egybeesik a szervezet közép-európai funkcióinak központosításával, amely magában foglalja a Sandvik Polska központjának Varsóból Katowicébe történő áthelyezését.
Optimalizálja a szerszámkészleteket, és gondoskodjon az átláthatóságról a szerszámok használata során. A ZOLLER TMS Toolmanagement Solutions a magas termelékenységű megmunkálás fenti követelményeire összpontosít, és holisztikus megoldásokat kínál – szekrényrendszereket szoftverrel, valamint más gyártók tároló- és emelőrendszereivel együtt.
Henry Ford autógyártó egyszer azt mondta: „Az autóversenyzés öt perccel a második autó megépülése után kezdődött.” Az alkalmazkodóképesség és az autók kéz a kézben járnak, de a precíziós alkatrészeket gyártó Don Schumacher Motorsports (DSM) ezt az ötletet pole-pozícióba vitte. A vállalat nyer a versenypályán, elnyerte az ISO 9001:2015 minősítést, és olyan szerteágazó iparágba terjeszkedett, mint a repülőgépipar és a védelem – az elmúlt két évben. Ehhez azonban megfelelő szerszámgépekre van szüksége, ezért fordult a Sandvik Coromanthoz.
Az ipari dolgok internete (IIoT) felgyorsítja a gépek összekapcsolása körüli változások ütemét. Ennek ellenére egy új jelentés szerint a gyártók kevesebb mint 30%-a alkalmazza széles körben az Ipar 4.0 technológiáit. Bijal Patel, a fémforgácsolásban világelső Sandvik Coromant vezető digitális megmunkálási szakértője azt javasolja a gyártóknak, hogy kezdjék el meghallgatni a gépek mondanivalóját a műhelyekkel összekapcsolva őket.
A rozsdamentes acélok szinte mindenhol megtalálhatók: a turbófeltöltőkben, a konyhai edényekben, a repülőgépgyártásban, a sebészetben, az olaj- és gáziparban, valamint az élelmiszeriparban. A rozsdamentes acélok elterjedt használata ezen alapanyagok legfontosabb tulajdonságából adódik: ellenállnak a korróziónak.
Minden képzett gépkezelő mellett kiváló szerszámok sorakoznak fel. A Haas pedig egy közvetlen és egyszerű csatornát hozott létre a kiváló minőségű forgácsoló szerszámok alacsony áron történő megvásárlásához. Minden szerszámhoz videók és forgácsolási adatok állnak rendelkezésre. Ha rákattintunk a kívánt szerszámra, egy videót tekinthetünk meg annak működéséről, beleérte az előtolásokat és a sebességet, a fogásmélységet, valamint az összes szükséges adatot, amikkel a szerszám megérkezésekor azonnal munkába is állíthatjuk azt.
A mérnökök és a gyártó cégek egyre több robotot alkalmaznak a termelékenység növelése érdekében, és ezen mérnöki csodákban kulcsszerepük van a lineáris vezetékeknek. Martin Ahner, a norelem ACADEMY vezetője a lineáris vezetékek kiválasztásához szükséges szempontokat veszi górcső alá.
A „kétszer mérni, egyszer vágni” a gyártásban elterjedt kifejezés, de ezt könnyebb mondani, mint tenni kihívást jelentő anyagok megmunkálásakor. Ezért, amikor egy globális iparágvezető repülőgépgyártó egy teljes második szakaszt próbált meg kiiktatni a fúrási folyamataiból, miközben javítani kívánta a furatminőséget is a repülőgépipari alkatrészein, a fémforgácsolás globális vezetőjéhez fordult. Itt James Thorpe, a Sandvik Coromant globális termékmenedzsere, elmagyarázza, hogy a fúró kialakítása miért szerves része a jobb minőségű furatok létrehozásának.
A mikrotartományban történő megmunkálást számos alkalmazásban használják a befecskendező fúvókák gyártásától a legkisebb fröccsöntő szerszámok forgácsolásáig.
A szabványos gépelemekre specializálódott norelem körasztal-siklócsapágyak új sorozatával bővítette választékát, rögtön két különböző verzióval. Az egyszerűen összerakható és nagy kopásállósággal rendelkező elemekből álló új termékcsalád hamar a forgó szerkezetekkel dolgozó mérnökök kedvencévé válhat.
Gyakran hangzik magától értetődőnek, hogy az ipari követelmények nővekedésével egyre fontosabbá válik a befogás- és pozicionálástechnika. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója az optimális technikákat és technológiákat veszi szemügyre - és hogy mit tartogat a jövő.
A szabványos gépelemekre specializálódott norelem lineáris szánegységek, lineáris csapágyak és vezetéktámaszok jól összeállított választékát mutatta be szűk beépítési hellyel rendelkező berendezések építéséhez.
Mindig nehéz a gépeket jövőbemutató teljesítményre tervezni, mert sokféle tényezőt kell figyelembe venni, mint például a kialakulóban lévő technológiákat, a gyártási és összeszerelési folyamatokat. A bizonytalanság csökkentése érdekében mindig tanácsos szabványos gépelemeket használni - mondta Martin Ahner, termékoktató és a norelem ACADEMY vezetője.
A Horn színesfém és műanyag felületek tükrösítésére is alkalmassá tette a DTM homlokmaró-rendszert. A monokristályos gyémánttal (MCD) bevont DTS lapkákkal gyakorlatilag tökéletes, egymikronos érdességű felületek hozhatók létre.
A 2021. június 8-11. között ismét a Molding Expo válik majd a szerszám- és formagyártás központi piacterévé. Az iparág legújabb fejlesztéseit is trendjeit bemutató átfogó kísérőprogram a vásár értékes információkkal várja a látogatókat. A kísérőprogram megszervezésében fontos szerepet játszik a WBA Aachener Werkzeugbau Akademie GmbH.
A fémforgácsolás területén globális vezető Sandvik Coromant új partnerséget jelentett be az Autodesk céggel. Az együttműködést hivatalosan 2020. november 17-én jelentették be az Autodesk University 2020-on – a tervezés és gyártás vezető online konferenciáján. A bejelentés a márkák közötti hosszú távú partneri kapcsolat első lépését jelenti, amely jelentős előnyökkel jár a Computer-Aided Manufacturing (CAM) jövője szempontjából.
A gyártók kevesebb mint 30%-a alkalmazza széles körben az Ipar 4.0 technológiáit, derül ki egy új jelentésre adott válaszokból. A digitalizálástól idegenkedő gyártóknak azonban lehet, hogy meg kell változniuk, ha alkalmazkodni akarnak egy kiszámíthatatlan jövőhöz. James Thorpe, a fémforgácsolási szerszámok terén világelső Sandvik Coromant globális termékmenedzsere, elmagyarázza, hogy a fejlett szoftverek és a megfelelő szerszámgépek kombinálásával a gyártók nyereségesen és saját feltételeik szerint tudnak digitalizálni.
Az olyan szármarók, melyeknél a vágóél egy nagy átmérőjű ív része, nagyjából 25 évvel ezelőtt jelentek meg. Mivel ezeknél a szármaróknál a vágóél formája egy hordó profiljára emlékeztet, gyakran úgy emlegetik az ilyen típusú szerszámokat, mint „hordó alakú marók”, „hordó szármarók”, vagy ipari zsargon szerint simán „hordók”. Eleinte az ilyen szerszámok használata csak néhány, specifikus alkalmazásban történt, mint például 3D-s felületek marása, vagy bonyolult öntőformák vagy turbina-alkatrészek forgácsolása. Azonban az 5 tengelyes megmunkálóközpontok és a CAM-rendszerek fejlődésével a hordó profilú szármarók alkalmazhatósági tartománya is kiszélesedett.
A nagy nyomatékot átvivő és emellett axiális elmozdulást végző alkalmazásokhoz a mérnökök mostantól norelem szabványméretekben és -anyagokban elérhető bordástengelyeit és bordásagyait is betervezhetik.
A precíziós szerszámok és szerszámköszörűk nemzetközileg is elismert gyártójának számító SAACKE a gépgyártás Rejtett Bajnokaként ismeri a legújabb fejlesztéseket, és azokat be is építi a termékeibe. Az egyik legfontosabb innovációs területnek számító adattudományból és gépi tanulásból már számos kereszttechnológia született. Mivel azonban ezek alkalmazása rendkívüli kihívást jelent, szükség van az olyan szakértőkre, mint Leibrandt úr. Az első projektben azt elemzik, hogy milyen konkrét SAACKE felhasználói esetek léteznek, és azokat hogyan kell értékelni. A SAACKE munkatársait ezenkívül workshopokon képzik ki a témáról, és stratégiákat dolgoznak ki a további lépésekhez.
A gyártásban az idő pénz. A fúrás, a marás és a simítás óriási megterhelést jelent a szerszámoknak. Jill Glynn a fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant kereskedelmi szolgáltatási menedzsere elmagyarázza, hogy a szerszámok újraélezése miként hosszabbítja meg egy szerszám éltartamát – költséghatékonyan és fenntartható módon.
A titán és titánötvözetek termelékeny, költséghatékony megmunkálása érdekében a Horn a DS marórendszer optimalizálását tűzte ki célul, amit az újonnan kifejlesztett IG3I keményfém alap tett lehetővé. Az új keményfém alap és az új bevonat kombinálásával a tübingeni szerszámspecialista jelentősen megnövelte a szerszám élettartamát. Az új keményfém alap ezenkívül a homogén kopással is jótékony hatást fejt ki a megmunkálási folyamatra.
A gépek karbantartása és szervizelése az egyik legnagyobb költségfaktor a gyártásban. David Messant, norelem termelési vezetője azt vizsgálta meg, hogyan lehet a szabványos gépelemekkel csökkenteni ezeket a költségeket, és minél «karbantartásmentesebbé» tenni a gépeket.
A fémforgácsolás egzakt tudomány, amely finom változtatásokat igényel a folyamatban, hogy az egyes anyagokkal a legjobb eredmény legyen elérhető. De messze nem egzakt időket élünk, és az elemzők azt jósolják, hogy az iparnak fel kell készülnie a piaci kiszámíthatatlanságra – vagy egy a COVID-19 világjárvány következtében létrejövő „új normára”. Rolf Olofsson, a Sandvik Coromant termékmenedzsere itt elmagyarázza, hogy az esztergálási folyamatnak hogyan kell változnia az anyagtól függően, és hogy ez miként segíthet a gyártóknak teljes körűen szembe nézni a közelgő bizonytalan időkkel.
A megrendelésekhez igazodó gyors reagáláshoz és a problémamentes gyártási folyamatokhoz fejlesztette ki két új termékét a német Hainbuch. A centroteX S standardizált gyorscsere-rendszer a kis méretű szerszámgépek befogói közötti gyors átállásra biztosítja rugalmas rendszerét. Az új TESTit erőmérő rendszer pedig egyszerűbb alkalmazás mellett még több lehetőséget kínál a felhasználók számára.
A pontosság és a hatékony munkadarabbefogás mindig is kulcsfontosságú volt a mérnöki tevékenységben. norelem új precíziós hárompofás tokmányainak köszönhetően a mérnökök már kis szorítóerő mellett is biztonságosan és nagypontossággal foghatják be a munkadarabokat.
A Sandvik Coromant továbbfejleszti az ISO P-acélok megmunkálásához szükséges esztergálólapkák választékát. A szerszámspecialista két új keményfém minőséget dobott piacra, amelyeket gyengén ötvözött és ötvözetlen acélok külső és belső megmunkálására terveztek. Az új GC4415 és GC4425 lapkák, fokozott szívósságot, hőállóságot és kiszámítható kopást kínálnak.
A Seco Assistant alkalmazás segítségével internetes keresések és a katalógusok böngészése nélkül, egyszerűen hozzáférhet a szükséges termékinformációkhoz még akkor is, ha nincs internetkapcsolata.
A PannonPLATIT Kft. [1] egy kicsi, de kiváló bérbevonatoló központ Budaörsön. 2005-től kínálják rendkívül gyors és rugalmas szolgáltatásaikat, beleértve az elő- és utókezeléseket (száraz és vizes szemcseszórást, kézi és gépi polírozást, élpreparációt) és a legmodernebb PLATIT®-technológiákat 3 bevonatoló berendezéssel. A hagyományos ARC mellett ma már hibrid (ARC + Sputter) folyamatok is megvalósíthatók.
A mérnökök a technológia gyors fejlődésével, a régi folyamatok és módszerek változásával szembesülnek, melyek egyre növelik az elvárások és a készségek közti szakadékot. Martin Ahner, a norelem ACADEMY vezetője és termékoktatója azt vizsgálta meg, hogy a szabványos gépelemek miként segíthetnek áthidalni ezt a rést.
Lánckerékszettek és láncfeszítőgörgők választékával gazdagodott a szabványos gépelemek globális szakértőjének, norelemnek a kínálata. Az új termékek lehetővé teszik a mérnökök számára, hogy az egyedi igényekhez tervezett megoldásokat hozzanak létre.
Az ausztriai Wolfram Bergbau und Hütten a Sandvik csoport részeként, a világ egyik legnagyobb volfrám-előállítója. A Sandvik Coromant tömör keményfém szerszámainak létfontosságú alkotóeleme, az anyag becsült tartaléka körülbelül hét millió tonna – vagyis 100 évnyi fogyasztás. Az elsődleges nyersanyagokhoz való hozzáférés kulcsfontosságú a Wolfram helyzetének megőrzéséhez, de az üzem a már létrehozott eszközökbe is beruház. Jill Glynn a fémforgácsolási vezető Sandvik Coromant kereskedelmi szolgáltatási menedzsere elmagyarázza, hogy a gyártók miként hozhatják ki a legtöbbet a meglévő eszközeikből.
A luxuskarórákat gyártó brit Bremont maximálisan kiaknázta a Sandvik Coromant és a DMG MORI stratégiai együttműködésének előnyeit azzal, hogy kulcsrakész gyártócellát hozott létre gyártási kapacitásának megduplázásához.
A gyártás a mindent átfogó digitalizáció előtt áll, mely így vagy úgy, de szinte minden elemét érinteni fogja: a termékek tervezését, a gyártástervezést, a megmunkálást és az összeszerelést is. A változások mögötti hajtóerő az ipar 4.0 néven ismertté vált forradalomhoz köthető technológiai áttörések sora.
Az átfutási idők lerövidítése és a költségoptimalizálás az utóbbi időben egyre fontosabb követelménnyé vált a közepes lövésszámokkal üzemeltetett fröccsöntőszerszámoknál. A fröccsöntőalkatrészeknek ezenkívül kifogástalan felülettel is kell rendelkezniük. A fentieknek kiválóan megfelelő 1.2738 TSHH acél emiatt már rég egyfajta iparági szabvánnyá vált. Főként az autógyártás területén, továbbá a fogyasztói cikkek gyártóinak körében terjedt el. A Meusburger mostantól raktárról kínál 1.2738 TSHH anyagminőségű formalapokat és szabványlapokat.
A HORN tovább szélesítette termékkínálatát az axiális beszúrás terén. A 38 – 1 000 mm-es átmérőtartományban végzett axiális beszúrási műveletekhez a HORN a 224-es beszúrórendszer új kazettás változatát kínálja. A szerszámgyártó vállalat a felcsavarozható kazettákkal a moduláris felépítés gondolatát viszi tovább.
Azt mondják, hogy az élet egy maraton, nem sprint. Az autógyártók számára a tartósabb szerszámmegoldások nélkülözhetetlenek a jövedelmezőbb gyártáshoz, ám a gyártók gyakran nem látnak okot meglévő szerszám-összeállításuk leváltására. James Thorpe, a Sandvik Coromant, a fémforgácsolási szerszámok globális vezetőjének globális termékmenedzsere most elmagyarázza, hogy miért nem szabad alábecsülni a tartósabb szerszámok – mint például a CoroDrill termékcsalád legújabb tagja – előnyeit, különösen az alkatrészenkénti költségek csökkentése és az összteljesítmény növelése tekintetében.
Napjainkban a fejlődő technológiák és a gyártók között kiélezett verseny megteremti a szükségességét a folyamatos fejlesztésnek, optimalizálásnak. Ennek eredménye, hogy a műszaki területen dolgozó mérnökök megvalósítsák a méretpontos és hatékony gyártást. Ez egy folyamatosan újra jelentkező feladat, mert időről időre a folyamatok kapcsán javítás, változtatás, optimalizálás szükséges. Sorozatgyártás esetén a termelt mennyiségek folyamatos növekedése és a költségek csökkentése sem teszik lehetővé, hogy selejtes terméket állítsunk elő. Ez a szemléletmód tette szükségessé az általunk vizsgált termék teljes gyártástechnológiai elemzését.
A Sandvik Machining Solutions divízójaként működő Dormer Pramet megvásárolta az indiai Miranda Tools teljes üzleti tevékenységét, ami magában foglalja a gyorsacél (HSS-acél az angol High Speed Steel szavak kezdőbetűiből), valamint a tömör keményfém szerszámok gyártását is.
Minden megújul Ausztria gyártástechnológiai szakvásárában. Az Intertool most először Welsben kerül megrendezésre 2022. május 10-13. között. A vásárt szervező Reed Exhibitions a tartalmat tekintve is új utakra lépett.
A szabványos gépelemekre specializálódott norelem önbeálló támaszok és lábak széles választékával biztosítja, hogy minden rendelkezésre álljon a szerszámkészítők és a mérnökök számára a gépelemek biztonságos alátámasztásához és rögzítéséhez, valamint hatékony működéséhez.
A 32T rendszerrel a Horn teljessé teszi a háromélű portfólióját a kisebb méretekre nézve.
A szabványos gépelemekre specializálódott norelem a két- és háromsoros görgősláncok és lánckerekek új sorozatát mutatta be, ami a nyomatékigényes lánckerékhajtások területén is erőteljes megoldást nyújt a mérnököknek.
A vállalkozások ma a «fenntartható» kifejezést a halaktól és bútoroktól kezdve az energiafogyasztáson át az építészetig sokféle termékre és tevékenységre használják. Célkitűzéseik középpontjában a természeti erőforrások megőrzése és a Föld környezetvédelme áll. Szűkebb értelemben véve azonban a gyártás mindig is a fenntarthatóságról szólt. A versenyképes árú, magas minőségű termékek gyártása lehetővé teszi a gyártó számára, hogy nyereséget termeljen, hogy ezzel fenntarthassa üzleti tevékenységét.
A gépek hatékonysága és a munkavállalók biztonsága szempontjából elengedhetetlen, hogy a mérnökök biztonságos és megbízható gépelemekkel dolgozzanak. Az indexálócsapok általánosan használt gépelem a tervezésben, a gyártásban, valamint a gépépítésben, mivel szűk helyen is képesek biztosítani a mozgó alkatrészeket. Kulcsfontosságú azonban az adott alkalmazáshoz a megfelelő csap kiválasztása. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója nemcsak azokat a megfontolásokat magyarázza el, amiket figyelembe kell venni az indexálócsap kiválasztásakor, hanem az általuk nyújtott előnyöket is.
A Seco Tools bejelentette Jetstream Tooling® Integrated (JETI) technológiája bővítését, általános ISO esztergáláshoz való befogók teljes választékával. Ez az egyszerű használatú belső hűtési technológia jelentősen megnöveli a szerszámélettartamot, ugyanakkor lerövidíti a beállítás és a szerszámcsere idejét, köszönhetően az új, egy csavaros lapka leszorításnak és a külső tömlők hiányának.
A mérnökök számára elérhetővé vált a norelem ikonikus, több mint 60 000 gépelemet tartalmazó THE BIG GREEN BOOK műszaki katalógusának legújabb kiadása.A mérnököket a szükséges alkatrészek gyors beszerzésében segítő THE BIG GREEN BOOK 2020-as kiadásában a legegyértelműbb változás az, hogy a szabványos gépelemekre szakosodott norelem két részre osztotta a katalógust. A két kötet összesen több mint 2200 oldalt tartalmaz gépelemekkel, adatokkal és alkalmazási útmutatókkal.
A norelem nagy teherbírású precíziós szánjainak és fecskefarkvezetésű szánjainak új sorozata már elérhető a tervezőmérnökök és a gépépítő cégek számára, még pontosabb pozicionálást és mozgatást lehetővé téve a megmunkáló és kontrollműveletek során.
A norelem, a szabványos gépelemek specialistája a most megjelent öt új, villáscsukló-elemmel biztonságos alkatrészek szélesebb skáláját kínálja a mérnökök és gépgyártó cégek számára. Az új gépelemeket arra fejlesztették, hogy erősebb kapcsolatokat hozzanak létre a gépalkatrészek egymáshoz rögzítésekor.
A lyukasztó szerszámok sok komponensének előállítása gyakran kis darabszámokban történik, ami nagy ráfordítást igényel és drága – így van ez például a sávvezetők esetében is. A szabványosított alkatrészek használata megoldást nyújt erre. Az előnyök között szerepelnek az azonnali rendelkezésre állás, a különféle sávvezetők kombinálhatósága a lyukasztó szerszámon belül, valamint a konstrukcióhoz rendelkezésre bocsátott CAD-adatok. A következő cikkben a Meusburger különböző megoldásait vizsgáljuk meg behatóbban a sávvezetők vonatkozásában.
A Seco Tools bemutatott egy olyan moduláris szerszámbefogó rendszert, amely segítségével növelhető a hosszesztergagépes megmunkálás termelékenysége. A rendszer gyors, egyszerű és megismételhető lapkacserét és szerszámcserét tesz lehetővé a szűk gépi megmunkálási területen kívül.
A szabványos alkatrészek specialistájaként a norelem a «láthatatlan» rejtett zsanérok új sorozatát mutatta be, amelyek nagyobb választékot, rugalmasságot és széleskörűbb tervezési lehetőséget biztosítanak a tervezők számára.
A HEINRICH KIPP WERK már 100 éve az ipar minőségi partnere. Átfogó, több mint 42 000 elemet tartalmazó termékspektrumot kínálunk a befogástechnika, a szabványelemek és a kezelőelemek területén.
A Paul Horn GmbH új szerszámtartó-változatokat fejlesztett ki az S100 rendszerhez az eszterga-maróközpontokban az Y tengely irányú leszúrás során. Az eljárás magas vágási paraméterekkel rendelkező, nagyon hatékony esztergálási folyamatot eredményez, ami rövidebb megmunkálási időben gyümölcsözik. Lehetőség van ezenkívül kompakt leszúró szerszámtartóval végzett nagy átmérőjű leszúrásra, valamint keskenyebb horonyszélességgel történő leszúrásra.
A gyémánt a legerősebb és legtartósabb anyag, amelyet az ember ismer. A gyémántok természetesen alakulnak ki a földön nagy nyomáson és magas hőmérsékleten. A természetes gyémántot több mint 100 éve használják nyersanyagként a húzáshoz. Az ND hosszú élettartamú, rendkívül kemény, nagy hőfolyamatokban alkalmazható szélsőséges hővezető képessége miatt, 100%-a zárvány- és repedésmentes.
A szerszámgyártás maximális pontosságot és minőséget feltételez. A hagyományos gyártási folyamatok mellett egyre inkább teret nyernek az új technológiák, például az additív gyártás, vagy a funkcionális felületek finomstruktúrájának létrehozásában alkalmazott lézertechnológia. A 2020. március 10–13. között Düsseldorfban rendezett METAV szakvásár kiállítói a precíziós szerszámok gyártásának kritikus szempontjait is górcső alá veszik majd.
Bár a gyorsszorítók széles körben elérhetők és sok alkalmazásban használhatók, mégis gyakran mellékszerepre kényszerülnek és nem igazán vannak a tervezőmérnökök fókuszában. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója vette sorra a gyorsszorítók bevált gyakorlatait és azt, hogy azok miként lehetnek a felhasználók hasznára.
Azon gyártók számára, akik azért küzdenek, hogy a gépek nagy áramfogyasztása nélkül is kiváló megmunkált felületet érjenek el, a Seco Tools az új Double Turbo sorozattal bővítette iparágvezető sarokmaró-kínálatát. A szerszámok fejlett forgácsolási technológiával javítják a nagyolási műveleteket és csökkentik az áramfogyasztást acél, rozsdamentes acél, öntöttvas és hőálló ötvözetek megmunkálásakor. A termelékenység legmagasabb szintje érdekében a szerszámok kétoldalú, négyélű lapkákat használnak és a legkiválóbb Seco Tools maró minőségben készülnek.
Manapság divatos téma az E-mobilitás, ami azt foglalja magában, hogy csupán elektromos energia felhasználásával közlekedjünk. Ez a jövő, és a Bihler olyan gyártási megoldásokat kínál, amelyek alkalmazkodnak ehhez a trendhez. Példa a villanymotorházak gyártása.
A Horn a 2018. őszi bemutatása óta is folyamatosan fejleszti az M610 tangenciális marórendszert. A sorozat az idei EMO Hannover szakkiállításon az oldalmaró mellett egy 90 fokos sarokmaróval, valamint a lapkák kínálata egy keményfém változattal is bővült.
A Seco Tools online szolgáltatások teljes sorával válaszol ügyfelei igényeire a www.secotools.com weboldalon.
A nehezen megmunkálható anyagok tárcsamarási műveleteinél fellépő nehézségekre válaszul a Seco Tools bejelentette új termékcsaládját, a 335.18 és a 335.19 tárcsamarótesteket.
A precíz szerszámgépek és a fejlett forgácsolószerszámok együttesen kimagasló fémforgácsolási termelékenységet biztosítanak. Ugyanakkor a forgácsoló szerszám és a géporsó közti kapcsolat - a szerszámbefogó - kritikus fontosságú ennek a termelékenységnek az eléréséhez. A szerszámgyártók befogótípusok széles választékát kínálják, melyek mindegyike adott megmunkálási alkalmazáshoz nyújt optimális teljesítményt. A megmunkáló üzem így a szerszámbefogók választékán alapulva vállalhat adott műveleteket és vehet fel megrendelést adott alkatrészekre¤ Mindazonáltal, bár az üzemek folyamatosan a legfejlettebb gépi technológiát és forgácsolószerszámokat keresik, gyakran minimális fontosságot tulajdonítanak azon szerszámbefogók kiválasztásának, alkalmazásának és karbantartásának, amelyek legjobban megfelelnek egyedi gyártási igényeiknek.
2020 folyamán az osztrák Meusburger teljes mértékben integrálja a 2016-ban felvásárolt, forrócsatornás és szabályozórendszerekre specializálódott PSG céget, amely a Meusburger márkanév alatt működik majd a jövőben. A PSG továbbra is erős termékmárka marad.
A megfelelő anyag kiválasztásakor a felhasználóknak mindig figyelembe kell venniük az adott alkalmazási területet. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója elmagyarázza, miért döntő fontosságú a jó minőségű alapanyagokból készült működtető alkatrészek használata, mivel csak ez képes biztosítani az alkalmazott alkatrészek és a gyártott termékek megbízhatóságát és stabilitását.
Az élletörések – és kisebb mértékben – az éllekerekítések szinte minden alkatrész külső és belső felületén megtalálhatóak. Az élletörések gyártása egyszerűbb, mint az éllekerekítéseké, amely magyarázat arra, hogy miért elterjedtebbek. Annyira megszoktuk már a különböző termékek élein megtalálható letöréseket, hogy nem gondolunk bele az ilyen, viszonylag kisméretű, lekerekített felületek fontosságába. Az élletörések meggátolják a kézsérüléseket, egyszerűsítik az összeszerelést, segítik a feszültségmentesítést, valamint megkerülhetetlen részei egy munkadarabnak.
A nagyobb modulok előállítására szolgáló eljárással nagyon rövid megmunkálási idő érhető el, különösen a belső fogazású fogaskerekek esetében. Nagyobb modulok forgó szerszámos lefejtő forgácsolásához nagy és merev maró-eszterga központokra van szükség, amelyek megkönnyítik a munkadarab és a szerszám mozgásának pontos szinkronizálását. A Horn – a kis méretű, keményfém skiving szerszámok terén szerzett tapasztalatának köszönhetően – a meglévő kompetenciát már nagyobb modulok gyártására is kiterjesztette.
A rétegelt hibrid anyagokba való furatkészítési és marási műveletekkel küzdő repülőgépipari műhelyek számára a Seco Tools rétegelt hibrid anyagokhoz való új JC899 simítója és JC898 nagyolója az ideális megoldás.
Széles körben ismert, hogy a gyártószektor kulcsfontosságú szerepet játszik egy ország általános termelékenységének javításában. Miközben sok cég új technológiákat, robotizálást és automatizálást vezet be ennek érdekében, Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója alternatív megoldást kínál erre; a szabványos alkatrészek az általános költségek között megmutatkozó többletköltségek nélkül egyszerűsítik le a tervezési és gyártási folyamatot.
2019. november 7-én rendezte meg a Cad-Cam Solutions Kft. idei ötödik szakmai konferenciáját a Smartus Zrt. és a Fraisa Hungária Kft. szakmai partnersége mellett. A rendezvényen a gyártásoptimalizálási megoldások elméleti ismertetője mellett a létrehozott programnak a gyakorlatban is vizsgáznia kellett a bemutatóteremben lévő szerszámgépeken.
A Horn a 2019-es hannoveri EMO szakkiállításon mutatta be nagy sikerű precíziós szerszámrendszerének egy új változatát. Az új HP geometria alkalmas fúrásra, furatesztergálásra és homlokesztergálásra, így a Horn egy multifunkciós szerszámot fejlesztett ki alkalmazások széles köréhez.
During 2020, the Austrian company Meusburger fully integrates the hot runner and control systems specialist PSG, which was taken over in 2016, into the company and will then operate under the Meusburger brand. PSG remains a strong product brand.
A hőálló szuperötvözetekkel (HRSA) végzett munka során kiszámíthatatlan szerszámélettartamra és lassú nagyoló megmunkálási sebességre megoldást kereső gyártók számára a Seco Tools kibővíti a rendkívül termelékeny Secomax™ CW100 kerámialapkás minőségeit tartalmazó termékkínálatát.
Számtalan rögzítő-, pozicionáló- és munkadarab-befogó eljárás közül választhatunk, de hogyan találjuk meg a számunka legmegfelelőbbet? Marcus Schneck, a szabványos alkatrészek fejlesztésében és gyártásában éllovas norelem ügyvezető igazgatója világítja meg a döntés hátterét.
A gépek és a berendezések egyre fontosabb szerepet töltenek be az iparban, mivel a vállalkozások folyamatosan keresik azon gyártási eljárásokat, amelyek felgyorsítják a piacra jutást és javítják a hatékonyságot. A stabil és megbízható munkaállomások lehetővé teszik, hogy a cégek zökkenőmentes, kiszámítható gyártási ciklusokat hozzanak létre. Ebből kifolyólag a mérnökök olyan munkaeszközöket keresnek, amelyek megbízhatóbbak, gazdaságosabbak és könnyebben használhatók a készülékfejlesztés során. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója a nyomóelemek szerepét vizsgálta ezen berendezések és rendszerek hatékonyabbá és megbízhatóbbá tételében.
A tervezőmérnökök funkciója változik, mivel egyre nagyobb szerepet töltenek be egy-egy mérnöki vállalkozás értékláncában. Marcus Schneck, a szabványos alkatrészek gyártásában éllovas norelem ügyvezető igazgatója megvizsgált néhány tervezőmérnöki eljárást az idő- és költségmegtakarítás, az alkatrészek prediktív rendelkezésre állása, valami a hatékonyabb termékek előállítása érdekében.
A Seco Tools kifejezetten korrózióálló acélok esztergálására szolgáló három új minőséget jelentett be, melyek a vállalat legújabb Duratomic® generációján és használt él-észlelési technológiáján alapulnak.
A gyártók számára hihetetlenül fontos a termelékenység és lengéscsillapítókat használnak annak érdekében, hogy meghosszabbítsák a gépek élettartamát, minimalizálják a karbantartási igényt és megnöveljék a gyártási műveletek hatékonyságát. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatója vizsgálta, hogy milyen döntés áll ezen termékek használata mögött.A lengéscsillapítók leggyakrabban a gépjárművekben láthatók és használhatók, de alkalmazásuk egyre gyakoribb a gyártósorokon is szerte a világon.
A lyukasztóbélyegek a felhasználási formáktól és adottságoktól függően különbözőképpen szerelhetőek, illetve rögzíthetőek a kivágó szerszámban. Ebben a cikkben a rögzítés különböző módjait tekintheti át, beleértve a Ball-Lock-rendszert is.
A gépi megmunkálás tervezésekor és megvalósításakor a gyártók általában a belső működésük elemeinek manipulálására fókuszálnak, és szem elől vesztik munkájuk végső célját: az ügyfélelégedettség biztosítását.Az ügyfélelégedettség nagymértékben az ügyfél megrendelésének és a késztermék kézbesítésének közötti idő minimalizálásán alapul.
A leszúró és beszúró megmunkálások megkerülhetetlen részei az esztergálásnak, a forgácsolóipar pedig állandó kihívásokkal néz szembe, hogy olyan módszereket alkalmazzon, melyek növelik a hatékonyságot és csökkentik az állásidőt az ilyen folyamatokban.
Bár számos mérnöki munka megenged bizonyos mértékű tűrést, bizonyos alkalmazások a legmagasabb szintű precizitást követelik meg. Marcus Schneck, a norelem ügyvezető igazgatójának elmondása szerint ezt csak a megfelelő mérőalkatrészekkel lehet biztosítani.
Május 21–24. között a stuttgarti Molding Expo szakvásáron mutatta be a TRUMPF a szerszám- és formagyártó vállalkozások számára a 3D nyomtatásban rejlő potenciált. Az additív gyártás egyik legnagyobb előnye, hogy alkalmazásával háló alakú hűtéssel készíthetők el a szerszámok. Az ilyen eljárással előállított szerszámok a gyártási folyamat során keletkező hőt közvetlenül a hőforrásnál oszlatják szét. Ez csökkenti a ciklusidőt és javítja a gyártott alkatrészek minőségét.
Az ipari környezetben végzett munka egészséges és biztonságos volta az összes alkotóelemből fakad, függetlenül attól, hogy kicsi, vagy nagy komponensről beszélünk. Marcus Schneck, az alkatrészekre specializálódott norelem ügyvezető igazgatója szerint még a leginkább észrevehetetlen alkatrészeket, például a fogantyúkat, a markolatokat és a gombokat is a legnagyobb körültekintés mellett kell kiválasztani.
A Seco Tools új TTP2050 menetlapkájának fejlett bevonata és geometriája hatékony, biztonságos és stabil teljesítményt nyújt, az eredményes forgácskezelés jóvoltából pedig nem károsítják a forgácsok a kritikus alkatrészeket a termelés végső fázisában.
A vadonatúj Meusburger forrócsatornás szerszám-konfigurátor egy kész szerszámházat forrócsatorna elosztórendszerrel együtt készít el csupán néhány kattintással. A konfigurátor maximális rugalmassággal, azonnali 3D-adatok létrehozásával és árképzéssel nyűgözi le. Ez a világújdonság a piacon a Meusburger és a PSG kiváló együttműködésének eredménye.
Két új fejlesztést mutatott be a Paul Horn GmbH az örvénylő menetmarás terén a tavalyi AMB és IMTS szakkiállításokon. A JET-Whirling rendszer az első örvénylő menetmaró, amely belső hűtőközeg-ellátást tartalmaz. A W&F Werkzeugtechnik céggel együtt kifejlesztett megoldás optimális hűtést eredményez közvetlenül a vágóélen. A szintén újításnak számító High-Speed örvénylő menetmarás technológia nagyobb termelékenységet biztosít. Az eljárásban a sebességeket kifejezetten úgy szabályozták be, hogy az előesztergálás és a menetvágás egyetlen folyamatban párhuzamosan menjen végbe.
A szerszámgyártás volt az első ipari szegmens, ahol a nagy előtolású marás bekerült a gyártási folyamatokba, a nagymértékű forgácsleválasztás miatt a megmunkálási ciklusok lerövidítése egyre fontosabbá vált. A nagy előtolású marószerszámok használatával ki lehetett elégíteni ezen igényeket, és növelni a termelékenységet. A nagy előtolású marásnak két elv képezi az alapját: a maró geometriája és élszögei, illetve az arra alkalmas szerszámgépek nagy asztalelőtolást lehetővé tevő konstrukciója.
A Paul Horn GmbH idén ünnepli 50. születésnapját; ezért az idei Mach Tech kiállításon sok érdekességgel és újdonsággal készül az “A” pavilon 310A standon. A szerszámok a partnerek standjain, Fanuc Robodrill megmunkáló központon és a Mazak QT-100 esztergagépenmegmunkálás közben is láthatók lesznek.
Március 27-én tartotta a Mazak és az Iscar első közös szemináriumukat a Mazak sóskúti Technológiai Központjában. A megjelent szakmabeliek a rövid elméleti bevezető után egy Integrex i-200 ST megmunkálóközponton tapasztalhatták meg többek között a be- és leszúró, profilozó szerszámok, valamint a gazdaságosságot előtérbe helyező nagyoló, simító esztergakések előnyeit.
A Paul Horn GmbH által kifejlesztett Speed-Forming szerszámkészlettel maximális termelékenység mellett hozhatók létre keskeny és mély hornyok.
A gyártási folyamatok a kézzel készített egyedi elemek módszerétől a gyártósorok alkalmazásáig és az egyre növekvő mennyiségű, megegyező alkatrészek előállításáig, vagyis a nagy mennyiségű/kis választékú (HVLM) eljárásokig fejlődtek. Napjainkban a programozás, szerszámgépvezérlés és munkadarab-kezelő rendszerek területén alkalmazott digitális technológia elősegíti az ipar 4.0 néven ismert gyártási környezet kialakulását, amely lehetővé teszi rendkívül változatos alkatrészek kis tételben történő, költséghatékony gyártását: a nagy választékú/kis mennyiségű (HMLV) gyártást.
A mikroméretű munkadarabok felületi megmunkálásával küszködő műhelyek mától kiváló felületminőséget és precizitást biztosíthatnak a Seco Tools JM100 Mini szármarója révén, mely a tömör keményfémek széles és egyre bővülő Jabro® termékcsaládba illeszkedik.
A gyártó műhelyek adott idő alatt, adott költségek mellett adott számú, meghatározott minőségű alkatrészt kívánnak gyártani. E célok következetes megvalósítását különféle tényezők, mint például a forgácsolási paraméterek, a szerszámköltségek és átállási idők, a szerszámgépek kihasználtsága, a munkadarabok kezelési költségei, illetve az anyagköltségek és munkabérek befolyásolják.
A Paul Horn GmbH új technikát mutatott be az AMB 2018 kiállításon a nem kör alakú kontúrok esztergálásához. Az axiális előtolás elvét alkalmazó szerszámok lehetővé teszik a nem forgástestek kontúrjainak következetes megmunkálását.
Nem minden feszültségcsökkentés azonos – csak a hőkezelési folyamat megfelelő végrehajtása biztosítja végezetül a kívánt eredményt. Ezért használja a Meusburger mintegy 30 éve a saját kemencéit.
A Seco Tools bemutatja új Power Milling befogóit, melyek a maximális marási teljesítmény érdekében a befogási erőt és átvihető nyomatékot a hidraulikus, valamint zsugorkötéses befogókéhoz hasonló szinten biztosítják. A Power Milling befogók nagyobb alkalmazási rugalmasságot és költséghatékonyságot nyújtanak, miközben segítik csökkenteni a műhelyek szükséges szerszámkészletét.
A fémmegmunkálás során keletkező forgáccsal és a szerszámok élettartamának optimalizálásával küzdő gyártók számára a Seco bemutatja az RCMx esztergálási lapkakínálatának új -RR93 és -R3 geometriáját. Az extrém felhasználási területekhez, pl. vonatkerekek esztergálásához kialakított fejlesztések egyesítik az új nagyoló és középsimító forgácstörők és az iparágvezető Duratomic® technológia előnyeit.
A Meusburger F-szerszámlapok kiváló alapot adnak a fröccsszerszámoknak. A vezető- és csavarfuratokkal ellátott szerszámlapok 96 × 96 mm mérettől 996 × 1 196 mm méretig azonnal, raktárról szállíthatóak. A Meusburger egy másik előnye a 29 anyagminőséget átfogó kínálata. A keresztirányban furatolt szerszámházak szinte négyzetes helykihasználásukkal sok esetben alternatívát jelentenek a következő szerszámméretre váltás helyett.
A Seco új Jabro®-Solid2 JS750 tömör szármaróinak élettartama 25-40%-kal meghaladja a korábbi technológiájú szerszámokét. A vállalat iparágvezető JS500 sorozatát kiegészítő új JS754 és JS755 szerszámok költséghatékonyan nyújtanak nagy teljesítményt, különösen kihívást jelentő, jellemzően a repülőgépiparban használt anyagok megmunkálásakor, amilyen például az ISO M (korrózióálló acél) és S (hőálló szuperötvözetek és titán).
Az additív gyártásban rejlő lehetőségeket is kihasználja a Paul Horn GmbH a szerszámgyártásban, különösen a prototípusok, a speciális szerszámok és szerszámtartók gyártása során.
Új, nagyobb méretű LP09 lapkákat hoz forgalomba a Seco Tools, hogy a cég High Feed 2™ marótestcsaládjával növelje a termelékenységet és a folyamatbiztonságot.
A modern szerszám- és formagyártás nehezen képzelhető el amorf felépítésű (gyémántszerű, vagy DLC) szénatomokkal bevonatolt alkatrészek nélkül. De mi olyan jó ebben a bevonattípusban? Példákon keresztül mutatjuk be a DLC-bevonatolt normáliák egyértelmű előnyeit és felhasználási lehetőségeit.
A Seco Tools az esztergálási és fúrási területen közismert Steadyline® rezgéscsillapító eszterga- és fúrórúd sorozat, valamint az ezekhez tartozó fejek kibővítésével teszi teljessé a hosszú kinyúlást biztosító kiegészítőket.
A digitalizálás korában a trendek a magas szinten automatizált, teljes mértékben hálózatosított és autonóm gyártási rendszerek irányába mutatnak. A termékhez a legközelebb elhelyezkedő rögzítőeszközök és a megfogórendszerek különleges szerepet játszanak ebben a folyamatban: rugalmasabb folyamatokat tesznek lehetővé, valamint állandó folyamatfelügyeletet és optimalizálást biztosítanak közvetlenül a munkadarabon.
A Seco Tools újabb minőséggel és új geometriákkal bővítette amúgy is széles PCBN (polikristályos köbös bór-nitrid) lapkáinak termékvonalát. Ezeknek az új lapkának köszönhetően még hatékonyabbá válnak a keményesztergálási műveletek, kiszélesedik a rendkívül kemény Seco CH3515 lapkaminőség, és megjelenik az új, tömör CBN150 lapkaminőség, valamint speciális hosszú és rövid wiper-geometriák és lézerrel maratott forgácstörők.
A Paul Horn GmbH által kifejlesztett M610 tangenciális marórendszer az első a világon, amelyet hatélű váltólapkákkal szereltek fel a sarok- és élmaráshoz. A szabadalmaztatott vágószerszám pozitív vágó- és homlokszöge kiemelkedően lágy forgácsolást tesz lehetővé.
Új, nagyobb méretű LP09 lapkákat hoz forgalomba a Seco Tools, hogy a cég High Feed 2™ marótestcsaládjával növelje a termelékenységet és a folyamatbiztonságot.
A sok feladathoz nehéz a megfelelő létszámú szakembert hozzárendelni, így egyre lényegesebb az olyan eszközök használata, melyek egyszerű kezelhetőségük miatt időtakarékosak. A termelékenység növelése többek között a munkadarabcserére, illetve a technológiai ciklusidők csökkentésére korlátozódik. A Stark SPEEDY basic nullpont rendszerrel nincs időveszteség, és nagyban megnő a gépek hatékonysága.
Rekordokat döntögetett az idei AMB szakvásár. Az új Paul-Horn-Halle csarnok megnyitásával 15 000 négyzetméterrel bővült a kiállítói tér, így a vásár összesen 120 000 négyzetméteren kerülhetett megrendezésre. Az összesen 1 553 kiállító 91 016 látogató előtt mutathatta be a fémforgácsolás, a precíziós szerszámok, a mérőrendszerek és a minőségbiztosítás, a robotok, a munkadarabok és a szerszámmenedzsment, az ipari szoftverek, a szerelvények, valamint a tartozékok területein kifejlesztett legújabb termékeit és szolgáltatásait.
A több mint 180 mikro szármaró terméket magában foglaló Seco Jabro®-Mini JM500 termékcsalád segítségével a gyártók hatékonyan és megbízhatóan tudják megmunkálni az olyan kis- és nanoméretű alkatrészeket, amelyek gyakran túlságosan aprók ahhoz, hogy a megmunkálás során könnyen láthatók legyenek.
Az RS Components (RS) LENOX elektromos- és kéziszerszámokhoz való vágótartozékkal bővítette a gyártói környezetben dolgozó karbantartási mérnököknek, illetve építkezési, famegmunkálási vagy vízvezeték-szerelési területeken dolgozó kereskedőknek szánt termékei kínálatát.
Az E 5076 és E 5078 moduláris vezetőoszlopok mostantól egyedileg szerkeszthető hosszméretekben is elérhetők. Az ügyfelek számára így biztosított a maximális szabadság a szerszámmodulok és kivágószerszámok tervezése során. A beszerelési segítséggel a gyártási költségek minimalizálhatók, valamint a szerszámcsere jelentősen lerövidíthető. A szerszámmodul-asszisztenssel a szerszámlapok körülményes kiválasztása már a múlté.
A Meusburger cégcsoport a minőségi szabványosított alkatrészek, forrócsatornás és szabályozó rendszerek, valamint válogatott műhelyfelszerelési termékek vezető nemzetközi gyártója. Világszerte több mint 18 500 ügyfél használja a szabványosítás nyújtotta előnyöket és profitál az acélmegmunkálásban szerzett több mint 50 éves tapasztalatunkból. A Meusburger cégcsoport termékei állandó szállítási készenlétével a szerszámkészítés és gépgyártás megbízható globális partnere.
Különösen a legkisebb beépítési helyekhez alkalmas az új kompakt munkahenger, mely kizárólag a Meusburgernél kapható. Az egyszerű férőhely kialakítás és a mellékelt csavarok gyors beépítést garantálnak. Ezenkívül a tömítéseket a két beépítési átmérő védi.
Az AMB szeptember 18–22. között immár 19. alkalommal nyújt találkozási pontot a forgácsoló fémmegmunkálás szakértőinek. Több mint 1 500 kiállító mutatja be fejlesztéseit és innovációit a bruttó 120 000 négyzetméteres kiállítási területen.
A tömör keményfém szerszámok dominanciája megkérdőjelezhetetlen az Ø 20 mm alatti mérettartományban. Eddig a váltólapkás szerszámok kevés sikerrel tudtak betörni ebbe az átmérőtartományba. Ehhez kapcsolódóan számos fontos tényező befolyásolja a tömör keményfém szerszámok megítélését, melyek miatt megbízhatóbbnak gondolják ezen szerszámokat.
Az Ipar Napjai 2018 kiállításon először találkozhatnak a lemezmegmunkáló vállalkozások a DMW Maschinen- und Werkzeugbau GmbH (DIETZ) lemeztechnológiai szerszámgyártó megoldásaival. A cég termékei között egyaránt megtalálhatók a nagy szerszámgépgyártók – TRUMPF, AMADA vagy Euromac – stancoló/nibbelő gépeivel kompatibilis lyukasztó és kivágó szerszámok, valamint présszerszám-normáliák is.
A Seco Tools bemutatta a Machining Navigator új intelligens interaktív PDF-oldal funkcióit. Az új funkciók a szerszámok hagyományos termékkatalógusán túl a felhasználók számára lehetővé teszik a további termékinformációk és támogatások gyors elérését, valamint a termékek megrendelését is.
A forgácsoló szerszámok a fémforgácsolási eljárások alapvető elemei. A szerszámok a megválasztásuktól és alkalmazásuktól függően maximalizálhatják a megmunkálási termelékenységet, de fennakadást is okozhatnak a termelésben. Ez nagy mértékben függ attól, hogy az általános gyártási folyamat tekintetében miként kezelik az eszközhasználatot.
Az Ipar Napjai 2018 kiállításon először találkozhatnak a lemezmegmunkáló vállalkozások a DMW Maschinen- und Werkzeugbau GmbH (DIETZ) lemeztechnológiai szerszámgyártó megoldásaival. A cég termékei között egyaránt megtalálhatók a nagy szerszámgépgyártók – TRUMPF, AMADA vagy Euromac – stancoló/nibbelő gépeivel kompatibilis lyukasztó és kivágó szerszámok, valamint présszerszám-normáliák is.
A Meusburger F-szerszámlapok kiváló alapot adnak a fröccsszerszámoknak. A vezető- és csavarfuratokkal ellátott szerszámlapok 96 × 96 mm mérettől 996 × 1 196 mm méretig azonnal, raktárról szállíthatóak. A Meusburger egy másik előnye a 29 anyagminőséget átfogó kínálata. A keresztirányban furatolt szerszámházak szinte négyzetes helykihasználásukkal sok esetben alternatívát jelentenek a következő szerszámméretre váltás helyett.
A Seco Tools bemutatta a Machining Navigator új intelligens interaktív PDF-oldal funkcióit. Az új funkciók a szerszámok hagyományos termékkatalógusán túl a felhasználók számára lehetővé teszik a további termékinformációk és támogatások gyors elérését, valamint a termékek megrendelését is.
A Stuttgart melletti Markgröningenben működő norelem Normelemente KG. világviszonylatban is az egyik legnagyobb beszállító a szabványos gépelemek, rendszerek és komponensek területén a gép- és berendezésgyártásban, valamint a mérés és kontroll eszközeinek körében.
A Seco Tools korábban már bemutatta a menetesztergálásnál használt hasábkések hűtéséhez alkalmazott Jetstream Tooling® nagynyomású hűtési technológiát. Az új kínálat külső alkalmazásra szánt hasábkéseket, belső alkalmazású fúrórudakat, valamint Steadyline rudakkal használatos GL-fejeket foglal magába.
A németországi precíziósszerszám-gyártók a vártnál is nagyobb, 7 százalékos piacbővülést regisztrálhattak 2017-ben. Az ágazat összforgalma így jelentősen meghaladta az álomhatárnak tekintett 10 milliárd eurót. A VDMA 2018-ra 5 százalékos növekedéssel számol.
2014 rekordévét már régóta csak egy folyamat lépcsőjeként tartja számon a szakma: a németországi precíziós szerszámgyártás a 2014-es 5 százalékos növekedést a következő években évi 3-4%-os bővüléssel fejelte meg, így 2017-ben kézzelfogható közelségbe került a 10 milliárd eurós álomhatár áttörése. De milyen technológia és tudás áll a világszerte keresett német szerszámok mögött? Személyes beszámoló a Horn tübingeni gyárlátogatásáról.
2014 rekordévét már régóta csak egy folyamat lépcsőjeként tartja számon a szakma: a németországi precíziós szerszámgyártás a 2014-es 5 százalékos növekedést a következő években évi 3-4%-os bővüléssel fejelte meg, így 2017-ben kézzelfogható közelségbe került a 10 milliárd eurós álomhatár áttörése. De milyen technológia és tudás áll a világszerte keresett német szerszámok mögött? Személyes beszámoló a Horn tübingeni gyárlátogatásáról.
A Düsseldorfban február 20–24. között megrendezésre kerülő 20. METAV gyártástechnológiai kiállítás a hozzáadott értéklánc minden elemét tartalmazza majd. A kiállítás központi témái azonban továbbra is a fémmegmunkálás klasszikus területei – szerszámgépek, gyártási rendszerek, precíziós szerszámok, automatizált anyagáramlás, IT-támogatás, ipari elektronika stb. – maradnak.
2014 rekordévét már régóta csak egy folyamat lépcsőjeként tartja számon a szakma: a németországi precíziós szerszámgyártás a 2014-es 5 százalékos növekedést a következő években évi 3-4%-os bővüléssel fejelte meg, így idén kézzelfogható közelségbe került a 10 milliárd eurós álomhatár áttörése. De milyen technológia és tudás áll a világszerte keresett német szerszámok mögött? Személyes beszámoló a Horn tübingeni gyárlátogatásáról.
Az EMO Hannover kiállítás ideje alatt mutatkozott be a Sandvik Machining Solutions leányvállalataként működő TDM Systems felhőalapú szerszáméletciklus-menedzsment megoldása. A TDM Cloud Line lehetővé teszi a gyártók számára a szerszámadatok gyors letöltését és azok forgácsolásban történő használatát.
A gépészmérnökök folyamatosan keresik a korszerű, gyors és költséghatékony szerszámokat. Az ISCAR számos mérnökcsapatának, azok átfogó gondolkozásmódjának segítségével újra és újra forradalmasítja a furatkészítési, fúrási megoldásokat. Ez a gondolkodásmód beindít egy kérdésfeltevő hozzáállást, amely az adott téma mélyebb megismeréséhez és megvizsgálásához vezet. A hatékony furatkészítési eljárások kifejlesztéséhez és megismeréséhez állandó analizálásra van szükség, csak ez vezethet ahhoz, hogy meg tudjunk felelni a kihívásoknak.
A hosszadalmas beállítás, valamint az egyedi alkatrészek költséges tervezése és gyártása immár a múlté.
A kiváló minőségű kilincsművek a lengőlap mozgatására és rögzítésére szolgálnak a 3 lapos szerszámoknál.
2007-ben alapították az amerikai Dayton Progress Corporation sorrendben 5. teljes értékű európai leányvállalatát, a csehországi Dayton Progress s.r.o. céget. A képviselet a korábban a német leányvállalat által kiszolgált magyar, szlovák és cseh piacokra szállít. A présszerszám komponenseket szállító cég fejlődéséről Hangyák Viktor regionális menedzser beszélt a TechMonitornak.
A Schunk által kifejlesztett TENDO Slim 4ax hidraulikus expanziós szerszámbefogók a külső, DIN 69882-8 szabvány szerinti hőre zsugorodó geometriát a gyártó jól bevált hidraulikus expanziós technológiájával kombinálják.
A Sisma 300 W-os mobil lézerhegesztő készülékét főleg a szerszám- és formagyártásban használják az apró varratoktól egészen a nagy teljesítményt igénylő felrakásokig.
Nem indulhat el év anélkül, hogy a szerszámbeállítások, bemérő és ellenőrző berendezések világszintű piacvezetője ne bővítse tovább széles körű termékválasztékát. Az idei év új fejlesztéseit a megújult dizájn mellett a kompromisszumok nélküli minőség is jellemzi. Az egyedülálló ergonómia és az átfogó hardver és szoftverfunkcionalitás optimális kombinációja minden szerszám esetében nagyon pontos mérési eredményeket eredményez, ami valódi hozzáadott értéket jelent minden gyártó cég számára.
Alig képzelhető el egy másik iparág, amely rendszeresen olyan kihívásokkal szembesül, mint a szerszám- és formagyártás. Egyrészt keményacélfajták kerülnek alkalmazásra, amelyek biztosítják a szerszámok nagyfokú stabilitását, másrészt a szakemberek ezt az extrém alapanyagot nagy precizitással munkálják meg, mivel az ebből készült szerszámokat később – például a karosszériagyártásban – igényes szerkezeti elemek sorozatgyártására fogják használni. Más szóval: a szerszámgyártásban alkalmazott minőségnek döntő hatása van a járműgyártás minőségére. Nyilvánvaló, hogy ilyen körülmények között a szerszámok végső felületi keménysége is nagy jelentőséggel bír. Ezért a legtöbb esetben elkerülhetetlen a vágóélek edzése. Az Ulmhoz közeli székhelyű Werkzeugbau Laichingen cég gyártástervezői ebben a tekintetben már jó ideje az eldec technológiájára építenek. A mobil és strapabíró MICO generátorok segítségével végzik el a vágóélek indukciós edzését. Ez a rugalmas technológia lényegesen lerövidíti és leegyszerűsíti az egész gyártási folyamatot.
Az új kompakt csúszkaegységekkel a Meusburger egy keskeny kivitelű terméket kínál speciálisan a szűk beépítési helyekhez. A beépítésre kész alkatrészek méretük mellett minőségükkel győznek meg. A DLC bevonatolt csúszka biztosítja a kiváló csúszási tulajdonságot és a magas kopásállóságot. A nagy fokú precizitás a csúszkaegységek tervezésénél és gyártásánál maximális folyamatbiztonságot garantál a fröccsöntés során.
A munkavédelem témakör a szerszámgyártók mindennapjainak szerves részét képzi. A Meusburger kompetens, teljes körű beszállítóként a műhelyfelszerelések területén a munkavédelemmel egy újabb termékcsoportot vezetett be, melyben kizárólag az UVEX kiváló minőségű termékeit kínálja. A Meusburger jól átgondolt kínálata a munkavédelmi termékek egyszerű és időtakarékos kiválasztását teszi lehetővé. A termékek a Meusburgertől megszokott módon, raktárról azonnal szállíthatók.
A marási technológiák folyamatosan fejlődnek, és az egyre gyorsuló evolúció nemcsak jobb vágószerszámokban és megnövelt teljesítményű berendezésekben érhető tetten. A marógépek teljesítményében a szerszámbefogóknak is meghatározó szerepük van.
Az Iscar új átmérőkkel és geometriákkal bővítette a Sumocham és a Cham IQ fúrószerszám családot. Ezzel még sokrétűbbé vált a nagyteljesítményű fúrócsalád, amely eddig is felhasználóbarát oldala és magas minőségű furatképzése miatt volt kedvelt a felhasználók körében.
Az ősz hagyományosan a hazai szerszámgép-kereskedők házi kiállításainak szezonja is. Október végén került sor a hagyományos és CNC-szerszámgépek kereskedelmével, karbantartásával és szervizelésével foglalkozó Optimum Hungária Kft. nyílt napjaira is, ahol a cég gépkínálata mellett a teljes gépipari vertikumot – CAD/CAM rendszerek, szerszámok, szerszámbefogók, jelöléstechnika, hűtő- és kenőanyagok stb. – felölelő társkiállítók újdonságaival is találkozhattak az érdeklődők. A Házi Vásár tapasztalatairól és a CNC-szerszámgépek fejlődési irányairól Werderitsch Gábor, az Optimum Hungária Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a TechMonitornak.
A piacon fellelhető váltólapkák és szerszámtestek sokfélesége megnehezíti a megfelelő típus kiválasztását. A Meusburger által kínált váltólapkás szerszámcsalád optimálisan igazodik a szerszámgyártók tipikus alkalmazási igényeihez. A megrendelési folyamat leegyszerűsítése pedig időt és pénzt takarít meg.
A Dolgok Internete (Internet of Things – IoT) koncepciója a költségoptimalizált, akár egyedi gyártásra is alkalmas automatizálási célokkal létrehozott hálózatosodott rendszereken alapul. Közérthető nyelvre lefordítva ez a testreszabott termékek hatékony és minimális határidőn belül történő legyártását jelenti. Ebben az értelemben az SMS mönchengladbachi gyáregységében 2010-ben elkezdett teljes körű modernizálás már az IoT felé tett jelentős lépésként is értelmezhető. A gyártás átalakításában kulcsfontosságú szerep jutott a Balluff Tool-ID rendszerével megvalósított szerszám-azonosításnak.
Maximalizálná a vágási sebességet és az előtolást a ciklusidő csökkentése érdekében? Az Iscar által bemutatott új marószerszámok az általános megmunkálástól a szerszám- és formagyártáson át a nehezen forgácsolható anyagok feldolgozásáig használhatók.
A termékújdonságok mellett számos kipróbált és megbízható termék is megtekinthető lesz október 19–26. között a világ vezető műanyag- és gumiipari szakkiállításán a Meusburger standján. A legfontosabb kiállítási látnivalók a termékek gyakorlati kipróbálása, a bemutatóasztalon elhelyezett polírozóberendezések és a cég műszaki oktató videoklipjei közé csoportosulnak majd.
A kétoszlopos átlós vagy központi vezetésű szerszámházakkal a Meusburger egy új és rugalmas megoldást kínál ügyfeleinek.
Az osztrák szabványelemgyártó az E 7055 reteszelőhengerrel optimális megoldást kínál ügyfeleinek speciálisan magkihúzó és csúszkamozgató feladatok ellátására fröccs- és nyomásos öntőszerszámoknál.
Az ausztriai Meusburger Georg GmbH & Co KG felvásárolta a mannheimi központú PSG Plastic Service GmbH-t. A PSG továbbra is önálló vállalkozásként működhet tovább és a mintegy 200 fős foglalkoztatotti kör minden tagja az új tulajdonosnál is folytathatja a munkáját.
Virágkorukat érik Magyarországon is a házi kiállítások, ahol kellemes környezetben koncentrált, mégis átfogó és reprezentatív kínálattal, illetve profi szakértőkkel találkozhat az érdeklődő egy-egy jól ismert vállalkozás székhelyén.
Két különböző szerszámot használni sík fenekű zsákfurat készítésére nemcsak időigényes, de növeli a hiba lehetőségét is. Hogy ezt a problémát megoldjuk, és ugyanakkor csökkentsük a forgácsolóidőt, a TaeguTec bemutatta az új fúrófej geometriáját, ami könnyebbé és zavartalanabbá teszi a furatmegmunkálást.
Az olyan, folyamatosan változó tényezők, mint az olajárak, az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások és az egyre hatékonyabb technológiák kialakulása biztosítják a globális gépjárműpiac folyamatos változását. Ezek a tényezők tovább fokozzák az autógyártók és OEM-ek (eredetifelszerelés-gyártók) közötti piaci versenyt, és diktálják a jelenlegi autóipari trendeket. Cikkünk az egyik ilyen trendre fókuszál.
A Meusburger termékkínálata nagy méretű transzfer- és progresszív szerszámokhoz készült optimális vezetőrendszerrel egészült ki.
A szabványosított szerszámelemek piacvezetője bemutatta az új, nagy pontosságú E 1311 finom-összevezetőt.
A Meusburger mindegyik kétlépcsős kidobója már DLC-bevonatolt funkcionális felületekkel kapható.
A WEDCO Tool Competence termékpalettájának kibővítése céljából átdolgoztuk portfóliónk WEDCO Drill terméksorát. A termékpaletta átdolgozása során az alábbiak voltak a legfontosabb szempontok: magas fokú termelékenység vonzó áron, mindez az ISO anyagcsoportokra szabva.
A HORN Supermini 105 szerszámcsalád sikerrel teljesíti a 0,2 mm - 6 mm (0,0079" és 0,2362") furatátmérőjű feladatok jelentette kihívást, több, mint 1500 féle váltólapkával rendelkezik.
Mostantól kapható a Meusburgernál az E 5152 siklópersely. A többi siklóperselyhez képest magasabb löketszámok mellett is alkalmas és a szerszámba beragasztásra kerül.
A gyémánt a nők legjobb barátja – ezt az örökérvényű igazságot Marilyn Monroe énekelte meg több mint 50 évvel ezelőtt. A gyémánt időközben a keményfém szerszámok mellett a „lágy” színes- és könnyűfémek megmunkálására szakosodott innovatív vállalkozók legjobb barátjává is vált.
A ZOLLER Austria csúcsot döntve öt osztrák premiert mutat be a május 6–9. között Bécsben megrendezendő Intertool vásáron. A vállalat széles termékpalettájának öszönhetően ismét a rendezvény legfontosabb kiállítói közé tartozik. A szerszámbeállítások, bemérő- és ellenőrzőberendezések világszintű piacvezetőjének mottója az idén: Touch the Champion!
A precíziós szerszámtartó rendszereket gyártó svájci REGO-FIX egy egyszerű megoldást mutatott be a hajtott szerszámok belső hűtésű átalakítására.
A nem megfelelő befogás szerszámkinyúlást, törést vagy központossági hibát okozhat. A tokmánykulccsal történő rászorítás és rögzítés közben a kulcs megcsúszhat, és sérülést okozhat. Ki ne ismerné ezeket a jelenségeket? A Zeta szerszámbefogó rendszerével mindez a múlté.
A szerszámbefogók gyártásában tapasztalható folyamatos fejlődést egy precíziós szerszámtartó-rendszer is támogatja, a REGO-FIX ezért fejlesztette ki a micRun nagypontosságú befogórendszert.
A fröccsöntő- és hidegalakító szerszámok esetében a szabványos alkatrészek, azaz normáliák használatának előnyei mára már teljesen kézzelfoghatóak, használatuk általános. Az alábbiakban a leggyakrabban alkalmazott normália-termékcsoportról, a vezetőelemekről beszélünk részletesebben a STRACK NORMA kínálatából.
A Meusburger multifunkcionális H1000 felfogató rendszere forradalmasította a szerszámkészítés gyártási folyamatát és a legmagasabb hatékonyságot biztosítja. A rendszer lehetővé teszi a formalapok precíz és ismétléspontos befogását a µ-tartományban. Egy új méret megnöveli most a választási lehetőséget immár hat különböző nagyságra és lehetővé teszi akár 796 x 996-os lapok felfogását is. Ezen kívül a jól bevált felfogatórendszerünk kívánságra kerek kivitelben is kapható.
Korszerű mérőtermet adtak át február 7-én a Losonczi Mérnöki Szolgáltató és Kereskedelmi Vállalkozás békéscsabai új üzemcsarnokában.
A HT 800 ideális fúrórendszer nagyméretű, nagypontosságú furatok készítéséhez, különböző anyagokhoz. Alkalmazható például szélerőművekhez és vízerőművekhez, hajtóművekhez, valamint gáz- és gőzturbinás hajtóművekhez. A Gühring HT 800 WP cserélhető váltólapkás telibefúró rendszere kopásálló szerszámtartókkal és merev, nagyteljesítményű lapkákkal alkalmas 11–40 mm közötti átmérőjű furatok készítésére.
A tapasztalt gyártók tisztában vannak azzal, hogy a marás három fő szempont szerint történik: anyageltávolítási sebesség, szerszám-élettartam és felületkiképzés. Mindhárom kritikus fontosságú az eredményes fémmegmunkálás szempontjából, de általában csak egy bír kiemelt jelentőséggel. Azok a gyártók, amelyek derékszögű sarokkialakítású alkatrészeket készítenek, tudják, hogy a valóban 90 fokos vállak kialakítása és a mélyítés vagy lépcsős marás nyomainak minimalizálása egyértelműen nagyteljesítményű forgácsolószerszámot igényel.
„Intelligencia a gyártásban” – az EMO 2013, a világ legnagyobb gyártástechnológiai szakkiállításának mottója a tübigeni székhelyű szerszámspecialista évek óta kiemelt témája. A Walter azóta már nemcsak gyártja a nagyteljesítményű forgácsolószerszámokat, hanem az eszközök intelligens alkalmazásához is kínál szolgáltatásokat és megoldásokat.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdte működését a több mint ötmillió eurós beruházással létesített szerszámkészítő központ - jelentette be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója december 5-én, a gyárban tartott ünnepélyes sajtótájékoztatón.
A német-japán szerszámgépgyártó páros, a DMG MORI SEIKI nem keltett csalódást az idén szeptember 16. és 21. között Hannoverben megrendezett EMO szakvásáron sem. A vállalat nemes egyszerűséggel egy teljes pavilont „foglalt el”, de nem kifejezetten erőfitogtatásnak szánták ezt a jelenlétet – egyszerűen csak ekkora térre volt szükség, hogy bemutassák kínálatukat, amelyből 95 gépet és berendezést hoztak el a vásárra, köztük 18 világpremiert.
Hét modell képezi a CHIRON új „baseline” termékvonal programját, amellyel a német szerszámgépgyártó vevői számára a precíziós megmunkálóközpontok bevált technikájába való kedvező költségű belépés lehetőségét nyitja meg.
A Meusburger légpárnás szerelőasztal jelentősen megkönnyíti a szerszámok szerelési- és javítási munkáit. A kimondottan erre a célra kifejlesztett asztalt a gyártó továbbfejlesztette, és megkapta a CE-minősítést.
A CNC gép felhasználók ezrei számára a ZOLLER mérő- és ellenőrző készülékek már évtizedek óta az egyszerű kezelést, a precizitást és gazdaságosságot testesítik meg. A német vállalat a szerszámgyártók, szerszámköszörű és szerszámélező üzemek szerszámbemérési és ellenőrzési technikája területén folyamatosan új megoldásokat mutat be, ugyanakkor a ZOLLER az évtizedek alatt „készülékgyártóból” világszerte, így Magyarországon is jelenlévő teljes körű technológiai szállítóvá fejlődött.
A STRACK NORMA, a legmagasabb minőséget képviselő szerszámnormália-gyártó kínálatában megtalálható a lemezalakító- és kivágó technikához használható, számos szabadalmat tartalmazó csúszkás cam programja. A program fő jellemzője, hogy ötvözi a normáliák szabványosságát az egyedi igényeknek való megfelelőséggel.
Az optimális befogás eredménye: kevesebb selejt, több gép egyidejű kezelhetősége kevesebb gépkezelő, kiváló és állandó minőségű termék, nagyobb kapacitás, kevesebb mellék- és állásidő, kisebb mértékű szerszámkopás, és lehetőség szerint a folyamat automatizálhatósága. Komoly szakmai kihívás, hogy szinte soha sincs két egyforma feladat, így minden esetben felmerül az egyedi befogástechnika igényének lehetősége. Nem lehet kizárólagosan az egyik vagy másik módszerhez ragaszkodni. A befogás- és szorítástechnológia az ipar egy rendkívül komplex ágazata.
A forgácsoló eljárásokkal készült alkatrészek esetében a megmunkálás mellett a tisztaság is fontos minőségi kritérium. Különösen a nagy gyártási tételek esetén lehet gyakori kihívás a forgács, olaj és hűtő-kenő folyadék eltávolítása. Egy oldószereken alapuló koncepció – amely jól illeszkedik az aktuális igényekhez – gyors, hatékony és környezetbarát tisztítást tesz lehetővé.
Egyre nagyobb követelményeket támaszt a piac a szerkezeti elemekkel szemben: legyenek kisebbek, terhelhetőbbek és ezzel precízebbek! Az értékelési kritériumokat is szigorították. Ezenkívül minden egyes elemnek ki kell elégítenie a részegység vonatkozásában meghatározott, a zajképzést és a kopásállóságot illető egyéb követelményeket. Mindenekelőtt az egzakt geometriák és felületek iránt van kereslet. Az üzemek sok esetben a rendelkezésre álló gyártásfolyamataikat – úgy mint a keményesztergálás, köszörülés − próbálják a végsőkig kiaknázni. De van-e ennek egyáltalán értelme, gazdaságos-e? Oliver Stamment, a nagy precizitású szerszámgépeket gyártó Thielenhaus Technologies értékesítési vezetőjét kérdeztük. Cége a finom felületi megmunkálás területén a világpiacon vezető pozíciót vívott ki magának.
Az első benyomás sokat számít – ez a mondás nem csak emberekre vagy helyekre igaz, hanem a termékekre is érvényes. Kiváltképpen akkor, ha a megjelenéssel és a funkcionalitással szemben egyformán magas elvárásokat támasztanak. Különösképpen a műanyag-feldolgozás területén jelentős igény mutatkozik az iránt, hogy a minőség javítása révén a piaci szereplők versenytársaikkal szemben előnyös pozíciót vívjanak ki maguknak. Hiszen lényegében a részleteken múlik a különbség.
Teljesen mindegy, hogy acélról vagy öntvényről, első vagy újbóli bevonatolásról van szó – a BALINIT® PERTURA bevonatot az összes nagy teljesítményű keményfém fúró számára alkalmazható univerzális megoldásként fejlesztették ki. Az Oerlikon Balzers új termékének különleges ismertetőjegye a nanoszerkezete: a bevonat egyrészt növeli a termelékenységet a különböző nagy igényű anyagok forgácsolása során és egyidejűleg magasabb szintű folyamatbiztonságot tesz lehetővé nehéz munkakörülmények között.
A Meusburger légpárnás szerelőasztal jelentősen megkönnyíti a szerszámok szerelési- és javítási munkáit. A kimondottan erre a célra kifejlesztett asztal az előző évben továbbfejlesztésre került és megkapta a CE-minősítést.
Elsősorban a szerszámjavítás és az autóalkatrész-gyártás területén vívott ki komoly elismerést a mobil lézerhegesztés. Egyik előnye, hogy rendkívül költséghatékony.
A Helitronic márkanév világszerte a kiváló minőséget képviseli az erodálás (szikraforgácsolás) és köszörülés területén. A termékcsaládon belül a Helitronic Power Diamond a legmegfelelőbb választás forgásszimmetrikus PCD (gyémánt) és CBN (köbös bórnitrid) szerszámok erodáláshoz, illetve keményfém és HSS szerszámok élezéséhez.
Napjainkra a méréstechnika legmeghatározóbb alapanyaga a gránit, és bár ezen anyag használata inkább jellemző a nagyobb mérőgépekre, sokak között szinte egyedüliként, az olasz Elbo Controlli cég már a belépő szintű szerszámbemérő gépeit is ezen anyagból készíti.
A közel nyolcvan éves múltra visszatekintő STRACK NORMA termékei közel három éve már a hazai szakemberek számára is elérhetők. A nemzetközi vagy STRACK belső szabványok alapján gyártott szerszámrészek használata révén jelentősen csökken a szerszámok gyártási ideje és költsége, gyors átállások válnak lehetővé, alacsonyabb előállítási költségek érhetők el stabil, állandó minőség mellett.
A szerszámok és az emulziók mellett két év óta szerszámgépekkel is felvonul a Mach-Tech szakkiállításon a Helvet Kft. A cég a teljes palettát igyekszik bemutatni, de idén kicsit nagyobb hangsúllyal szerepelnek az elmúlt években a palettára került újdonságok. Ezekről és a prémiumkategóriás termékek hazai szerepléséről beszélgettünk Kicska Zoltán gépészmérnökkel, a cég precíziós szerszámok divíziójának vezetőjével.
A termékválaszték bővítésével a szerszámház-specialista Meusburger 2012-ben 148 millió euróra növelte bevételét, így a piacvezető 14,5 százalékos forgalomnövekedést könyvelhet el az előző évhez képest. Az eredmény elsősorban az új piacok feltárásának köszönhető.
A DMG/Mori Seiki házi kiállításának – a hagyományoknak megfelelően – a Deckel Maho dél-németországi, pfronteni gyáregysége adott otthont idén január 29. és február 2. között. Az idei évben az „Open House” rendezvény 4300 m2-en több mint 70 high-tech gépet, köztük 6 világpremiert, az NLX sorozat 3 európai premierjét és 9 innovációt sorakoztatott fel.
A legtöbb formázáshoz nem szükséges két lépés, azokat egyetlen szerszámmal, egyetlen művelettel el lehet végezni. Ezzel szemben egy klasszikus zsanér elkészítéséhez nemcsak több művelet, hanem több szerszám is szükséges. A zsanér funkciója által megkívánt forma alaktűrése, valamint a gyártás komplexitása miatt eddig csak bonyolult módon volt előállítható, de a löketszabályozható CNC prések segítségével hatékonyabbá vált a gyártása.