Új munkahelyek Szombathelyen

2012. június 06., szerda, 15:16

Címkék: LuK Savaria Kft. szerszámgyártás tengelykapcsoló Új Széchenyi Terv

Egymilliárd forinttal támogatja a magyar állam és az Európai Unió az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó LuK Savaria Kft. munkahelyteremtő beruházását, az erről szóló szerződését a sajtó nyilvánossága előtt írták alá szerdán Szombathelyen.

A 15 milliárd forint értékű fejlesztés részeként felépül egy 20 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnok, amelybe 2013 végéig új technológiát jelentő korszerű gépeket, köztük egy 630 tonnás automata présgépet telepítenek - mondta a szerződés aláírása előtt tartott sajtótájékoztatón Reining Michael, a szombathelyi LuK Savaria ügyvezető igazgatója.
A 3,7 milliárd forintból megépülő új gyártócsarnokban az egyre bővülő sajtolóüzem mellett a hőkezelés berendezései, illetve a szerszámgyártás kap helyet.
A fejlesztésnek köszönhetően 2012-ben 200 új munkatárs felvételére nyílt, illetve nyílik lehetőség, 2014 végéig pedig további 500 új munkahelyet teremtenek.


 

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idén a fizikai létszámot bővítik, gépi forgácsolókat, szerszámkészítőket és lakatosokat vesznek fel, de keresnek gépészmérnököket is.
Az aláírási ünnepségen Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere kiemelte: a város számára nagy jelentőségű a magas technológiai igényű beruházás, fontosak a tervezett munkahelyek, valamint az is, hogy Szombathely ezzel a magyarországi járműipari gyártóközpontok sorába kerül.
Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) a Vas Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta: visszaigazoltnak látja azt a munkát, amelyet a korábbi években a megye oktatási, szakképzési rendszerébe fektettek, hiszen ha nem lenne megfelelő képzettségű szakember a térségben, egy ekkora fejlesztésnek sem lenne értelme.
Az LuK 1997-ben kezdte meg termelését szombathelyi üzemében, árbevétele tavaly elérte a 460  millió eurót. A cég termékeit a BMW,  Audi, Ford, Fiat, Peugeot, Mercedes, Isuzu, Opel és Hyundai autókba építik be.

 

MTI

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek