"IT infrastruktúra" címke cikkei:

Már az adat sem a régi, avagy újfajta védelem kell az egyre szaporodó információknak (Cikk)

Változik a világ, és ezzel együtt változnak az adatok. Már nem csupán adatbázisokkal dolgoznak a vállalatok, amelyekben strukturáltan tárolják az információkat. Létezik egy másik óriási, rendezetlen halmaz, amelyben az e-mailek és a közösségi médiában közzétett posztok ugyanúgy megtalálhatók, mint az okos szenzorok által gyűjtött információk. A szervezeteknek ezeket az adatokat is kezelniük és védeniük kell, a hagyományos módszerek és technológiák azonban már nem elegendők ehhez. A Micro Focus szakértői szerint olyan átfogó stratégiára van szükség, amely kiterjed az adatok feltérképezésére, rendszerezésére, védelmére és titkosítására, valamint az adatokhoz való hozzáférések kezelésére és monitorozására is.

A HMS Networks az Anybus Communicator EtherCAT Main Device eszközzel bővíti a következő generációs átjárók körét (Cikk)

A HMS bemutatta az Anybus® Communicator™ EtherCAT Main Device eszközt, egy nagy teljesítményű átjárót, amely egyszerű és megbízható módot biztosít az EtherCAT alárendelt eszközök különböző ipari hálózatokhoz és vezérlőrendszerekhez való csatlakoztatásához.

A Fujitsu 13. generációs Intel processzorral ellátott, új noteszgépekkel lép piacra (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a legújabb, 13. generációs Intel® processzorok teljesítményét és kényelmét kiaknázó, új noteszgépeit. A modern üzleti felhasználóknak szánt eszközök kategóriavezető mobilitása és nagy teljesítménye fejlett biztonsági funkciókkal párosul.

Így kovácsol üzleti előnyt az adatokból az MI (Cikk)

Az adatok napjainkban nagyobb értéket jelentenek a legtöbb vállalat számára, mint az arany – ha megfelelően tudják értelmezni és hasznosítani azokat. A ChatGPT jól megmutatja a nagyközönség számára is, hogyan tud egy mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszer feldolgozni és értelmezni hatalmas adatmennyiséget úgy, hogy utána hasznos válaszokat adhasson a legkülönfélébb kérdésre. A Micro Focus szakértőinek tapasztalatai szerint a fejlett MI-alapú rendszerek számottevő üzleti előnyhöz juttatják a szervezeteket az adatok átfogó elemzésével. A Micro Focus intelligens megoldása például naponta 200 milliárd üzenetet elemezve összegzi valós ídőben a legfontosabb pénzpiaci tudnivalókat egy médiavállalatnál, felbecsülhetetlen értéket biztosítva ezzel.

A Fujitsu bővíti digitális átalakulást támogató tanácsadási képességeit Európában (Cikk)

A Fujitsu ma bejelentette, hogy az európai piacot támogató első két Near Response Centere (NRC) megnyitásával bővíti digitális átalakulást támogató tanácsadási képességeit. A spanyolországi és észtországi új központ az ügyfelek üzleti kihívásaira és a digitális átalakulás támogatására összpontosító, magasan képzett és gyorsan elérhető tanácsadókkal egészíti ki a vállalat meglévő outsourcing-erőforrásait.

„Innovációs érettség” kutatás a Delltől (Cikk)

A Dell Technologies közzétette új kutatását, az innovációs indexet, amelyben több mint 45 ország 6600 alkalmazottja vett részt. A kutatás arra világított rá, hogy a vállalatok bíznak saját fejlesztéseik erejében globális kihívások esetén. Nemzetközi szinten több mint háromnegyedük (84%; Magyarországon is több mint a megkérdezettek kétharmada, 68%) egyetért azzal, hogy vállalatuk dinamikusan korszerűsítő kultúrával rendelkezik, a válaszok azonban egyértelmű szakadékot mutatnak a feltételezett és a megvalósított változtatások között.

Új HMS távoli kapcsolódási megoldások (Cikk)

A Hardware Meets Softwares kifejezésből betűszóként alkotott HMS Networks április 17-én új távoli kapcsolódási megoldásokat mutatott be, a közelmúltban megvásárolt WEBfactory i4connected és i4scada szoftvermegoldások Ewon® márkanév alá szervezésével. Az új ajánlat egy teljes körű IIoT-megoldást kínál a gépgyártóknak és azok ügyfeleinek, ami összegyűjti a gépekről származó adatokat, és egy könnyen használható webes felületen mutatja be azokat.

A HMS Networks piacra dobta az Anybus Wireless Bolt II-t, ami az iparcégeket az üzemidő növelésében segíti (Cikk)

A HMS Networks bemutatta az Anybus® Wireless Bolt™ II-t, amely egy ipari Wi-Fi 5 hozzáférési pont (AP) és vezeték nélküli elosztórendszer (WDS) kliens.

Az Analog Devices többcsatornás rendszerekre tervezett órája is elérhető a Farnell kínálatában (Cikk)

Az AD-SYNCHRONA14-EBZ ideális önálló eszköz olyan alkalmazások kiértékeléséhez és prototípus-készítéséhez, amelyeknek rendkívül pontos frekvencia- és fázisvezérelt forrásórára van szükségük. Az AD9545 és HMC7044 Analog Devices köré tervezett eszköz nagymértékben leegyszerűsíti az óraelosztást és a többcsatornás szinkronizálást összetett rendszerekben.

A SUSE a Rancher legújabb verziójával bővíti nyílt együttműködési stratégiáját (Cikk)

A Kubernetes használatának előmozdítása érdekében jobb bővíthetőséget és védelmet nyújtó Rancher 2.7.2 bevezetésével a SUSE új mérföldkövet ért el a teljesítmény, a megbízhatóság és a biztonság terén

Útmutató egy fenntartható adatközpont megvalósításához (Cikk)

A digitális átalakulás elhozta az adatbőség korát. A nagyvállalatok továbbra is exponenciális ütemben hoznak létre adatokat azért, hogy előnyt kovácsolhassanak az újonnan megjelenő technológiákból. De ehhez olyan helyekre is szükség van, ahol megoldható az adatok tárolása és feldolgozása. Az adatközpontok ilyenek, ám nagy mennyiségű áramot fogyasztanak, amit, ha lehet, optimalizálni és csökkenteni kellene.

Az element14 közösség elindította a „Path to Programmable III” sorozatot (Cikk)

Az AMD által szponzorált sorozat a közösség tagjai számára az FPGA-alapú SoC-kkel való tanulás és tervezés lehetőségeit mutatja be.

A Fujitsu ESPRIMO asztali gépek fejlesztései a fenntarthatóság új szintjét képviselik a PC-k szegmensében (Cikk)

A Fujitsu bejelentette jól bővíthető, rugalmas ESPRIMO asztali modelljei továbbfejlesztését. A nagyobb műszaki teljesítményt és alacsonyabb TCO-t kínáló, új PC-sorozat a körkörös szemlélet magasabb szintjét képviseli. Az ESPRIMO termékcsalád Intel és AMD CPU lapkakészletekkel dolgozó, új tagjai jóval kevesebb energiát és nyersanyagot használnak, miközben élettartamuk hosszabb és újrahasznosíthatóságuk jobb a korábbi modellekénél.

Az MI fog dolgozni 3,5 millió IT-biztonsági szakember helyett (Cikk)

Sokan tartanak attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat, és ezek az aggályok az elmúlt időszakban csak felerősödtek annak kapcsán, hogy a ChatGPT széles körben ismertté vált. Pedig a mesterséges intelligencia (MI) kifejezetten hasznosnak bizonyulhat a munkaerőpiacon például olyan területeken, ahol munkaerőhiánnyal küzdenek. A Micro Focus szakértői szerint a fejlett technológiák használata elengedhetetlen a szakemberhiány okozta problémák áthidalásához a kibervédelemben, mivel a fenyegetések azonosításához és kezeléséhez muszáj bevetni az automatizációt.

Hogyan győzze meg cégét az edge fontosságáról? (Cikk)

A siker érdekében a mai informatikai vezetőknek érteniük kell többek között a technológiához, az üzemeltetéshez és az üzlethez egyaránt. De taktikai előrelátás és iparági szaktudás is szükséges, hogy megtalálják azokat a megoldásokat, amelyekkel elérhetők a vállalatuk digitális átalakulással kapcsolatos céljai. Az edge egy ilyen megoldás, nem meglepő, hogy gyorsan az informatikai igazgatók fő prioritásává vált.

Egységes platformot épít a Daimler Truck (Cikk)

Integrált mérnöki rendszerrel teszi hatékonyabbá a tervezést a világ legnagyobb teherjámű-és buszgyártója

CELSIUS H7613 – a Fujitsu piacra lép a profik tökéletes mobil munkaállomásával (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a páratlan teljesítményt, sokoldalúságot és gyorsított munkafolyamatokat igénylő professzionális felhasználóknak szánt CELSIUS H7613 munkaállomást. Az új modell 10 mm-rel vékonyabb és 500 grammal könnyebb elődjénél, ugyanakkor akár 400%-kal nagyobb teljesítmény elérésére képes az olyan fejlett grafikus alkalmazások futtatásakor, mint a Catia®, a Siemens, a Creo® és a rendering szoftverek.

„Hozzáférés elutasítva”: szőrszálhasogatás vagy kockázatcsökkentés? (Cikk)

Minél több alkalmazott dolgozik egy vállalatnál, annál nehezebb naprakészen tartani a felhasználók személyazonosságait és hozzáféréseit. Pedig rendkívül fontos, hogy mindenki csak azokat az adatokat és erőforrásokat érje el, amelyekre valóban szüksége van a napi munkájához, mert a túl sok jogosultságot könnyebben kihasználhatják a rosszindulatú támadók. Ennek fontosságára hívja fel a figyelmet a közelgő Személyazonosság-kezelés Napja is. A Micro Focus szakértői szerint nem elég, ha a hozzáférések kiosztását automatizálják és rendszeresen felülvizsgálják. Érdemes egy fejlett, teljes körű személyazonosság-kezelő rendszert is igénybe venni a valós kockázatok folyamatos értékeléséhez és az előírásoknak megfelelő gyakorlat kialakításához.

A Schneider Electric, a Capgemini és a Qualcomm új projektben mutatja meg az 5G erejét (Cikk)

Az 5G-s mobiltechnológia ipari alkalmazási lehetőségeit emeli új szintre a Schneider Electric, a Capgemini és a Qualcomm Technologies közös projektje, amelyet a barcelonai Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress – MWC) jelentettek be. A három cég által kidolgozott egyedülálló, 5G-képes, automatizált emelőmegoldás az acélművektől a kikötőkig számos területen hozhat jelentős hatékonyságjavulást.

Az új BeagleConnect™ és BeaglePlay® SBC már elérhető a Farnell kínálatában (Cikk)

A BeagleBoard.org® legújabb egykártyás számítógépei csökkentik és leegyszerűsítik a felhasználók általi mikrokontroller-kódok fejlesztését, valamint gyors prototípuskészítést tesznek lehtővé vezetékezés nélkül

A Farnell intelligenciát, elektromobilitást és beágyazott technológiát mutat be az Embedded World 2023 kiállításon (Cikk)

A piacvezető beszállítók a Farnell 3A 519-es standján mutathatják be termékeiket

Az element14 közösség és az AMD virtuális panelt szervez (Cikk)

Az element14 közösség az AMD-vel együttműködve két virtuális eseményt szervez márciusra és áprilisra. Az első esemény egy virtuális panel, amely az ipari beágyazott számítástechnika legújabb tervezési trendjeivel és az innovatív ZUBoard 1CG fejlesztőkártyával foglalkozik majd. A második esemény, egy webinárium, a választási folyamatot tárja fel a megfelelő 7-es sorozatú FPGA vagy SoC kiválasztásához az új tervekhez.

Új szintre lépett a Schneider Electric és az Atea együttműködése (Cikk)

A Schneider Electric első, úgynevezett Elite IT Solutions Provider partnere lett az észak-európai országokban az Atea. Az együttműködés eredményeként még inkább környezetbarát és fenntartható IT-infrastruktúra és hozzá kapcsolódó szolgáltatások lesznek elérhetők az észak-európai és a balti térségben.

Az ERP rendszer is lehet kétélű fegyver, ha nem értenek hozzá (Cikk)

Az integrált ERP, vagy vállalatirányítási rendszerek jó ideje forradalmasították már a globális gazdaságot és a vállalkozások működését. Mára gyakorlatilag elengedhetetlenek bizonyos vállalkozásméret vagy a folyamatok bizonyos összetettsége felett. Az ERP rendszer bevezetése hosszú távú befektetés, amely jelentős előnyöket jelenthet a vállalkozás számára. Ritkábban hangzik el, de egy ERP bevezetés nagy lépés. Amennyiben a cég nem készül erre megfelelően, könnyű rossz irányba nagyot lépni, ezért fontos a szakszerű előkészítés mellett akár többlet időt fordítani a bevezetésre. Az alábbiakban a magyarországi BDO szakértői kiemelnek néhány gyakori hibát, amin már nem egy ERP projekt „elcsúszott”, késve, drágábban elérve, vagy elvétve az eredeti célokat.

Új elemzéssel és eszközzel segíti az informatikai vezetőket a Schneider Electric (Cikk)

A biztonságos, fenntartható és ellenállóképes informatikai háttér megteremtése tesz sikeressé egy informatikai igazgatót (CIO), és ehhez nyújt támogatást a Schneider Electric új Fehér Könyve, illetve új eszköze, ami segít kiszámítani az adatközpont-infrastruktúra menedzsment szoftver alkalmazásának hatásait.

Magyar fejlesztés segítheti az amerikai vállalatokat a kibertámadások megelőzésében (Cikk)

A vállalati belső biztonság növelésére, a nem megfelelően kezelt hozzáférési jogosultságok kiszűrésére és az adatlopásra irányuló informatikai támadások megelőzésére szolgáló szoftver, a TheFence a tavalyi sikeres magyarországi és európai debütálás után, idén februártól Amerikában is elérhetővé vált. A telepített (on-prem) és a felhőben is alkalmazható szolgáltatásokat kínáló, magyar szakemberek által megvalósított fejlesztés tengerentúli bevezetése mellett azért döntöttek a terméket piacra segítő XS Matrix vezetői, mert a felhő-alapú IT biztonsági megoldások üzleti adaptációja ott a legmagasabb szintű a világon, különösképpen a kockázatelemzés – és kezelés területén.

A SUSE nyílt és rugalmas infrastruktúra-platformmal támogatja a távközlés modernizációját (Cikk)

A SUSE új, vezető telekommunikációs szereplőkkel együttműködésben kifejlesztett platformja rugalmas alapot biztosít ahhoz, hogy a szolgáltatók hálózati infrastruktúrája képes legyen megfelelni a jövőbeni igényeknek is.

A Fujitsu folyamatos oktatási programot indít viszonteladó partnerei számára (Cikk)

A Fujitsu SELECT Expert viszonteladó partnerek mostantól könnyebben bővíthetik és frissíthetik versenyelőnyt biztosító, értékes informatikai ismereteiket. A Fujitsu 1 millió euró beruházással elindított folyamatos oktatási programja új szemléletet képvisel a képzés terén, és három fő pilléren nyugszik: oktatás, eszközök és közösség.

A Fujitsu megnyitotta első digitális átalakulást támogató központjait Európában (Cikk)

A Fujitsu ma bejelentette digitális átalakulást támogató (DX) tanácsadási képességei bővítését, amelynek részeként megnyitja első két európai nearshore DX-központját: Spanyolországban és Észtországban.

Az ERP rendszerek és a hatékonyság cégvezetői szinten (Cikk)

A vállalati szektorunkban a külföldi irányítású vállalatok állítják elő a termelési érték több mint felét (~55%-át) miközben a munkavállalók negyedét foglalkoztatják.1) Ez ~14 ezer cég. (A másik oldalon ~350 000 magyar cég van.) A külföldi irányítású vállalatok termelékenysége a négyszerese a mienknek.2) Ez az érték még a környező országokhoz képest is rossz. Továbbá igazi csúcstechnika kizárólag ebben a körben található.

Ezek a technológiák pörgetik fel a piacot 2023-ban (Cikk)

Háború, járvány, recesszió, válság. Vállalat legyen a talpán, aki ilyen körülmények között jól tud teljesíteni. A krízisben azonban ott van a lehetőség is, hiszen aki megtalálja a legjobb módszert a túlélésre, illetve választ tud kínálni az emberek egyre súlyosbodó problémáira, az versenyelőnyre tehet szert. Mindebben pedig óriási segítséget nyújthat a technológia. Nem mindegy azonban, hogy a sok feltörekvő vagy már korábban szélesebb körben elterjedt megoldás közül melyekre helyezik a fókuszt a cégek. A Micro Focus szakértői szerint a kiberbiztonsági eszközökre, a mesterséges intelligenciával történő adatfeldolgozásra, a fejlett felhőfelügyeleti szoftverekre, illetve az értékáram menedzsmentjére érdemes összpontosítani idén.

„Viselkedésalapú nulla bizalom” segíti a konténerek védelmét (Cikk)

A kiberbűnözők folyamatosan keresik az új támadási felületeket, amelyeken keresztül betörhetnek a vállalatok rendszereibe, amivel anyagi és erkölcsi károkat okoznak. Az elmúlt időszakban az egyre népszerűbbé váló konténereket és Kubernetes platformot is növekvő intenzitással ostromolják. A SUSE szakértői szerint az ilyen támadásokkal járó kockázatot egy új megközelítés csökkentheti, amely a már jól ismert nulla bizalom elvét terjeszti ki az alkalmazásokra magas szintű automatizációt alkalmazva.

A Dell PowerEdge szerverek új generációja megnövelt teljesítményt és energiahatékony kialakítást biztosít (Cikk)

A Dell Technologies tizenhárom Dell PowerEdge szerverrel bővíti az iparág legsikeresebb szerverportfólióját. Az új megoldások fokozott teljesítményt és megbízhatóságot nyújtanak az adatközpontokban, illetve a nagy léptékű nyilvános felhőkben elhelyezett és az edge-en található számítási megoldásokhoz.

A Fujitsu bemutatta a gyorsabb és megfizethetőbb új generációs, PRIMERGY M7 szerversorozatot (Cikk)

A Fujitsu bejelentette az új, 4. generációs Intel® Xeon® Scalable Processor Platform technológiára épülő PRIMERGY M7 szerverek bevezetését. A szabványos CPU-technológiával kategóriavezető teljesítményt és energiahatékonyságot nyújtó, új generációs PRIMERGY M7 sorozat biztosítja a gerinchálózati működéshez szükséges egyszerűséget és költségprofilt, és elérhető közelségbe hozza a mesterséges intelligencia megfizethető alkalmazását a fenntartható átalakulási programok megvalósításához.

A Schneider Electric és a BitSight együtt védi az ipari felhasználókat a kiberbűnözőktől (Cikk)

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Schneider Electric és a BitSight, a két cég célja, hogy a maga nemében egyedülálló globális kockázatokat azonosító és fenyegetést felderítő megoldásokat fejlesszenek ki az ipari felhasználók kibervédelmének biztosítására.

Már nem a jövő zenéje: digitalizáció harmonikusan

Már nem a jövő zenéje: digitalizáció harmonikusan (Cikk)

Elsőre furcsa kijelentésnek tűnhet, de a vállalati digitalizáció hasonló kihívás, mint a zongoratanulás. Rengeteg dologgal kell egyszerre foglalkozni, miközben a show nem állhat le. A Micro Focus szakértői szerint a megfelelő, modern technológiák kiválasztásával és alkalmazásával csökkenthetők a terhek és a kockázatok, hogy a vállalatok az igazán fontos tevékenységeikre koncentrálhassanak.

A Fujitsu a „bajnokok” között a Canalys legújabb viszonteladói értékelésében (Cikk)

Mértékadó IT-elemzők a „bajnokok” kategóriába sorolták a Fujitsut a Canalys 2022-es EMEA-régióbeli viszonteladói értékelésében. Az elismerés elnyeréséhez a partnerprogram iránti folyamatos elkötelezettségre, az előző évhez képest elért fejlődésre és a partnerektől érkező pozitív visszajelzésekre van szükség. A Fujitsu harmadik alkalommal került ebbe a kategóriába. A vállalat különösen magas pontszámot kapott a partnerektől az általa nyújtott technikai támogatás, partnerkezelés, valamint a disztribútorok és viszonteladók igényeire való reagálás terén.

A Gateworks robusztus, ipari egykártyás számítógépei is elérhetők a Farnell kínálatában (Cikk)

A Gateworks termékek alacsony hibaarányt, hosszabb üzemidőt, valamint alacsonyabb javítási és karbantartási költségeket kínálnak a felhasználóknak.

A Dell Technologies újabb „világelső” termékeket mutatott be (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta a világ első IPS Black technológiával rendelkező 6K monitorát és a világ első Zoom-minősítésű, együttműködést elősegítő billentyűzetét.

A BlueVoyant kutatása szerint a digitális ellátási láncok védelme továbbra is szignifikáns üzleti kihívást jelent (Cikk)

A belső és külső kibervédelem területén iparágvezető BlueVoyant mai sajtóeseményén bemutatta legfrissebb kutatásának megállapításait. A vállalat harmadik alkalommal kiadott Az ellátási lánc kiberkockázat-kezeléséről szóló éves globális jelentésének (The State of Supply Chain Defense: Annual Global Insights Report) eredményeit a Magyarországon másfél éve jelenlévő kiberbiztonsági vállalat szakértői ismertették.

A Dell Technologies kutatása szerint a cégeket több katasztrófa érte idén, mint a korábbi években (Cikk)

A Dell Technologies legújabb megoldásaival tovább erősíti vezető iparági szerepét az adatvédelmi eszközök és szoftverek1 terén, hogy segítsen az ügyfeleknek megvédeni az adataikat a helyszínen, a publikus felhőszolgáltatóknál és az edge-en. A Dell PowerProtect Data Manager egyszerűen használható fejlesztésekkel támogatja a multi-cloud adatvédelmet. A Dell fejlesztései a mesterséges intelligencián alapuló Zero Trust-architektúrák bevezetésével segítik megvédeni a cégeket a kibertámadások egyre növekvő veszélyeitől.

Ewon Cosy+ Wireless – az ipari gépek vezeték nélküli távoli elérésének új szabványa (Cikk)

Az új Cosy+ Wireless révén teljessé vált a HMS Networks új generációs Ewon® ipari távelérési átjárók választéka, új szintre emelve az IIoT-kapcsolatot és a kiberbiztonságot.

A magántőke-portfólió társaságok is biztonsági kihívásokkal küzdenek a kibertérben (Cikk)

A külső és belső kibervédelem területén iparágvezető BlueVoyant új jelentése a magántőke-portfólió társaságokat érintő kiberkockázatokat elemzi. A riport szerint a portfólió társaságok számára az informatikai működés kihívásaiból adódó IT-higiéniai problémák jelentik az egyik legfőbb támadási felületet. A sikeres kibertámadások komoly pénzügyi károkat és bizalomvesztést eredményezhetnek.

4 tipp az adatmaszkoláshoz (Cikk)

Lassan minden hétre jut legalább egy olyan hír, ami arról számol be, hogy feltörték valamilyen nagyvállalat rendszerét, és érzékeny adatokat tulajdonítottak el. Általában csak a nagyobb vállalatoknál történt incidensek szivárognak ki, de kisebb és közepes méretű szervezetekkel szintén napi szinten történik ilyen. A Micro Focus szakértői szerint minden cégnek érdemes maszkolva tárolni az adatait, megelőzve az adatszivárgási eseteket. Elsőre úgy tűnhet, az állandó és általános maszkolás lassítja az üzletmenetet, ám fejlett technológiákkal ez a probléma is elkerülhető.

A Fujitsu uSCALE lehetővé teszi a fogyasztásalapú, helyben telepített infrastruktúra kialakítását (Cikk)

A Fujitsu megkönnyíti ügyfelei számára a helyben telepített fogyasztásalapú infrastruktúrára való áttérést a Fujitsu uSCALE infrastruktúra első előre csomagolt megoldásaival. Az új, rugalmas szolgáltatásként nyújtott (as-a-service) IT-infrastruktúramegoldásokat a felhőhöz hasonló, fogyasztásalapú havi számlázással lehet igénybe venni.

Az integrációs folyamatok egyszerűsítésével és kiterjesztett valósággal segíti az ipari digitalizációt két világcég (Cikk)

Stratégiai együttműködést kötött a Schneider Electric és az SAP, hogy közösen kialakított szabványokkal, digitális ikrek, valamint virtuális és kiterjesztett valóság segítségével egyszerűsítsék az ipari berendezések beüzemelését és életciklus-menedzsmentjét. Az így kínált, előre konfigurált megoldások nemcsak a vállalatok költségeit csökkentik, de a bevezetés és a működtetés teljes folyamatát is egyszerűbbé teszik.

Régi gyártógépek „felokosítása” modern edge eszközökkel (Cikk)

A negyedik ipari forradalom korát éljük, amikor az olyan feltörekvő digitális technológiák, mint a mesterséges intelligencia, a big data, az IoT, az automatizálás és a robotika az ipari létesítményekben is átalakítják a munkavégzést. De mi a helyzet azokkal a környezetekkel, ahol túlságosan nagy beruházás lenne az eszközpark lecserélése modern, intelligens berendezésekre? A SUSE egyik ügyfelének példája jól mutatja, hogy ilyen esetekben is van költséghatékony megoldás, például Raspberry Pi-alapú edge eszközökkel és megfelelően menedzselt infrastruktúrával.

További milliárdokat fordít jövőbeni digitalizációs projektekre a Bosch (Cikk)

A Bosch tovább folytatja a digitális átalakulást. A technológiák és szolgáltatások szállítója 2025-ig tízmilliárd eurót fordít digitalizációra és hálózatba kapcsolásra. Ennek kétharmadát ígéretes új technológiák fejlesztésére és bővítésére szánja, különös tekintettel a hosszú távú fenntarthatóságra, valamint a mobilitás és az Ipar 4.0 megoldásaira.

’Zero Trust’ - A Dell Technologies bemutatta a többfelhős környezetek leghatékonyabb kiberbiztonsági modelljét (Cikk)

A Dell Technologies új kiberbiztonsági szolgáltatásokat mutatott be, amelyekkel a vállalatok értékelhetik a ’Zero Trust’ stratégiájukat és a kiberbiztonsági ellenállóságuk állapotát, valamint védelmet kaphatnak a zsarolóvírusok támadásai ellen. A hibrid munka támogatásához is elérhetővé váltak új biztonsági megoldások. Továbbá a Dell Technologies és a Maryland Innovation Security Institute (MISI) 2023 tavaszán ’Zero Trust Center of Excellence’ központot nyit az Egyesült Államok kormányának első számú kiberbiztonsági innovációs létesítményében. Az ügyfelek munkafolyamatainak tesztelésére szolgáló központ az iparág első ’Zero Trust’ adatközpontja, amelyet a Védelmi Minisztérium jóváhagyott.

Tévesen látják fenntarthatósági törekvéseiket az IT szektor szereplői (Cikk)

Jelentős szakadék van a fenntarthatóság kapcsán a szándékok és a tényleges cselekvés között az IT iparág szereplői és az adatközpont üzemeltetők körében – ez az egyik legfontosabb megállapítása annak a három, független kutatócégek által végzett felmérésnek, amelyek elkészítését a Schneider Electric támogatta. Az egyik kutatás során a megkérdezettek mindössze egyharmada jelezte, hogy rendelkezik fenntarthatósági stratégiával.

A Dell Technologies és a Red Hat kiterjeszti stratégiai együttműködését (Cikk)

A Dell Technologies tovább bővíti a Red Hat-tel régóta fennálló stratégiai kapcsolatát, hogy olyan új megoldásokat kínálhasson, amelyek egyszerűsítik helyszíni, konténerizált infrastruktúra üzembe helyezését és kezelését multi-cloud környezetben.

A HMS Networks kibővítette a nagy teljesítményű Anybus átjárók választékát (Cikk)

Az új Anybus® Communicator™ átjárók gyors és egyszerű kommunikációt tesznek lehetővé az ipari hálózatok között a jobb működési teljesítményhez.

Az element14 Community az Infineon Technologies segítségével elindította az „At the Core” Tervezési Kihívást és webináriumot (Cikk)

A résztvevőknek lehetőségük van a ModusToolboxTM 3.0 többmagos projektmunkafolyamataival megismerni a PSoC™ 6 mikrokontroller Core-t.

2022: az év, amikor nyílt forráskód szolgál ki a boltokban (Cikk)

Ma már nem újdonság, hogy a fogyasztók a fizikai és a virtuális boltokban is arra vágynak, hogy a lehető leggyorsabban és legkényelmesebben intézhessék vásárlásaikat, és azokat az üzleteket részesítik előnyben, ahol ezt megkaphatják. Ennek kiszolgálásához a kiskereskedelmi vállalatok egyre több fejlett technológiát használnak például önkiszolgáló megoldások és a jól működő webshopok részeként. Ez azonban komoly informatikai kihívások elé is állítja őket, amelyek leküzdésében a SUSE szakértői szerint a nyílt forráskódú innováció nyújthatja a megfelelő segítséget.

A Dell Technologies és a VMware korszakalkotó megoldásokat vezet be a többfelhős és az edge megoldások támogatásához (Cikk)

A Dell Technologies a VMware-rel közösen kifejlesztett új megoldásokat mutatott be, amelyek nagyobb fokú automatizálást és hatékonyságot biztosítanak a többfelhős és edge stratégiákat alkalmazó cégeknek.

Az element14 ingyenes webinárokkal mutatja be a Raspberry Pi legújabb ajánlatait (Cikk)

A résztvevők az RP2040 mikrokontroller chip valós felhasználási lehetőségeit ismerhetik meg.

Bárhol használható, rugalmas, robusztus és kényelmes, új táblagép a Fujitsutól (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatott, levehető billentyűzetű „kettő az egyben” STYLISTIC Q7312 táblagépe egy eszközben egyesíti a táblagépek mobilitását és a noteszgépek produktivitását. Rugalmassága, robusztussága és kényelmes használata folytán ideális megoldás kereskedelmi környezetekbe a raktártól az eladótérig – sőt akár egész éves kültéri használatra.

Új időszámítás kezdődött a kiberbiztonságban

Új időszámítás kezdődött a kiberbiztonságban (Cikk)

Egyre jelentősebb a digitalizáció a vállalatoknál, ezzel együtt azonban a kiberbiztonsági támadásoknak is jobban ki vannak szolgáltatva. A Micro Focus friss felmérése szerint a cégek biztonsági csapatai számára az jelenti a legnagyobb nehézséget, hogy a megnövekedett támadási felületen is képesek legyenek megfelelően monitorozni az eseményeket. A technológia nyújtotta új kihívásokra szintén a technológia adja meg a választ: fejlett megoldások, mesterséges intelligencia és gépi tanulás segítik a szervezetek rendszereinek védelmét.

Hosszú távú stratégiai együttműködést kötött a Hungrana és az S&T Magyarország

Hosszú távú stratégiai együttműködést kötött a Hungrana és az S&T Magyarország (Cikk)

Stratégiai együttműködésre lépett Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozója, a Hungrana Kft. és az egyik legnagyobb információtechnológiai tanácsadó vállalat, az S&T Magyarország. Mindkét nemzetközi hátterű cég az innováció és a digitalizáció mellett tette le voksát és a jövőben egymást támogatva kívánják alkalmazni a legmodernebb informatikai és technológiai fejlesztéseket.

Mindenki vegye ki a részét az IT-biztonságból! (Cikk)

Az IT-biztonsági szakemberek hosszú ideje úgy tekintenek a felhasználókra, mint az egyik legnagyobb veszélyre. A biztonság területén tapasztalatlan kollégák ugyanis könnyen bedőlhetnek a rosszindulatú kibertámadók egyre rafináltabb átveréseinek. A Micro Focus szakértői azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a megfelelő tudással felvértezve a munkavállalók a fejlett elemző eszközökkel együtt hatékonyan erősíthetik az infrastruktúra védelmét.

Hogyan válasszunk laptopot a sulikezdésre? (Cikk)

Ahogyan az elmúlt időszakban a felnőtteknél hibrid munkavégzés alakult ki, a gyerekeknél is teljesen általánossá vált, hogy az egyik tanárnál kézzel kell megírni a leckét a munkafüzetben, a másik tanár pedig e-mailben várja a házi feladatot. Ráadásul a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz, illetve a barátokkal való kapcsolattartáshoz is egyre nagyobb arányban használnak számítógépet, laptopot vagy tabletet a fiatalok.

A Farnell elérhetővé tette a DFRobot új LattePanda 3 Delta egykártyás számítógépét (Cikk)

A LattePanda 3 Delta a világ legkisebb X86 lapkaszámítógépe, amely a tervezőmérnökök számára korlátlan rugalmasságot és kreativitást kínál Linux, Windows 10 és Windows 11 támogatással.

Védőpáncélt minden konténerre! (Cikk)

A vállalatok közel kétharmada használ konténereket, és a technológia népszerűsége folyamatosan nő. Ezzel együtt azonban a kiberbűnözők is egyre több figyelmet szentelnek a konténerizált alkalmazások sebezhetőségeinek kihasználásának. A SUSE szerint ezért a szervezeteknek nagyobb hangsúlyt kell helyezniük a konténerek biztonságára, ebben pedig nyílt forráskódú megoldásokkal nyújt hatékony segítséget az átfogó védelem kialakításához.

Az új BeagleBone® AI-64 SBC már raktárról érhető el a Farnelltől (Cikk)

A BeagleBone® AI-64 SBC kártya a BeagleBoard.org első 64 bites nyitott hardveres egykártyás számítógépe, amelyet teljesítményoptimalizált beágyazott alkalmazások építésére terveztek.

A Fujitsu ügyfélélmény-átalakítási modellje aranyérmes lett a European Customer Experience Awards 2022 díjkiosztóján (Cikk)

A Fujitsu arany fokozatot szerzett a European Customer Experience Awards 2022 díjprogramban ügyfélélmény-átalakítási (CX) modelljével a régióban elért gyors és jelentős fejlődésnek köszönhetően. A díjprogram elismert független iparági CX-szakértőkből álló zsűrije élő online esemény keretében hirdetett eredményt.

A Farnell kihirdette a legrégebben futó Raspberry Pi alkalmazás keresésének nyerteseit (Cikk)

A Farnell a Raspberry Pi Ltd. legrégebbi stratégiai üzleti partnere, és több tízmillió darabos értékesítéssel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Raspberry Pi globális márkává váljon.

Támogató technológiák a digitális ökoszisztéma kialakításában

Támogató technológiák a digitális ökoszisztéma kialakításában (Cikk)

Már az ipar 5.0 forradalmat emlegetik a világ vezető szervezetei és az ipari döntéshozók, hiszen az elmúlt időszak globális piaci változásai még inkább az automatizáció és digitalizáció felé terelték a vállalatokat. Mégis a magyarországi kis –és középvállalatok digitalizációs és robotizációs fejlettségi szintje továbbra is sok helyen alacsony, azonban könnyedén fejleszthető.

Rejtőzködő energiavámpírok az IT-üzemeltetésben (Cikk)

Napjainkban a vállalatok számára az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a fejlődés érdekében modernizálniuk kell rendszereiket, miközben folyamatosan fenn kell tartaniuk a napi működésüket is, nehogy lemaradjanak a piaci versenyben. Ilyen körülmények között nehéz meghatározni, mire fókuszálják az erőforrásokat az IT-részlegekben. A Micro Focus szakértői szerint jó kezdet például, ha kiiktatják azokat az elemeket, amelyek feleslegesen emésztenek fel időt, munkát és erőforrásokat. Íme a három leggyakoribb ilyen jellegű, „energiavámpír” terület.

Magyarok a poszt-kvantum kriptográfiában (Cikk)

A kvantumszámítógépek fejlődése alapvetően változtatja meg az információbiztonság-technológia világát: a kvantumszámítógépek erejével ugyanis feltörhetővé válik számos olyan titkosított információ, amely ma még megfelelően védettnek számít. Új megközelítésekre van szükség a kriptográfiában, amelyek kidolgozásában élen jár a magyar székhelyű i4p. A vállalat a világon elsőként alkalmazott kvantum-ellenálló (angolul quantum-resistant, quantum-safe vagy post-quantum) algoritmusokat saját fejlesztésű, tanúsított hardverbiztonsági moduljában (angolul Hardware Security Module, rövidítve HSM), most pedig egy különleges kriptográfiai technika, a kvantum-kulcselosztás területén ért el fontos eredményeket. Ezek az innovációk hasznosak lehetnek számos hazai szervezet számára is, amelyeket egy friss előírás arra kötelez, hogy modernizálják titkosítási folyamataikat a „poszt-kvantum korszakra” való felkészülés jegyében.

Az S&T Consulting Hungary Kft.-t immár harmadszor választotta az év magyarországi partnerének a Microsoft (Cikk)

Az S&T Magyarország örömmel jelentette be, hogy 2022-ben is, immár harmadszor nyerte el az Év Partnere (Partner of the Year – Hungary) megtisztelő címet. A vállalatot a Microsoft azon legfontosabb globális partnereinek egyikeként tüntette ki, aki az innovációban és a Microsoft technológián alapuló ügyfélmegoldások bevezetésben kiemelkedőnek bizonyult.

Az ESET felkészült a legújabb kiberbiztonsági kihívásokra: új, hálózati szintű megoldást kínál a távközlési és internetszolgáltatók számára (Cikk)

A kiberbűnözés határokon átívelő probléma: az ESET telemetriai mérései alapján a kibertámadások száma növekszik, egyre nagyobb arányban az okostelefonokat célozva. A kiberbiztonság egyik globális vezető vállalataként az ESET ezért úgy döntött, hogy vezető technológiáit felhasználva iparágspecifikus megoldásokat hoz létre, melyek hálózati szinten segítenek elhárítani ezeket a fenyegetéseket. A távközlési és internetszolgáltatói iparág számára bemutatott új termékcsomagjuk célja, hogy képesek legyenek teljeskörű védelmet nyújtani fogyasztóiknak.

Felkészülni, vigyázz, kész, kibervédelem! (Cikk)

Sok ember már csak legyint, ha azt hallja, hogy feltörték egy cég rendszereit, annyira mindennapossá váltak az ilyen esetek. Való igaz, hogy a kiberbűnözők érdeklődése a magánszemélyek felől egyre inkább a cégek felé fordult, mert a gyenge kibervédelemmel rendelkező vállalatoktól anyagilag nagyobb hasznot remélnek. A vállalatoknak ezért minden területen törekedniük kell a védelmük erősítésére, valamint a fenyegetések valós idejű észlelésére és elhárítására. A Micro Focus szakértői szerint ez úgy valósítható meg, ha fejlett eszközök segítségével biztosítják, hogy mindig naprakész információkkal és átfogó képpel rendelkezzenek a legfrissebb veszélyekről, támadási módszerekről, illetve azok kivédéséről.

A Fujitsu értékesítési partnereire is kiterjeszti fogyasztásalapú uSCALE „as-a-Service” kínálatát (Cikk)

A Fujitsu SELECT értékesítési partnereire is kiterjeszti népszerű uSCALE szolgáltatásként nyújtott infrastruktúra (infrastructure-as-a-service – IaaS) kínálatát. Így a SELECT partnerek ügyfelei rugalmas, felhőszerű modell alapján, fogyasztásalapú havi számlázással vehetik igénybe az infrastruktúrát. A partnerek így nagyobb értéket nyújthatnak ügyfeleiknek, a költségek és a kockázat kiegyensúlyozása mellett növelhetik árbevételüket, és kínálatukat pontosan az ügyféligényekhez igazíthatják.

Nagy a lemaradás az IT infrastruktúra fenntarthatóbbá tételében (Cikk)

Bár az informatikai infrastruktúra üzemeltetése kapcsán az IT vállalkozások mintegy negyede már rendelkezik fenntarthatósági programmal, annak megvalósítását jóval kevesebben kezdték meg – többek között ez derült ki a Schneider Electric által a közelmúltban bemutatott kutatásokból. Az adatközpontok kulcsszerepet játszhatnak az Energia 4.0 korszakba történő átlépésben, ezért fontos, hogy olyan rendszerek felügyeljék a működésüket, amelyek már a hatékony energiafelhasználás szempontjait is értékelik és támogatják, hogy az ilyen létesítmények közelítsenek a nettó zéró kibocsátás felé. A Schneider Electric az energiagazdálkodás és automatizálás digitális átalakításának vezető vállalata.

Mesterséges intelligencia segíti a bűnözők megfékezését (Cikk)

Mit keres egy vállalati adatkezelő rendszer a bűnüldöző szerveknél? Leginkább elkövetőket és bizonyítékokat. Ez már nem egy sci-fi film Tom Cruise főszereplésével, hanem napjainkban terjedő gyakorlat. A Micro Focus a vállalatoknál már széles körben használt, fejlett, mesterséges intelligenciát és gépi tanulást alkalmazó technológiája a képi és videós anyagok elemzésével a rendőrök és egyéb bűnügyi, illetve igazságszolgáltatási dolgozók feladatait is megkönnyítheti, így ők valódi munkájukra, a bűnözés visszaszorítására koncentrálhatnak.

A SUSE átfogó infrastruktúrabiztonsági kínálattal támogatja a vállalatokat a digitális átalakulásban (Cikk)

A SUSE, az innovatív, megbízható és biztonságos nagyvállalati felhasználásra szánt nyílt forráskódú megoldások vezető vállalata ma mutatja be legújabb innovációit és terveit arról, hogyan támogatja a vállalatok digitális átalakulását a legbiztonságosabb infrastruktúra megoldásokkal. A most zajló SUSECON Digital konferencia bejelentései is alátámasztják a vállalat azon törekvését, hogy a nyílt forráskódú innováció lehetőségeit kihasználva erősítse a vállalati környezetek biztonságát.

A Panasonic legújabb chip-ellenállásai is elérhetők a Farnell kínálatában (Cikk)

Az elektronikai alkatrészek, termékek és megoldások globális forgalmazójaként ismert Farnell kínálatában megjelentek a Panasonic legújabb chip-ellenállásai is, amelyek kompakt csomagokban teszik lehetővé a nagy teljesítményű működést.

Új LIFEBOOK noteszgépmodellek a Fujitsutól hibrid munkahelyekre (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a járvány utáni hibrid munkastílushoz igazodó, vadonatúj noteszgép-portfólióját. A frissített kínálat zászlóshajója a minden elemében új, ultrakönnyű magnézium házba szerelt LIFEBOOK E5 sorozat.

A jövő felhőnatív, és konténerekre épül (Cikk)

Egy friss felmérés szerint a szervezetek 86 százaléka tervezi modernizálni az infrastruktúráját Európában, ehhez pedig a felhőnatív alkalmazásokat és a mikroszolgáltatásokat látják a megfelelő választásnak. Az odáig vezető út azonban nehéz és rögös, mivel sok esetben hiányoznak a szükséges alapfeltételek. A SUSE szakértői szerint megkönnyíti a feladatokat a cégek számára, ha az új technológiák előnyeinek kihasználásához konténereket használnak megfelelő menedzsmenteszközökkel kiegészítve.

Teljes információs rálátás kell az erősödő kiberfenyegetések kivédéséhez (Cikk)

A kiberfenyegetések korát éljük, amikor minden szervezet folyamatosan veszélyben van. A közelmúltban például az amerikai T-Mobile-t, az NVIDIA-t és a Toyota egyik fontos beszállítóját is érte kibertámadás. Az IT-biztonságért felelős szakemberek munkája egyre összetettebbé válik, annyi esemény között kell megosztaniuk a figyelmüket. A Micro Focus friss felmérése szerint a biztonsági központok 79 százaléka vezetett be fejlett biztonsági technológiákat az elmúlt időszakban a kiberfenyegetések kivédésére. A vállalat szakértői szerint azonban ezek továbbra sem segítik kellően a rengeteg információ áttekintését, ezért egy olyan platform nyújthat hatékony segítséget ebben az áradatban, amely átláthatóvá teszi az összes fontos adatot az aktuális fenyegetések kapcsán, és tanácsokkal is szolgál a megelőzésre, illetve elhárításra.

A Dell Technologies a kereskedőknek is lehetőséget biztosít az edge fejlesztésére (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette, hogy bővíti az edge megoldásait, amelyek segítségével már a kereskedők is rövid idő alatt fejleszthetik szolgáltatásaikat a gyűjtött adataik segítségével. Az edge technológiák segítenek lépést tartani az iparági elvárásokkal és jobb ügyfélélményt biztosítanak.

A Dell Technologies segít a magyar vállalatoknak az IT eszközök biztonságos és fenntartható cseréjében (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette, hogy már Magyarországon is elérhető az Asset Recovery Services. A szolgáltatás keretében márkától függetlenül bármilyen laptopot, asztali számítógépet, szervert, perifériaeszközt vagy kiegészítőt le lehet adni. Így segíti a vállalat az ügyfeleket a meglévő informatikai eszközök értékeinek kiaknázásában, és a fenntartható működés megvalósításában.

A második generációs Fujitsu PRIMEFLEX integrált rendszerek minden területen garantálják a hibridfelhős digitális átalakulás sikerét (Cikk)

A Fujitsu VMware-, Microsoft-, Nutanix- és SAP-környezetekhez kínált második generációs PRIMEFLEX konvergens és hiperkonvergens infrastruktúrái mérséklik a digitális átalakulási (DX) projektek bizonytalanságát.

Tanácsok tavaszi adattakarításhoz

Tanácsok tavaszi adattakarításhoz (Cikk)

Ha nincsenek adataik, üzletük olyan, mintha nem is létezne – tisztában vannak ezzel a vállalatok is, de talán éppen emiatt gyakran túl sokat halmoznak fel belőlük. Pedig az adatvagyon valódi értéke nem a tárolt és kezelt mennyiséggel növekszik, a kevesebb ezen a téren is több.

Webinárium az egyéni kártyadefiníciók létrehozásáról (Cikk)

Az element14 közösség webináriuma egy fejlesztői kártya segítségével tanítja meg a tagjait az AMD-Xilinx dizájn használatára. A webináriumból megismerhető a saját egyéni kártyadefiníció létrehozásának folyamatának leegyszerűsítse, az Avnet által biztosított sablonból kiindulva.

Akár életet is menthet az innovatív peremhálózati technológia

Akár életet is menthet az innovatív peremhálózati technológia (Cikk)

Az edge megoldások kiváló lehetőségeket kínálnak a szervezeteknek, hogy intelligens, digitális eszközökkel fejlesszék szolgáltatásaikat és kommunikációjukat a felhasználókkal. Az egészségügyben egy ilyen innováció akár életeket is menthet. Ahhoz azonban, hogy a technológia megfelelően működjön, gondoskodni kell a peremhálózati rendszerek biztonságáról, felügyeletéről és automatizálásáról, valamint az adatok valós idejű elemzéséről. A SUSE szakértői szerint ehhez olyan infrastruktúra szükséges, amely könnyen üzembe helyezhető, javítható, konfigurálható és vezérelhető távolról is, továbbá hatékonyan képes más megoldásokkal együttműködni.

Már itthon is elérhetőek a legújabb XPS-ek (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette, hogy az XPS 13 Plus után már az XPS 15 és XPS 17 is elérhető 12. generációs Intel Core H-sorozatú processzorokkal.

Az európai iskolák el vannak maradva a digitális készségfejlesztés terén (Cikk)

Miközben a munkáltatók minden iparágban alapkövetelménynek tekintik a digitális készségeket, az oktatáspolitika, az iskolák felszereltsége és a tanárok felkészültsége ezt Európa legnagyobb részén nem tükrözi – állapította meg a Fujitsu maga nemében egyedülálló vizsgálata.

Új szintre emelt hibrid munkavégzés (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta az intelligens számítógépekből, kiegészítőkből, szoftverekből és szolgáltatásokból álló új portfólióját, amely segít a hibrid munkavégzés jövőjének megalapozásában.

36 qubites kvantumműveleteket hajt végre a világ legyorsabb kvantumszimulátora (Cikk)

A Fujitsu sikeresen kifejlesztette a világ leggyorsabb kvantumszimulátorát, amely 36 qubites áramkörök kezelésére képes a FUJITSU PRIMEHPC FX 700 szuperszámítógépével (PRIMEHPC FX 700) dolgozó klaszteren. A PRIMEHPC FX 700 ugyanazt az A64FX CPU-t használja, mint a világ leggyorsabb szuperszámítógépe, a Fugaku.

A hibrid felhő a digitális átalakulás kulcsa (Cikk)

A hibrid felhő bevezetéséhez stratégia szemlélettel közelítő szervezetek négyszer akkora valószínűséggel tudják gyorsan végrehajtani a digitális átalakulást (DX) – állapította meg a Fujitsu megbízásából készült, új kutatás.

Backup Day: Itt az ideje ellenőrizni a biztonsági mentéseket!

Backup Day: Itt az ideje ellenőrizni a biztonsági mentéseket! (Cikk)

A biztonsági mentések készítése az a dolog, amit sokszor halogatunk, mivel nincs hozzá határidő – vagyis sosem tudjuk előre, pontosan mikor is adódik egy olyan katasztrófa, baleset, támadás vagy lopás, ami miatt szükség lenne az adatok helyreállítására. A statisztikák szerint olyan sokat tologatjuk ezt a feladatot, hogy az emberek 30 százaléka még sosem gondoskodott az adatai mentéséről. A Micro Focus szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy a március 31-i World Backup Day remek alkalom a biztonsági másolatok készítésére vagy azok ellenőrzésére, hiszen a magánembereket és a vállalatokat is hatékony, egyszerűen használható eszközök segítik ebben.

Pajzsot fel – itt az ideje, hogy magasabb szintre emeljük vállalkozásunk biztonságát! (Cikk)

A szomszédunkban zajló események következtében számíthatunk-e a kibertámadások növekedésére? Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek Oroszország ukrajnai offenzívája óta. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint válasz egyszerű: igen.

A Dell Technologies továbbfejleszti a felhőalapú ügyfélmegoldások ökoszisztémáját (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta a legújabb, hibrid munkavégzéshez kapcsolódó fejlesztéseit, hardvereit és szoftvereit. Az új megoldások célja, hogy zökkenőmentes végfelhasználói élményt teremtsenek, bárhol legyenek és bármilyen eszközt is használjanak a munkavállalók.

A Farnell és a Raspberry Pi Ltd 10 éves együttműködésüket ünneplik a leghosszabb ideig működő Raspberry Pi keresésével

A Farnell és a Raspberry Pi Ltd 10 éves együttműködésüket ünneplik a leghosszabb ideig működő Raspberry Pi keresésével (Cikk)

A jelenleg használt, leghosszabb ideig működő Raspberry Pi alkalmazás megtalálásáért folyó globális verseny 10 főnyereménycsomagot tartalmaz, amelyek 10 Raspberry Pi Picot és egy Pi NoIR 8MP kamerát tartalmaznak.

Felgyorsíthatók és leegyszerűsíthetők a nyílt hálózati üzembe helyezések (Cikk)

A Dell Technologies új telekommunikációs megoldásokat és szolgáltatásokat jelentett be. Az új technológiai vívmányok előre lendítik a nyílt telekommunikációs ökoszisztémát, és segítik a kommunikációs szolgáltatókat, hogy költséghatékonyan tudjanak átállni a nyílt, felhőalapú hálózatokra.

Új megoldás a belépőszintű tárolásra (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta a Dell PowerVault ME5 sorozatot, amely három új belépőszintű tárolómodellt tartalmaz. A tárolókat kifejezetten a SAN és a DAS környezethez fejlesztették és optimalizálták. Az új megoldások a PowerVault ME4 teljesítményének, átviteli sebességének, kapacitásának és memóriájának kétszeresét biztosítja. A tárolók lépést tartanak a növekvő adatmennyiséggel és egyszerűbbé teszik az üzemeltetést. Emellett az új megoldások hozzájárulnak az üzleti eredmények gyorsabb eléréséhez is. A kkv-k a PowerVault ME5 segítségével hatékonyabban biztosíthatják gazdasági növekedésüket.

Mesterséges intelligencia csiszolja tökéletesre a szoftvereket (Cikk)

Hogyan lesznek évről évre jobbak a szoftverek? Milyen módszereket és vizsgálatokat használnak a szervezetek arra, hogy ellenőrizzék alkalmazásaik minőségét és kiküszöböljék a hibákat? Ezt vizsgálja minden évben a Micro Focus szponzorálásával készült kutatás. A legfrissebb jelentés szerint egyre több helyen alkalmaznak automatizálást, mesterséges intelligenciát és konténertechnológiát a jobb eredmények eléréséhez, továbbá a szoftverfejlesztői csapat is egyre nagyobb szerepet kap a minőségbiztosításban és a tesztelésben.

Közeli és távolabbi jövő – technológiák, amelyek új irányt szabnak a világnak

Közeli és távolabbi jövő – technológiák, amelyek új irányt szabnak a világnak (Cikk)

Napjaink gazdasága jelentős mértékben épül arra, hogy minden elérhető mindenhonnan, és bármilyen feladat elvégezhető bárhonnan. Mindezt az adatok exponenciálisan növekvő ökoszisztémája teszi lehetővé. Becslések szerint tavaly már a világszerte termelt GDP 65 százaléka származott digitalizált forrásból. Az óriási, folyamatosan növekvő adatmennyiség egyszerre rejt magában lehetőségeket és kihívásokat. Tehát a szervezetek jelenlegi és jövőbeni sikere azon múlik, hogy képesek-e biztonságosan fenntartani és kihasználni az egyre bonyolultabb informatikai rendszereket. John Roese, a Dell Technologies technológiai igazgatója összefoglalta rövid és hosszú távra szóló jóslatait azzal kapcsolatban, hogy az informatikai iparág milyen platformokkal és képességekkel igyekszik kiaknázni az adatokat.

Egymillió dolláros co-creation metaverzumot indít a Fujitsu (Cikk)

A Fujitsu bemutatja új virtuális co-creation metaverzumát, amely ösztönzi a korai kreatív párbeszédet az ügyfelek és a partnerek között. A felhasználói tesztelés során már több mint 700 foglalkozást lebonyolító Fujitsu CX Lab egyedülálló virtuális élményt nyújt a jövőbeni digitális átalakulásról szóló „metabeszélgetésekkel”.

Hatékony konténerkezelés nélkül nincs digitalizáció

Hatékony konténerkezelés nélkül nincs digitalizáció (Cikk)

Az ICD előrejelzése szerint jövőre a GDP 65 százalékát világszerte digitális működésű vállalatok termelik majd. A digitális átalakulás alappillérei pedig a felhőnatív alkalmazások, amelyek futtatásához elengedhetetlenek a konténerek, hiszen ezek gyorsítják fel és teszik egyszerűbbé az applikációk fejlesztését, modernizálását, kiadását és mozgatását a különféle felhőkörnyezetek és az adatközpontok között. Nem véletlen, hogy 10-ből 7 európai szervezet az alkalmazások több mint 10 százalékát konténerekben futtatja, és ez az arány várhatóan rohamosan nő a következő években. A SUSE szakértői szerint az a szervezet jut versenyelőnyhöz, amely minél hatékonyabban tudja kezelni a konténereket, például dedikált konténerfelügyeleti eszközök segítségével.

Az Egyesült Királyságban már ruházati üzletekben is önkiszolgáló pénztárgépek segítségével lehet vásárolni (Cikk)

A Fujitsu önkiszolgáló pénztárgépe (Self-Checkout, SCO) megkezdte egy egyesült királyságbeli fast-fashion áruházban éles működését. A kifejezetten divat- és szaküzleteket fenntartó kiskereskedelmi vállalatoknak szánt pénztárgép a Fujitsu Market Place kínálat szerves része. Egyszerű és rugalmas fizetéssel, új alapokra helyezi a bolti kiszolgálás élményét.

Biztonsági megoldások az alapoktól a teljes ellátási folyamat biztosításáig

Biztonsági megoldások az alapoktól a teljes ellátási folyamat biztosításáig (Cikk)

Napjainkban a digitális biztonság azokban az iparágakban is előtérbe került, amelyekben a járványhelyzet előtt nem használtak informatikai szolgáltatásokat és megoldásokat. A megnövekedett hálózati forgalom további biztonsági réseket teremtett, amelyek lehetőséget adnak a kiberbűnözőknek az értékes és bizalmas adatok megszerzésére. Hogyan védhetjük meg magunkat úgy, hogy valóban biztonságban legyünk, és egy esetleges vészhelyzetre is fel legyünk készülve?

Kicsi és robusztus táblagép Android 11 és SOTI tanúsítvánnyal (Cikk)

A WEROCK Technologies GmbH, a strapabíró táblagépek, notebookok és mobil számítógépek innovatív gyártója, a Rocktab S208-zal egy új táblagépet mutat be a nehéz üzemi körülmények közötti munkavégzéshez. A karcálló, fényes kijelzővel, a MIL-STD-810G katonai szabványnak való ellenállással, valamint az IP67 szabvány szerinti víz- és porállósággal a Rocktab S208 ideális a kültéri munkához. Ugyanakkor a könnyű tablet a legújabb technológiát rejti.

Ezek a trendek alakítják át a munka világát 2022-ben

Ezek a trendek alakítják át a munka világát 2022-ben (Cikk)

Jelentős átalakulás indult el a munkavégzés terén az elmúlt években, ami idén tovább erősödik, alapvetően befolyásolva a vállalatok működését. Mivel a munkavégzés már nem helyhez kötött, a rendszereknek és a biztonsági megoldásoknak alkalmazkodniuk kell ehhez. A kibertámadók többek között éppen ezt a biztonsági rést használják ki, így egyre nő a fenyegetések száma, miközben egyre kevesebb az IT-szakember. A Micro Focus szakértői szerint a megoldást az automatizálás és az intelligens megoldások jelentik, amelyek idén már kötelező elemek lesznek a cégek életében.

Milyen lesz a jövő munkahelye?

Milyen lesz a jövő munkahelye? (Cikk)

A hibrid munkavégzés során fennakadásokat okozhat a munkakörnyezet folyamatos változása. A jobb kommunikáció és az együttműködés hatékonyságának növelése érdekében a Dell Technologies vázolt pár potenciális megoldást, amelyek a jövő munkahelyének szerves részei lehetnek.

Vezet az open source… hamarosan a közutakon is

Vezet az open source… hamarosan a közutakon is (Cikk)

Nem tűnik túl távoli jövőnek az, hogy önvezető autók uralják az utakat, az autóvezetés pedig ugyanúgy a tehetősebb emberek sportja vagy hobbija legyen, mint ahogyan napjainkban a lovaglás. Addig azonban a gyártóknak még több komoly akadályt kell leküzdeniük a programozás és a biztonság terén, illetve gondoskodniuk kell arról is, hogy a különböző rendszerek gond nélkül képesek legyenek együttműködni egymással. A szakértők szerint a nyílt forráskódú szoftverek ezen a téren is nagy löketet adhatnak az innovációnak, ahogyan ezt a SUSE együttműködése is igazolja az autóipar egyik legfontosabb beszállítójával.

Az OMRON bemutatja az RT1 sorozatú biztonságos távelérést biztosító informatikai eszközét

Az OMRON bemutatja az RT1 sorozatú biztonságos távelérést biztosító informatikai eszközét (Cikk)

Az OMRON bejelentette, hogy piacra dobja az ipari távoli elérést biztosító RT1-sorozatot, kibővítve ezzel az ipari automatizálási megoldások sorát. A kulcsrakész megoldás lehetővé teszi a távoli karbantartást, költséges és időigényes helyszíni látogatások nélkül. A távoli elérés segítségével a felhasználók pontjáról megtekinthetik és vezérelhetik is a kezelőfelületeket, elháríthatják a berendezések hibáit és telepíthetik a frissítéseket is.

A Fujitsu könnyű mobil munkaállomást vezet be sokat utazó, nagy teljesítményigényű felhasználóknak (Cikk)

A Fujitsu a belépő szintű FUJITSU Workstation CELSIUS H5511 mobil munkaállomással bővíti kiterjedt munkaállomás-kínálatát. Az új rendszer a teljesítmény, a mobilitás és a fejlett biztonsági funkciók tökéletes egyensúlyát kereső építészek, mérnökök, tervezők, tartalomkészítők és diákok számára készült.

A Fujitsu a „bajnokok” kategóriájában végzett a Canalys 2021-es értékelésében (Cikk)

A Fujitsu SELECT Partner Programja „bajnok” minősítést kapott a Canalys EMEA-régióbeli viszonteladói értékelésében (EMEA Channel Leadership Matrix). A Fujitsu partnerkezelése, viszonteladói értékesítés iránti elkötelezettsége, technikai támogatása és folyamatos beruházásai különösen magas pontszámot kaptak a meglévő partnerek körében végzett szállítói benchmark-vizsgálatban.

Világpremier: a Fujitsu kvantumtechnológiája a hamburgi kikötőben (Cikk)

Az ellátási lánc zavarai fennakadásokat, áruhiányt és inflációs feszültséget okoznak a világon mindenütt. A hamburgi kikötői hatóság (Hamburg Port Authority, HPA) fontos lépést tett a probléma megoldása felé azzal, hogy sikeresen szemléltette a fenntarthatóbb áruszállítás gyakorlati megvalósítását. A megoldás a Fujitsu kvantumtechnológia által inspirált megoldásával gyorsítja a logisztikai folyamatokat, csökkentve ezzel a kikötőben a forgalmi dugókat és a CO2-kibocsátást.

Keyboard Pro numerikus billentyűzettel (Cikk)

A leválasztható numerikus billentyűzettel rendelkező 3Dconnexion Keyboard Pro segítségével digitális 3D modellek és professzionális terveket hozhatók létre. Kompakt szélessége lehetővé teszi az egér vagy a toll optimális elhelyezését, ami természetesebb és kényelmesebb testtartást eredményez. A tizenkét programozható 3Dconnexion billentyű automatikusan hozzáférést biztosít azokhoz az alkalmazásspecifikus parancsokhoz, amelyekre leginkább szükség van – így idő takarítható meg és a feladatra összpontosíthatunk.

A Dell Technologies és az Amazon Web Service közösen gondoskodik az adatok zsarolóvírus-támadásokkal szembeni védelméről (Cikk)

A Dell EMC PowerProtect Cyber Recovery for AWS modern adatvédelmi megoldást kínál a kártékony ransomware támadások ellen a kritikus adatok mentéseinek teljes sérthetetlenségét és izolációját képes megvalósítani.

Ne féljünk a robotoktól! (Cikk)

Komoly előnyt jelent, ha az egyszerű és repetitív feladatokat átadhatjuk a gépeknek, legyen szó privát vagy üzleti feladatokról, hogy érdekesebb és hasznos dolgokkal foglalkozhassunk. A Gartner becslése szerint például egy vállalat pénzügyi osztálya akár 25 ezer munkaórát is megspórolhat szoftverrobotok használatával. Természetesen akad, akit elrettent egy ilyen jövőkép, vagy attól tart, hogy túl bonyolult lesz a sok gépet vezérelni. A Micro Focus szakértői szerint azonban lépésről lépésre haladva nem okoz problémát az átállás: a vállalatok egyszerűen bevezethetik a szoftverrobotokat kisebb projektek keretein belül, majd fokozaton kiterjeszthetik őket minden olyan feladatkörre, ahol szükség van rájuk.

A Fujitsu következő generációs kijelzői és noteszgépei maximumra növelik a munkahely rugalmasságát és a mobilitást (Cikk)

A Fujitsu ma új technológiákat vezetett be napjaink változó otthoni és irodai munkavégzéssel kapcsolatos igények kiszolgálására: a nagy teljesítményű és ultramobil, AMD processzoros LIFEBOOK U9311A noteszgépet és a 10. generációs Fujitsu kijelzőt.

Több kategóriában is díjat nyert a Fujitsu globális szolgáltatási központja (Cikk)

A Fujitsu fülöp-szigeteki globális szolgáltatási központja (Global Delivery Center, GDC) elnyerte a Fülöp-szigeteki Gazdasági Térség Hatóság (PEZA) kiváló környezetvédelmi teljesítményért, színvonalas közösségi projektekért járó díját, és a Covid19-re adott választ elismerő különdíját.

A szépség és az erő találkozása: bemutatjuk az új XPS asztali számítógépet (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta legújabb XPS asztali számítógépét, amely számos új teljesítménynövelő technológiát és erősebb hűtési megoldást tartalmaz, illetve elődjénél csaknem 42 százalékkal nagyobb. Az eddigi legerősebb XPS asztali modellt visszafogott, minimalista váz jellemzi, miközben kiemelkedő teljesítményt nyújt a kreatív szakembereknek és a játékosoknak.

A Farnell elindította az ipari beágyazott számítógépek új online központját (Cikk)

Egy dedikált online erőforrásközpont a legfrissebb információkat nyújtja napjaink legigényesebb IIoT- és peremhálózati számítástechnikai környezetekben használt innovatív ipari egykártyás számítógépekről.

A Fujitsu kisebb, nagyobb teljesítményű FUTRO vékony kliensekkel lép piacra (Cikk)

A Fujitsu ma lép piacra FUTRO vékony kliensei új generációjával. A karcsúsított, új eszközök az első olyan modellek a termékcsaládon belül, amelyek a 20%-kal nagyobb teljesítményt nyújtó AMD Ryzen R1000 processzorokkal dolgoznak.

A Farnell az InnoSwitch™3-mal bővíti a Power Integrations portfóliót (Cikk)

A Power Integrations InnoSwitch3 PowiGaN™ alapú integrált áramkörei akár 95 százalékos hatékonyságot érnek el a teljes terhelési tartományban, és akár 100 W kimenő teljesítményt is biztosítanak hűtőborda nélküli, zárt adapter-megvalósításokban.

A Fujitsu 2021-es SELECT innovációs díjai a járványra reagáló, új értékteremtő megoldásokat jutalmazzák (Cikk)

A Fujitsu orosz értékesítési partnere, az MSK Group a nyolcadik éves SELECT innovációs díjprogram ma bejelentett győztese. Az MSK Group díjnyertes projektje Nyugat-Oroszország kórházainak adatkezelését fejlesztette tovább az eredményesebb erőforrásgazdálkodás és a jobb betegellátás érdekében. A megosztott második helyezett Dataware és 4Way Solutions projektjei szintén a járvánnyal és a digitális átalakulással kapcsolatos kihívások legyőzését állították a középpontba.

A Fujitsu partnerei segítségével turbózza fel az értékteremtést az értékesítési csatornában (Cikk)

A My Ecosystem Connect új „peer-to-peer” kommunikációs funkcióival a Fujitsu SELECT partnerek gyorsan azonosíthatják és elérhetik a vezető megoldásszolgáltatókat és más szakmabeli vállalatokat, sőt kapcsolatba is léphetnek velük a Partner Ecosystem Platform keretein belül. A legújabb fejlesztés rövid időn belül rendelkezésre bocsátja a vezető regionális szakértők előválogatott, szűrt listáját, és lehetővé teszi a viszonteladó és nem viszonteladó partnerek számára, hogy közvetlenül vagy beszélgetőfórumon keresztül interakcióba lépjenek velük.

PowerEdge - innovációs motor a vállalatoknak, mérettől függetlenül (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette új, építőelemes rendszerű rackszervereit és kis helyigényű, toronykivitelű szervereit, amelyek rugalmas, sokoldalú és megfizethető megoldásokat kínálnak a cégeknek, a méretüktől függetlenül.

Az ISG új jelentése szerint a Fujitsu élen jár a munkavégzés átalakításában (Cikk)

A Fujitsu a vezetők között kapott helyet a piacvezető globális technológiai kutató- és tanácsadócég, az Information Services Group (ISG) ISG Provider Lens: Jelentés a munka jövőjéről — Szolgáltatások és megoldások című 2021-es jelentésében.

A háziállatok egészsége és jóléte a csúcstechnológiás épületvezérléssel

A háziállatok egészsége és jóléte a csúcstechnológiás épületvezérléssel (Cikk)

Az Egyesült Királyság legnagyobb kisállat-ellátási lánca jelentős energiamegtakarítást ért el a teljes kiskereskedelmi hálózatában, miközben az ideális állatjóléti feltételek mindenkori fenntartását is képes biztosítani.

Black Friday előtt teszteljünk! (Cikk)

A vásárlók évről évre egyre többet költenek a Black Friday akciókhoz kötődő vásárlások során. Tavaly például 43 százalékos volt a növekedés az előző évi Fekete Péntekhez képest az egyik legnagyobb hazai webáruházban. A webshopoknak ezért kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az infrastruktúra bírja a megnövekedett érdeklődést. A Micro Focus szakértői összefoglalják, hogyan lehet felkészülni arra, hogy az ügyfelek a lehető legjobb, zökkenőmentes kiszolgálásban részesüljenek a nagy napon.

Vezető konténerbiztonsági vállalatot vásárol fel a SUSE (Cikk)

A SUSE bejelentette, hogy megállapodást kötött a NeuVector Inc. felvásárlására. A kaliforniai központú szervezet vezetőnek számít a konténerek teljes életciklusára kiterjedő biztonságot kínáló megoldások piacán. A cég termékeivel végponttól végpontig terjedő védelmet nyújt a sebezhetőségek DevOps folyamatokban történő kiküszöbölésétől kezdve az automatizált biztonságon át egészen a compliance feltételek teljesítéséig. A 2015-ben alapított vállalat minden iparágat képes kiszolgálni, beleértve az olyan szigorúan szabályozott területeket is, mint például a pénzügyi és az állami szektor. A felvásárlásnak köszönhetően a SUSE még nagyobb biztonságot kínálhat a konténereket használó ügyfelei számára, és teljes körű, integrált megoldást nyújthat számukra a konténerek kezeléséhez és védelméhez.

Az újonnan piacra kerülő Raspberry Pi Zero 2 W i elérhető a Farnell kínálatában (Cikk)

A kis méretnek, a továbbfejlesztett funkciókészletnek és az alacsony árnak köszönhetően a Raspberry Pi Zero 2 W tökéletes számítógép az alacsony fogyasztást és kis helyigény igénylő alkalmazások futtatásához.

Legyen kötelező a maszk az adatoknak is – 4 tipp az adatmaszkoláshoz

Legyen kötelező a maszk az adatoknak is – 4 tipp az adatmaszkoláshoz (Cikk)

Az elmúlt másfél évben a koronavírus elleni védekezésben a mindennapjaink szerves részévé vált az arcmaszk. A megfelelő maszk pedig nemcsak az embereknek, hanem az adatok számára is hatékony védelmet nyújt. Az adatmaszkolás 2018-ban, a GDPR hatályba lépésével a korábbinál is fontosabb szerepet kapott, hiszen ez az egyik olyan módszer, amellyel megfelelő módon titkosíthatók az információk ahhoz, hogy még egy adatszivárgás vagy -lopás esetén se lehessen visszaélni a tartalommal. A Micro Focus szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat a technológia használatához.

A Kingston piacra dobta első DDR5-memóriáját, a FURY Beast DDR5-öt (Cikk)

A Kingston Technology Europe Co LLP a mai napon bejelentette a Kingston FURYTM Beast DDR5 piaci bevezetését. Ez az első új memóriaszabványt alkalmazó platform, amely a globális közönség számára is elérhetővé teszi a DDR5 teljesítmény és adatintegritás terén kínált fejlesztéseit. A modul egyidőben jelenik meg az Intel® Z690 lapkakészlet és az „Alder Lake-S” kódnevű, 12. generációs Intel® Core™ processzorokkal.

Elérhetővé vált az új Raspberry Pi Build HAT és tápegység a Farnell kínálatában (Cikk)

A játékszabályokat átíró Raspberry Pi Build HAT az RP2040 mikrokontrollerre épül, és lehetővé teszi a Raspberry Pi számítógépek integrálását a LEGO® építőrendszerbe.

Hibakeresés helyett okos szoftver

Hibakeresés helyett okos szoftver (Cikk)

Már szinte minden szervezetnél használnak valamilyen monitoring- vagy naplózó szoftvert arra, hogy nyomon kövessék a vállalati rendszerekben zajló informatikai folyamatokat és eseményeket, és ellenőrizzék az alkalmazások teljesítményét. A problémát csupán az jelenti az IT-szakemberek számára, hogy átlássák ezt a rengeteg adatot, amelyek mennyisége folyamatosan nő, így megnehezíti a rendszerben előforduló hibák, illetve azok okainak azonosítását. A Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő ernyőeszköz segítségével minden szükséges információ rendszerezhető és kinyerhető, így a mesterséges intelligencia és a prediktív analitika képességeinek kihasználásával akár előre is megjósolhatók az esetleges problémák.

Az element14 közösség elindította a Spy Nerd Design Challenge kihívást (Cikk)

Az element14 közösség a közelmúltban nemrég indította el a Spy Nerd Design Challenge kihívást, ami lehetőséget adott a közösség tagjainak egy biztonsági- vagy kémprojekt kidolgozására, amivel megnyerhetik a 200 dollár értékű bevásárlókocsit.

A Farnellnél raktárról érhetők el az Arduino Nano RP2040 Connect és a Raspberry Pi Pico termékek

A Farnellnél raktárról érhetők el az Arduino Nano RP2040 Connect és a Raspberry Pi Pico termékek (Cikk)

A két korszakos fejlesztőpanelt, az Arduino Nano RP2040 Connect-et és a Raspberry Pi Pico-t arra tervezték, hogy könnyen integrálhatók legyenek a termelési rendszerekbe.

Magyarországon terjeszkedik a piacvezető, finn multinacionális IT-cég (Cikk)

A Tuxera, a világ egyik vezető IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli specialistája, valamint a beágyazott rendszerek legismertebb szakértője szakmai befektetőként vásárolta meg a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év adatai alapján a top 10 felvásárlás között lenne az IT-szektorban Magyarországon.

Windows Server 2022-tanúsítást kaptak a FUJITSU PRIMERGY szerverei (Cikk)

A Fujitsu PRIMERGY szerverei Windows Server 2022-tanúsítást szereztek, és már rendelhetők az egyik legnépszerűbb szerver operációs rendszer legújabb változatával, amely a világon mindenütt fontos szerepet tölt be az adatközpontok működésében.

A Farnell felmérései szerint az ipari és IoT alkalmazásokban igény van az SBC-kre

A Farnell felmérései szerint az ipari és IoT alkalmazásokban igény van az SBC-kre (Cikk)

Egy globális felmérésből kiderült, hogy az olcsó egykártyás számítógépeket (SBC-k) a gyártás és a termékfejlesztés minden szakaszában használják, a koncepció vizsgálatától kezdve a prototípusok elkészítésén át a gyártó- és tesztberendezésekig.

Adat és ember szimbiózisát hozza az adatkezelés evolúciója

Adat és ember szimbiózisát hozza az adatkezelés evolúciója (Cikk)

Az információk átadásának módja óriási fejlődésen ment át az emberiséggel együtt. Az egyszerű, néhány hangból és gesztusból álló közlésektől indulva mára eljutottunk oda, hogy számtalan forrásból áramlik felénk az információ. Ez akár előnyt is jelenthet, de csak akkor, ha megfelelően tudjuk értelmezni. Ma már a szervezetek sikere és versenyképessége múlik azon, hogy képesek-e jól kezelni, elemezni és hasznosítani az adataikat. A Micro Focus szakértői szerint ehhez olyan szemléletmódra van szükség, ami az adatokat és az embert is egyaránt figyelembe veszi, így lehetővé téve, hogy az információkat hatékonyan fel tudják használni az üzleti döntéshozatalban.

SUSE trendek: a konténer az új elektromosság

SUSE trendek: a konténer az új elektromosság (Cikk)

A konténertechnológia fontos problémákat old meg, de új kihívásokat is teremt. Mivel egyszerűsíti az alkalmazások fejlesztését, hordozását és bevezetését, egyre több helyen használják. Hamarosan minden eszközön konténerizált programok fognak futni a legkisebb kütyüktől kezdve a legnagyobb berendezésekig, ezért jelentőségüket az elektromosságéhoz hasonlítják. Az azonban gyakran nehézséget okoz a szervezeteknek, hogy ezt a nagy mennyiségű konténert egységesen és összehangoltan kezeljék, és el tudják osztani a terheléseket az egyes konténerek között. A SUSE szakértői szerint egy dedikált eszköz képes megoldást nyújtani az összes kapcsolódó nehézségre.

Itt a to-do lista a kibervédelemhez

Itt a to-do lista a kibervédelemhez (Cikk)

A kiberbűnözők rengeteg különféle módszerrel és technikával támadják a szervezeteket. Ezért az IT-biztonsági szakembereknek is számtalan eshetőségre kell felkészülniük, és szükség esetén új típusú védelmi megoldásokat beiktatniuk. Nehéz mindezt számontartani és folyamatosan nyomon követni, ám a Micro Focus szakértői szerint komoly segítséget nyújthat hozzá egy olyan keretrendszer, amelyet kifejezetten a különféle támadási taktikák és technikák összesítésére, illetve kategorizálására hoztak létre.

Arduino modulok kommunikációs szabványai IoT számára

Arduino modulok kommunikációs szabványai IoT számára (Cikk)

Az Internet of Things (IoT) eszközök piacának egyik legnagyobb problémája jelenleg a nagyfokú széttagoltság. Az eszközök és kommunikációs protokollok sokasága nagyon megnehezíti egy egységes és működőképes rendszer kiépítését, ha úgy döntünk, hogy különböző gyártóktól származó alkatrészeket használunk.

A Dell Technologies nyílt forráskódú Omnia szoftvere felgyorsítja a HPC-, az AI- és az adatelemzési terhelések egyesítését (Cikk)

A Dell Technologies új megoldásokat mutatott be, amelyekkel ügyfelei hatékonyabban kezelhetik a nagy teljesítményű számítástechnikai megoldások (HPC), a mesterséges intelligencia (AI) és az adatelemzés egyesítésére irányuló műveleteket. A Dell kibővíti igény szerinti (on-demand) HPC-szolgáltatásait és a Dell EMC PowerEdge szervergyorsítási támogatását is, hogy a szervezetek könnyebben birkózhassanak meg az olyan nagy adatmennyiségű munkaterhelésekkel, mint például a genomszekvenálás a termékfejlesztési szimulációk során.

Személyre szabott ügyfélélmény edge technológiákkal

Személyre szabott ügyfélélmény edge technológiákkal (Cikk)

Az IDC előrejelzései szerint 2024-ig előrevetítve az edge computing piac évente átlag 12,5 százalékkal növekszik, mivel a peremhálózati eszközökkel a vállalatok rugalmasabban tudnak működni, valamint jobb termékeket és szolgáltatásokat kínálhatnak az ügyfeleik számára. A SUSE szakértői szerint a szervezeteknek érdemes igénybe venniük a kifejezetten peremhálózati környezetekre szánt infrastruktúrákat, hogy a bonyolult üzemeltetési és felügyeleti feladatok helyett a saját üzleti tevékenységeikre koncentrálhassanak.

Az ISG a Fujitsu három digitalizációs esettanulmányának is kiemelkedő minősítést adott (Cikk)

A Fujitsu három digitalizációs esettanulmánya is kiemelkedő minősítést kapott az Information Services Group (ISG) globális technológiai kutató és tanácsadó cégtől a 2021. évi Digital Case Study Awards díjprogramban. A Fujitsu esettanulmányai között szerepel egy az autóbalesetek utáni kárigények feldolgozását gyorsító MI-projekt, egy blokklánccal támogatott globális rizskereskedelmi platform és a komplex repülőalkatrészek gyártásának automatikus minőségellenőrzését megvalósító program.

A Fujitsu mesterséges intelligenciája vigyázza a Nürburgring versenypálya biztonságát (Cikk)

A Fujitsunak köszönhetően a Nürburgring versenypályán a jövőben fejlett mesterséges intelligenciával támogatott biztonsági funkciók lesznek elérhetők. A nagy felbontású kamerákat, valós idejű MI-elemzést és azonnali figyelmeztető rendszereket tartalmazó komplex megoldás révén mind a versenyközpont, mind pedig a pilóták azonnal értesülnek a – Sir Jackie Stewart Formula–1-es pilóta által csak „zöld pokolnak” titulált – kihívásokkal teli pályaszakaszon felmerülő problémákról.

Megérkeztek Fujitsu 11. generációs asztali gépei és munkaállomásai

Megérkeztek Fujitsu 11. generációs asztali gépei és munkaállomásai (Cikk)

A Fujitsu frissen bemutatott új generációs asztali gépei és munkaállomásai az agilitást, teljesítményt és rugalmasságot igénylő home office felhasználóknak készültek. Az irodában vagy otthonról dolgozó emberek millióinak igényeire reagálva a Fujitsu olyan új generációs eszközöket készített, amelyek kevesebb energiát fogyasztanak és rendkívül halkan működnek – ugyanakkor használatuk a teljesítmény terén sem jelent kompromisszumot.

Minőség = menőség, avagy a jó szoftver titka

Minőség = menőség, avagy a jó szoftver titka (Cikk)

A vállalatok rengeteg kritikus fontosságú szoftvert használnak mindennapi működésük során, amelyeknek mindig zökkenőmentesen kell üzemelniük minden eszközön és platformon. Ezek fejlesztése és futtatása során azonban számos különféle hiba adódhat a funkcionalitástól kezdve a teljesítményen át a biztonsági résekig. Az előrelátó szervezetek igyekeznek megelőzni ezeket a hibákat, ezért rendszeresen tesztelik megoldásaikat, hiszen így még időben fény derül a potenciális problémákra. A Micro Focus szakértői szerint a dedikált teszteszközök, illetve a mesterséges intelligencia nyújtja a leghatékonyabb támogatást ehhez.

Megjelent a világ legintelligensebb 4K webkamerája

Megjelent a világ legintelligensebb 4K webkamerája (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta új Dell UltraSharp webkameráját, a különleges 4K-s modellt, amely kiemelkedő videókonferencia-élményt nyújt. Kilenc szabadalom alatt álló technológiájával a termék a képminőségre, az intelligens működésre és a zökkenőmentes felhasználói élményre helyezi a hangsúlyt.

A Fujitsu nyerte a VMware idei Global Partner Social Impact díját (Cikk)

A Fujitsu elnyerte a VMware 2021-es Global Partner Social Impact díját a VMware Partner Achievement díjprogramban. Ezzel a díjjal a VMware azokat a partnereket jutalmazza, amelyek a VMware technológiáinak felhasználásával pozitív hatást gyakorolnak a világra. A Fujitsu a Covid-válság idején a vállalatok számára nyújtott támogatásért kapta az elismerést.

A Fujitsu technológiájával 60%-kal több szurkoló vehet részt az élő sporteseményeken (Cikk)

Akár 60%-kal* több szurkoló élvezheti Covid-biztos módon az élő sporteseményeket – amikor erre a szabályok lehetőséget biztosítanak – a Fujitsu Digital Annealer rendszerre épülő, kvantumtechnológia által inspirált optimalizációs szolgáltatásával (Quantum-Inspired Optimization Service, QIOS). A sportcsarnokokba való visszatérést segítő technológia jóval nagyobb jegyárbevételt biztosít a sportkluboknak és a sportrendezvények szervezőinek.

Kockázat: ne hárítsuk, hanem kezeljük!

Kockázat: ne hárítsuk, hanem kezeljük! (Cikk)

A szervezetek minden eddiginél több kockázattal néznek szembe napjainkban, különösen a kibertérben. Ezek egy részét ugyan átháríthatják például biztosításokon keresztül, ám a Micro Focus szakértői szerint a hatékony megoldást hosszú távon a kockázatok kezelése jelenti. A megfelelő technológiák segítségével ugyanis a vállalatok teljeskörűen biztosíthatják az adatok, alkalmazások és a felhasználói fiókok védelmét is.

A Fujitsu SAP® Pinnacle díjat kapott „Az Év Partnere – Globális Technológia” kategóriában (Cikk)

A Fujitsu SAP® Pinnacle díjat kapott az idén „Az Év Partnere – Globális Technológia” kategóriában az ügyfelek SAP megoldásainak támogatása terén nyújtott rendkívüli képességei elismeréseként. Az SAP évente ítéli oda a díjat azoknak a partnereknek, akik a leghatékonyabban segítik ügyfeleiket az SAP rendszerek jobb működtetése terén. A díj elismeri, milyen kitartó figyelmet fordított és mennyi befektetést hajtott végre a Fujitsu az SAP-t használó ügyfelek támogatására.

A Raspberry Pi által tervezett RP2040 chip is elérhető a Farnell kínálatában (Cikk)

Az elektronikus alkatrészek, termékek és megoldások globális forgalmazójaként ismert Farnell felvette a kínálatába a Raspberry Pi által tervezett 2040-es szilícium chipet. A 4 dolláros Raspberry Pi Pico lelkét alkotó új chip az alacsony költségszintet az egyszerű kezelhetőséggel kombinálja.

Belépőszintű munkaállomások összetett kreatív feladatokhoz (Cikk)

A Dell Technologies bővítette belépőszintű munkaállomás portfólióját és bemutatta a kisméretű Precision 3450-et és a toronykivitelű Precision 3650-et. Az új modellek a legnagyobb teljesítményt és számítási kapacitást igénylő feladatokkal is könnyedén megbirkóznak a professzionális processzorok, tárolórendszerek és grafikus vezérlők segítségével – legyen szó szerkesztésről, tervezésről vagy CAD-munkafolyamatokról. A vállalat szoftverfejlesztő partnereivel – például Adobe®, Autodesk® és sokan mások – azon dolgozik, hogy a folyamatos tesztelésnek és optimalizálásnak köszönhetően a lehető legjobb élményt biztosítsák a felhasználóknak.

Nyílt forráskódú az OrangeCrab FPGA fejlesztőtábla a Farnell kínálatában

Nyílt forráskódú az OrangeCrab FPGA fejlesztőtábla a Farnell kínálatában (Cikk)

Az ultrakompakt, csúcsminőségű FPGA OrangeCrab fejlesztőpanel az Adafruit Feather formakialakításnak és a két memóriakonfigurációs lehetőség miatt rugalmas kialakítást tesz lehetővé.

Megnyílt a pályázati lehetőség a Fujitsu 2021-es SELECT innovációs díjaira, a győztes partnerre 10 ezer dolláros támogatás vár (Cikk)

A Fujitsu 2021-es SELECT Innovation Awards programjában a Fujitsu partner-ökoszisztémájának tagjai pályázhatnak legfrissebb úttörő projektjeikkel. Az éves díjprogram a partnerek értékteremtésben és az ügyfelek üzleti kihívásainak legyőzésében játszott kiemelt szerepét ismeri el. Az idén első alkalommal a partnerek általános társadalmi kihívásokra adott válaszát is figyelembe veszik az értékelésnél.

A Fujitsu 3 millió eurót fordít a SELECT Partner Programra az értékesítési partnerek digitalizációs projektjeinek gyorsítása érdekében (Cikk)

A Fujitsu 3 millió eurót fektet SELECT Partner Programjába, hogy segítse értékesítési partnereit a digitalizáció komplexitásában eligazodni kívánó ügyfelek jobb kiszolgálásában. A programfejlesztések között szerepelnek új felhasználóbarát eszközök, továbbfejlesztett engedmények, és szélesebb körű hozzáférés biztosítása a partnereknek a Fujitsu fontos transzformációs képességeihez.

Mesterséges intelligencia: az IT-biztonsági szakemberek szuperereje

Mesterséges intelligencia: az IT-biztonsági szakemberek szuperereje (Cikk)

Napjaink technológiai szuperhősei az informatikai biztonságért felelős szakemberek, akik nap mint nap igyekeznek megmenteni ha nem is a világot, de a cégeket és a különféle szervezeteket attól, hogy kiberbűnözők feltörjék a rendszereiket. Egy szuperhősnek pedig különleges segítőtárs dukál: például olyan mesterséges intelligencia, amely minden lehetséges téren megkönnyíti a dolgát azzal, hogy magától figyel milliónyi eseményt és riasztást. A Micro Focus most bemutatja, hogyan dolgozik az AI a biztonsági szakértők keze alá.

A Dell Technologies nagyobb teljesítménnyel és automatizálással erősíti a Dell EMC PowerStore-t (Cikk)

A Dell Technologies új szoftverrel és automatizálási képességekkel növelte Dell EMC PowerStore nagyvállalati tárolórendszereinek teljesítményét. A cég továbbá bemutatta a kedvezőbb árú PowerStore 500 modelljét is, amely a vállalkozások és felhasználók szélesebb körének kínál nagyvállalati szintű teljesítményt és funkciókat.

Kik a rendszergazdák, milyen feladatokat látnak el? Miért van rájuk nagy szükségünk?

Kik a rendszergazdák, milyen feladatokat látnak el? Miért van rájuk nagy szükségünk? (Cikk)

A rendszergazda kifejezés valószínűleg mindenki számára ismerősen cseng. Ezeknek a informatikai szakembereknek a munkájára nagy szükség van a munkavégzés során és a mindennapokban is. De kik is pontosan ők és mivel foglalkoznak? Mit jelent a rendszergazda szolgáltatás és mi tartozik bele 2021-ben?

Hogyan hat a technológia az érzelmeinkre?

Hogyan hat a technológia az érzelmeinkre? (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta az első Brain on Tech-tanulmányt, amely a technológiai megoldások, a hatékonyság és az érzések közötti kapcsolatot vizsgálja. Tavaly március óta függünk a különböző informatikai eszközöktől, igyekszünk átalakítani a munkamódszereinket és küzdünk az egyén és a társadalom számára egyaránt fontos emberi kapcsolatok hiányával. A tanulmányból kiderül, hogy a vállalatok milyen azonnali intézkedésekkel segíthetik elő a dolgozók hatékonyabb munkavégzését, illetve mérsékelhetik az alkalmazottak kiégését.

Új stílusos, környezetbarát Inspiron termékcsalád (Cikk)

A Dell Technologies bemutatta a legújabb, környezetbarát Inspiron termékeket, amelyeket minimalista, modern külső és természet ihlette színek jellemeznek. Az Inspiron laptopok csomagolótálcái 100%-ban újrahasznosított papírból, az egyéb csomagolóelemek pedig akár 90%-ban újrahasznosított anyagokból készültek. A modellek festett alkatrészei száz százalékban alacsony illékonyanyag-tartalmú, organikus összetételű (VOC), vízbázisú festékkel készültek.

AAEON egykártyás számítógépek

AAEON egykártyás számítógépek (Cikk)

Korábban egy kompakt számítógép építése az ITX és a Mini-ITX alaplapokra épült, azonban az egész folyamat nem sokban különbözött egy szokásos, teljes méretű PC összeállításától. A technológia fejlődésével, ideértve a grafikus feldolgozó egységek (GPU) és a központi processzor (CPU) integrációját, megjelentek az egykártyás megoldások, vagyis azok, amelyek legtöbb elemét előre telepítették az alaplapra, ez pedig utat nyitott a jelentős miniatürizáláshoz.

5 ok, amiért a szoftverrobotok egyre népszerűbbek

5 ok, amiért a szoftverrobotok egyre népszerűbbek (Cikk)

Ma már nem számít sci-finek, hogy robotok végeznek egyre több munkát. Az otthonunkban évek óta lehetőségünk van a gépeknek átadni a házimunkát, hogy hasznosabb dolgokkal foglalkozhassunk. A Micro Focus szakértői szerint az irodákban is egyszerűen delegálhatjuk az ismétlődő, adminisztratív feladatokat az intelligens és könnyen bevethető szoftverrobotoknak, amelyek az embereknél gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban dolgoznak, míg mi fontosabb feladatokat végezhetünk.

Bővült a Farnell elektronikus és elektromos termékeinek választéka

Bővült a Farnell elektronikus és elektromos termékeinek választéka (Cikk)

Az elektronikai alkatrészek, termékek és megoldások globális forgalmazójának számító Farnell 20 000 új elektronikus és elektromos termékkel bővítette portfólióját. Az új termékcsalád számítógépes kiegészítőket, irodai berendezéseket, tápegységeket, audiovizuális berendezéseket, köztük webkamerákat, memóriakártyákat, szerszámokat és világítástechnikai eszközöket tartalmaz többek között olyan nagy márkáktól, mint a Western Digital, a Sandisk, a Startech, vagy éppen a Bosch.

A Fujitsu kutatása szerint a digitális átalakulás egyértelmű értéket teremt a pénzügyi piacon (Cikk)

A pénzügyi szektorban nem csupán divatos kifejezés a digitális átalakulás – gyakorlati megvalósítása már jelenleg is komoly bevételnövekedést, hatékonyabb internetbiztonságot és ügyfélkapcsolatokat, valamint célirányos, fenntartható üzleti kezdeményezéseket eredményez számos pénzügyi szolgáltató számára. Ezek a Fujitsu ma közzétett új kutatásának fő megállapításai.

A gyártóipari folyamatok intergrációja nélkülözhetetlen a sikerhez (Cikk)

Versenyképességük megőrzéséhez a gyártóknak teljes körűen integrálniuk kell ellátási láncaikat a műszaki tervezési láncokkal. Ez a Fujitsu üzenete a 2021-es digitális hannoveri vásáron, amely bemutatja, hogyan juthatnak versenyelőnyhöz a gyártóvállalatok a gyorsabb termékfejlesztésen, a jobb ügyfélkiszolgáláson és a költségcsökkentésen keresztül.

A Fujitsu megnövelt teljesítményt és innovációt biztosít a digitálisan átalakított architektúrák működéséhez (Cikk)

A Fujitsu ma új eszközt mutatott be az adatvezérelt átalakulás megvalósításához. A minden részletében új, kétfoglalatos FUJITSU PRIMERGY szerverek nagy számítási teljesítményt biztosítanak a digitálisan átalakított architektúrák működéséhez.

Az internetbiztonság most az első számú prioritás (Cikk)

A Fujitsu arra figyelmeztetett, hogy sok szervezet szándékán kívül olyan kultúrát hozott létre, amelyben a munkavállalók minden eddiginél jobban vonakodnak jelenteni a potenciális biztonsági incidenseket. A széles körű otthoni munkavégzés világában különösen előtértbe kerül ez a probléma.

Az új AMD-alapú Fujitsu PRIMERGY RX szerver gyorsabb adatelemzéseket és értékteremtést biztosít (Cikk)

A Fujitsu az AMD EPYC processzoros Fujitsu PRIMERGY RX2450 M1 szerverrel bővíti x86-alapú szabványos rendszereinek kínálatát. A kétfoglalatos, 2U magas rack-rendszer sokféle feladathoz kínál nagy teljesítményt – kis energiafogyasztás és adatközponti helyigény, valamint rugalmas konfigurációs lehetőségek mellett.

A Fujitsu a „vezetők” szegmensében a menedzselt munkahely-szolgáltatások piacán (Cikk)

A Gartner immár ötödik éve a „vezetők” kategóriájába sorolta a Fujitsut a menedzselt munkahely-szolgáltatások európai piacáról készített 2021-es Magic Quadrant felmérésében1. A 2021-es jelentés szerint ismét a Fujitsu rendelkezik a szállítók közül a legerősebb pozícióval „végrehajtási képesség” szempontjából.

Globális Oracle felhőmegoldás-szolgáltatói státust szerzett a Fujitsu (Cikk)

A Fujitsu globális Oracle felhőmegoldás-szolgáltatói (Global Cloud Solutions Provider, CSP) státust szerzett, amely igazolja, hogy rendkívül magas színvonalon tudja alkalmazni az Oracle Cloudot a vállalatok digitális átalakulásának támogatására. A Fujitsu emellett Managed Service Expertise (MSE) akkreditációt is kapott az Oracle-től Európára és Észak-Amerikára.

A Fujitsu „Az év ServiceNow szolgáltatója” (Cikk)

Az ügyfeleknek erősen komplex, dinamikus környezetekben nyújtott kiváló ServiceNow-képességei elismeréseként a Fujitsu lett „Az év ServiceNow szolgáltatója” az EMEA-régióban. A díj odaítélésében fontos szempont volt a Fujitsu által a közös ügyfeleknek nyújtott kimagasló ügyfélélmény.

Hogyan segít a többfelhős működés a halogatott projekteken? (Cikk)

Emlékszik még, mekkora felfordulást okozott, amikor a vállalatoknak világszerte egyik pillanatról a másikra kellett mindenki számára biztosítaniuk az otthoni munkavégzés lehetőségét? És ez nem egyszeri igény volt – azóta is folyamatosan fennáll.

Korunk legnagyobb kibertámadásának tanulságai

Korunk legnagyobb kibertámadásának tanulságai (Cikk)

Kiberbiztonsági szakértők évek óta mondogatják: nem az a kérdés, hogy feltörik-e egy vállalat rendszerét, hanem az, hogy mikor. Az amerikai kormányzati szerveket is érintő SolarWinds-hack is rávilágít, hogy a szervezeteknek mindenképpen fel kell készülniük arra az eshetőségre, hogy a kiberbűnözők bejutnak a rendszereikbe. A Micro Focus szakértői összefoglalják, hogyan lehet nagyobb biztonságban tudni az érzékeny adatokat egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben is, amikor a támadók már házon belül vannak.

BOXER sorozatú ipari komputerek az AAEON-tól

BOXER sorozatú ipari komputerek az AAEON-tól (Cikk)

Az ASUS csoporthoz tartozó AAEON cég a ventilátor nélküli egykártyás ipari komputerek vezető szerepű gyártója. Ezek a nagyszerű termékek nem hiányozhatnak TME raktáraiból és katalógusából sem.

A Fujitsu és az UNICEF a technológia segítségével küzd a gyermekek jogaiért (Cikk)

A Fujitsu részt vesz a UNICEF globális kísérleti projektjében, amelynek célja a gyermekek jogainak védelmét és érvényesítését szolgáló szemléletek megismerése és finomítása egy olyan a világban, ahol egyre általánosabbá válik a mesterséges intelligencia használata. A Fujitsu egy Finnországban már működő MI-rendszerben alkalmazza a UNICEF mesterséges intelligenciára vonatkozó iránymutatását, és osztja meg első kézből szerzett gyakorlati tapasztalatait az iránymutatás jövőbeni verzióinak tökéletesítéséhez. A projekt célja, hogy segítséget nyújtson a vállalkozásoknak és a kormányoknak a gyermekek érdekeit lehető legjobban szolgáló jövőbeni MI-megoldások bevezetéséhez.

A Fujitsu különleges módon támogatja az ENSZ fenntartható fejlődési céljait (Cikk)

A Fujitsu bevonja világszerte több mint 17 ezer munkavállalóját és velük együtt, közösen segítik az ENSZ fenntartható fejlődési céljait (SDG). A program SDG Tribes néven fut és lényege, hogy a dolgozók kiválasztanak az ENSZ 17 fenntartható fejlődési céljai (SDG) közül egyet vagy többet, amely(ek) iránt személyesen a leginkább lelkesednek, csatlakoznak egy SDG Tribe névre keresztelt virtuális globális közösséghez, és elkezdenek együttműködni kollégáikkal a világ minden tájáról a közös ügy előmozdításán.

Így készüljünk a szigorúbb adatbiztonsági intézkedésekre! (Cikk)

A Forrester egyik friss beszámolója alapján az IT-biztonsági vezetőknek idén még szigorúbb szabályozásokra kell készülniük az adatbiztonság és a személyes adatok védelme terén. A Micro Focus szakértői szerint ezért fontos kiemelt figyelmet fordítani a kockázatok felmérésére, az új biztonsági gyakorlatok bevezetésére és a legmodernebb technológiák előnyeinek kihasználására.

A konténerek hajtják a innovációt 2021-ben

A konténerek hajtják a innovációt 2021-ben (Cikk)

A konténertechnológia jelenti az új utat a gyors és kockázatmentes innovációhoz – derült ki a SUSE friss kutatásából. A konténerek megkönnyítik az alkalmazások fejlesztését, futtatását és hordozását, ezért már a vállalatok 87 százaléka alkalmazza az adatközpontokban és a felhőben. Az egyre népszerűbb megoldás használata a következő években várhatóan az erőforrásszegény edge területeken terjed leginkább, ahol egy év alatt máris 11 százalékos növekedést ért el.

10 petaflop teljesítményű szuperszámítógépet épített a Fujitsu

10 petaflop teljesítményű szuperszámítógépet épített a Fujitsu (Cikk)

A Fujitsut választották ki fővállalkozóként egy új szuperszámítógép szállítására az Európai Unió és a portugál kormány közös kezdeményezése keretében, amelynek célja világszínvonalú nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) képességek biztosítása a tudományos és az üzleti élet kutatói számára.

A frissített Fujitsu LIFEBOOK modellek magasabb szintre emelik a produktivitást (Cikk)

A Fujitsu a mai nappal bemutatja ultramobil prémium üzleti termékcsaládja frissített LIFEBOOK modelljeit. A FUJITSU LIFEBOOK U7 noteszgépsorozat frissítései között szerepelnek a legújabb, 11. generációs Intel Core processzorok és az irodai produktivitást magasabb szintre emelő megoldások.

Így csökkenthetők a kibervédelmi kockázatok a Rubik-kocka módszerével

Így csökkenthetők a kibervédelmi kockázatok a Rubik-kocka módszerével (Cikk)

A cégek számára egyre nehezebb a védekezés a kibertérben. Folyamatosan változik a terep és a támadók módszerei, ezért gyakran kell stratégiát váltani. A Micro Focus szakértői bemutatják, hogyan lehet alkalmazni a kibervédelemben a bűvös kocka példáján megtanult két fontos leckét, amelyek szerint a tudás hozzásegít a hatékonysághoz, és néhány alapvető lépéssel gyorsan lehetünk sikeresek.

Okosiroda integrációs platformot fejlesztett az SMP Solutions Zrt. (Cikk)

Az SMP Solutions Zrt. támogatási kérelmet nyújtott be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett 2020-1.1.2-PIACI KFI kódszámú, „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása” című pályázati felhívásra.

Ezek a tech-trendek határozzák meg az idei és az elkövetkező éveket

Ezek a tech-trendek határozzák meg az idei és az elkövetkező éveket (Cikk)

A digitális jövő gyorsabban érkezett meg 2020-ban, mint ahogy azt bárki is megjósolhatta volna. Korábban 2024 környékére várt technológiai trendekkel ezért akár már 2021-ben is találkozhatunk.

Itt a vakcina az adatok védelmére

Itt a vakcina az adatok védelmére (Cikk)

Robbanásszerűen nő az adatok mennyisége, és ezek védelmére egyre szigorúbb előírások vonatkoznak. Az adatok védelméért felelős szakemberek ezért évek óta komoly kihívásokkal küzdenek, és 2020 az ő dolgukat sem könnyítette meg. Tavaly ugyanis hirtelen rengetegen álltak át otthoni munkavégzésre, így távolról kell hozzáférniük a napi teendőkhöz szükséges fájlokhoz, ami növeli az adatbiztonsági kockázatokat. A Micro Focus szakértői szerint az intelligens tartalomkezelési megoldások nyújtják a megfelelő választ az érzékeny információk automatikus felderítésére és biztonságba helyezésére.

Arduino – mikrokontrollerek mindenkinek!

Arduino – mikrokontrollerek mindenkinek! (Cikk)

Mindenki, aki műszaki érdeklődésű, legalább hallott már az Arduinoról, mivel egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően könnyen vált népszerűvé. Napjainkban, a rajongók által létrehozott és kifejlesztett Arduino vállalat állítja fel a szabványokat a csatlakozók és a jelelosztás területén is még a mikrovezérlőket vagy kiértékelő paneleket gyártó hatalmas vállalatok számára is. Mi is az Arduino, és miért vált az oktatás és a prototípuskészítés nem hivatalos irányadójává? És végül: mik az Arduino típusai, mit tudunk vele kezdeni, és hogyan lehet felhasználni saját alkalmazásainkhoz?

A Fujitsu felhívja a figyelmet a dezinformációs támadások megnövekedett kockázatára (Cikk)

A Fujitsu a mai napon felhívja a figyelmet a társadalomban jelen lévő pánikot és félelmet kihasználni – vagy azt gerjeszteni – igyekvő dezinformációs kampányok megnövekedett kockázatára. Az internetes bűnözők már eddig is aktívan foglalkoztak a koronavírus-járvány miatt a személyi szabadság terén jelentkező vitás kérdésekkel, például a maszkviselés kötelezővé tételével és a szabad mozgás korlátozásával.

Emberközpontú kiskereskedelmi innovációk az NRF 2021 kiállításon (Cikk)

Az NRF 2021 virtuális eseményen a Fujitsu és a Fujitsu Frontech North America Inc. bemutatják azokat a digitális átalakulást támogató megoldásokat, amelyekkel a kiskereskedelmi cégek követhetik a kiskereskedelem dinamikájának és a vevők viselkedésének Covid19-világjárvány okozta gyors változásait. A megoldások a vevőket állítják az emberközpontú modell középpontjába, és lehetővé teszik a kiskereskedelmi szereplők számára, hogy gördülékenyen összehangolják készleteiket, továbbfejlesszék működésüket, optimalizálják az online megrendelések komissiózási folyamatait, és egyszerűen hozzanak létre új önkiszolgáló megoldásokat.

Át kell vizsgálni az amerikai kongresszus számítógépes hálózatát

Át kell vizsgálni az amerikai kongresszus számítógépes hálózatát (Cikk)

A G DATA szakértője szerint a Capitolium elleni támadás során akár megfertőződhetett az Egyesült Államok Kongresszusának számítógépes hálózata is.

Megérkeztek a Xiaomi legújabb középkategóriás és belépő szintű okostelefonjai, a Redmi Note 9T és a Redmi 9T (Cikk)

A Redmi Note 9T lesz a Redmi család első Dual SIM-es, 5G-képes készüléke. A középkategóriás és belépő szintű okostelefonok új uralkodóinak szánt készülékek kivételes teljesítménnyel és többnapos üzemidővel rendelkeznek majd. A felhasználók így is bátran élvezhetik az új készülékek kameráinak képességeit és a telefonok külső megjelenésén sem hagyott nyomott a nagyobb akkumulátor teljesítmény. A Redmi készülékeken felül, a bemutató eseményen debütált két új ecosystem-termék a Mi Smart Clock és a Mi 360 ° Home Security Camera 2K Pro is.

A Micro Focus kiberbiztonsági jóslatai 2021-re

A Micro Focus kiberbiztonsági jóslatai 2021-re (Cikk)

2020-ban teljesen megváltozott az életünk a járvány következtében, és nem volt kivétel ez alól a kiberbiztonság területe sem. Átalakultak a kiberbűnözők módszerei, amit gyorsan kellett követniük az IT-biztonsági szakembereknek is. Ezek hatásai idén is velük maradnak. A Micro Focus szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy 2021-ben is ügyelni kell a távmunka során használt eszközökre, és változások várhatók például a zsarolóvírusok terén is. Az intelligens megoldások szerencsére segítségünkre sietnek mindebben.

Jövőre agresszívabb és okosabb kibertámadások várnak ránk

Jövőre agresszívabb és okosabb kibertámadások várnak ránk (Cikk)

A G DATA előrejelzése szerint a vállalatoknak és a magánszemélyeknek is összetettebb számítógépes támadásokkal kell szembenézniük 2021-ben. Megjelennek majd a személyre szabott zsarolóvírusok, az ingyenesnek tűnő, de rejtett előfizetéseken keresztül pénzt gyűjtő mobilos alkalmazások és a koronavírus elleni vakcinát kínáló átverések.

Új Intesis átjáró az elektromos járművek töltőinek Modbus-alapú BMS-be történő integrálásához (Cikk)

A HMS Networks bemutatta az új Intesis™ protokollfordítót, amely lehetővé teszi az OCPP 1.6 alapú elektromos jármű töltők felügyeletét és vezérlését bármely Modbus alapú épületirányító rendszerből.

Megérkezett az új Fujitsu PRIMEFLEX Microsoft Azure Stack HCI (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bemutatta PRIMEFLEX for Microsoft Azure Stack HCI rendszerét. A már elérhető Azure Stack HCI operációs rendszer képességeit hasznosító, előkonfigurált hardver-és szoftvermegoldással a szervezetek modernizálhatják helyi telepítésű adatközpontjaikat. A PRIMEFLEX for Microsoft Azure Stack HCI rendszer felhőnatív funkciókat és felhőszerű felügyelet biztosít, valamint közvetlen beépített kapcsolatot az Azure szolgáltatások felé a zökkenőmentesen működő hibrid IT-környezet kialakításához. A rendszer tovább bővíti a Fujitsu modern, hiperkonvergens környezetekbe szánt átfogó PRIMEFLEX megoldáskínálatát.

Így hatott a világjárvány a szoftverfejlesztésre és a biztonságra

Így hatott a világjárvány a szoftverfejlesztésre és a biztonságra (Cikk)

Kevés olyan területe van az életünknek, amelyre nincsenek hatással a járvány következtében megváltozott körülmények. Egy friss, a Micro Focus szponzorálásával készült felmérés arra mutatott rá, hogy a vállalatok az új helyzet miatt egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a biztonságra az alkalmazások fejlesztése során, ám a biztonsági kultúra terén még van hova fejlődni. Jó hír, hogy aki még nem foglalkozott eddig ezzel a területtel, az is könnyen és gyorsan belevághat az alkalmazások biztonságának megerősítésébe.

Bővül a Farnell oktatási eszközeinek köre

Bővül a Farnell oktatási eszközeinek köre (Cikk)

A XinaBox oktatási eszközök és készletek a Dolgok Internete (IoT), a mesterséges intelligencia (AI), a gépi tanulás (ML) és az automatizálás felfedezésében segítik a tanulókat.

A Fujitsu Veeam megoldásai növelik az adatok rendelkezésre állását a KKV-k számára (Cikk)

A Fujitsu egyszerűbb, automatikus mentést kínáló Veeam Cloud Data Management megoldásai az adataik rendelkezésre állását növelni és a katasztrófa utáni visszaállást gyorsítani kívánó kis- és középvállalatok számára készültek.

Digital Transformation Index: a digitális jövő megérkezett

Digital Transformation Index: a digitális jövő megérkezett (Cikk)

A Dell Technologies kétévente megjelenő Digital Transformation Index tanulmánya részletesen bemutatja, hogy a szervezetek hogyan gyorsították fel a digitális átalakulásukat a nem mindennapi bizonytalanság közepette

A Dell Technologies új adatvédelmi és kiberbiztonsági innovációi (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette az új Dell EMC PowerProtect DP sorozatú integrált eszközöket és a PowerProtect Data Managerhez készült szoftverfejlesztéseket. A fejlesztések segítik a hagyományos és a modern alkalmazások adatainak védelmét, felügyeletét és a helyreállítást az adatközpontokban, peremhálózati és hibrid felhőkörnyezetekben. A Dell bemutatta a PowerProtect Cyber Recoveryt, amely az első olyan adattárolási megoldás, melyet a Sheltered Harbor támogat és növeli a pénzügyi szektor védelmét a kibertámadásokkal szemben.

EUV litográfia – az európai sikertörténet

EUV litográfia – az európai sikertörténet (Cikk)

A következő generációs litográfiai technológia, az extrém ultraibolya hullámhosszú litográfia (EUVL) korszakváltást hoz majd a chipgyártásban. Az EUV 13,5 nanométeres fényt használ a szilíciumlemez mintáinak megvilágításához, ami jelentősen megnöveli a chipek teljesítményét. A félvezető iparban kivívott európai pozíciókat high-tech gyártástechnológia is segíti.

Így kerülje el az online karácsonyi lidércnyomást

Így kerülje el az online karácsonyi lidércnyomást (Cikk)

Soha nem volt még ilyen adventünk, mint idén. Amit csak lehet, a neten keresztül intézünk a karácsonyi készülődéshez, hogy minél kisebb egészségügyi kockázatnak tegyük ki magunkat és szeretteinket. Ezzel azonban erősödik az online térben érezhető fenyegetés, hiszen a kiberbűnözők a nagy számú tranzakciókban rejlő lehetőségeket kihasználva a megszokottnál is intenzívebben támadják a vállalatok és webshopok rendszereit. Jó hír, hogy a Micro Focus szakértői szerint előzetes felkészüléssel és automatizálással mérsékelhetőek a veszélyek.

4 gyakorlat az alkalmazások biztonságának fejlesztésére

4 gyakorlat az alkalmazások biztonságának fejlesztésére (Cikk)

Egy biztonsági hiba az alkalmazásban sok pénzbe kerülhet a cégnek. A rést kihasználva ugyanis a kiberbűnözők betörhetnek a vállalat rendszerébe, és komoly károkat okozhatnak. Ez természetesen a legrosszabb eshetőség, de már az is kellemetlen, ha a szoftverfejlesztési ciklus utolsó fázisában kell orvosolni a problémát, amikor a javítás már jelentős mennyiségű időbe és energiába kerül. A Micro Focus szakértői bemutatják, hogyan gondoskodhatnak a vállalatok az alkalmazások biztonságáról jól átgondolt stratégia és fejlett eszközök segítségével.

A Fujitsu új platformmal ösztönzi a partneri együttműködést (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bemutatta SELECT Partner Programja fejlődésének következő lépését: az Ecosystem Platformot. A partnerek adatvezérelt korszakban való boldogulását segítő platform olyan dinamikus teret bocsát rendelkezésre, ahol az ügyfelek meglévő és új partnerekkel együttműködve innovációkat hozhatnak létre és új üzleti értéket teremthetnek. A platform funkcióival a partnerek többféle szinten léphetnek interakcióba: népszerűsíthetik saját értéknövelt megoldásaikat és innovációikat vagy „kihívásokat” hirdethetnek meg a partneri együttműködésben lebonyolítandó, új ügyfélprojektekhez.

Az IIoT forradalom előmozdítása – kihívások, előnyök és egyszerű következő lépések

Az IIoT forradalom előmozdítása – kihívások, előnyök és egyszerű következő lépések (Cikk)

Az Ipari Tárgyak Internete (IIoT) korában az üzemek, termékek és rendszerek egyre inkább hálózatba szerveződnek. Az IT és az OT ipari környezetben történő intelligens kombinációja az átlátható és hatékony folyamatok és az alacsonyabb termelési költségek alapját képezi, teljesen új üzleti szegmensek bevonását lehetővé téve.

Ixxat CANnector – a CAN hálózatok svájci bicskája (Cikk)

A HMS Networks bemutatta a CAN hálózatok adatgyűjtőjeként, hálózati hídjaként és jelerősítőjeként használható rugalmas Ixxat® CANnector megoldást. A meglévő CAN@net NT és CANbridge NT sorozatok kiegészítéseként a CANnector újabb interfészeket és funkciókat, valamint adatnaplózási funkciókat tartalmaz. Mivel kompatibilis a CAN@net NT és a CANbridge NT sorozatokkal, a CANnector a meglévő telepítések egyszerű bővítését teszi lehetővé.

A Fujitsu a PRIMEFLEX for VMware portfólió továbbfejlesztésével gyorsítja az átállást a hibrid és többfelhős környezetekre (Cikk)

A Fujitsu lehetővé teszi a szervezetek számára a hibrid IT- és többfelhős környezetekben folytatott innováció jelentős felgyorsítását. A PRIMEFLEX for VMware portfólió fejlesztései támogatják az átemeléses (lift and shift) módszerrel működő konténereket és a Kubernetes ökoszisztémát. Ezzel lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy a modern alkalmazásokat a virtuális gépekkel együtt fejlesszék, futtassák és skálázzák a meglévő infrastruktúrán. A feladatok zökkenőmentesen migrálhatók a felhő és az adatközpont között, így a vállalatok dedikált DevOps szemléletet alkalmazva gyorsíthatják adatvezérelt átalakulásukat.

Így védje ügyfelei adatait, ha a valódi biztonság a cél

Így védje ügyfelei adatait, ha a valódi biztonság a cél (Cikk)

Az adatvédelmi előírások teljesítése meglehetősen összetett feladat, hiszen a szabályok rengeteg különféle információra, területre és rendszerre kiterjednek. A vállalatok ezért sok esetben tehernek érzik az ilyen jellegű kötelezettségeket, ám ha megfelelően kezelik az érzékeny adatokat, az ügyfelek is nagyobb bizalmat szavaznak nekik. A Micro Focus szakértői szerint a fejlett fájlelemző megoldások segíthetnek a szabályozások alá tartozó információk azonosításában és megfelelő kezelésében, így a cégek egyszerűen kovácsolhatnak üzleti előnyt a megfelelőségből.

Komplex analitika és mesterséges intelligencia támogatja a gyártást és az egészségügyet (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette az új Dell EMC Ready Solutions portfóliót, valamint a vállalat új együttműködéseit a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) felhőszolgáltatókkal. A megoldások célja a mesterséges intelligenciával és komplex analitikákkal kapcsolatos innovációk előremozdítása az egészségügy, az élettudományok és a gyártóipar területén.

Új megoldással lehet még megbízhatóbb a működés (Cikk)

Egyszerű telepítés, könnyű használhatóság és kedvező ár-érték arány jellemzi a Schneider Electric APC Easy Rack PDU termékcsaládját. A hálózati elosztók új generációja az elosztószekrényektől az edge computing környezeteken át a kis és közepes méretű adatközpontokig megbízható megoldást jelent az áramellátás folytonosságának biztosítására.

Világrekorder teljesítményt ért el a Fujitsu új PRIMERGY szervere

Világrekorder teljesítményt ért el a Fujitsu új PRIMERGY szervere (Cikk)

A nemrég bevezetett, új generációs FUJITSU PRIMERGY RX4770 M6 szerver új teljesítmény-világrekordokat állított fel. A magas szintű követelményeket támasztó memóriaalapú környezetekben nyújtott páratlan feldolgozási teljesítményét az SAP® HANA benchmark1 SAP BW kiadása szerint, a nagyszabású virtuális infrastruktúrákban elért eredményét pedig a VMware VMmark benchmarkja² szerint tanúsították.

Renesas RX23E-A analóg front end mikrovezérlők a precíziós érzékelési és mérési alkalmazásokhoz

Renesas RX23E-A analóg front end mikrovezérlők a precíziós érzékelési és mérési alkalmazásokhoz (Cikk)

Az RS Components (RS) bemutatta a Renesas új, egycsipes eszközökből álló sorozatát, az RX23E-A mikrovezérlőket (MCU-kat), amelyekben analóg front end (AFE) és MCU-mag kombinációja található analóg jelek, például hőmérséklet-, nyomás-, súly- vagy áramlásjelek nagy pontosságú mérését végző berendezésekben történő alkalmazásra.

A Fujitsu és a VMware támogatja a Covid19-betegeket ellátó katalóniai egészségügyi dolgozók távoli munkavégzését (Cikk)

A Fujitsu – partnerével, a VMware-rel közösen – néhány nap alatt biztonságos és ellenálló felhőprojektet valósított meg Katalónia egészségügyi dolgozói számára. A projekt otthonukból és más helyszínekről is folyamatosan elérhetővé teszi az orvosok és az ápolószemélyzet számára a Covid19-világjárvány elleni harchoz szükséges egészségügyi nyilvántartásokat.

Le a leállással!

Le a leállással! (Cikk)

Ami elromolhat, az el is romlik. Ez a mindennapi életünkben is elég nyomasztó tud lenni, az informatikai vezetők számára pedig igazi rémálom, hiszen egyetlen apró meghibásodás a rendszerben komoly károkhoz és kieséshez vezethet. Szerencsére vannak olyan egyszerű megoldások, amelyekkel mind a váratlan meghibásodások kockázatai, mind a tervezett leállásokkal járó időveszteség csökkenthető. A SUSE szakértői csokorba gyűjtötték ezeket.

Új Fujitsu CELSIUS H7510: biztonságos munkaállomás-teljesítmény út közben (Cikk)

Új csúcsmodellel gazdagodott a Fujitsu mobil munkaállomásainak kínálata. A nagy teljesítményű, ultrabiztonságos FUJITSU CELSIUS H7510 15,6” méretű házban kínál stresszmentes teljesítményt utazás közben. Ideális munkaállomás üzleti felhasználók, mérnökök, építészek, kreatív szakemberek és digitális tartalomkészítők számára.

A Dell Technologies kibővíti as-a-Service stratégiáját (Cikk)

A felhő alapú informatikai infrastruktúrák területén vezető Dell Technologies az APEX projekt keretében kibővíti szolgáltatásként kínált ajánlatait. A vállalat így megkönnyíti a hozzáférést on-demand technológiáihoz ügyfelei és partnerei számára a tárolók, szerverek, hálózatok, hiperkonvergens infrastruktúrák, asztali számítógépek és szélesebb körű megoldások esetében.

A fát és az erdőt is, avagy adatrendszerezés mesterséges intelligenciával

A fát és az erdőt is, avagy adatrendszerezés mesterséges intelligenciával (Cikk)

Az információ hatalom, ami minden vállalatnál rendelkezésre áll. De csak az jut versenyelőnyhöz, aki megfelelően tudja értelmezni és hasznosítani az információhalmazt, és ki tudja nyerni belőle a lényeget. A szervezeteknél összegyűlő adatmennyiség viszont olyan óriási, hogy esélytelen emberi munkával nekilátni a feladatnak. A gépi tanulás és a mesterséges intelligencia ezzel szemben képes szövegek, hangok, képek vagy arcok felismerésére és elemzésére, így akár rejtett összefüggésekre is rá tud világítani. Ezért használja a Micro Focus is egyre több megoldásában ezeket a technológiákat.

Biztonság és produktivitás egyszerre – a technológia legnagyobb kihívása napjainkban (Cikk)

Szánjon egy pillanatot szervezete internetbiztonságért felelős munkatársaira. Tegye félre egy kicsit a panaszait, hiszen biztosan vannak. A rendszerek és az adatok őrei naponta küzdenek azzal, hogy megtalálják az egyensúlyt a produktivitás, az egyszerű használat és a biztonsági előírások hatékony érvényesítése között. Hogyan lehet anélkül prioritást adni a biztonságnak, hogy végeláthatatlan folyamatokkal, dokumentumokkal és jelszavakkal terhelnénk a dolgozókat?

Magasabb szintű, kollaborációs, térbeli interakciós lehetőségek PC, mobil és VR felhasználók számára

Magasabb szintű, kollaborációs, térbeli interakciós lehetőségek PC, mobil és VR felhasználók számára (Cikk)

A HTC VIVE®, vezető szereplő a prémium virtuális valóság piacán, ma hivatalosan is elérhetővé tette a VIVE XR Suite szoftverét – amely egy öt alkalmazást magában foglaló vállalatokra fókuszáló, integrált VR- szoftvercsomag, segítségével a felhasználók akkor is hatékonyak és kollaboratívak tudnak maradni, ha egymástól fizikailag távol, csak számítógépen, tableten és valamilyen közismert VR eszközön tudják a kapcsolatot tartani. A bejelentés kapcsán szervezett virtuális rendezvényt a VIVE Session alkalmazáson keresztül is követni lehetett, így világszerte többezer résztvevő kapcsolódhatott be ebbe avatar formában.

Duplázza meg a memóriáját!

Duplázza meg a memóriáját! (Cikk)

„Ez a legjobb Raspberry Pi számítógép, amit valaha készítettünk, és örömmel tölt el minket, hogy a piacra kerülését a Farnell-lel való szoros kapcsolatunkra építhetjük.” Eben Upton, a Raspberry Pi alapítója

Az online térben is a COVID-19 a legnagyobb fenyegetés

Az online térben is a COVID-19 a legnagyobb fenyegetés (Cikk)

Október a kiberbiztonság hónapja, amelynek alkalmából a Micro Focus szakértői most összefoglalják, hogyan változott idén az IT-biztonság az egyébként is erős kiberfenyegetések mellett. A járvány és a nyomában járó változások a kiberbűnözők malmára hajtják a vizet, ezért a szervezeteknek még nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a biztonságra, a hozzáférések ellenőrzésének szigorításától kezdve az alkalmazottak oktatásán át egészen az alkalmazások biztonságának teszteléséig.

A Dell Technologies új megoldásai segítik a VMware-környezetek felügyeletét, automatizálását és védelmét (Cikk)

A Dell Technologies számos infrastrukturális fejlesztést jelentett be a VMware-környezetekhez, amelyek jobb lehetőségeket biztosítanak az ügyfeleknek a hagyományos és a modern alkalmazások védelmére, felügyeletére és támogatására a peremhálózatok, adatközpontok és hibrid felhőkörnyezetek esetében egyaránt.

A Fujitsu rugalmas, fogyasztásalapú uSCALE szolgáltatással segíti a COVID utáni átalakulást (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bejelentette, hogy már széles körben elérhető a használatalapú fizetést kínáló, helyben igénybe vehető uSCALE szolgáltatása, amellyel a Covid19-világjárvány után működésük átalakítására készülő vállalatok rendkívüli igényeire reagál.

A Fujitsu új online eszköze segítségével a szervezetek felmérhetik adatérettségüket (Cikk)

A Fujitsu új online adatérettség-felmérő eszköze segítségével a szervezetek felmérhetik, mennyire állnak készen az adatvezérelt átalakulásra a hasonló vállalkozásokhoz képest. Az eszköz a Fujitsu által kínált szélesebb tanácsadási csomag részeként segíti az ügyfeleket az adatvezérelt átalakulás megvalósításában.

A Fujitsu mélyíti elkötelezettségét az ENSZ fenntartható fejlődési céljai iránt (Cikk)

A Fujitsu globális szolgáltatási szervezetének ma bemutatott kísérleti programja mélyíti a vállalat elkötelezettségét az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG-k) iránt. Az azonnali hatállyal induló kezdeményezés keretében a globális szolgáltatási szervezet 5800 dolgozója kísérleti jelleggel virtuális közösségeket hoz létre, amelynek tagjai a szervezeti és földrajzi határokon átívelve kommunikálnak és működnek együtt egymással, miközben felelős szerepet vállalnak a pozitív társadalmi változások eléréséért végzett munkában.

Ha nehéz a konténer, könnyítsük a megfelelő szoftverrel! (Cikk)

Két éven belül a vállalatok háromnegyede alkalmaz majd konténertechnológiát, az IDC adatai szerint ugyanakkor a szakembereknek mindössze az ötöde tudja megfelelően használni a konténerfelügyeleti eszközöket. A SUSE szerint ezért fontos, hogy a szoftvergyártók professzionális megoldásokkal egyszerűsítsék a konténerek kezelését, így a fejlesztők és az üzemeltetők, illetve a szervezetek is a saját, legfontosabb feladataikra koncentrálhatnak.

A Fujitsu új PRIMERGY GX2460 M1 szerverével gyorsabban elvégezhetők a komplex feladatok (Cikk)

A Fujitsu a mainstream ügyfelek számára is elérhetővé teszi a komplex MI-feladatok kiszolgálására alkalmas NVIDIA GPU-val gyorsított számítástechnikát, világszerte ösztönözve ezzel a szervezetek adatvezérelt átalakulását. Az NVIDIA GPU-alapú PRIMERGY GX szerverportfólió nagy sebességet és teljesítményt biztosít a jelen és a jövő magas szintű adatfeldolgozási feladataihoz.

Befektetés robottechnikai start-up vállalkozásba

Befektetés robottechnikai start-up vállalkozásba (Cikk)

A hamburgi Jungheinrich AG részesedést szerzett a Magazino robottechnikai start-up vállalkozásban. A München melletti Dingolfingben szeptember 23-án mindkét vállalat képviselői aláírták az együttműködési megállapodást. A Jungheinrich és a Magazino széles körű stratégiai együttműködést vállaltak és a jövőben közösen fejlesztik szakértelmüket a mobil automatizálás területén.

Az Eaton 5P litium-ion akkumulátoros szünetmentes tápegysége növeli az üzleti folytonosságot a decentralizált IT és edge computing és környezetek számára (Cikk)

Az Eaton energiagazdálkodási vállalat év elején jelentette be, hogy lítium-ion akkumulátoros modellel bővíti az 5P sorozat rackbe szerelhető szünetmentes tápegységeinek választékát az EMEA régióban. Az Eaton 5P UPS platform kategóriájában a legmegbízhatóbb. Erre a megbízhatóságra épül az 5P lítium-ion UPS is, amely megbízható, integrált megoldást kínál, fokozott hálózati biztonsággal, meghosszabbított akkumulátor-élettartammal és távvezérelhetőséggel, így ideális megoldást jelent a decentralizált IT és edge computing környezetek számára.

Biztosan védjük az adatainkat, vagy csak úgy teszünk?

Biztosan védjük az adatainkat, vagy csak úgy teszünk? (Cikk)

Fontos, hogy mi szerepel a hivatalos iraton, például a bizonyítványban, de az még fontosabb, hogy a való életben mire használható és mennyit ér a tudományunk. Ha az iskolában esetleg még nem így láttuk, az utána következő években valószínűleg megtapasztaltuk a saját bőrünkön. A vállalati adatok védelménél különösen igaz ez, amint arra a Micro Focus szakértői is felhívják a figyelmet. Attól, hogy papíron megfelelő a biztonság, vagyis teljesítjük az előírásokat, még nem garantált, hogy minden kockázati tényezőre felkészültünk. Ezért érdemes szigorúbb belső gyakorlatokat alkalmazni, és fejlett titkosítási, illetve hozzáférés-kezelési eszközökkel védeni a bizalmas információkat.

Milyen akadályokkal szembesülnek a nők az IT-viszonteladói piacon (Cikk)

Az amerikai Üzletasszonyok Napjával egyidőben indítja el a Fujitsu felmérését, amelynek célja, hogy azonosítsa a nők előtt álló legnagyobb lehetőségeket és kihívásokat napjaink európai IT-viszonteladói piacán.

Szeptemberben irányítsuk a figyelmet a „belső fenyegetésekre”!

Szeptemberben irányítsuk a figyelmet a „belső fenyegetésekre”! (Cikk)

A belső fenyegetések egyre nagyobb kockázatot jelentenek a cégekre nézve, hiszen egy alkalmazott komoly károkat okozhat, ha véletlenül vagy rossz szándékkal kiberbűnözőket enged be a céges rendszerbe. A jelenség egyre nagyobb kockázatokkal jár, amivel kapcsolatban a kiberbiztonsági szakértők, azt vallják, hogy hogy jobb félni, mint megijedni. A Micro Focus szakemberei ezért az „Insider Threat Awareness” hónap alkalmából arra hívják fel a vállalatok figyelmét, hogy egy gépesített megoldással gyorsan, az IT-biztonsági részleg leterhelése nélkül elejét lehet venni a visszaéléseknek.

A Fujitsu Qumulo megoldásával több petabájtnyi strukturálatlan adat kezelhető (Cikk)

A Fujitsu frissen bevezetett, új tárolómegoldása szoftveresen vezérelt tárolótechnológiával segít a vállalatoknak kezelni a több adatközpontban és a felhőben elosztott, több petabájtnyi adattömeget. A Qumulo forradalmi platformja napjaink legfejlettebb fájladat-kezelési és -hozzáférési megoldása, amely új szolgáltatások és alkalmazások kialakítására nyújt lehetőséget a kiterjedt nagyvállalati tárolókörnyezetben.

SOAR: erősebb kibervédelem gombnyomásra

SOAR: erősebb kibervédelem gombnyomásra (Cikk)

Az IT-biztonsági szakembereknek soha nem kellett ennyi kihívással egyszerre megküzdeniük, mint most. A támadások és feladatok száma ugyanis rohamosan nő, a szakemberek száma pedig csökken. A Micro Focus szakértői szerint úgy lehet leginkább levenni a szakértők válláról a terheket, hogy a kibertámadások elhárítása során automatizálják az ismétlődő feladatokat, amihez már fejlett eszközök érhetők el.

Kibervédelem egykor és ma: a gépek forradalma

Kibervédelem egykor és ma: a gépek forradalma (Cikk)

A kétezres évek elején még főként vírusokkal és trójai programokkal támadták a vállalatokat a kiberbűnözők, de folyamatosan szélesedő repertoárjukban egyre szofisztikáltabb módszerek jelentek meg, köztük például az adathalászat. Ezért az informatikai rendszerek védelméről gondoskodó eszközöknek is lépést kellett tartaniuk a változásokkal. Így lett húsz év alatt a különálló elemző és monitorozó szoftverekből átfogó megoldás, amelyet ma már gépi tanulási képességek is támogatnak, hogy minden gyanús tevékenységre azonnal fény derüljön. A Micro Focus szakértői most bemutatják ezeknek az eszközöknek a teljes evolúcióját.

Még több adatközponti fejlesztés jön, kulcskérdés lehet a biztonság

Még több adatközponti fejlesztés jön, kulcskérdés lehet a biztonság (Cikk)

A következő években is hatalmas összegeket fordítanak majd az adatközpontok fejlesztésére, 2023-ban akár már 125 milliárd dollárt is szánhatnak erre a célra. Az ezekben a létesítményekben elhelyezett szervereken futó alkalmazások vállalkozások és egyéni felhasználók tömegeit szolgálják ki, ezért kulcsfontosságú a folyamatos működés és a megfelelő biztonság, amit többek között a Schneider Electric EcoStruxure megoldásai garantálnak.

120 évnyi számítás egyetlen óra alatt

120 évnyi számítás egyetlen óra alatt (Cikk)

A RIKEN kutatóintézet és a Fujitsu Limited által közösen fejlesztett, Arm® technológiára épülő Fugaku szuperszámítógép áll az első helyen a világ leggyorsabb szuperszámítógépeit rangsoroló TOP500-as listán. Az idén átadott új szuperkomputer nem is csak egy orrhosszal utasította maga mögé vetélytársait: mind az elméleti, mind a mért legnagyobb petaFLOPS értéke mintegy 2,8-szorosa volt az ezüstérmes amerikai berendezésnek.

Tovább gépesíti ArcSight védelmi rendszerét a Micro Focus

Tovább gépesíti ArcSight védelmi rendszerét a Micro Focus (Cikk)

A szervezetek számára komoly problémát okoz, hogy a kibertámadások száma meredeken nő, miközben egyre nagyobb a hiány IT-biztonsági szakemberekből. Ezért a Micro Focus folyamatosan továbbfejleszti biztonsági információ- és eseménykezelő rendszerét, hogy minél jobban tehermentesítse a szakértőket, és segítse munkájukat a folyamatok automatizálásával. A folyamat részeként a vállalat most felvásárolta korábbi partnerét, az automatizált biztonsági incidenskezelés szakértőjének számító ATAR Labs vállalatot. Így még hatékonyabban támogathatja a szervezeteket és biztonsági központjaikat a kibertámadások gyors észlelésében és kezelésében.

Hibrid IT környezet optimalizálásához vezet be SystemInspection szolgáltatásokat a Fujitsu (Cikk)

A Fujitsu ma bevezetett két új állapotfelmérő szolgáltatása segítségével a vállalatok azonosíthatják az adatvezérelt átalakulás kiinduló állapotát. A nagy teljesítményű, új eszközökre és egységes analitikára épülő, fix áras SystemInspection szolgáltatások átfogó architekturális nézetet biztosítanak a teljes hibrid IT-környezet fizikai és logikai adatvagyonáról.

A Fujitsu elsőként kínálja az Intel Select megoldást a Nutanix-alapú hiperkonvergens infrastruktúrához (Cikk)

A piacon elsőként a Fujitsu kínál tanúsított alkalmazásteljesítményű Nutanix hiperkonvergens infrastruktúra (HCI) szoftvert analitikai és általános feladatok végrehajtásához Intel-alapú szervereken. A hitelesített „Intel Select Solutions for Nutanix HCI on Fujitsu PRIMEFLEX for Nutanix Enterprise Cloud” megoldás soha nem látott teljesítmény elérését teszi lehetővé az adatvezérelt nagyvállalatok számára, kiiktatva működésükből a rendszerleállások okozta jelentős fennakadást.

A világ leggyorsabb szuperszámítógépe kutatja az Univerzum eredetét

A világ leggyorsabb szuperszámítógépe kutatja az Univerzum eredetét (Cikk)

A németországi Regensburgi Egyetem munkatársai mélyrehatóbban kutathatják az univerzum eredetét az új Arm-alapú Fujitsu A64FX processzorral dolgozó Fujitsu PRIMEHPC FX700 szuperszámítógéppel. Az egyetem QPACE4 (QCD Parallel Computing Engine 4) projektje még eredményesebb munkát végezhet a világ szuperszámítógépeinek TOP500-as listáján első helyen álló Fugaku szuperszámítógéphez fejlesztett technológiával.

Ismét az év magyarországi partnerének választotta a Microsoft az S&T Consulting Hungary Kft.-t (Cikk)

Az S&T Magyarország 2020-ban immár másodszor nyerte el az Év Partnere megtisztelő címet a Microsoft Partner of the Year Award díjátadón. A vállalatot a Microsoft azon legfontosabb globális partnereinek egyikekén tüntette ki, akik az innovációban és a Microsoft technológián alapuló ügyfélmegoldások bevezetésben kiemelkedőnek bizonyultak.

A digitalizáció megállíthatatlan folyamatokat indított el a kiskereskedelemben (Cikk)

A kiskereskedelmi szektor digitális átalakulása (DX) elfogadott és megállíthatatlan folyamat a Fujitsu új globális vizsgálatának ma közzétett eredményei szerint. Kilenc országban a kiskereskedelmi cégek több mint kétharmada feltétlenül szükségesnek tartja a kiskereskedelmi technológia digitális átalakulását, és csupán 7% nem ért egyet ezzel a megállapítással.

Vezető konténerfelügyeleti vállalatot vásárol fel a SUSE

Vezető konténerfelügyeleti vállalatot vásárol fel a SUSE (Cikk)

A lépéssel a SUSE piacvezetővé válik a vállalati Kubernetes-felügyeleti megoldások terén, és létrejön a világ legnagyobb olyan független szervezete, amely kizárólag arra fókuszál, hogy nyílt forráskódú és felhőnatív megoldásokkal támogassa a digitális átalakulást.

Új fejlesztések a Fujitsu iparágvezető tárolóportfóliójában az adatrobbanás kezeléséhez (Cikk)

Online adattárolásra és adatbiztonságra összpontosító fejlesztéseivel a Fujitsu lehetővé teszi az ügyfelek számára a digitális átalakulásban alapvető szerepet játszó, mind komplexebb adatkezelési igények teljesítését. A NetApp-pal kiépített szoros partnerkapcsolata részeként a Fujitsu kategóriavezető hardverek beillesztésével bővíti tárolótechnológiai megoldásai portfólióját, és kínál egy forrásból lehetőséget a folyamatosan bővülő adattömeg kezelésére és bevételszerzési célú hasznosítására.

A Fujitsu a „Vezetők” szegmensében a Gartner idei jelentésében (Cikk)

A Fujitsu ismét „Vezető” besorolást kapott a Gartnertől az adatközponti outsourcing-szolgáltatások és a hibrid infrastruktúrához szánt menedzselt szolgáltatások európai piacáról készült Magic Quadrant jelentésben1. A vállalat immár nyolcadik éve őrzi ezt a pozíciót.

Adatokból érték: a Dell Technologies bemutatta a PowerScale termékcsaládot (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette a tárolórendszerek új családját, a Dell EMC PowerScalet. A termékcsalád iparágvezető tárolószoftverrel és szerverhardverrel rendelkezik, amely új iparági sztenderdet állít fel az olyan strukturálatlan adatok rögzítésében és felhasználásában mint a dokumentumok, képek, videók és a közösségi oldalak tartalmai.

Megérkezett a Fujitsu új generációs, négyprocesszoros PRIMERGY RX4770 M6 szervere

Megérkezett a Fujitsu új generációs, négyprocesszoros PRIMERGY RX4770 M6 szervere (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatott IT-infrastruktúrájával a vállalatok a digitális üzleti működésük vérkeringését biztosító adatokat állíthatják a középpontba, így gyorsabban megvalósíthatják adatvezérelt átalakulásukat. A helyben telepített adatközpontok fontos elemeként, a következő generációs, négyprocesszoros PRIMERGY RX4770 M6 rendszer soha nem látott szintre emeli a memórialapú adatbázisokhoz és analitikai feladatokhoz kínált szerverteljesítményt.

Egyre több az adatvédelmi incidens és a kibertámadás (Cikk)

A Dell Technologies bejelentette Global Data Protection Index 2020 Snapshot felmérésének eredményeit, amely többek között azt a témát járja körül, hogy a fejlett technológiák milyen hatást gyakorolnak az adatvédelmi felkészültségre. A felmérés eredményei szerint a cégek átlagosan majdnem 40 százalékkal több adatot kezelnek, mint egy évvel ezelőtt. Egy ilyen mértékű adatnövekedés kihívásokkal jár: a válaszadók túlnyomó többsége (81%) úgy gondolja, hogy a jelenleg használt adatvédelmi megoldásaik a jövőben nem lesznek elég hatásosak a sikeres üzletmenethez.

A szoftveres vezérlés segíti leginkább a cégek gyors átállását

A szoftveres vezérlés segíti leginkább a cégek gyors átállását (Cikk)

A vállalatoknak késznek kell állniuk arra, hogy gyorsan reagáljanak a piaci változásokra, és ehhez olyan informatikai háttérre van szükségük, ami hatékonyan támogatja ezt. A SUSE felmérése kimutatta, hogy az informatikai vezetők szerint a szoftveralapú infrastruktúrák támogatják leginkább a gyors átállást és a kitűzött célok elérését.

Hogyan változtatta meg a világjárvány az internetes fenyegetések világát? (Cikk)

Nehéz időkben sokan segítenek másoknak adományozással. A gátlástalan csalók azonban arra használják ki ezt az időszakot, hogy félrevezessenek, becsapjanak másokat. A Fujitsu fejlett internetes biztonsági fenyegetéseket vizsgáló központja1 az új kártékony kódok és adathalász csalások megjelenését és gyors ütemű terjedését észlelte a COVID-19-cel kapcsolatban.

A Fujitsu bemutatja hiperkonvergens infrastruktúrákhoz szánt, kulcsrakész PRIMEFLEX for VMware vSAN integrált rendszerét (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatott előkonfigurált adatközponti célgépe egyszerűsíti a VMware-alapú hiperkonvergens IT-infrastruktúrák (HCI) teljes életciklusának kezelését. A Fujitsu PRIMEFLEX for VMware vSAN továbbfejlesztett funkciói a VMware-alapú hiperkonvergens infrastruktúrák bevezetését, üzemeltetését, skálázását és karbantartását egyaránt észszerűsítik. A célgép szorosabb interakciót tesz lehetővé a VMware szoftvere és a Fujitsu adatközponti hardverkomponensei között.

Asztali gépek és munkaállomások nagy teljesítményű, új generációját mutatta be a Fujitsu

Asztali gépek és munkaállomások nagy teljesítményű, új generációját mutatta be a Fujitsu (Cikk)

Az új Fujitsu ESPRIMO asztali PC-k minden eddiginél nagyobb rugalmasságot és teljesítményt nyújtanak. Az Intel processzorok legújabb, 10. generációjának bevezetésével a 2020-as ESPRIMO portfolió még jobban igazodik a felhasználók igényeihez. Az új modellek között sokoldalú torony PC éppúgy megtalálható, mint egy literesnél kisebb házba szerelt eszközök.

A Fujitsu a COVID-19 világjárvány alatt kiemelten támogatja SELECT partnereit (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a SELECT viszonteladó partnereknek a COVID-19 világjárvány idején kínált célzott ösztönzőket és továbbfejlesztett támogatási konstrukciókat. Az intézkedések között a viszonteladóktól vásárló végfelhasználó ügyfeleknek nyújtott cashflow-megoldások és a SELECT partnerek számára elérhető vonzó kedvezmények szerepelnek.

A Fujitsu a csatlakozást és a biztonságot szem előtt tartva frissíti notesz- és táblagépeit (Cikk)

A Fujitsu a mai nappal frissítette üzleti noteszgép-kínálatát, és beépített biztonsági képességekkel rendelkező, új LIFEBOOK modellel lépett piacra. Az új LIFEBOOK U7310 noteszgép 13,3 hüvelykes képernyőjét „lopakodó” módban digitális adatvédelmi szűrő (Privacy Guard) védi az illetéktelen tekintetektől.

A Fujitsu „DigitalSuite ProcessModeler” modulja segít a digitális átalakulásban (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess ma bemutatott, új DigitalSuite ProcessModeler moduljával minden eddiginél egyszerűbben és gyorsabban megvalósíthatók az üzleti teljesítményt átalakító, új digitális folyamatok.

A Fujitsu nagy teljesítményű online eszközével a SELECT viszonteladó partnerek észszerűbben konfigurálhatják a rendszereket (Cikk)

Az új online eszköz bevezetésével a Fujitsu partnerei mostantól észszerűbben és gyorsabban tudnak részletes becsléseket és testre szabott konfigurációkat készíteni ügyfeleiknek. A Fujitsu WebArchitect bármilyen internetre csatlakozó eszközről könnyen elérhető, és gombnyomásnyi közelségbe hozza a partnerek számára a legújabb konfigurációs, termék- és árinformációkat.

A Fujitsu ingyenesen elérhetővé teszi szellemi tulajdonát a COVID-19 elleni harc támogatásához (Cikk)

A Fujitsu Limited bejelentette, hogy a COVID-19 világjárvány társadalmi és gazdasági hatásainak enyhítésére tett folyamatos erőfeszítései részeként csatlakozik az „Open COVID Pledge” kezdeményezéshez, amelynek résztvevői ingyenesen elérhetővé teszik szellemi tulajdonukat a betegség globális terjedésének megállítását célzó tevékenységekhez.

Az open source segít a bizonytalan időkben

Az open source segít a bizonytalan időkben (Cikk)

Az elmúlt néhány hétben szinte minden vállalat jövőképe bizonytalanná vált, és a cégeknek új alapokra kellett helyezniük a működésüket ahhoz, hogy túlélhessék a válságot. Ilyen körülmények között csak az marad talpon, aki gyorsan tud alkalmazkodni a változásokhoz. A SUSE szakértői szerint ebben hatékony támogatást nyújthatnak a nyílt forráskódú szoftverek, amelyek segítenek az adaptációban, a szükséges fejlesztésekben, valamint a folyamatos és agilis működés biztosításában.

Nulla bizalom kell a maximális biztonsághoz

Nulla bizalom kell a maximális biztonsághoz (Cikk)

A kibertámadások száma az egekben, az alkalmazottak otthon, az adatok mindenfelé szerteszét, az IT-biztonsági szakemberek és cégvezetők pedig leginkább kétségek közt vannak manapság. Ahogy a vírus elleni védekezésben szigorú szabályokra van most szükség, úgy a megváltozott munkakörülmények miatt az informatikában is erősíteni kell. A Micro Focus szakértői szerint a „nulla bizalom” megközelítéssel hatékonyan csökkenthetők a biztonsági kockázatok, ennek fenntartásához pedig fejlett személyazonosság- és hozzáféréskezelő megoldásokat javasolnak azon vállalatok számára, amelyeknél különösen fontos az erős védelem.

Erősebb IT-felügyelet a COVID-19 mellékhatásai ellen (Cikk)

A vállalatok jelentős hányada nem készült fel arra, hogy a teljes munkaerő egyik napról a másikra otthonról dolgozzon. Akad számos olyan terület és munkakör, ahol ez egyáltalán nem kivitelezhető. Ahol pedig mégis elvégezhető a munka távolról, ott is komoly biztonsági és felügyeleti problémák merülhetnek fel. A Micro Focus szakértői szerint azonban fejlett felügyeleti, biztonsági és hitelesítési megoldásokkal csökkenthető a kockázat.

A Fujitsu RunMyProcess az OKIN BPS kiválóságközpont segítségével gyorsítja fel a digitális átalakulást (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess az Okin Business Process Servicest tette meg hivatalos és elsődleges kiválóságközpontjává az Egyesült Államokban, hogy segítséget nyújtson a kontinensen működő ügyfeleinek digitális átalakulási projektjeik gyorsabb lebonyolításához.

Erőteljes új generatív és szimuláció vezérelt tervezési funkciókkal jelent meg a Creo 7.0

Erőteljes új generatív és szimuláció vezérelt tervezési funkciókkal jelent meg a Creo 7.0 (Cikk)

A termékfejlesztés világa folyamatosan változik, ezért az Ön CAD szoftverének is változnia kell! Tervezze meg a leginnovatívabb termékeket minden eddiginél gyorsabban, tartsa meg vagy növelje előnyét versenytársaival szemben!

Külső és belső támadások? Bízzon mindent a robotra! (Cikk)

A cégeknek nagy mennyiségű kiberfenyegetéssel kell szembenézniük, és ebben szerencsére egyre nagyobb segítséget nyújtanak az olyan modern technológiák, mint például a gépi tanulás. Nem mindegy azonban, milyen megoldás segít a védekezésben. A Micro Focus szakértői szerint a felügyelet nélküli gépi tanulás nyújtja az igazán hatékony támogatást a különféle váratlan, példa nélkül álló támadásokkal szemben, különös tekintettel a belsős károkozókra.

Ipari IT-rendszerek a háborgó vizeken

Ipari IT-rendszerek a háborgó vizeken (Cikk)

Az autóipar tavaly kibontakozó lassú dekonjunktúrája és az által okozott gazdasági lassulás már-már boldog békeidőnek tűnik a SARS-coV-2 koronavírus járvány által keltett társadalmi és gazdasági sokkhoz képest. Most még jóval többen vannak, akik a fejleményeket veszteségként élik meg, de minden kataklizma után óhatatlanul megjelennek a változások nyertesei is. Nyirő Ferenc, az S&T Consulting Hungary Kft. Ipari Digitalizáció Üzletágának vezetője beszélt a válság közbeni tűzoltásról és arról, hogy milyen lépésekkel kerülhetnek a régiós cégek közép- és hosszú távon a nyertes oldalra.

Mi fán terem a DevSecOps, avagy fejlesztés és üzemeltetés biztonsági extrával (Cikk)

Alig szoktuk meg a DevOps kifejezést, máris új taggal bővül, és a DevSecOps-szal kell barátkoznunk. A szoftverek fejlesztésénél ugyanis nemcsak arra kell figyelni, hogy a fejlesztői és üzemeltetői szakemberek hatékonyan tudjanak együttműködni, de muszáj szem előtt tartani a programok biztonságát is, mivel az alkalmazások 96 százalékánál előfordul valamilyen biztonsági hiba. A Micro Focus szakértői szerint az automatizált teszteszközök komoly segítséget nyújthatnak mindebben.

2020 végéig díjmentesen kínál digitális megoldásokat az ABB

2020 végéig díjmentesen kínál digitális megoldásokat az ABB (Cikk)

Az ABB is támogatni kívánja a kiemelt fontosságú egészségügyi létesítmények, közműszolgáltatók, ipari és kereskedelmi épületek működését, ezért úgy döntött, hogy 2020 végéig a szoftvermegoldásait díjmentesen bocsátja ezen gazdasági szereplők rendelkezésére.

Az új egyensúlymutatvány: távmunka kiberbiztonsági kockázatok nélkül (Cikk)

A koronavírus-világjárvány soha nem látott mértékben teszi próbára, milyen mértékben képesek a modern és rugalmas munkavégzési módszerek biztosítani a felhasználók számára a tér- és időbeli korlátoktól mentes, tetszőleges eszközön történő, produktív hozzáférést. Napjaink nagyvállalati mobiltechnológiáival a dolgozók távolról csatlakozhatnak a munkájukhoz szükséges adatokhoz és erőforrásokhoz – amikor és amilyen eszközön éppen szeretnének.

Bátrak vagy tudatlanok vagyunk az online adatbiztonság terén?

Bátrak vagy tudatlanok vagyunk az online adatbiztonság terén? (Cikk)

Az Európai Unión belül a magyarok nyugtalankodnak a legkevésbé az adataik biztonsága miatt, ha internetezésről van szó. Pedig van ok aggodalomra, hiszen a Micro Focus felmérése szerint az online alkalmazások 94 százaléka tartalmaz valamilyen sebezhetőséget. A vállalat szakértői szerint úgy lehetünk biztonságban a weben, ha a felhasználók körültekintően veszik igénybe a szolgáltatásokat, és egyúttal a vállalatok is nagy gondot fordítanak a sérülékenységek vizsgálatára.

Gördülékeny hozzáférés a különböző környezetek adataihoz (Cikk)

A Fujitsu bejelentette, hogy a Microsofttal folytatott együttműködését kibővítve ösztönzi a hibrid IT-kész infrastruktúra használatát a digitális átalakulás során. Új megoldása gördülékeny hozzáférést nyújt a Fujitsu PRIMEFLEX felhasználóknak a Microsoft Azure-ban tárolt adataikhoz, és rendszerhatárokon átívelő szinkronizált fájlhozzáféréssel támogatja a problémamentes munkavégzést a különböző ökoszisztémákban.

Átfogó mentőexpedíció az adatok védelméért

Átfogó mentőexpedíció az adatok védelméért (Cikk)

A legtöbb cégnél elmúltak azok az idők, amikor biztonsági mentésként elég volt egyszerűen pillanatképeket készíteni a virtuális gépekről. A vállalatok több különböző helyszínen tárolják információikat, illetve működtetik szolgáltatásaikat, és ezeket a változásokat az adatvédelmi megoldásoknak is követniük kell, hogy vész esetén gyorsan helyre lehessen állítani a rendszereket. A Micro Focus szakértői szerint az alkalmazásokkal is integrálható megoldásra van szükség ahhoz, hogy mindenre kiterjedő és komoly mentőrendszert építsünk ki.

Így tudjuk egyszerre védeni és használni a legféltettebb adatokat

Így tudjuk egyszerre védeni és használni a legféltettebb adatokat (Cikk)

Napjainkban az adatok számítanak a leghasznosabb és egyben legféltettebb kincsnek. Egyre több információ áll a vállalatok rendelkezésére, ami egyszerre jelent lehetőséget és kihívást. Ha ugyanis megfelelően elemzik ezeket, akkor komoly üzleti előnyhöz jutnak. Ugyanakkor óvniuk is kell a komoly értékeket képviselő, bizalmas információkat. A Micro Focus szakértői szerint átfogó felügyeleti és titkosító megoldásra van szükség ahhoz, hogy a cégek egyszerre tudják megfelelően védeni és hasznosítani az adatokat.

Megérkeztek a Fujitsu második generációs Intel Xeon processzoros szerverrendszerei

Megérkeztek a Fujitsu második generációs Intel Xeon processzoros szerverrendszerei (Cikk)

A Fujitsu frissen bemutatott, új szupergyors szervereivel a felhasználó szervezetek rövidebb időn belül optimalizálhatják nagy adatmennyiséget feldolgozó alkalmazásaikat, és gyorsabban felismerésekhez juthatnak az adatokból. A PRIMERGY és PRIMEQUEST szerverek következő generációja a legújabb második generációs skálázható Intel Xeon processzorokkal dolgozik.

Bemutatkozott a Fujitsu két új, nagy teljesítményű munkaállomása

Bemutatkozott a Fujitsu két új, nagy teljesítményű munkaállomása (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a műszaki és kreatív iparágak nagy teljesítményigényű felhasználóinak követelményeire optimalizált, két új munkaállomását. Az új rendszerek a legmagasabb elvárásoknak is megfelelnek teljesítmény és a tervezés támogatása terén.

Fujitsu innovációk a EuroShop 2020 vásáron (Cikk)

A Fujitsu bemutatta a kiskereskedelmi folyamat minden lépését lefedő, egyedülállóan gazdag kínálatát a világ legnagyobb kiskereskedelmi szakvásárán, a németországi Düsseldorfban megrendezett EuroShop 2020-on.

A GDPR millió dolláros kérdése: mit is kell megvédeni?

A GDPR millió dolláros kérdése: mit is kell megvédeni? (Cikk)

A GDPR elsősorban értünk van, személyes adatainak védelmére hozták létre. Sokszor mégis felesleges tehernek tűnik. Magánemberként gyakran bosszúságnak érezzük, ha a sokadik hozzájárulást kell megadnunk az adataink kezeléséhez. Vállalati döntéshozóként vagy informatikai szakemberként pedig ennél jóval több feladatot ró ránk, hogy ezeket az érzékeny információkat valóban megfelelően kezeljük, hiszen a szabályozás rendszerint óriási mennyiségű adatot érint. A Micro Focus tapasztalata szerint számottevő könnyítést jelent, ha fájlelemző szoftver segítségével mérjük fel, pontosan mely adatainkra vonatkozik a szabályozás, és ezek hol találhatók a cég rendszereiben.

A Citrixnél a Fujitsu lett "Az év partnere” (Cikk)

A Citrix Systems, Inc. mai bejelentése szerint a Fujitsu nyerte el a vállalat által partnereknek odaítélt legmagasabb elismerést, „Az év partnere” díjat. A Fujitsu egyben „Az év globális rendszerintegrátora” is lett az EMEA térségben.

Új típusú tárolásért kiált az IoT

Új típusú tárolásért kiált az IoT (Cikk)

Az internethez csatlakoztatott, intelligens eszközök mindenhol ott vannak körülöttünk. Életünket számos téren megkönnyítik, és a vállalatok számára is rengeteg lehetőséget tartogatnak, hiszen az általuk gyűjtött adatok elemzésével a cégek jobb termékeket és szolgáltatásokat kínálhatnak. Ezt a rengeteg információt azonban tárolni is kell, és az adatmennyiség elképesztő iramban nő. Ezért új megközelítésre van szükség, amit a SUSE szakértői szerint a szoftveresen vezérelt tárolás hoz el.

Biztonság, kényelem! E kettő kell nekem.

Biztonság, kényelem! E kettő kell nekem. (Cikk)

Ha biztonságról van szó, mindig nehéz megtalálni az egyensúlyt a kellően erős védelem és a felhasználók munkavégzését még nem akadályozó, megfelelő biztonsági intézkedések között. A Micro Focus a kockázatalapú hitelesítés bevezetését javasolja a cégeknek, amelyek így biztosak lehetnek abban, hogy csak akkor terhelik az alkalmazottakat plusz biztonsági körökkel az azonosítás során, amikor az valóban indokolt. Így egyszerre óvják bizalmas adataikat és a munka hatékonyságát.

Közös nagyvállalati fájltároló megoldásokkal lép piacra a Fujitsu és a Qumulo

Közös nagyvállalati fájltároló megoldásokkal lép piacra a Fujitsu és a Qumulo (Cikk)

A strukturálatlan adatok mennyiségének robbanásszerű növekedése a digitális kor egyik legnagyobb kihívása. A digitális vállalkozások egyre több olyan információt kezelnek, amelyeket különféle helyszíneken és alkalmazásokban kell tárolni és elérni. A Fujitsu a hibridfelhő-alapú adattárolás egyik vezető vállalatával, a Qumulóval közösen azon dolgozik, hogy egyszerre tudja biztosítani ügyfeleinek a horizontálisan bővíthető (scale-out) helyi NAS-tárolók biztonságát és megbízhatóságát és a felhőalapú adattárolás rugalmasságát és költségelőnyeit.

Amit ma megvédhetsz, ne halaszd holnapra!

Amit ma megvédhetsz, ne halaszd holnapra! (Cikk)

A január 28-i Adatvédelmi Nap remek alkalom a szervezetek számára, hogy megvizsgálják, vajon minden szükséges lépést megtettek-e azért, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudják érzékeny információikat, és minimálisra csökkentsék az adatszivárgási kockázatokat. Biztos, hogy mindent védünk és titkosítunk, amit kell? Csak azok férnek hozzá a fájlokhoz, akiknek valóban szükséges? Megfelelő stratégiánk van az átfogó adatvédelemhez? Lássuk a maximális biztonsághoz szükséges listát!

A vállalati biztonság 6 legfontosabb trendje 2020-ban

A vállalati biztonság 6 legfontosabb trendje 2020-ban (Cikk)

Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy meg tudjuk mondani: idén is fontos lesz az IT-biztonság a vállalatoknál. Egyelőre ugyanis nincs kilátás arra, hogy az egyre aktívabb kiberbűnözők hirtelen más foglalkozás után néznek. A Micro Focus szakértői szerint 2020-ban a gépek sietnek segítségünkre a védekezésben, és egyre több vállalat igyekszik majd csökkenti a kockázatokat a kiemelt fiókok, a felhasználói tevékenységek és az IoT-eszközök ellenőrzésével, valamint az alkalmazások biztonságának tesztelésével.

Évnyitó Dell Üzleti Reggeli

Évnyitó Dell Üzleti Reggeli (Cikk)

Sok szeretettel meghívjuk az idei első Dell – Tech Data eseményre, melyet január 16-án reggel rendeznek a Dunapark Kávéházban.

A Fujitsu harmadik éve a „bajnokok” szegmensében a Canalys Channel Leadership Matrix szerint (Cikk)

A Fujitsu SELECT Partner Program ismét a „bajnokok” szegmensében kapott helyet a legújabb Canalys Leadership Matrix1 szerint – ami arról tanúskodik, hogy a Fujitsu változatlanul az egyik legkedveltebb együttműködő partner a viszonteladók körében. A viszonteladói piacra szakosodott Canalys elemzőcég immár harmadik éve sorolja a Fujitsut a bajnokok szegmensébe – elismerve az általa nyújtott műszaki támogatás színvonalát és a vele folytatott együttműködés gördülékenységét.

BTC14 ipari dobozos vékony kliens

BTC14 ipari dobozos vékony kliens (Cikk)

A Pepperl+Fuchs ipari dobozos vékony kliensei megbízható és robusztus IT-megoldást jelentenek a folyamatadatok megjelenítéséhez. A klienseket kifejezetten szélsőséges körülmények között történő használatra és ipari környezetben történő 24 órás üzemeltetésre fejlesztették ki.

Új kijelző a Fujitsutól (Cikk)

A Fujitsu „clean desk” környezetbe ideális, új kijelzővel járul hozzá a rendezett közös íróasztal kialakításához. A tökéletesen ergonomikus Fujitsu P27-9 TS QHD kijelző egyetlen USB-C kábellel csatlakozik bármely noteszgéphez, PC-hez, táblagéphez vagy okostelefonhoz.

Százféle innováció, egy közös szikra (Cikk)

Az áttörő újítások mindig egy korszakalkotó ötlettel kezdődnek. Ahhoz azonban, hogy egy jó elképzelés megszülethessen, és abból sikeres fejlesztés legyen, szükség van a megfelelő és támogató háttérre. Sokszor bele sem gondolunk abba, mi minden járul hozzá egy-egy különleges újításhoz a színfalak mögött. A SUSE számos különféle területen nyújt technológiai támogatást a digitális úttörőknek, az okos városok működtetésétől kezdve a Hold meghódításán és a biztonságos közlekedésen át a rák eddig ismeretlen gyógymódjainak kutatásáig.

5 fontos tanács a zsarolóvírusokkal szemben

5 fontos tanács a zsarolóvírusokkal szemben (Cikk)

A zsarolóvírusok évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek – legalábbis a kiberbűnözők körében. Ez azt mutatja, hogy a vállalatoknak még mindig nem sikerült átfogó és hatékony védelmet kiépíteni a ransomware támadásokkal szemben. A Micro Focus szakértői szerint többszintű védelmet érdemes kialakítani, amely kiterjed a biztonsági mentésekre, a rendszerek naprakészen tartására és ellenőrzésére, az adatok titkosítására, valamint a felhasználók oktatására is.

ZENworks 2020: a sebezhetetlen

ZENworks 2020: a sebezhetetlen (Cikk)

A programcsomag segítségével a vállalatok egyetlen központi felületen keresztül kezelhetik az összes végpontot az infrastruktúrájukban, és megerősíthetik mind az eszközök, mind a rajtuk tárolt adatok biztonságát

Megérkezett az új generációs Fujitsu ETERNUS CS800 és ETERNUS CS8000

Megérkezett az új generációs Fujitsu ETERNUS CS800 és ETERNUS CS8000 (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bemutatta biztonsági mentést, archiválást és második szintű adattárolást támogató, megbízható Fujitsu ETERNUS CS800 és ETERNUS CS8000 adatbiztonsági célgépei következő generációját. A kivételes tárolási hatékonyságot, fejlett adatbiztonsági funkciókat és szoros szoftveres integrációt nyújtó ETERNUS CS segítségével a szervezetek egyetlen zökkenőmentesen működő és egységes adatbiztonsági tárolóréteget alakíthatnak ki a hibrid IT-környezetekben.

A Fujitsu RunMyProcess összekapcsolja az embereket és a dolgokat (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess nagy produktivitású felhőplatform bemutatja a digitális üzleti innovációt és együttműködést támogató, összekapcsolt DigitalSuite Business Fabric ökoszisztémát. Az IoT-eszközök adataihoz zökkenőmentes hozzáférést biztosító DigitalSuite Business Fabric minden eddiginél jobban megkönnyíti a nagyvállalatoknak az új adatforrások eredményes hasznosítását.

Sokszorosára növelt a dolgozói produktivitás (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess DigitalSuite és a Citrix® Workspace integrációjával produktivitásfokozó digitális munkahely-megoldás jön létre a bonyolult nagyvállalati folyamatok támogatására.

A 4 legnagyobb probléma a kibervédelemben

A 4 legnagyobb probléma a kibervédelemben (Cikk)

2019 első felében több mint 3800 jelentős mértékű adatszivárgási incidens történt, amelyek összesen mintegy 4,1 milliárd adatrekordot érintettek. Ez az előző év azonos időszakához képest több mint 50 százalékos növekedést jelent mind a rekordok, mind pedig az incidensek számában. Mi akadályozza a szervezeteket abban, hogy jobban védekezzenek, és mit tehetnek a biztonság növeléséért? Erre kereste a választ a Micro Focus legfrissebb kutatásában.

A felügyelő, akire bátran rábízhatja konténereit (Cikk)

Már elérhető a SUSE CaaS Platform 4, a SUSE konténerfelügyeleti platformjának legfrissebb kiadása. A megoldás egyszerűsíti a legszélesebb körben használt konténerfelügyeleti megoldás, a Kubernetes használatát, ezáltal lehetővé teszi a fejlesztő és DevOps csapatok számára a konténeralapú szolgáltatások bevezetését és üzemeltetését mind a helyszínen, mind pedig hibrid vagy többfelhős környezetben.

Megjelent az új Fujitsu BS2000 SE szervergeneráció (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatta legújabb mainframe számítástechnikai innovációját: az eddiginél magasabb szintű nyitottságot és integrációs képességet nyújtó, új, jövőbiztos Fujitsu BS2000 SE710 és SE310 szerverinfrastruktúrákat. A fejlett infrastruktúráknak köszönhetően a mainframe-rendszerek továbbra is hatékony, biztonságos és megbízható platformként támogathatják a digitális átalakulást, olyan új funkciókkal, amelyek még alkalmasabbá teszik őket a rugalmas, hibrid számítástechnikai környezetek kiszolgálására.

Fujitsu RunMyProcess DigitalSuite EnterpriseConnect a gyorsabb digitális átalakuláshoz (Cikk)

A Fujitsu által ma bemutatott DigitalSuite EnterpriseConnect a nagy produktivitású workflow-automatizációs és webfolyamat-innovációs felhőplatformokat szállító Fujitsu RunMyProcess üzletág legújabb nagyvállalati kategóriájú biztonságos csatlakozási megoldása.

Egy érpáros Ethernet (SPE) push-pull csatlakozót mutatott be a LEMO

Egy érpáros Ethernet (SPE) push-pull csatlakozót mutatott be a LEMO (Cikk)

Az adatkapcsolatokra vonatkozó IEEE 802.3 szabványgyűjtemény szerint az egy érpáros Ethernet (SPE, vagy más néven 1000Base-T1) beépül a gépjárművek új generációjába.

Magyar KKV világsikere: forradalmian új hatékonyság a mobil térképezésben (Cikk)

Nagy sikerrel mutatta be legújabb fejlesztését, a GeoMeter®3D intelligens mobil térképező eszközt a magyar tulajdonú INTERMAP Kft. a világ egyik legnagyobb és legismertebb geoinformatikai kiállításán, az InterGeo-n, Stuttgartban, forradalmian új megoldásokat kínálva a térképezés és a térbeli rendszerek területén az infrastruktúrák, az okos városok és az önvezető autók számára.

Öt terület, ahol hasít az open source

Öt terület, ahol hasít az open source (Cikk)

Sokan hallottunk már a nyílt forráskódú szoftverekről, de nem biztos, hogy az Androidon és a Linuxon kívül egyéb neveket is fel tudnánk sorolni. Pedig ezek a megoldások általában nagyobb rugalmasságot és alacsonyabb költségeket kínálnak, mint zárt forráskódú alternatíváik, ezért érdemes őket közelebbről is megismerni. A SUSE szakértői most bemutatnak öt olyan területet, ahol az open source minden kétséget kizáróan átvette a vezetést.

5 tipp a digitális útonállók elkerülésére

5 tipp a digitális útonállók elkerülésére (Cikk)

A legtöbb vállalatnál napjaink slágertémájának számít a digitális átalakulás, mivel a modern megoldások segítségével a szervezetek jobb termékeket és szolgáltatásokat kínálhatnak ügyfeleiknek. Ez azonban biztonsági kockázatokat is felvet, hiszen a digitális térben a támadási felület is nagyobb a kiberbűnözők számára. A Micro Focus szakértői bemutatják azt az öt lépést, amelyek segítségével a szervezetek jelentősen csökkenthetik a digitális átállással járó veszélyek számát.

A jövő hangjAI: mesterséges intelligencia mindenhol

A jövő hangjAI: mesterséges intelligencia mindenhol (Cikk)

Napjainkban egyre több helyen alkalmaznak mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat. Számos különböző iparágban tökéletesítik a termékeket és szolgáltatásokat ilyen technológiák segítségével, az autógyártástól kezdve az energetikáig. A SUSE szakértői szerint az AI még több üzleti lehetőséget tartogat a közeljövőre, mivel az ilyen eszközök kiszolgálásához szükséges, nagy teljesítményű infrastruktúra ma már viszonylag egyszeren elérhető és kiépíthető a vállalatok számára.

A gépezők viadala - Indul Magyarország legnagyobb IT versenye

A gépezők viadala - Indul Magyarország legnagyobb IT versenye (Cikk)

Idén harmadik alkalommal rendezik meg az Országos IT Megmérettetést, amely a magyarországi IT szakemberek legnagyobb online szakmai versenye. „A gépezők viadala” szlogennel futó, hét héten át tartó játékos versenysorozatra augusztus 21-től lehet nevezni. A verseny 20+1 kategóriájának feladatai a legmodernebb technológiák – így például az önvezető autók szoftvereinek programozása vagy a blokklánc rendszerek védelme – köré épülnek és elsősorban a résztvevők naprakész, alkalmazható tudását mérik. Az idei megmérettetésre azokat a még nem szakmabeli jelentkezőket is várják, akik szeretnék felmérni, hogy alkalmasak lennének-e a jövőben programozónak.

Itt az exa-nagyságrendű számítástechnika

Itt az exa-nagyságrendű számítástechnika (Cikk)

A Fujitsu tovább tágítja a nagy teljesítményű számítástechnika (HPC) határait új fejlesztésű hardverfürtjével, amely gyorsítja a tudományos kutatások ütemét, és segít jobban és gyorsabban értelmezni a komplex rendszerek működését (pl. az időjárásjelentések készítésekor). A platform áttörő számítási teljesítményét sikeresen validálták az Edinburghi Egyetem EPCC szuperszámítógépes központjában. A Fujitsu ezután a rendszert átadta üzemeltetésre az egyetemnek. A Fujitsu más hardver- és szoftverszállítókkal, egyetemekkel és kutatóintézetekkel közösen dolgozta ki a rendszer prototípusát az Európai Bizottság Horizon 2020 programja által finanszírozott NEXTGenIO1 kutatás-fejlesztési projektben.

A konténer a leggyengébb láncszem a biztonságban

A konténer a leggyengébb láncszem a biztonságban (Cikk)

A konténerek hatékonyabbá teszik a vállalatok szoftverfejlesztési és működési folyamatait, ezért egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Biztonság szempontjából ugyanakkor kihívást jelentenek, egy friss felmérés szerint ugyanis az IT-döntéshozók ezeket a megoldásokat tartják a leggyengébb láncszemnek a céges informatikai infrastruktúra védelménél. A SUSE szakértői szerint a megfelelő konténerfelügyeleti platform segítséget nyújt a biztonság fenntartásában.

Automatizálás pótolhatja a hiányzó speciális szaktudást

Automatizálás pótolhatja a hiányzó speciális szaktudást (Cikk)

A szervezetek az informatika számos különféle területén küzdenek a szakemberhiánnyal. Ez olyan szegmenseket is érint, amelyekre kevesebb figyelem irányul, mégis sok vállalatnál elengedhetetlenek a mindennapi működéshez, ilyenek például a terminál emulátor szoftverek. A Micro Focus szakértői szerint az automatizálás ezen kihívások kezelésében is sokat segíthet.

Új biometrikus PalmSecure száműzi a jelszóhasználatot (Cikk)

A Fujitsu PalmSecure-alapú biometrikus biztonsági megoldásainak új, kibővített kínálata sokféle hétköznapi alkalmazási területen megkönnyíti a biometrikus személyazonosítás bevezetését – a múltba száműzve ezzel a jelszóhasználatot.

A Fujitsu mérsékli a vizuális ellenőrzést támogató MI-megoldások költségeit

A Fujitsu mérsékli a vizuális ellenőrzést támogató MI-megoldások költségeit (Cikk)

Az innovatív, új technológiák fejlett automatikus hibaészlelést végeznek (jellemzően 80-90%-ban képesek automatikusan felderíteni a kritikus területeket), jóval (a korábban elérhetőnél akár 50-100x) gyorsabb MI-vel segített adatsor-alapú betanítás és címkézés mellett.

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár!

SUSE Enterprise Storage 6: miénk itt a tár! (Cikk)

Elérhetővé vált a SUSE Enterprise Storage 6. A szoftveresen vezérelt tárolási megoldás használatával a vállalatok általánosan elérhető szerverekre és lemezmeghajtókra alapozva építhetnek ki és működtethetnek megfizethető tárolási rendszert. Az új, konténerizált és felhőalapú szolgáltatásokat is támogató funkciók segítik a szervezeteket abban, hogy zökkenőmentesen alkalmazkodjanak a változó üzleti igényekhez, miközben informatikai működési költségeiket is csökkenthetik.

A vezérlőrelék következő generációja

A vezérlőrelék következő generációja (Cikk)

Az évek során használt relék, melyeket gyakran neveznek okosreléknek vagy egyszerű automatizálási rendszernek évek óta biztosítják a világ különböző elektromos rendszereinek vezérlését. Ezek közül a készülékek közül sokat felváltottak a programozható logikai vezérlők és a modern „okosrelék”. Mindemellett a mai napig hihetetlenül fontos e készülékek szerepe mind az ipari, mind a kereskedelmi folyamatokban. Az Eaton új easyE4 készüléke a vezérlőrelék következő generációját képviseli.

Széfművészet, avagy útmutató a tökéletes adatvédelemhez

Széfművészet, avagy útmutató a tökéletes adatvédelemhez (Cikk)

Napjainkban a vállalatok egyre több adattal gazdálkodnak, amelyek megfelelően hasznosítva jelentős üzleti előnyt jelenthetnek. Az adatokat azonban meg is kell védeniük, ami komoly kihívásokba ütközik, ha ezekre az információkra a szervezetek mindennapi működéséhez is szükség van. A Micro Focus szakértői szerint a formátummegőrző titkosítás nyújtja az ideális egyensúlyt a biztonság és a használhatóság között.

Az adesso képviseletet nyit Magyarországon (Cikk)

Az adesso német IT-szolgáltató Magyarországon is képviseletet nyit, Budapesti székhellyel. A vállalat elsődleges célja az adesso-csoport termékportfóliójának bevezetése a hazai piacra.

Még egyszerűbb hozzáférés a felhőben és a Linux rendszereken

Még egyszerűbb hozzáférés a felhőben és a Linux rendszereken (Cikk)

Új megoldásokkal bővült a Micro Focus átfogó személyazonosság- és hozzáféréskezelési portfóliója. Az AD Bridge segítségével a szervezetek kiterjeszthetik az Active Directory címtárban alkalmazott beállításokat és biztonsági házirendeket a Linux környezetekre is. A NetIQ Access Manager új kiegészítői pedig a SaaS-szolgáltatások, illetve az API-k hozzáféréseinek felügyeletéhez nyújtanak hatékony támogatást a vállalatok számára.

Még strapabíróbb táblagépet alkotott a Fujitsu

Még strapabíróbb táblagépet alkotott a Fujitsu (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatja a STYLISTIC család legstrapabíróbb táblagépét: a Q509 modellt. A katonai szabvány követelményeit kielégítő tartósságú, folyadék- és porálló házba szerelt táblagép nagy igénybevétellel járó munkakörnyezetekbe készült. Súlya 620 gramm, nagyvállalati biztonsági funkciókkal, tükröződésmentes full HD kijelzővel, integrált tolltartóval és nagy teljesítményű akkumulátorral rendelkezik. Nagyszerű segítőtárs sokféle iparág, például a közlekedés, a logisztika, a gyártóipar, az egészségügy, az oktatás és a kiskereskedelem mobil felhasználói számára.

Digitális hátrányból üzleti előny (Cikk)

A Dell Technologies a Cloudera és a Reach úgy optimalizálta közös ipar 4.0 fejlesztését, hogy a kibővült funkcionalitás mellett az első lépések megtétele is egyszerű legyen az okosgyár megvalósítása felé

Kedvező árú Cypress IoT prototípuskészítő készletek az RS Components kínálatában

Kedvező árú Cypress IoT prototípuskészítő készletek az RS Components kínálatában (Cikk)

Az RS Components (RS) bejelentette a Cypress Semiconductor Corp. két új PSoC® 6 prototípuskészítő készletének forgalmazását: az egyik WiFi- és Bluetooth-alapú IoT-fejlesztéshez, a másik BLE-alapú (Bluetooth Low Energy) IoT-alkalmazásokhoz használható.

A megelőzés a legjobb védelem

A megelőzés a legjobb védelem (Cikk)

Napjainkban a zsarolóvírusok gyakrabban fenyegetnek bennünket, mint az influenzavírus: egy friss kutatás szerint tavaly a nagyvállalatok több mint fele áldozatul esett valamilyen ransomware támadásnak. A Micro Focus szerint a megelőzés a leghatásosabb védelem az ilyen vírusok ellen, ezért nem szabad elhanyagolni a szervezet „immunrendszerét” erősítő intézkedéseket. A vállalat szakértői most megmutatják, mire fókuszáljunk.

Az emberközpontú mesterséges intelligenciára épülő jövő (Cikk)

A Fujitsu a mesterséges intelligencia jövőjét járja körül a Frankfurtban június 16. és 20. között megrendezett éves ISC High Performance konferencián. A rendezvényen bemutatandó úttörő technológiák optimalizálják az üzleti folyamatokat, és kiaknázzák az MI-ben rejlő lehetőségeket. A látogatók megismerkedhetnek a Fujitsu DLU (Deep Learning Unit) lapkájával, és tájékozódhatnak a „K” szuperszámítógép utódja, a Fugaku fejlesztésének aktuális állásáról és a rendszer műszaki részleteiről.

Új időszámítás a gyártásautomatizálásban 2. rész

Új időszámítás a gyártásautomatizálásban 2. rész (Cikk)

Törékeny világunkat ősidők óta körülveszi a földi élet kialakulásához és mindennapi létünkhöz nélkülözhetetlen légkör. Az utóbbi évtizedekben egy új, virtuális „atmoszféra” kezdett körvonalazódni, amely ma már szinte ugyanolyan fontos része életünknek, mint a belélegzett levegő. Ez a mind sűrűbb adat- és információfelhő nemcsak a termelő cégek működésének elengedhetetlen feltétele, de hivatalos és magánéletünk kommunikációját is ez teszi lehetővé.

Új időszámítás a gyártásautomatizálásban 1. rész

Új időszámítás a gyártásautomatizálásban 1. rész (Cikk)

Törékeny világunkat ősidők óta körülveszi a földi élet kialakulásához és mindennapi létünkhöz nélkülözhetetlen légkör. Az utóbbi évtizedekben egy új, virtuális „atmoszféra” kezdett körvonalazódni, amely ma már szinte ugyanolyan fontos része életünknek, mint a belélegzett levegő. Ez a mind sűrűbb adat- és információfelhő nemcsak a termelő cégek működésének elengedhetetlen feltétele, de hivatalos és magánéletünk kommunikációját is ez teszi lehetővé.

TWENTY2X - 2020 március: Új show a digitális technológia jegyében

TWENTY2X - 2020 március: Új show a digitális technológia jegyében (Cikk)

2020 márciusára új show-val készül a Deutsche Messe. A hannoveri vásárközpontban megrendezésre kerülő kiállítás az IT technológiákra, valamint a KKV-k üzleti folyamatainak digitalizálásában betöltött szerepére fókuszál. Bemutatja majd - a szervezetük jövőbeni fenntarthatóságán dolgozó - IT vezetők és döntéshozók számára kulcsfontosságú alkalmazási területeket, lehetséges forgatókönyveket.

A vállalatok nem tudnak tovább várni a kvantumszámítástechnikára

A vállalatok nem tudnak tovább várni a kvantumszámítástechnikára (Cikk)

A vállalatvezetők türelmetlenül várják a kvantumszámítástechnika megérkezését, és már nagyon szeretnék élvezni az általa ígért mélyreható folyamatoptimalizálás előnyeit – állapította meg az a ma közzétett kutatás, amelyet a teknowlogy Group Company részeként működő PAC független elemzőcég készített a Fujitsu megbízásából.

Közvetlenül elérhetővé teszi a felhőszolgáltatások (Cikk)

A PRIMEFLEX for Microsoft Azure Stack integrált rendszerrel a Fujitsu ügyfelei akár a telephelyükön futó feladatoknál élvezhetik a számítási felhő reagálókészség, költségszabályozás és gyors ütemű innováció terén nyújtott előnyeit. A PRIMEFLEX integrált rendszerek portfóliójának mától elérhető, legújabb tagja segítségével egyszerűen hozhatnak létre robusztus, mégis rugalmas hibrid környezeteket alaprendszereik gördülékeny üzemeltetéséhez.

A Fujitsu és a Veeam együtt egyszerűsítik a mentést és a visszaállítást (Cikk)

A Fujitsu és a Veeam egyszerűsítik a mentést és visszaállítást az adatközpontban kritikus virtuális gépeket üzemeltető ügyfelek számára. Partnerkapcsolatukkal növelik az adatok rendelkezésre állását, gyorsítják a katasztrófa utáni visszaállítást, és lerövidítik a váratlan rendszerleállásokat. Az iparág egyedülállóan széles kínálatban elérhető Fujitsu ETERNUS tárolói és a Veeam Availability Suite piacvezető felhőfelügyeleti megoldás kombinációja vállalatok százezreit segítheti hozzá a zavartalan üzletmenet fenntartásához.

A Fujitsu új Unified Endpoint Security segít kézben tartani a biztonságot (Cikk)

A Fujitsu mától elérhető Unified Endpoint Security (UES) menedzselt szolgáltatása teljes körűen láthatóvá és biztonságosabbá teszi a végponti eszközök működését. A szolgáltatás még azelőtt észleli és semlegesíti az internetes fenyegetéseket, hogy azok adatvesztést, váratlan üzemkiesést vagy hírnévvesztést okoznának.

A Fujitsu bemutatja kategóriája legkönnyebb átalakítható üzleti számítógépét

A Fujitsu bemutatja kategóriája legkönnyebb átalakítható üzleti számítógépét (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bemutatja a világ legkönnyebb átalakítható üzleti PC-jét: az induktív töltést biztosító integrált tolltartóval ellátott LIFEBOOK U939X modellt. A hagyományos noteszgépként használva gyors és agilis U939X visszahajtva nagy teljesítményű Windows-alapú táblagéppé alakul. A mindössze 1015 g súlyú, sokoldalú új LIFEBOOK lehetővé teszi, hogy a nagy teljesítményt igénylő üzleti felhasználók egy eszközzel váltsák ki a hagyományos noteszgépet és a táblagépet.

A Fujitsu bejelentette a Nutanix Enterprise Cloud on PRIMERGY globális bevezetését (Cikk)

A Fujitsu ma bejelentette a több-hypervisoros Nutanix Enterprise Cloud on PRIMERGY platform globális bevezetését. A Fujitsu célgépével az ügyfelek gyorsan bevezethetik az új digitális alkalmazásokat, a nagyvállalati IT-infrastruktúrák pedig lépést tarthatnak a változás ütemével.

Analóg hernyóból digitális pillangó – avagy a technológiai átalakulás útja (Cikk)

Merre vezet az út a szép, új, digitális világba? Az adatközpontok, a felhő vagy az edge computing a helyes irány? Gyakori dilemma ez a szervezetek körében, ha lépést akarnak tartani a technológia fejlődésével és az IoT-eszközök térnyerésével. A SUSE szakértői szerint mindhárom irány tartogat hasznos lehetőségeket, ezért érdemes olyan infrastruktúrát kialakítani, amely mindegyiket képes támogatni.

A Fujitsu ETERNUS DX8900 S4 tárolótömb teljesített a legjobban az SPC-1 tároló-benchmark teszten

A Fujitsu ETERNUS DX8900 S4 tárolótömb teljesített a legjobban az SPC-1 tároló-benchmark teszten (Cikk)

A Fujitsu ETERNUS DX8900 S4 tárolómegoldása két szempontból is az első helyen végzett a tárolórendszerek teljesítményét vizsgáló teszten. Új benchmark-rekordot állított fel, és elsőként törte át a 10 millió IOPS/másodperc határt a Storage Performance Council (SPC) által közzétett legújabb eredmények szerint.

Új Commvault HyperScale™ célgépeivel a Fujitsu még több lehetőséget kínál a biztonsági mentés terén

Új Commvault HyperScale™ célgépeivel a Fujitsu még több lehetőséget kínál a biztonsági mentés terén (Cikk)

Tárolóportfólióját a Commvault HyperScale™ célgépekkel bővítve a Fujitsu páratlanul széles választékot kínál ügyfeleinek az üzleti igényeikhez és költségvetésükhöz igazodó mentési megoldásokból.

Merre tart az analitika?

Merre tart az analitika? (Cikk)

2018 volt az az év, amikor a közvélemény felfigyelt a mesterséges intelligenciára és annak lehetséges társadalmi hatásaira. 2019-ben a figyelem várhatóan a felszín alatti rétegre terelődik. Mi történik valójában akkor, amikor egy MI-rendszer „döntést” hoz, milyen kapcsolatban áll ez a tágabb környezettel – az IT-vel és az emberekkel? Hogyan építsünk MI-rendszereket az akut szakemberhiánnyal küzdő környezetben?

A Fujitsu turbómeghajtású x86-os szerverekkel gyorsít

A Fujitsu turbómeghajtású x86-os szerverekkel gyorsít (Cikk)

Új generációs, Intel Xeon Scalable processzoros PRIMERGY és PRIMEQUEST szervereit a forradalmi NVRAM (Non-Volatile Random Access Memory) technológiával ötvözve a Fujitsu megszünteti a napjaink alkalmazásait visszafogó szűk keresztmetszeteket teljesítmény terén. Az Intel® Optane™ DC perzisztens memória támogatása óriási információtömeg esetén is lehetővé teszi az adatok gyors feldolgozását.

FUJITSU CELSIUS C780 rack-munkaállomás a nagy teljesítményigényű alkalmazások gyorsításához

FUJITSU CELSIUS C780 rack-munkaállomás a nagy teljesítményigényű alkalmazások gyorsításához (Cikk)

A Fujitsu új szintre emeli a rack-munkaállomások teljesítményét a nagy GPU-teljesítményt igénylő alkalmazásokhoz rugalmas és biztonságos távhozzáférést nyújtó, új Fujitsu CELSIUS C780 modellel.

Hogyan támogatják az adatvagyonért felelős vezetők az üzleti működés átalakítását?

Hogyan támogatják az adatvagyonért felelős vezetők az üzleti működés átalakítását? (Cikk)

A vállalati adatvagyonért felelős vezérigazgató-helyettesek (CDO) szerepköréről készített új kutatás a prioritások gyors változását, a költségvetés növekedését és a törzsadat-kezelés átalakulási stratégiákban betöltött szerepének erősödését mutatja – tudtuk meg Niels Stenfeldttől, a Stibo Systems vezérigazgatójától.

A Fujitsu RunMyProcess segít a maximumot kihozni a nagyvállalati IoT-adatokból

A Fujitsu RunMyProcess segít a maximumot kihozni a nagyvállalati IoT-adatokból (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess és az IoT.nxt partnerkapcsolatának köszönhetően a nagyvállalatok minden eddiginél többet hozhatnak ki az IoT-eszközök által rögzített adatokból.

Fujitsu-újdonságok a gyártóipar számára 2019-es Hannoveri Vásáron (Cikk)

A 2019. április 1. és 5. között megrendezett Hannoveri Ipari Vásáron (Hannover Messe Industrie, HMI – 7-es csarnok, E16-os stand) a Fujitsu bemutatja, hogyan hajthatnak végre megoldásaival a gyártóipar szereplői kvantumugrást az innováció és a hatékonyságnövekedés terén.

Perem, ahol a babér terem, avagy edge computing költséghatékonyan (Cikk)

Manapság szinte minden vállat, illetve létesítmény optimális működéséhez szükség van azonnal elérhető adatokra, amelyekre támaszkodva a szervezetek rugalmassá tudják tenni munkafolyamataikat.

A Fujitsu Digital Annealer kvantumképességekkel forradalmasítja a problémamegoldást

A Fujitsu Digital Annealer kvantumképességekkel forradalmasítja a problémamegoldást (Cikk)

A Fujitsu kvantumtechnológia által inspirált, második generációs Digital Annealer megoldása soha nem látott lehetőségeket nyit meg az üzleti és társadalmi problémák megoldása.

A Fujitsu rugalmas licenclehetőségeket vezet be az ETERNUS CS200c integrált mentési célgéphez

A Fujitsu rugalmas licenclehetőségeket vezet be az ETERNUS CS200c integrált mentési célgéphez (Cikk)

A Fujitsu új szoftverlicenc-opciókat vezet be a Commvault szoftverrel működő ETERNUS CS200c all-in-one biztonsági mentési megoldásához. Az új opciók révén az ügyfelek könnyebben hasznosíthatják az integrált célgép előnyeit, rugalmasan kezelhetik licenceiket és értékállóvá tehetik beruházásukat.

Itt a megoldás az IT-biztonsági szakemberhiányra

Itt a megoldás az IT-biztonsági szakemberhiányra (Cikk)

A szakemberhiány az IT-biztonsági szakmában is egyre súlyosabbá válik. A vállalatok azonban nem maradhatnak védtelenül az egyre találékonyabbá váló kiberbűnözőkkel szemben, hiszen egy online támadás óriási veszteségeket okozhat. A Micro Focus szakértői a folyamatok automatizálását és a külsős szaktudás igénybevételét javasolják a hiányzó emberi erőforrás áthidalására.

Prediktív karbantartási könyvtár az állásidő csökkentéséhez

Prediktív karbantartási könyvtár az állásidő csökkentéséhez (Cikk)

A mesterséges intelligencián alapuló megoldások az egyedi berendezések vezérlőjén keresztül gyűjtik össze, elemzik és használják fel az adatokat, hogy meghosszabbítsák a berendezés élettartamát, és a leállások megelőzése érdekében észleljék a hibákat.

Gerald Grace az Invitech új vezérigazgatója

Gerald Grace az Invitech új vezérigazgatója (Cikk)

Az Invitech bejelenti, hogy a mai naptól Gerald Grace tölti be a társaság vezérigazgatói pozícióját. Gerald a cégvezetői poszton David Blunck-ot követi, aki közös megegyezéssel távozik a vállalattól.

Legális puska az előírások teljesítéséhez

Legális puska az előírások teljesítéséhez (Cikk)

Könnyű elveszni a szabályok erdejében, ha egy vállalat informatikai rendszereinek több különféle szabályozásnak és belső házirendnek is eleget kell tenniük a megfelelő működéshez. A SUSE szakértői szerint egy fejlett szerverfelügyeleti platform ad igazán jól használható „térképet” az informatikai szakemberek kezébe az eligazodáshoz ebben a rengetegben.

Az e-mailek védelme nem ér véget egy erős jelszónál (Cikk)

Az e-mailek fontos részei mindennapi életünknek, mégis kevesen gondolunk bele, miként biztosíthatjuk fiókjainkat a jelszavak beírásán túl. Aminek meg is van a hatása: nemrégiben derült fény egy hatalmas adatlopási esetre, amelynek keretében 773 millió e-mailcím és 21 millió jelszó került illetéktelen kezekbe. Ehhez kapcsolódóan az ESET szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat a felhasználók számára e-mail fiókjaik megfelelő védelméhez.

4 kockázat, ami az ön alkalmazásait is fenyegetheti

4 kockázat, ami az ön alkalmazásait is fenyegetheti (Cikk)

Az alkalmazások 79 százaléka tartalmaz veszélyes sebezhetőséget, ezért a sérülékenységek vizsgálata és javítása különös gondot igényel, hiszen a legapróbb hiba is komoly kibertámadások előtt tárhatja ki a kapukat. Többféle kockázat is fenyegeti a vállalatokat ezen a téren, a Micro Focus szakértői szerint azonban a megfelelő teszteszközökkel egyszerűen és gyorsan észlelhetők és javíthatók a sebezhetőségek.

A Fujitsu harmadszor a „Vezetők” szegmensében a Gartner felmérésben (Cikk)

A Gartner piacvezető elemzőcég egymás után immár harmadszor sorolta a Fujitsut a „Vezetők” szegmensébe a menedzselt munkahely-szolgáltatások európai piacáról készült Gartner Magic Quadrant felmérésben. Végrehajtási képesség szempontjából a Fujitsu szerezte összességében a legmagasabb pontszámot a vizsgálatban részt vevő szállítók közül.

Tranformers: digitális átállás profi segítséggel

Tranformers: digitális átállás profi segítséggel (Cikk)

A napjainkban tapasztalható, robbanásszerű technológiai fejlődés számos lehetőséget tartogat a vállalatok részére, ugyanakkor a versenyhelyzetet is kiélezi. Hiszen aki nem képes lépést tartani az új megoldások megjelenésével, az nem tud naprakész termékeket és szolgáltatásokat kínálni ügyfeleinek. A SUSE szakértői éppen ezért azt tanácsolják a vállalatoknak, hogy vegyenek igénybe professzionális segítséget a digitális átalakításhoz. Így a megfelelő eszközökkel, szaktudással és erőforrásokkal felvértezve léphetnek a változás útjára.

A magyarok többségének fogalma sincs arról, hogy napi szinten használja a mesterséges intelligenciát

A magyarok többségének fogalma sincs arról, hogy napi szinten használja a mesterséges intelligenciát (Cikk)

Annak ellenére, hogy a magyarok nincsenek pontosan tisztában a mesterséges intelligencia (MI) jelentésével és a benne rejlő lehetőségekkel, háromnegyedük használná az MI-t - derült ki a Huawei Technologies Hungary megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A megkérdezettek kétharmadának jelenleg is rendelkezésére áll, ám sokukban ez nem is tudatosul. Az MI a fiatal férfiak körében a legnépszerűbb és az alacsony iskolai végzettségűek tartanak tőle a leginkább. A mesterséges intelligencia előnyei a válaszadók szerint elsősorban az orvostudományban, a közlekedésben, valamint az okos otthonok területén érvényesülnek majd, sokan pedig úgy vélik, hogy az MI akár az életünket is meghosszabbíthatja.

A Fujitsu uSCALE konstrukciója csökkenti a beruházási kockázatot

A Fujitsu uSCALE konstrukciója csökkenti a beruházási kockázatot (Cikk)

A „szolgáltatásként nyújtott IT” (IT-as-a-service) modell erősödő népszerűségére válaszul a Fujitsu mától bevezeti uSCALE finanszírozási konstrukciót, amely felhő jellegű szolgáltatásokkal fokozza a szolgáltatók reagálókészségét a változó ügyféligények kielégítése terén – úgy, hogy közben beruházási kockázatukat is csökkenti.

A Fujitsu SAP HANA®-hoz fejlesztett infrastruktúrával támogatja az adatközpont korszerűsítését (Cikk)

A Fujitsu bemutatott néhány lehetőséget arra, hogyan futtathatják a vállalatok kritikus SAP HANA® feladataikat hiperkonvergens infrastruktúrán. E lehetőségek révén az ügyfelek teljes körűen virtualizált, fejlett SAP-megoldáskörnyezetet üzemeltethetnek és skálázhatnak igényeik szerint.

A Fujitsu RunMyProcess és az Okin BPS gyorsítják az IBM Notes digitális átalakulását (Cikk)

A Fujitsu RunMyProcess és az Okin BPS közösen gyorsítják az IBM Notes alkalmazások migrálását és modernizálását. A Fujitsu nagy produktivitású RunMyProcess felhőplatformja és az Okin BPS (Business Process Services) globális szolgáltatóvállalat hatékony segítséget nyújt a digitális átalakuláshoz a korábbi nevén Lotus Notesként ismert IBM Notes csoportmunka-alkalmazást használó vállalatok számára.

Páncélszekrényt a felhőbe is!

Páncélszekrényt a felhőbe is! (Cikk)

Egyre több szervezet tárolja adatait, illetve futtatja alkalmazásait és szolgáltatásait különböző helyeken: házon belüli rendszerekben és nyilvános felhőben. Ez hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb működést tesz lehetővé, a biztonságot azonban nehezebb fenntartani ilyen hibrid környezetben A Micro Focus szakértői szerint ezért érdemes olyan átfogó megoldást bevezetni, amely egységes védelmet biztosít minden környezetben.

A bolti hatékonyság növelése mesterséges intelligenciával

A bolti hatékonyság növelése mesterséges intelligenciával (Cikk)

Az idei New York-i NRF kiállításon a Fujitsu bemutatta azokat az innovatív megoldásokat, amelyek új technológiák, pl. az MI alkalmazásával segítenek a kiskereskedelmi cégeknek legyőzni a legnagyobb kihívásokat. A Fujitsu kulcsrakész technológiái teljes körűen támogatják az ügyfélutat, és – az élelmiszerboltoktól a divatüzletekig – a kiskereskedelmi vállalkozások minden típusánál jól használhatók. A megoldások elősegítik a vevők bolti élményének javítását és – például az önkiszolgáló pénztáraknál keletkező veszteségek visszaszorításával – a működési költségek csökkentését.

Mesterséges intelligenciával küzdenek az önkiszolgáló pénztáraknál elkövetett csalások ellen

Mesterséges intelligenciával küzdenek az önkiszolgáló pénztáraknál elkövetett csalások ellen (Cikk)

A Fujitsu új megoldása mesterséges intelligencia (MI) segítségével mérsékli a szupermarketek önkiszolgáló pénztárainál elkövetett csalásokat – amelyek összege általában a normál pénztárakra jellemző érték duplája. A Fujitsu egy piacvezető európai hipermarketlánccal közösen fejlesztette ki és tesztelte a technológiát, amely komoly előrelépést jelent a pénztárosok nélkül is zökkenőmentesen üzemelő üzletek kialakítása felé.

Automatizálási trendek az USA-ban 6. rész

Automatizálási trendek az USA-ban 6. rész (Cikk)

A háború örök és elkerülhetetlen. „Erőforrásokért harcolunk és ez valószínűleg a közeljövőben sem változik majd” – jelentette ki Nadav Zafrir, az izraeli Team8 kiberbiztonsági vállalat ügyvezető igazgatója a Rockwell Automation által novemberben Philadelphiában tartott Automation Fair ideje alatt.

Óvja meg idejét és pénzét az adatrobbanástól!

Óvja meg idejét és pénzét az adatrobbanástól! (Cikk)

Egyre nagyobb költségeket emészt fel a vállalatoknál a szüntelenül növekvő adatmennyiség tárolása. Az IT-szakemberek oldaláról pedig a bővülő tárolási rendszerek kezelése egyre több figyelmet és időt követel. A SUSE szakértői szerint a szoftveresen vezérelt tárolási rendszerek segíthetik a szervezeteket abban, hogy minden téren megfelelően tudják kezelni az adatdömping hatásait.

A többfelhős működés összehangolása kulcsfontosságú a gyors digitális átalakuláshoz (Cikk)

A nagyvállalatok körében tovább erősödik a többfelhős működés iránti igény, ugyanakkor egyre többen felismerik, hogy a felhőműködés összehangolása kulcsfontosságú a valóban sikeres digitális átalakuláshoz. Ez a Fujitsu megbízásából 500 főnél nagyobb létszámú vállalatok IT-döntéshozói körében végzett vizsgálat legfontosabb megállapítása.

A Fujitsu RunMyProcess frissítésével gyorsabban és egyszerűbben integrálhatók a nagyvállalati rendszerek (Cikk)

A Fujitsu ma bejelentette RunMyProcess workflow-automatizációs és webfolyamat-integrációs platformja frissítését. A továbbfejlesztett felhasználói felület mellett a frissítés fontos produktivitásnövelő komponenseket is tartalmaz, köztük teljesen integrált online súgófunkciót és továbbfejlesztett tömeges adatkezelési képességeket.

Az ecom bemutatta a Featurephone és a tablet sorozat új zászlóshajóit

Az ecom bemutatta a Featurephone és a tablet sorozat új zászlóshajóit (Cikk)

A 2018-as SPS IPC Drives szakkiállítás 7A csarnoka 330. standján mutatta be a Pepperl+Fuchs-hoz tartozó ecom márka a veszélyes területekre szánt telefonok és tabletek következő generációját. A világpremier során bemutatkozott a házon belül kifejlesztett Ex-Handy 10 Featurephone, valamint az ATEX/IECEx Zone 1/21; Div. 1 verziójú Tab-Ex 02 ipari tablet.

Előregyártott, moduláris adatközpontok energiaellátása

Előregyártott, moduláris adatközpontok energiaellátása (Cikk)

Az edge computing terjedésével az adatfeldolgozás közelebb kerül az adatok keletkezésének helyéhez, elsősorban a kritikus fontosságú adatok azonnali elérhetősége miatt. Ezzel párhuzamosan az előregyártott, moduláris adatközpontok piaca is egyre dinamikusabban növekszik, hiszen a szolgáltatóknak ez esetben is ugyanazt a magas szintű teljesítményt kell nyújtaniuk a helyi, kisebb adatközpontok, mint a nagy szerverparkok számára.

Stratégiai partnerség az RS Components és a Zerynth között (Cikk)

Az RS Components (RS) exkluzív partnermegállapodás aláírását jelentette be az innovatív Start-up vállalattal, a Zerynth céggel, amely közbenső szoftvereket fejleszt IoT-projektekhez és alkalmazásokhoz. A megállapodás lényege, hogy a Zerynth IoT fejlesztési környezetét elérhetővé teszik egy egyedi portálon a DesignSpark mérnöki közösségen belül, lehetővé téve az egyszerű hozzáférést és az eszközök letöltését az ügyfelek számára.

Megszűnik a CEBIT, mi lesz helyette?

Megszűnik a CEBIT, mi lesz helyette? (Cikk)

A Deutsche Messe AG (DMAG) ma bejelentette, racionalizálja esemény portfólióját. A CEBIT ipart is érintő témáit a HANNOVER MESSE kiállításba integrálja, míg a további CEBIT témák speciális eseményekké fejlődnek a vertikális iparágak döntéshozói számára. Az átrendeződés a CEBIT 2019-es csökkentett kiállítói kereslet okán született meg.

GDPR és adatvédelem: meglátni és eltörölni (vagy megvédeni)

GDPR és adatvédelem: meglátni és eltörölni (vagy megvédeni) (Cikk)

A GDPR minden olyan hazai szervezetre vonatkozik, amely valamilyen szinten személyes adatokat kezel. A feltételek megértése, tisztázása és teljesítése jelentős terhet és plusz munkát ró a vállalatokra, hiszen számos különféle területet, dokumentumot és adatbázist érint. A Micro Focus szakértői szerint azonban automatizálással jelentősen egyszerűsíthetők ezek a feladatok.

Initio – új kamerasorozat az Intellio-tól (Cikk)

Új kamerasorozatot mutatott be az intelligens biztonságtechnikai megoldások hazai úttörője, az Intellio. A 4MP felbontású kamerák alapvető fedélzeti intelligenciával felvértezve és 3 év garanciával kerülnek bevezetésre az Intellio márka kínálatába.

Szélturbinában működő adatközpont közel nulla kibocsátással

Szélturbinában működő adatközpont közel nulla kibocsátással (Cikk)

A Fujitsu szerver- és tárolótechnológiájával működik a világ egyik első, közel nulla kibocsátású adatközpontja egy németországi szélturbinában. A WestfalenWIND IT német áramszolgáltató WindCORES kezdeményezése keretében létrejött új hosztingmegoldással a Fujitsu SELECT partnere, a Green IT - Das Systemhaus rendkívül fenntartható és költséghatékony felhőszolgáltatásokat nyújthat ügyfeleinek.

Megjelent az Arduino Yún prototípuskészítő kártya legújabb változata

Megjelent az Arduino Yún prototípuskészítő kártya legújabb változata (Cikk)

Az RS Components (RS) bejelentette az Arduino Yún Linux-alapú kártya legújabb változatának elérhetővé tételét, amely továbbfejlesztett hálózati csatlakozásokat tesz lehetővé az IoT-projektekhez (tárgyak internete).

Magyar technológiai megoldás hozhat forradalmat az áruadagolásban

Magyar technológiai megoldás hozhat forradalmat az áruadagolásban (Cikk)

A gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG - Fast Moving Consumer Goods) piacán a készlethiány jelenti a legnagyobb veszteséget az üzletek, a forgalmazók és a gyártók számára napjainkban. Erre a problémára nyújt forradalmi megoldást a magyar tulajdonú MOHAnet Mobilsystems Zrt., amely október végén mutatta be big data alapú, távfelügyelhető „MasterShelf” áruadagoló rendszerét. Ezzel a modern és tradicionális kereskedelemi egységek, az üdítő- és italforgalmazók, sőt akár a dohányboltok és a gyógyszertárak is 20-25 százalékkal növelhetik forgalmukat.

Új platform valós idejű  MI-szimulátorok készítéséhez

Új platform valós idejű MI-szimulátorok készítéséhez (Cikk)

A Fujitsu Laboratories of Europe ma bemutatott, új MI-alapú technológiája és platformja lehetővé teszi a hagyományos fizikai szimulátorokat átalakítását gyors, nagy pontosságú MI-szimulátorokká. A Fujitsu „AI Solver” megoldása áttörést képvisel az ipari alkalmazások terén, és forradalmasítja a számítógéppel támogatott mérnöki munka (CAE) és a terméktervezés, valamint az önálló munkavégzésre képes okoseszközök világát. A mérnöki munka esetében a szimuláció mérsékli a költséges prototípus- és termékhibák előfordulását, támogatja a tervezési döntéseket, valamint az ellenőrzés és a validálás folyamatát. Az AI Solver jelentősen felgyorsítja a szimulációt, ami ezzel arányos üzleti előnyökkel jár. A platform a Fujitsu Laboratories Ltd., a Fujitsu Advanced Technologies Ltd. és a Fujitsu Laboratories of Europe közös fejlesztési programjának gyümölcse.

Belépő szintű üzleti szerverek nagy teljesítménnyel

Belépő szintű üzleti szerverek nagy teljesítménnyel (Cikk)

A Fujitsu ma bemutatott új, egyfoglalatos PRIMERGY szerverei egy felső kategóriás okostelefon áránál olcsóbban juttatják sokoldalú irodai megoldáshoz a kis- és középvállalatokat. A Fujitsu történetének legnagyobb teljesítményű, halk, egyfoglalatos PRIMERGY rendszerei elég kicsik ahhoz, hogy könyvespolcon elférjenek, így kifejezetten alkalmasak az irodai és iparágspecifikus alkalmazások támogatására akár kisméretű vagy fiókirodában, akár adatközponti környezetben.

ManufactureIT 2018 - A digitális gyár építőkövei (Cikk)

A gyártás digitalizációja szemlélet kérdése, a technológia másodlagos – állítják szakértők. Mások ellenkező véleményen vannak. Egy azonban biztos: az építőelemek rendelkezésre állnak. Konferenciánkon megtudhatja, hogyan építhető fel ezekből az alkotóelemekből a digitalizált gyártás.

Petabájt-nagyságrendű adattárolás az adatközpontban

Petabájt-nagyságrendű adattárolás az adatközpontban (Cikk)

A Fujitsu napokban bevezetett ETERNUS DX8900 S4 tárolórendszere meghonosítja az adatközpontban a flash-technológiára optimalizált, petabájt-nagyságrendű adattárolást. Az új generációs rendszer csökkenti a komplexitást: megszünteti a különböző tárolószintek kialakításának igényét az eltérő feladatokhoz, és egy rendszerbe konszolidálja az elkülönülő tárolószigeteket, észszerűsítve ezzel a „puha” átállást az all-flash adatközpontra – akár petabájtos nagyságrendű feladatoknál is.

A Fujitsu másodszor is az „IT Channel Champion” kategóriában végzett a Canalys Leadership Matrix értékelésében (Cikk)

A Fujitsu SELECT Partner Programja immár másodszor is a „Champion” kategóriában végzett a viszonteladói csatornát vizsgáló piacvezető elemzőcég, a Canalys értékelésében. A rangos elismerés odaítélésekor a Canalys tapasztalt elemzői a szállítói összehasonlításban szerzett magas pontszám mellett a viszonteladói program kiváló stratégiáját, befektetéseit és végrehajtását is figyelembe vették.

Adatbiztonsági termékek GDPR-kötelezett vállalkozások számára az RS Components kínálatában

Adatbiztonsági termékek GDPR-kötelezett vállalkozások számára az RS Components kínálatában (Cikk)

Az RS Components (RS) egy globális többcsatornás forgalmazó bejelentette, hogy számos professzionális adatvédelmi termékkel bővíti kínálatát, így segítve a vállalatokat, hogy megfeleljenek az Európai Unióban 2018. május 25-én életbe lépett új Általános adatvédelmi rendeletnek (GDPR). A termékek márkái közt megtalálható az 3M, a Kingston Technology és a vállalat saját márkája, az RS Pro is.

Az Eaton bemutatja az Eaton 91PS UPS sorozatot

Az Eaton bemutatja az Eaton 91PS UPS sorozatot (Cikk)

Az új egyfázisú sorozat a meglévő, háromfázisú Eaton 93PS UPS sorozatot egészíti ki, hogy nagyobb rugalmasságot, rendelkezésre állást és költséghatékonyságot biztosítson.

Felkészült a kibertámadásokra? (Cikk)

A fix áras, rögzített tartalmú Fujitsu Security Incident Response Management szolgáltatás felméri, milyen mértékben képes a szervezet felkészülni a biztonsági incidensekre, illetve kezelni és enyhíteni őket, továbbá levonni belőlük a tanulságokat. A szolgáltatás keretében megvizsgálják, mennyire felkészült az ügyfél a hetek vagy akár évek múltán felfedezett szabályszegések kezelésére, amelyek – iparági vizsgálatok szerint – az összes incidens egyharmadát teszik ki. Egyes támadásokat (pl. a zsarolóvírusokat) szándékosan úgy építenek fel, hogy mihamarabb észleljék őket, másoknál átlagosan 106 nap telik el a támadás és annak azonosítása között.

Mesterséges intelligenciát és gépi tanulást támogató szervert mutatott be a Cisco (Cikk)

A Cisco bemutatta első olyan szerverét, amelyet kifejezetten a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML) kiszolgálására terveztek. Az AI és ML technológiák új lehetőségeket nyitnak az összetett feladatok megoldására és hatással lesznek az informatikai infrastruktúrákra és folyamatokra is. A Gartner felmérése szerint jelenleg csupán a vállalatok 4%-a alkalmaz AI megoldásokat , ez a szám azonban a következő években drámai mértékben fog növekedni.

A Fujitsu „Connected Retail” Élményközpontot nyit Dublinban (Cikk)

A Fujitsu bejelentette „Connected Retail” Élményközpontja megnyitását az írországi Dublinban. A létesítmény segít a kiskereskedelmi és vendéglátóipari ügyfeleknek javítani az eladáshelyi produktivitást és az ügyfeleknek nyújtott élményt, és költségcsökkentés mellett bővíteni az ügyélkört. A 13 innovatív technológia élő bemutatója alapján a kiskereskedelmi és vendéglátóipari szolgáltatócégek átgondolhatják, hogyan előzhetik meg versenytársaikat, és feltérképezhetik a hagyományos üzletek előtt álló jövőbeni lehetőségeket.

Megjelent a Fujitsu 1 literesnél kisebb házba szerelt PC-je (Cikk)

A Fujitsu bemutatta történetének eddigi legkisebb asztali számítógépét. A kevesebb mint egy liter űrtartalmú ESPRIMO G558 kis mérete folytán akár a kijelző hátoldalára is rögzíthető – ugyanakkor elég nagy teljesítményt kínál az asztali és webalapú irodai alkalmazások kifogástalan futtatásához.

Új blokklánc-tesztelő szolgáltatás a Fujitsutól (Cikk)

A Fujitsu bemutatott új szolgáltatásával az ügyfelek felgyorsíthatják a blokklánc-megoldások vállalati fejlesztését – ami mind üzleti, mind technológiai, mind pedig jogi szempontból elősegíti stratégiai céljaik megvalósulását. Az új „Fujitsu 360 Degree Blockchain Use Case Deep-Dive” szolgáltatás a meglévő alkalmazási esetek (use case) alapján teszteli a megoldás kritikus életképességét, és azonosítja az éles használatra kész blokklánc-alkalmazás kiépítéséhez szükséges alkalmazáskomponenseket. Azt is kijelöli, milyen úton lehet minimumra szorítani az alkalmazási eset esetleges hibáiból és buktatóiból adódó kockázatokat.

Ön tudja, mit csinálnak a rendszergazdái?

Ön tudja, mit csinálnak a rendszergazdái? (Cikk)

A rendszergazdai jelszó komoly kincs. A vállalatok jól teszik, ha nemcsak arra figyelnek oda, kinek osztogatják, de azt is nyomon követik, mihez kezdenek vele a kiemelt felhasználók. Egy friss tanulmány szerint ugyanis a vállalatoknál évente átlagosan közel öt alkalommal történik belülről induló támadás vagy visszaélés az adatokkal, amelyek költségvonzata közel 3 millió dollár. A Micro Focus szakértői ezért most bemutatják, hogyan lehet hatékonyan, biztonságosan és naprakészen kezelni, illetve ellenőrizni a privilegizált fiókokat a legmodernebb eszközök segítségével.

Ne tépje ki gyökerestül, avagy az IT-modernizáció három alappillére

Ne tépje ki gyökerestül, avagy az IT-modernizáció három alappillére (Cikk)

Az üzleti életben különösen fontos szabály, hogy az lesz sikeres, aki a legjobban tud lépést tartani az új igényekkel és a változásokkal. Mivel a modern vállalatok működéséhez az alapot az informatikai háttér biztosítja, ennek modernizálása minden szempontból kulcsfontosságú. Sok szervezetnél azonban nehezen tudják felmérni, mely területen a legégetőbb a fejlesztés, és hogyan kezdjenek neki a korszerűsítésnek. A Micro Focus szakértői három pillér mentén javasolják átgondolni a vállalatok informatikai környezetének modernizálását.

Megérkeztek a Fujitsu új, nagy teljesítményű munkaállomásai (Cikk)

A Fujitsu négy új modellel bővíti CELSIUS munkaállomás-portfólióját. Az új gépek nagy számítási teljesítménye kivételes biztonsági funkciókkal párosul. A Fujitsu CELSIUS munkaállomásai ideális platformot kínálnak az innováció és az adatvezérelt tervezés gyorsításához és a virtuális valóságra jellemző, magukkal ragadó vizuális élmények megteremtéséhez.

A hibrid IT öt legnagyobb biztonsági rése

A hibrid IT öt legnagyobb biztonsági rése (Cikk)

Az új technológiák gyökeresen átalakították a vállalatok működését. A virtualizáció, a nyilvános és privát felhők, a SaaS-modell vagy a BYOD trend és a különféle operációs rendszereket futtató mobil eszközök olyan hibrid környezetek kialakulásához vezettek, amelyek gyorsabbá és egyszerűbbé teszik a munkát, biztonságos használatuk és ellenőrzésük azonban több problémát is felvet. A Micro Focus szakértői összegyűjtötték az öt legkényesebb ilyen területet és a lehetséges megoldásokat.

A vállalatok csodafegyverként tekintenek a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra

A vállalatok csodafegyverként tekintenek a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra (Cikk)

Az ESET globális kutatása kimutatta, hogy a mesterséges intelligenciát (AI) és a gépi tanulást (ML) övező felhajtás eredményeként az informatikai döntéshozók háromnegyede csodafegyverként tekint ezekre a technológiákra a kiberbiztonság területén. Az ESET szakemberei azonban úgy vélik, hogy ez a népszerűség zavart okozhat az informatikai csapatok körében és a hamis biztonságérzet miatt még nagyobb veszélyt is jelenthet a vállalatok számára.

Nagygép, nagy védelem

Nagygép, nagy védelem (Cikk)

Számos nagyobb szervezetnél használnak mainframe gépeket és egyéb, nagy teljesítményű központi számítógépeket, amelyekkel fontos alkalmazásokat és érzékeny adatokat kezelnek. Ezért fontos, hogy az ilyen rendszerek biztonsága ugyanúgy naprakész legyen, mint az összes többi vállalati gépé. A legtöbb helyen az illetéktelen hozzáférések kezelése jelenti a legnagyobb kihívást ezen a téren. A Micro Focus szakértői szerint létezik egyszerű megoldás arra, hogy ezeket a hagyományos nagygépeket is a legmodernebb igényeknek megfelelően biztonságossá tegyék és felügyeljék.

Extrém körülményekre fejlesztett nagy felbontású dómkamerákat az Axis (Cikk)

Az Axis Communications két új, nagy felbontású, kültéri használatra szánt dómkamerával bővítette csúcsminőségű Q35-sorozatát. Az eszközök még gyenge fényviszonyok között és extrém fizikai környezetben is stabil teljesítményt nyújtanak, így az új Q35-modellek széles körben alkalmazhatók a kritikus infrastrukturáktól kezdve a köztéri, reptéri megfigyelésen át egészen az egészségügyi vagy élelmiszeripari létesítmények biztosításáig.

Miként segíthetik az adatok az ipart a globális felmelegedés fő forrása elleni harcban?

Miként segíthetik az adatok az ipart a globális felmelegedés fő forrása elleni harcban? (Cikk)

Az ipar digitalizálása óriási lehetőséget teremt, hogy felgyorsítsuk az energiarendszereink átalakítását, stabilizáljuk az éghajlatunkat, és segítsük a gazdaságok alkalmazkodását az új körülményekhez.

Partnerprogramot indít a T-Systems a keskenysávú IoT elterjesztéséért (Cikk)

Iparági partner- és fejlesztési programot hirdet az IoT területen működő fejlesztőknek és piaci szereplőknek a T-Systems. A program a gépek közötti kommunikáció keskenysávú infrastruktúráját, annak alkalmazási lehetőségeit igyekszik minél szélesebb körben elterjeszteni. A partnerprogram keretében a T-Systems speciális fejlesztői csomagot biztosít a legmodernebb IoT technológia iránt érdeklődő vállalkozásoknak és segíti az akár még öltetfázisban lévő fejlesztések kidolgozását is.

(Privát) felhőben az igazság (Cikk)

Melyik éri meg jobban, a privát vagy a nyilvános felhő? Ez a kérdés gyakran foglalkoztatja az IT-döntéshozókat, és a legtöbbször rövid gondolkodás után a publikust szavazzák meg nyertesnek, hiszen az szinte azonnal igénybe vehető átlátható, óradíjas elszámolásban. A SUSE szakértői szerint azonban érdemes alaposabban megvizsgálni a kiadásokat és a megtérülést, mivel kellemes meglepetések lapulhatnak a privát felhőben, különösen a nagyobb méretű szervezetek számára. Egy felmérés alapján pedig akár emberi erőforrást is tudnak spórolni vele.

A Fujitsu új alapokra helyezi az adatközpontok üzemeltetését

A Fujitsu új alapokra helyezi az adatközpontok üzemeltetését (Cikk)

A Fujitsu infrastruktúra-felügyeleti szoftverének újonnan bevezetett, frissített változata a teljes informatikai infrastruktúra-környezet üzemeltetését és figyelését egyszerűsíti és központosítja. A fejlett új szoftver jelentős költség- és energiamegtakarítást kínál, miközben az adatközpont teljesítményét és rendelkezésre állását is javítja.

Az új SUSE CaaS Platformmal még könnyebben kiaknázhatók a konténerek lehetőségei (Cikk)

A SUSE CaaS Platform 3 még több lehetőséget kínál a fürtök optimalizálásához, támogatást biztosít a konténerképek hatékonyabb és biztonságosabb kezeléséhez, továbbá egyszerűsíti a hosszú ideig futó szolgáltatások telepítését és kezelését.

57%-os beruházásmegtérülés három éven belül (Cikk)

A Fujitsu ma tette közzé a Forrester Consulting kutatócég gazdasági hatástanulmányának eredményeit az SAP-környezetekhez szánt PRIMEFLEX integrált rendszerről. A tanulmány megállapította, hogy a rendszerberuházás mintegy 20 hónapon belül megtérül – 3,3 millió euró nettó jelenérték és 57%-os három éves beruházásmegtérülés (ROI) mellett-

A Fujitsu megoldásával egy héten belül tesztelhető a blokklánc üzleti modellje (Cikk)

A Fujitsu immár elérhető, rendkívül gyors blokklánc-megvalósítási keretrendszerével mindössze öt napon belül kidolgozható az új termékprototípus (Minimum Viable Product, MVP). A megoldás olyan szervezeteknek készült, amelyek most indítják el blokklánc-fejlesztésüket, vagy meglévő fejlesztési projektjük kockázatát szeretnék mérsékelni.

A Fujitsu hatodik éve a „Vezet” a Gartner szerint (Cikk)

A Fujitsu immár hatodik éve a „Vezetők” szegmensében végez a Gartner adatközponti outsourcing és hibrid infrastruktúrához szánt menedzselt szolgáltatások európai piacáról készített 2018-as Magic Quadrant jelentésében.

Átfogó kép a kiberbiztonsági kockázatokról

Átfogó kép a kiberbiztonsági kockázatokról (Cikk)

A Fujitsu új Threat 360 kiberfenyegetési intelligencia (CTI) értékelő szolgáltatása segítségével a vállalatok azonosíthatják és kezelhetik az ártó szándékú támadók által potenciálisan kihasználható biztonsági sérülékenységeket.

A Fujitsu ETERNUS Snapshot Manager szoftvere egyszerűsíti a katasztrófa utáni visszaállást

A Fujitsu ETERNUS Snapshot Manager szoftvere egyszerűsíti a katasztrófa utáni visszaállást (Cikk)

A Fujitsu bemutatta Fujitsu ETERNUS Snapshot Manager (ESM) szoftvere legfrissebb verzióját. Ez a gazdag funkcionalitású, hatékony szoftver közel azonnali visszaállást tesz lehetővé, és megbízható üzletmenet-folytonosságot biztosít tömbalapú snapshot-készítéssel és a Fujitsu ETERNUS tárolórendszerekben található adatok replikálásával.

Nemfelejtő memóriával megszüntethetők az I/O szűk keresztmetszetek (Cikk)

A Fujitsu bemutatta az EU Horizon 2020 program NEXTGenIO projektjében1 fontos szerepet játszó HPC-rendszernode prototípus-verzióját. Az új megoldás azt a szűk keresztmetszetet hivatott megszüntetni, amely a mind magasabb sebességszintet elérő nagy teljesítményű számítástechnika (HPC) és a bővülő adattömeget egyre nehezebben kezelő tárolórendszerek között keletkezik.

A Fujitsu kockázatmentessé teszi a szolgáltatók számára a szolgáltatásintegrátorrá válás folyamatát (Cikk)

A Fujitsu elindítja új EMEIA-régióbeli szolgáltatói programját. A partnerek részére és bevonásukkal kidolgozott új program arra a hosszabb távú változási folyamatra reagál, amelynek során a különféle méretű ügyfelek a termékközpontú szemlélet irányából a szolgáltatásként nyújtott IT (IT-as-service) koncepció felé mozdulnak el. Ezt figyelembe véve a Fujitsu partnerkapcsolat építésére törekszik az üzleti modelljeiket a változásokhoz igazító szolgáltatókkal.

A Schneider Electricé az év innovatív adatközponti megoldása

A Schneider Electricé az év innovatív adatközponti megoldása (Cikk)

A Schneider Electric adatközponti megoldása, a HyperPod™ elnyerte az „Év innovatív adatközponti megoldása” címet az idei DCS Award versenyen. A közönségszavazással megítélt elismerés jól igazolja a vállalat innovatív és vezető tevékenységét az adatközpontok piacán.

A digitális átalakulás leegyszerűsítése (Cikk)

A Fujitsu segít ügyfeleinek a digitális világ követelményei szerint egyszerűsíteni, átalakítani és megújítani vállalati működésüket. Az Orlandóban június 5. és 7. között megrendezett SAPPHIRE NOW® és éves ASUG konferencián a vállalat bemutatta, miként használják a világ szervezetei SAP®-szoftverekhez kidolgozott megoldás- és szolgáltatásportfólióját digitális átalakulásuk támogatására. A co-creation koncepció jegyében az ügyfelekkel szoros együttműködésben, az SAP HANA® és az SAP S/4HANA® platformhoz fejlesztett élvonalbeli megoldások elősegítik a hatékony működést, a hozzáadott érték teremtését és a még jobb üzleti eredmények elérését.

Bővül a lapra és táblára szerelhető C&K kapcsoló-portfólió

Bővül a lapra és táblára szerelhető C&K kapcsoló-portfólió (Cikk)

Az RS Components (RS) bejelentette, hogy a piacvezető gyártó, a C&K jelentősen bővíti kapcsolótermékeinek választékát, amelybe beletartoznak a táblára és a nyomtatott áramköri lapra történő szerelésre szolgáló eszközök is. A C&K vállalatot 1928-ban alapították, amely a világ egyik legmegbízhatóbb márkanevét jelenti a kiváló minőségű elektromechanikai kapcsolók területén.

23 trillió dollárra nőhet 2025-re a digitális gazdaság értéke az MI-nek köszönhetően

23 trillió dollárra nőhet 2025-re a digitális gazdaság értéke az MI-nek köszönhetően (Cikk)

Paradigmaváltás zajlik a digitális gazdaságra történő átállásban, a folyamatot a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása hajtja – derült ki a Huawei Global Connenctivity Index (GCI) legújabb kutatásából, amelyet a vállalat budapesti infokommunikációs roadshow-ján ismertettek. A világ 79 országának és iparágának hálózati kapcsolatait és IKT infrastruktúráját vizsgáló elemzés szerint a jelenlegi 12,9 trillió dollárról – ami a globális GDP 17,1 százalékát teszi ki – 2025-re akár 23 trillióra is nőhet a globális digitális gazdaság értéke a mesterséges intelligencia terjedésének köszönhetően. A növekedést ugyanakkor a világszerte hiányos MI-ismeretek és fejlesztői képességek veszélyeztethetik. A digitális transzformáció szempontjából legfejlettebb országok listáját az Egyesült Államok vezeti, Magyarország a 30. helyen áll a rangsorban.

Az ipari gyártók a mesterséges intelligencia (AI) révén újítják meg termékeiket és szolgáltatásaikat

Az ipari gyártók a mesterséges intelligencia (AI) révén újítják meg termékeiket és szolgáltatásaikat (Cikk)

Az Accenture egy új kutatása szerint a gyártók túlnyomó többsége a mesterséges intelligenciához (AI) fordul, hogy új képességekkel ruházza fel termékeit és szolgáltatásait.

Sok az adat, kevés az ember

Sok az adat, kevés az ember (Cikk)

Az IBM kutatása szerint naponta összesen 2,5 trillió byte adatot generálunk. Az IoT eszközök térnyerésének köszönhetően ez a szám folyamatosan növekszik, amire elsősorban az információtömeget kezelő adatközpontoknak kell felkészülniük. A több adat ugyanis nagyobb teljesítményt is igényel, hiszen egyebek mellett több számítógépre és tárhelyre van szükség, amelyek több energiát igényelnek, nem beszélve a fokozódó biztonsági veszélyekről.

Új hibakereső program a Microchip PIC® mikrovezérlőkhöz

Új hibakereső program a Microchip PIC® mikrovezérlőkhöz (Cikk)

Az RS Components (RS), az Electrocomponents plc (LSE:ECM), a mérnökök globális beszállítójának kereskedelmi márkája bemutatta a Microchip MPLAB® PICkit™ 4 áramkörön belüli hibakereső / programozóját, amely gyors és egyszerű hibakeresést, valamint programozást nyújt a PIC® mikrovezérlőkhöz (MCU-k) és a dsPIC® digitális jelvezérlőkhöz (DSC-k), az MPLAB® X integrált fejlesztési környezetek (IDE) használata mellett.

Symfoni WE for Professional Services (Cikk)

A Fujitsu bevezette a ServiceNow platformhoz szánt Symfoni WE for Professional Services megoldását. A fejlesztéssel a felhasználók maximális értéket hozhatnak ki ServiceNow rendszereikből – bővebb funkcionalitással nagyobb átláthatósággal, valamint az erőforrás-tervezés és a szolgáltatásnyújtási folyamatok szorosabb szabályozásával. A ServiceNow által tanúsított Symfoni WE már jelenleg is kapható a ServiceNow alkalmazásáruházban.

A stratégiai figyelem hiánya fogja vissza a mesterséges intelligencia terjedését Európában (Cikk)

A legfrissebb kutatási eredmények szerint az európai vállalatok tökéletesen tisztában vannak a mesterséges intelligencia lehetséges funkcionális előnyeivel – emellett széles körben és gyorsuló ütemben terjed az AI alkalmazása.

Mivel nyerhető meg az informatikai háború? (Cikk)

A versenyképesség olyan szinten meghatározó a mai turbulens környezetben, korunk informatikai fejlettségére visszavezethetően, hogy csak kapkodják a fejüket a menedzserek. A legnehezebb feladatuk a lehető legjobb információhalmazzal dolgozni, kihalászni azokat az adatokat, amik alapján a legjobb döntést tudják meghozni. Ehhez pedig az irodai munkafolyamatok mérésére van szükség, ami az informatikai háború megnyeréséhez szükséges sikeres stratégia egyik fő eleme. A MOTIMENT szakemberei szerint ez alapvetően meghatározza egy cég, végső soron pedig egy ország versenyképességét.

Folyamatos a káosz, mert kész káosz a folyamat? (Cikk)

Az igények gyors változásával és az új technológiák megjelenésével a vállalatok működése egyre összetettebbé válik, és egyre nehezebb átlátni a szervezeten belül zajló folyamatokat. Könnyű elveszni a részletekben, ha minden apróságot külön kell adminisztrálni a cég minden egyes részlegében, a szabadságoktól kezdve az üzleti utazások engedélyezésén át a szoftverfejlesztési ciklusok egyes lépéseiig. A Micro Focus szakértői szerint azonban egy fejlett folyamatkezelő megoldás segítségével könnyen úrrá lehet lenni a káoszon.

Itt a Fujitsu következő generációs ETERNUS CS8000 platformja (Cikk)

A Fujitsu a mai napon bemutatta ETERNUS CS8000 mentési és archiválási platformja kifejezetten mainframe-ekhez és fejlett nyílt rendszerkörnyezetekhez készült, legújabb verzióját. Az ügyfelek visszajelzései alapján végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően a 7. generációs rendszer nagyobb skálázhatóságot és több front-end processzornode-ot biztosít, továbbá támogatja az SSD-meghajtók használatát belső lemezes tárolóként. Az adatbiztonsági infrastruktúra így megvalósítható konszolidációja jelentős TCO-megtakarítást kínál.

Bemutatta kibervédelmi központját a T-Systems Magyarország (Cikk)

Percekben mérhető a kritikus idő a nagyvállalati rendszereket érő kibertámadások esetén. Az adatvesztés és az elszenvedett kár mértéke jelentősen csökkenthető a folyamatos rendszerfelügyelettel, a szakértői kiértékeléssel és gyors beavatkozással. Ezt felismerve hozta létre a CTRL Security Operations Centert a T-Systems Magyarország, mely a hét minden napján, 24 órában felügyeli ügyfelei rendszerét, megelőzve és a lehető leggyorsabban kezelve az esetleges kibertámadásokat.

Tizenötezer távfelügyeleti készüléket értékesített a magyar tulajdonú MOHAnet 2017-ben (Cikk)

Kiemelkedő eredménnyel zárta a biztonságtechnikai eszközöket fejlesztő és gyártó MOHAnet Mobilsystems Zrt. a 2017-es esztendőt: januártól decemberig összesen 15.000 készüléket értékesített, ami 9000-rel több a 2016-os évhez képest. Az eredmény azért is számottevő, mert a MOHAnet az elmúlt tíz év során összesen közel 25.000 eszközt értékesített partnerein keresztül. A magyar vállalat a tavaly piacra vezetett új készülékeinek köszönhetőn bő kétszeresére növelte árbevételét 2016-hoz hasonlítva, ami így tavaly elérte a 683 millió forintot.

Világi (arc)hívságok

Világi (arc)hívságok (Cikk)

Ha valamiért hirtelen egy évekkel ezelőtti beszélgetésben vagy levélben megemlített információt kell előkeresni, a legtöbben azt sem tudják, hova kapjanak. Kivéve azokat, akik megfelelő módon, modern eszközökkel archiválják a különféle csatornákon zajló kommunikációt. A Micro Focus szakértői szerint is érdemes különös figyelmet fordítani a területre, hiszen számos okból szükség lehet korábbi adatokra, az auditoktól kezdve a biztonsági problémákon át a hatékonyság növeléséig.

Az ecom bemutatta a Tab-Ex 02 ipari táblagépet

Az ecom bemutatta a Tab-Ex 02 ipari táblagépet (Cikk)

A Pepperl+Fuchs márkájának számító ecom forradalmi, veszélyes zónákba szánt Tab-Ex tablet szériájának új generációját mutatja majd be a 2018. április 23-27. között megrendezésre kerülő Hannover Messe 9. csarnokának D76. standján.

Idén is sláger a konténer (Cikk)

A Gartner már az előző évre kiadott jóslataiban is a legfontosabb technológiák közé sorolta a konténereket, jelentőségük azóta pedig csak tovább nőtt. Ezt támasztja alá a SUSE felmérése is, amelyet saját szoftverfejlesztő partnerei körében végzett. A kutatás szerint a konténeres megoldásokat főként a piaci igényekre koncentrálva vezetik be a fejlesztők, és az elsődleges célok között az üzleti infrastruktúra továbbfejlesztése, valamint a DevOps folyamatok támogatása áll.

Munkaállomások és szerverek mélytanulási képességekkel (Cikk)

A rendkívüli memóriakapacitásnak, skálázhatóságnak és teljesítménynek köszönhetően számos alkalmazási területen hasznosíthatók a mesterséges intelligenciában és a gépi tanulásban rejlő innovációs lehetőségek

Szerinted András Magyarország legjobb IT szakembere?

Szerinted András Magyarország legjobb IT szakembere? (Cikk)

„Nagyon érdekes kihívás a termelésről érkező igényekre hatékony és újszerű informatikai megoldásokkal szolgálni – és így szüntelenül követni az újonnan felbukkanó technikai lehetőségeket.” – fogalmazott Németh András az IThon.info pályázatán.

Szerinted József Magyarország legjobb IT szakembere?

Szerinted József Magyarország legjobb IT szakembere? (Cikk)

„Egy olyan nagy vállalatnál, mint az Audi Hungaria, még hat év után is van lehetőség újabb és újabb kihívásokat találni, ami különösen érdekes része ennek a szakmának.” – fogalmazott Szakál József az IThon.info pályázatán.

A 4 legnagyobb kihívás a vállalati adattárolásban (Cikk)

A vállalatok számára egyre nagyobb problémákat jelent a növekvő mennyiségű adatok tárolása, amint arra iparági szereplők a nemrégiben megrendezett Computerworld Storageworld konferencián is felhívták a figyelmet. A SUSE szakértőinek megfigyelései szerint négy területen különösen komoly kihívásokkal szembesülnek a szervezetek, amikor új igényekre reagálva bővíteni próbálják tárolási kapacitásukat.

Megjelent a legújabb Raspberry Pi 3 számítógép kártya

Megjelent a legújabb Raspberry Pi 3 számítógép kártya (Cikk)

Az RS Components (RS), és az Allied Electronics & Automation az Electrocomponents plc (LSE:ECM), a mérnökök globális forgalmazójának kereskedelmi márkái ma bejelentették, hogy náluk már elérhető a legújabb Raspberry Pi számítógép kártya: a Raspberry Pi 3, B+ modellje.

Okos falvak hálózhatják be az országot (Cikk)

A nyilvános internet elérési pontok létesítésétől a közbiztonság javításán át a helyi vállalkozások fellendítéséig sok pozitív hatása lehet az Invitech Solutions okos falu programjának. Az informatikai és telekommunikációs megoldásszállító pilot programja a Pest megyei Ceglédbercelen fut, ahol már saját applikációja is van a településnek. Ezzel a helyiek és az idelátogató vendégek is mindenről időben értesülnek, ami fontos a falu életében. A társaság célja, hogy a városokban zajló fejlesztései mellett a kisebb településen élők számára is elérhetőek legyenek a digitalizáció előnyei.

Adj uram, de rögtön – valós idejű operációs rendszerek a mindennapokban

Adj uram, de rögtön – valós idejű operációs rendszerek a mindennapokban (Cikk)

Egyre gyakrabban találkozunk a „valós idejű operációs rendszer” (Real Time Operating System – RTOS) kifejezéssel, a SUSE is nemrég adta ki a legújabb verziót a kapcsolódó megoldásából. Számos esetben ilyen eszközök gondoskodnak biztonságunkról, kényelmünkről vagy éppen szórakoztatásunkról, a téli olimpiától kezdve a légiirányításon át egészen a banki szolgáltatásokig. De pontosan mit is jelent ez, és milyen hatással van a mindennapi életünkre?

Az intelligens vállalkozásoké a jövő (Cikk)

Az Accenture Technology Vision 2018 éves jelentése szerint a mesterséges intelligencia (AI) és az egyéb technológiák rohamos fejlődése az intelligens vállalkozások létrehozását is felgyorsítja, és lehetővé teszi, hogy az emberek mindennapi életének részévé válhassanak. Ugyanakkor, ha a vállalatok a növekedés mellett a társadalomra is pozitív hatást szeretnének gyakorolni, olyan új vállalatirányításra lesz szükség, amely a bizalmat és a nagyobb felelősséget helyezi előtérbe.

Egyszerűbb és biztonságosabb USB a Rosenberger mágneses csatlakozóival

Egyszerűbb és biztonságosabb USB a Rosenberger mágneses csatlakozóival (Cikk)

Az RS Components (RS) a mérnökök globális beszállítójának kereskedelmi márkája egy kiváló megoldást kínál az USB egyszerűbb és biztonságosabb csatlakoztatására szűk, illetve olyan helyeken, ahol fennáll a berendezés nem szándékos lecsatlakozás miatti sérülésének veszélye.

Vegyes környezet, egységes védelem

Vegyes környezet, egységes védelem (Cikk)

Egységben az erő – a mondás rengeteg területre igaz, ez alól nem kivétel a hibrid informatikai rendszerek biztonsága sem. A NetIQ szakértői szerint csak úgy biztosítható a legmagasabb szintű védelem a vegyes környezetekben, ha biztonsági szempontból is egységesen és átfogóan kezelik a felhőben és a helyszínen működő, hagyományos rendszereket.

Egész Budapestet lefedi az Invitech Solutions IoT-hálózata (Cikk)

Átadták az Invitech Solutions Budapestet lefedő LoRa-technológiájú IoT-hálózatát. Az Internet of Things (IoT - interneten keresztül összekapcsolt, irányított eszközök hálózata) platformjával a társaság az IoT-értéklánc minden elemét képes egymaga biztosítani vállalatok, államigazgatási és önkormányzati intézmények számára. Az alacsony energiaigényű, nagy hatótávolságú, vezeték nélküli LoRa-technológia segítségével a megbízók hatékonyan kapcsolódhatnak majd a kihelyezett IoT-szenzorokhoz. A nemzetközi LoRa-szövetség tagjaként a társaság missziójának tekinti a technológia elterjedését Budapesten, hamarosan pedig országszerte is.

Idén még jobban megkérik az árukat az informatikusok (Cikk)

Az informatikusok kétharmada számít idén is fizetésemelésre, a munkáltatók a legkeményebb bértárgyalásokra a 26-35 év közötti korosztály kapcsán számíthatnak – derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Az éves szinten 15 000 informatikust továbbképző oktatócég tapasztalatai alapján bár még mindig alacsony, de tavaly megduplázódott a más területről érkező „szakmaváltó” résztvevők aránya.

Jobb felkészülni, mint megijedni: ez vár ránk idén a kiberbiztonságban

Jobb felkészülni, mint megijedni: ez vár ránk idén a kiberbiztonságban (Cikk)

Az előrejelzések szerint 2018-ban is rengeteg régi és új típusú informatikai fenyegetéssel kell szembenéznünk, a sebezhető szoftverektől kezdve a gépeinket rabszolgamunkára fogó kiberbűnözőkig. A Novell szakértői a három legkritikusabbnak vélt területtel kapcsolatban szolgálnak néhány tanáccsal.

Hódít a hibrid informatika

Hódít a hibrid informatika (Cikk)

A hibrid informatika fogalma már nem újkeletű a szakmai berkekben, a valódi üzleti előnyt eredményező alkalmazása azonban még jókora megmérettetések elé állítja a cégeket. A Gartner jelentése szerint a felhőszolgáltatások növekedése és a hagyományos adatközponti szolgáltatások kiszervezésének csökkenése a hibrid infrastruktúra-szolgáltatások felé mozdítja el a piacot, melynek következtében 2020-ra a szervezetek 90 százaléka fog hibrid infrastruktúrákat használni.

Egyedülálló RGB élmény a HyperX új memóriájával

Egyedülálló RGB élmény a HyperX új memóriájával (Cikk)

A HyperX®, a Kingston® Technology Company Inc., a világ vezető független memóriagyártójának divíziója ma bemutatta az iparág első infravörös (IR) technológiával szinkronizált, RGB világítású Predator DDR4 RGB nevű memóriamoduljait. A HyperX mindegyik modulba IR kommunikációs csatornákat épített be, így több modul LED-világítását is képes összehangolni a kivételes szín- és mintamegjelenítéshez. A közvetlenül az alaplapról táplált, jelenleg szabadalmaztatás alatt álló technológia gazdagabb vizuális élményt kínál az RGB memóriák esetében a játékok futtatásához, a PC tuningoláshoz (overclocking), és a saját építésű rendszerekhez.

A kibertámadások 2018-ban is a biztonsági réseket célozzák majd (Cikk)

A kibertámadások az idei évben is komoly fenyegetést jelentettek a vezető vállalatok számára, és a legsúlyosabb károkat ismert biztonsági rések okozták. A Trend Micro előrejelzése szerint 2018-ban is folytatódik ez a tendencia, és egyre nagyobb veszély leselkedik minden, az internethez csatlakoztatott eszközre, legyen szó intelligens gyártósorokról, vállalati rendszerekről, viselhető okos eszközökről vagy épp pacemakerekről. Ahhoz, hogy a szervezetek megvédhessék kritikus adataikat a számítógépes bűnözők nagyszabású támadásaitól, a vállalatvezetőnek jövőre kiemelt területként kell kezelniük a hibajavítások kezelését, valamint a munkatársak megfelelő képzését.

2018-as kiberbiztonsági trendek (Cikk)

Az ESET kiadta a jövő évre szóló kiberbiztonsági előrejelzését. A „Cybersecurity Trends 2018: The Cost of our Connected World” című jelentésben az ESET szakértői bemutatják azokat a kiberbiztonsággal kapcsolatos területeket, amelyekre várhatólag a legnagyobb figyelem összpontosul majd 2018-ban. A jelentés leginkább a zsarolóvírusokra, a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokra, a várható kártevőkre és a kiberbűnözők elleni küzdelemre fókuszál, azonban a választási kampányokat fenyegető kibertámadások és az adatbiztonság is kiemelt figyelmet kap az összefoglalóban.

OES 2018 all in (Cikk)

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált az Open Enterprise Server 2018 és az iPrint for OES (2018). A SUSE Linux Enterprise Server SP2 kiadásán alapuló csomag naprakész, vállalati szintű hálózati, nyomtatási és fájlszolgáltatást kínál bármilyen informatikai környezetben. Az iPrint for OES pedig még egyszerűbbé teszi a nyomtatást, akár asztali gépről, akár mobil eszközről kívánják igénybe venni a felhasználók az infrastruktúrán belül található nyomtatókat.

6 technológiai trend 2018-ra és a rákövetkező évekre (Cikk)

„A Cisco előrejelzése szerint a blockchain, az autonóm eszközök és a virtuális asszisztensek lesznek az elkövetkezendő évek uralkodó technológiai trendjei a B2B világban. Azonban van két alapvető tényező, amely nélkül ezek a trendek csak víziók maradnak: a hálózatok és a kiberbiztonság. A jövő trendjeinek kiteljesedéséhez a hálózatok új, szándék-alapú és intuitív generációjára, továbbá megfelelő biztonságra lesz szükség.” – mondta Dalos Ottó, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.

Intelligens ipari üzemek az ABB és a HPE közös megoldásaival (Cikk)

A partneri együttműködés célja, hogy az ipari üzemek, a felhőalapú rendszerek és a vállalati saját üzemeltetésű (on-premises) adatközpontok számára biztosított döntéselőkészítő információkkal növeljék a termelékenységet, és elősegítsék az innovációt.

A gépi tanulás lesz a legfontosabb technológia az internet indulása óta (Cikk)

Az Oracle előrejelzése szerint 2018-ban a gépi tanulás nagyobb változást hoz majd az emberek életében és munkájában, mint bármely más technológia az internet felemelkedése óta.

Átadták Magyarország eddigi legkorszerűbb adatközpontját

Átadták Magyarország eddigi legkorszerűbb adatközpontját (Cikk)

Az Invitech Solutions-höz tartozó „DC10” adatközpontpark bővítésének tervezésekor az volt a cél, hogy a rendelkezésre állásra vonatkozó igen szigorú nemzetközi előírásoknak és szabványoknak mindenben megfelelő, a legkorszerűbb biztonsági rendszerekkel ellátott létesítményt valósítsanak meg. Ahogy azt a több mint 1000 négyzetméteres új egység, a „DC10-III” első ütemének átadásán bejelentették, az adatközpontokat világszerte minősítő szervezet, az Uptime Institute a tervdokumentációk alapján ennek a szerverparknak adta meg hazánkban elsőként a „TIER III” minősítést. Ilyen magas szintű elvárásoknak megfelelő létesítmény a Magyarországgal határos országokban is mindössze csak három van.

Növekedésre hangolva alakul át az Invitech Solutions (Cikk)

Az Invitel Csoporthoz tartozó, üzleti ügyfeleket kiszolgáló telekommunikációs és informatikai társaság növelni kívánja részesedését a bővülő hazai ICT-piacon. A vállalatcsoport év eleji tulajdonosváltása, illetve a csoport lakossági és kisvállalati üzletágának folyamatban lévő értékesítése a korábbinál is erősebb fókuszt és komoly többletforrásokat jelent az Invitech Solutions ambiciózus növekedési és akvizíciós terveihez. Ennek érdekében szervezeti struktúrájában és az ügyfelek kiszolgálásában is komoly fejlesztéseket kezdeményezett a vállalat.

Tiszta nyíltság, fél egészség

Tiszta nyíltság, fél egészség (Cikk)

A túlélési vágy alapvető emberi ösztön, legfontosabb célkitűzéseink közé tartozik, hogy minél hosszabb és teljesebb, egészségesebb életet élhessünk. Ez a törekvés hajtja előre az egészségügyi fejlesztéseket is, amelyekhez ideális alapot kínálnak a nyílt forráskódú projektek, elősegítve az együttműködést, a tudásmegosztást és a költséghatékony, rugalmas működést. A SUSE számos területen járul hozzá az open source alapú innovációkhoz és a hatékonyabb működtetéshez.

Mától elérhető az új pi-top moduláris laptop

Mától elérhető az új pi-top moduláris laptop (Cikk)

Az RS Components készen áll a pi-top szervezet által ma bemutatott legújabb generációjú pi-top moduláris laptop szállítására, amely fejlesztésekkel jelentkezik a tanulás támogatásában és a használhatóság fokozásában.

Új vezetők az Invitel Csoportnál (Cikk)

Kívülről érkezett szakemberekkel is erősíti szervezetét az Invitel Csoport és üzleti ügyfeleit kiszolgáló vállalata, az Invitech Solutions

Szélessávú optikai hálózat az EYOF olimpiai falujában (Cikk)

A Vidanet Zrt. építette ki az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) olimpiai falujának távközlési ellátását biztosító – a teljes szakaszon üvegszálakat használó – hálózati struktúrát Győrben. A működést biztosító optikai eszközöket a ZTE Hungary Kft. szállította.

Tovább bővült a beágyazott számítógépek kínálata

Tovább bővült a beágyazott számítógépek kínálata (Cikk)

Az RS Components (RS), az Electrocomponents plc (LSE:ECM), a mérnökök globális beszállítója egyezséget kötött a Grinn sp. z o.o., ezzel bővítve a beágyazott számítógépmodulok és az azokhoz kapcsolódó kiegészítő termékek kínálatát. Ennek köszönhetően az ipari ügyfelek még szélesebb körű beépített rendszerdizájn-lehetőségek közül válogathatnak. Az új chiliSOM és liteSOM kártyák az egyre népszerűbb nyílt forráskódú elven alapulnak, és magas üzemi hőmérséklettel bírnak.

Megvásárolja a DIGI az Invitel lakossági üzletágát (Cikk)

Az Invitel Csoport megállapodást írt alá a DIGI Távközlési Zrt.-vel a lakossági és kisvállalati üzletágát jelentő Invitel Távközlési Zrt. részvényeinek eladásáról. A tranzakció a szükséges versenyhatósági hozzájárulások megszerzését követően zárul. A csoport tulajdonosa az ügyletből származó pénzösszeget az Invitech Solutions fejlesztésére fordítja.

Kitekintés 2030-ra: partnerség az emberek és gépek között (Cikk)

Több mint 20 nemzetközi szakértő nyilatkozott arról, hogy hogyan alakítják át a feltörekvő technológiák a társadalmat és a munkavégzést 2030-ig.A legújabb technológiák új irányba terelik az emberek és a gépek viszonyát – egy intenzívebb kapcsolat irányába. Az emberek digitális vezetőkké válnak, és merőben másként üzletelünk majd, fedezünk fel, vagy keressük a tehetségeket

Az Invitech Solutions is szerepet vállal az „5G koalícióban” (Cikk)

Elsőre talán meglepő, hogy egy alapvetően vezetékes technológiában jelen lévő infokommunikációs megoldásszállító, az Invitech Solutions alapító tagként vállal szerepet a nemrégiben megalakult „5G koalíció” munkájában. A társaság kompetenciái és infrastrukturális adottságai azonban nagyban hozzájárulhatnak a technológia széles körű hazai elterjedéséhez.

Több országban az S&T tulajdonába került a Kapsch BusinessCom

Több országban az S&T tulajdonába került a Kapsch BusinessCom (Cikk)

Az S&T csoport bejelentette, hogy felvásárolta a Kapsch BusinessCom AG. cseh, szlovák és magyar leányvállalatait. A megállapodást az S&T csoport és a Kapsch Csoport anyavállalatai írták alá, és az utóbbi három közép-európai országban tevékenykedő vállalatát érinti.

Éless Dénes az Invitel Csoport új online vezetője

Éless Dénes az Invitel Csoport új online vezetője (Cikk)

2017 májusától Éless Dénes az Invitel Csoport online területért felelős vezetője. A 36 éves szakember kinevezésével a társaság fő célja az online ügyfélkiszolgálás fejlesztése és a márka digitális jelenlétének erősítése az egyre hangsúlyosabbá váló online platformokon.

Nem luxus a tökéletes védelem

Nem luxus a tökéletes védelem (Cikk)

A „Dolgok Internete”, vagy más néven ipar 4.0 hatalmas innovációs és termelékenységi ugrást tesz lehetővé a feldolgozóipar számára. A fejlődés azonban új kockázatokat is hordoz magában: a digitális utasításokat autonóm módra végrehajtó gépek és berendezések az ipari kémkedés és a kiberbűnözés első számú célpontjai lehetnek. Ha tehát az ipar 4.0 koncepciót gazdasági sikerre akarjuk váltani, időben fel kell derítenünk és meg kell előznünk az informatikai támadásokat és a hálózati hibákat. A hagyományos biztonsági megoldások már nem felelnek meg az új kihívásoknak. Az idei Hannoveri Vásáron a Rohde & Schwarz Cybersecurity speciális biztonsági megoldásokat mutatott be a digitális ipari folyamatok számára.

Szervezeti változás az Invitel Csoportnál (Cikk)

A márciusi tulajdonosváltással az Invitel Csoport fejlődése új fázisba érkezett. Egy szűkebb, de más jellegű, erős iparági tapasztalattal rendelkező felsővezetői csapat feladata lesz a növekedési célok elérése.

A szoftverek és szolgáltatások immár prediktív karbantartást kínálnak (Cikk)

A Rockwell Automation professzionális szolgáltatásokat, erőteljes öntanulási algoritmusokat és prediktív analitikai szoftvert kombinálva fejlesztette ki az újonnan kínált prediktív (megelőző) és preskriptív (előíró) karbantartást. Ezekkel az új képességekkel az iparban dolgozó gépkezelők előre láthatják a karbantartási igényeket, a szükséges javításokat pedig már az előtt elvégezhetik, hogy a probléma ténylegesen fellépne. A gyártók így elkerülhetik a költséges leállásokat és növelhetik a termelékenységet.

Check Point 4Stars Partner minősítést kapott az S&T (Cikk)

A Check Point® Software Technologies Ltd. magyarországi képviselete bejelentette, hogy az S&T Consulting Hungary Kft. megszerezte a Check Point 4Stars Partner minősítést. A cég a már meglévő SandBlast specializációval, és Support Partner címmel együtt a minősítések különösen értékes és egyedi együttesével rendelkezik. A megszerzett címek azt igazolják, hogy a cég magas szintű Check Point partner, rendelkezik a technológia értékesítéséhez, implementációjához, valamint támogatásához szükséges kompetenciával és kapacitással.

Új időszak a Waberer’s csoport életében

Új időszak a Waberer’s csoport életében (Cikk)

A Waberer’s csoport, Európa egyik legnagyobb fuvarozó vállalata , elkötelezett aziránt, hogy folyamatosan növelje versenyképességét új technológiák fejlesztésével és alkalmazásával. A Waberer’s csoport és az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy a Waberer’s 3 milliárd forintot invesztál informatikai rendszerének korszerűsítésébe, melynek első fázisa a vállalatirányítási rendszer lecserélésével indult. Az összesen két és fél éves folyamattal a cégcsoport működését biztosító szakmai rendszerek mindegyike frissítésre kerül.

A lázadó robotok és a „Személyazonosságok Internete” (Cikk)

„Az internet el fog tűnni. Olyan sok IP-cím, gép, szenzor és viselhető eszköz lesz, hogy már észre sem fogjuk venni. Mindig része lesz a környezetünknek. Képzeljük el, milyen lehet belépni egy teljesen dinamikus szobába, amelyben – az engedélyünkkel – interakcióba léphetünk mindennel, ami a szobában zajlik.” Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke.

OPC kommunikáció Secure Linkkel IoT-felhőkhöz

OPC kommunikáció Secure Linkkel IoT-felhőkhöz (Cikk)

A Softings dataFEED OPC Suite alkalmazásának legújabb verziója már MQTT protokoll támogatást is tartalmaz, ami egyszerű és biztonságos adatátvitelt tesz lehetővé az IoT-felhőkbe.

Tulajdonosváltás az Invitel Csoportnál (Cikk)

Az Invitel Csoport többségi tulajdonosa megállapodást írt alá a cégcsoport részvényeinek eladásáról a China-CEE Fund-dal, amelynek befektetési tanácsadója a budapesti irodával is rendelkező CEE Equity Partners. A tranzakció a szükséges részvényesi és versenyhatósági hozzájárulások megszerzését követően zárul.

Hódít a „vezetékes okostelefon” (Cikk)

Az elmúlt években megháromszorozódott az IP-alapú telefonszolgáltatást igénybe vevő üzleti ügyfelek száma. Erre enged következtetni az Invitech Solutions által biztosított IP-mellék iránti igény alakulása, mely mára tízezres nagyságúra növekedett. Szakértők szerint mindez arra is rávilágít, hogy a vezetékes technológiák szerepe a következő években is meghatározó marad, sőt az IP-alapú üzleti telefonszolgáltatások, mint az IP Center fejlődésével még nőhet is népszerűségük. Ezen megoldások révén ugyanis a közepes méretű vállalkozások számára is elérhetőek mindazok a lehetőségek, melyeket ez idáig csak a legnagyobb vállalatok tudtak igénybe venni. A középvállalatok körében különösen aktuális mindez, ahol már javában zajlik a jövő évi büdzsé összeállítása, a költségkímélő megoldások keresése.

Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Együttműködik az Invitel Csoport és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (Cikk)

Együttműködési megállapodást írt alá Magyarország egyik vezető távközlési és informatikai szolgáltatója, az Invitel Csoport, és a Nemzeti Kibervédelmi Intézet. A megállapodás értelmében a felek együttműködnek az internetes biztonság területén. A dokumentumot David Blunck, a cégcsoport vezérigazgatója, és Dr. Bencsik Balázs, az NKI igazgatója írta alá. Az együttműködés elsődlegesen a cégcsoport vállalati és intézményeket kiszolgáló tagvállalata, az Invitech Solutions által kínált, informatikai biztonságot növelő technológiai megoldásokra, a cégcsoport üzleti és egyéni ügyfelei informatikai biztonság-tudatosságának növelésére, illetve a szervezetek közötti hatékony kapcsolattartásra terjed ki.

Közös kutatás-fejlesztési központot nyit a Huawei és a Leica (Cikk)

A Huawei és a Leica Camera AG a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésüket kiterjesztik egy közös kutatás-fejlesztési és innovációs központ, a Max Berek Innovációs Labor működtetésére. Az új laborban elsősorban az optikai rendszerek és szoftveralapú technológiák területén végeznek további fejlesztéseket, amelyek célja, hogy a fotográfiai és mobileszköz alkalmazások széles körében biztosítanak jobb képminőséget. A Leica székhelyén, a németországi Wetzlarban épülő központban emellett a számítógépes képalkotás, valamint a virtuális és kiterjesztett valóság területén is végeznek majd fejlesztéseket. A tervek szerint a két vállalat a jövőben német és nemzetközi egyetemekkel, illetve kutatóintézetekkel is együtt dolgozik majd.

Ami eddig még egyetlen adatmentőnek sem sikerült

Ami eddig még egyetlen adatmentőnek sem sikerült (Cikk)

A nem menthető esetek újragondolása, a közös kutatómunka és az egyedi fejlesztések vezettek oda, hogy a KÜRT itthoni mérnökei a cég német leányvállalatával, a Műegyetemen működő EFI-labs csapatával, valamint az MTA EK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet Mikrotechnológiai Osztályával összefogva olyat alkosson, ami a világon eddig még senkinek nem sikerült. Ennek a módszernek a segítségével a törött memóriakártyák (pl. micro SD kártya), és az SSD-k is menthetővé válhatnak. A szakemberek ezúttal egy USB házas hordozható merevlemezbe épített (firmware) törött chipről mentettek adatokat, röntgen, ultrahang és lézer-technológia alkalmazásával. Az ilyen típusú adatmentési „szív transzplantáció” eddig még egyetlen adatmenő cégnek sem sikerült, ez azért is nagy jelentőségű áttörés, mert az ilyen chipek a hétköznapi használati eszközeink részei, megtalálhatók pl. hordozható USB házas merevlemezekben, SSD-kben, mobiltelefonokban, digitális fényképezőgépek átmeneti tárolóiban és azok vezérlésében, gépjárművek vezérlőrendszerének memóriáiban, repülőgépek adatrögzítő feketedobozaiban is (…).

Egyesült a Dell és az EMC (Cikk)

Az egyedülálló vállalati struktúra lehetővé teszi, hogy a vállalat a startupokra jellemző innovációt és a hosszú távú kutatás-fejlesztési befektetéseket egy nagyvállalat megbízható környezetében, szolgáltatásaival és globális méreteivel kombinálva kínálja.

Big Data és IoT - összefüggések és számok

Big Data és IoT - összefüggések és számok (Cikk)

Ma már úgy is tudjuk szabályozni az otthonunk hőmérsékletét, hogy közben az irodában tartózkodunk. Az autó képes a navigációt a garázsban is frissíteni. A reggeli bögre teát úgy is fel tudjuk melegíteni, hogy közben még az ágyban vagyunk. Mindez az IoT és a Big Data konvergenciájának köszönhető. De ez a történetnek csak az egyik része.

Kezeljünk minden adatot a helyén! – adattárolás költséghatékonyan (Cikk)

Napjainkban a vállalatoknak folyamatosan növekvő, óriási mennyiségű adatot kell tárolniuk, és ezt jellemzően egyre zsugorodó keretből muszáj megoldaniuk. Ezt a kihívást a cégek nem tudják megkerülni, hiszen a versenyképesség megőrzéséhez a legtöbb szektorban elengedhetetlen a termékekhez és szolgáltatásokhoz, valamint az ügyfelekhez kapcsolódó adatok megőrzése, feldolgozása és kezelése. A SUSE szakértői szerint hatékony segítséget nyújthatnak ebben a szoftveralapú tárolási rendszerek, illetve azon belül is a gyorsítótár-rétegzési (cache tiering) technológia.

Átalakul az Invitel Csoport

Átalakul az Invitel Csoport (Cikk)

A társaságcsoport vállalati és nagykereskedelmi üzletága Invitech Solutions márkanév alatt, külön gazdasági társaságban folytatja működését. Az Invitel közel két évtizede meghatározó szolgáltató a telekommunikáció, az informatika, valamint az adatközponti és felhőszolgáltatások területén. Az üzletág júliustól társasági formában, Invitech Megoldások Zrt.-ként támogatja több mint 6000 közép- és nagyvállalati, intézményi, valamint nagykereskedelmi partnerét üzleti céljaik elérésében – az ország teljes területén.

Robusztus és gyorsan változó munkaterhelésekhez ajánlott (Cikk)

A Dell bemutatta a PowerEdge 13. generációs négyfoglalatos szerverkínálatát, amely még nagyobb teljesítményt és újabb képességeket biztosít. Ezek a szervermegoldások minden vállalati ügyfél igényeit kielégítik: a nagyvállalati ügyfelek szerver követelményeitől a távoli irodák és kirendeltségek igényeire szabott megoldásokig. A frissített Dell PowerEdge szerverek kialakítását a Big Data megoldásokhoz, a valós idejű elemzéshez és a nagy sűrűségű virtualizációhoz optimalizálták, így azt a rugalmasságot, méretezhetőséget és felügyeletet biztosítják, amelyet az ügyfelek elvárnak a jövőálló vállalatoknál.

Amit mindig is tudni akart az adatközpontokról, de nem merte megkérdezni (Cikk)

Ha azt hitte, hogy az adatközpontok világa egy, az átlagos internet-felhasználótól távoli univerzum, téved. Ez, az első ránézésre titokzatos létesítmény ott van mind a lakossági, mind pedig a vállalati felhasználók mindennapjaiban, akkor is ha videót nézünk, közösségi oldalakon kommunikálunk, vagy egy receptet keresünk a neten. Emellett a munkahelyünkön felhalmozott óriási adatmennyiség tárolásáról és biztonságáról is egyre inkább ilyen központokban gondoskodnak.

SUSE-újítások az SAP ügyfelek kényelméért (Cikk)

Valós idejű kernelfoltozással és további új lehetőségekkel bővül az SAP-alkalmazások futtatásához optimalizált, piacvezető Linux rendszer funkcióinak köre

Hogy lássa a szervertől a parkot (Cikk)

Az új kiadás SaltStack automatizációs szoftvereket és funkciókat tartalmaz, valamint egyszerűbb előfizetés-kezelést és fejlettebb felügyeleti képességeket kínál.

ARM processzorok: menő a mini

ARM processzorok: menő a mini (Cikk)

„Az első számítógépek születését nem a mohóság vagy egó inspirálta, hanem az a forradalmi eszme, hogy segítsünk az egyszerű embereknek felülemelkedni a legnagyobb hatalommal bíró intézményeken.” Steve Wozniak, programozó, számítógép-tervező, az Apple társalapítója

Magyar szoftverfejlesztők előtt nyit kaput a Zebra (Cikk)

Magyar szoftveres cégek számára kínál az applikációk fejlesztésébe történő bekapcsolódási lehetőséget a Zebra Technologies. A világ vezető automatikus azonosítási rendszer gyártója a hardver- és szoftverfejlesztés szoros összekapcsolásában látja a piacvezető szerep megtartásának kulcsát. Minderre pedig a folyamatos innováció fenntartásához van szükség.

Lionel Messi lett a Huawei új márkanagykövete

Lionel Messi lett a Huawei új márkanagykövete (Cikk)

A Huawei bejelentette, hogy Lionel Messi csatlakozott a vállalat globális márkanagyköveteihez. Ahogy a világ egyik legjobb futballistájának szenvedélye milliókat ösztönöz arra világszerte, hogy kiváló teljesítményre törekedjenek, úgy a Huawei az infokommunikáció területén létrehozott innovációival motiválja az embereket.

Magyar Big Data cég Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásai között (Cikk)

A magyar tulajdonú Starschema bekerült az amerikai Inc. üzleti magazin által kiadott 5.000 leggyorsabban növekvő európai vállalkozás listájára. A Big Data és Business Intelligence technológia fejlesztésekkel foglalkozó cég az összetett rangsor 1.590. helye mellett saját kategóriájában, az 1 millió euró éves árbevétel feletti magyar IT cégek között a leggyorsabb ütemben fejlődő vállalkozás lett. Az Inc. amerikai listáján korábban olyan, ma már óriássá nőtt cégek is szerepeltek, mint a Facebook, a Microsoft, vagy az Oracle.

A jövő vállalatának három alapköve (Cikk)

„Minden egyes nap másodpercenként háromszor annyi adatot termelünk, mint amennyi a Kongresszusi Könyvtár teljes nyomtatott gyűjteménye. Bár ezek nagy része macskás videó a YouTube-on vagy 13 évesek chaten folytatott eszmecseréje az új Alkonyat-filmről.” Nate Silver író, statisztikus

Adatközponti Oscar-díjat nyert a Schneider Electric

Adatközponti Oscar-díjat nyert a Schneider Electric (Cikk)

2015-ben a Schneider Electric, az energiamenedzsment és az automatizálás nemzetközi szakértője nyerte el a rangos DatacenterDynamics Leaders EMEA díjat moduláris telepítés kategóriában, az Antoni Gaudí mesterműveként számontartott Sagrada Família templom személyre szabott mikroadatközpontjáért, amely a legmodernebb technológiákkal készült.

“Jövőálló” szerverek a Delltől kis- és középvállalatoknak (Cikk)

A Dell bejelentette, hogy bővíti a 13. generációs Dell PowerEdge szerver-családját. A négy új belépő szintű szerver nagyobb teljesítményt, rugalmasságot és hatékonyságot biztosít, így teszik lehetővé a kis- és középvállatok (kkv) jövőbeli növekedését.

Teljes körű támogatás a Unify rendszerekhez (Cikk)

2015 decemberétől az intézményi és vállalati szektorban széles körben ismert Unify (korábban Siemens Enterprise Communications) kommunikációs, kollaborációs megoldásait kizárólagosan az Enterprise Group szállítja a kormányzati beszerzésekkel foglalkozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) és az Enterprise Communications Magyarország Kft. között most létrejött keretszerződés alapján.

Adatbiztonság a maximumon (Cikk)

A bankszektor számára ma már elengedhetetlen a legmagasabb szintű IT-biztonság és a redundancia megteremtése. Így amikor a Budapest Bank a tulajdonosváltást követően elköltöztette tartalék adatközpontját az előző tulajdonostól független helyre, olyan szolgáltatót keresett, amely a magas biztonsági követelményeket és számos egyedi igényt is teljesíteni tud. Az Invitel a Budapest Banktól az elkövetkező öt évre több százmilliós nagyságrendű informatikai megbízást kapott, melynek keretében biztosítja a pénzintézet teljes adatvagyonához kapcsolódó infokommunikációs szolgáltatásokat.

Adatelemzés és hanghullám technológia az OpenDNS új biztonsági megoldásaiban (Cikk)

A Cisco által 2015 augusztusában felvásárolt OpenDNS bejelentette legújabb biztonsági fejlesztéseit. Az egyik legérdekesebb újdonság, hogy az OpenDNS Security Labs a hangfeldolgozásnál használt technológiákat alkalmazza a hálózati forgalom elemzésére.

Új megoldások biztonsági mentésre és helyreállításra (Cikk)

A The Carlyle Group által nemrégiben megvásárolt Veritas bejelentette piacvezető biztonsági mentési és helyreállítási megoldásának új verzióit. A jelentős javításokat és új funkciókat tartalmazó NetBackup™ 7.7.1.-es verziója mellett a NetBackup Appliances új kiadása is elérhető, amelynek része az Oracle OpenWorld 2015 konferencián bejelentett NetBackup Copilot for Oracle megoldás is.

Elérhető a MARGARÉTA megoldás legújabb verziója (Cikk)

A Noreg Információvédelmi Kft. elindította a MARGARÉTA kártyamenedzsment megoldásának legújabb, 3.0 verzióját.

Új Dell hibrid felhőrendszer (Cikk)

Az új, Azure-kompatibilis Microsoft Cloud Platform System Standard alkalmazással rendelkező Dell Hybrid Cloud System for Microsoft megoldás jelentősen leegyszerűsíti a felügyeletet, és automatizálja a karbantartást

5 nyomós érv a privát felhő használata mellett (Cikk)

Rugalmasságának és méretezhetőségének köszönhetően a privát felhő képes megfelelni a folyamatosan növekvő és változó igényeknek. A SUSE öt olyan felhasználási területet mutat be, ahol rendkívül hatékonyan, gyors megtérülés mellett használhatók ki a privát felhő előnyei.

A leggyorsabb út a felhőbe (Cikk)

Az Oracle Central & Eastern Europe bejelentette új csomagját, amely az felhő irányába az első lépéseket megtevő, illetve a felhőbevezetés korai szakaszában járó bármilyen típusú és méretű vállalkozásokat célozza. A „Fast Cloud” elnevezésű csomag megfizethető és kedvezményes módja adatbázis és/vagy Java tesztkörnyezetek kialakításához. Az ajánlat egy teljes teszt és fejlesztő platformot, valamint az Oracle Consulting egynapos személyes támogatását is magában foglalja, amely segít a felhasználóknak saját nyilvános felhő alapú megoldásuk kiépítésében.

Védelem egymilliárd IoT eszköznek

Védelem egymilliárd IoT eszköznek (Cikk)

A Symantec már több mint egymilliárd Internet of Things eszköznek biztosít védelmet (IoT – hálózatba kapcsolt eszköz), a televízióktól kezdve az autókon keresztül az okos mérőket is magában foglaló kritikus infrastruktúrákig bezárólag. A hálózatba kapcsolt eszközök száma folyamatosan növekszik, és 2020-ra várhatóan meghaladja a 25 milliárdot . A Symantec komoly erőforrásokat fordít arra, hogy megvédje a felhasználókat az internetre kapcsolódó eszközeikre leselkedő veszélyektől.

Új irányok és új piacok Dell vállalati üzletágában (Cikk)

A Dell Datacenter Scalable Solutions (DSS) üzletág az adatközpont piacot célozza meg, amely a hagyományos, x86-alapú szerverpiacnál háromszor gyorsabban növekszik.

Három tanács az IT-szolgáltatások hatékony migrálásához (Cikk)

Ha két vállalat összeolvad, az egyik felvásárolja a másikat, esetleg amortizáció miatt le kell cserélni bizonyos hardvereket az infrastruktúrában, vagy egyszerűen csak új helyre költözik a cég, szükség lehet az adatközpontok és az informatikai szolgáltatások migrálására. Az átállás minden esetben komoly feladat, amely rengeteg időt és jelentős költségeket igényelhet, ugyanakkor minimalizálható a megfelelő eszközök és gondos tervezés segítségével. Ebben segít néhány tanáccsal a téma egyik hazai szakértője, a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet.

Funkciógazdag és megfizethető Eaton IT szekrények (Cikk)

Az Eaton bemutatta az IT infrastruktúra megoldásainak részét képező RE szériás IT szekrényeit. A funkciógazdag, megfizethető szekrényeket hálózati, valamint kisebb szerver alkalmazásokhoz tervezték és az Eaton népszerű, kis, közepes és nagy adatközpontokhoz ajánlott kínálatának részét képezik.

Bemutatták az Eaton intelligens energiagazdálkodási rendszerét (Cikk)

Az Eaton az úttörő Intelligent Power Pod™ európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) bevezetésével új mércét állít fel a virtualizált környezetek energiagazdálkodása terén.

Hűtési megoldások eltérő feladatokhoz (Cikk)

A rendszerklimatizálási termékek felhasználási területe sokrétű. Ahhoz, hogy az egyes iparágak kívánalmainak – elsősorban a gépgyártásnak és az IT-igényeknek – eleget tudjon tenni, a Rittal két új terméket is kifejlesztett. Az új TopTherm ipari folyadékhűtő optimalizált termodinamikának és a számos opciós csomagnak köszönhetően – például 24 V DC vezérlőfeszültség, vízhűtéses kondenzátor vagy színesfémmentes hűtővízkör – az új termékcsalád az ügyféligényeket most még rugalmasabban tudja kielégíteni. Az új LCP DX hűtőberendezést pedig a rendkívül rugalmas IT-szektor igényeit szem előtt tartva fejlesztette ki a Rittal.

Új Cognex címtárszerver képfeldolgozó rendszerek számára (Cikk)

A Cognex Corporation bejelentette a Cognex Címtárszerver (Cognex Directory Server, CDS) 1.0 szoftver piacra dobását, amelyet az iparban vezető In-Sight képfeldolgozó rendszer sorozathoz fejlesztettek ki.

Adatközpont standard építőelemekből (Cikk)

Az adatközpontokat egyedileg kell megtervezni, de a standard, sorozatgyártott modulok egyre inkább forradalmasítják a tervezést és az építést. A standard elemekkel költségek takaríthatók meg, és gyors reagálás biztosítható velük a dinamikus felhasználói igényekre. Egy jól átgondolt adatközponti koncepcióban a rugalmasság óriási előny.

Védd vagy veszítsd el örökre! (Cikk)

A vállalatok komolyan aggódnak a kritikus vállalati adatokat tartalmazó mobil eszközök védelméért, ugyanakkor még mindig bizonytalanok a mobilkészülékek használatának szabályozásában- derült ki a Kaspersky Lab, végpontvédelmi megoldásokat gyártó vállalat legutóbbi nemzetközi felméréséből.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
BMW GROUP CAREERS IN MARCH

LAUNCH CONTROL SPECIALIST

BIG TEST STAND PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

PROCESS PLANNER - E/E TESTING (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST DRIVETRAIN & DRIVING DYNAMICS (F/M/X)

QUALITY SPECIALIST ELECTRIC / ELECTRONICS (M/F/X)

Média Partnerek