Ponyvaregény

Az innovációs technológiákkal és az UNICUM csatlakozókkal egyedi ponyvarendszer hozható létre

2018. május 06., vasárnap, 20:14

Címkék: elektomos hajtás hajtás hajtástechnika hajtómű motor teherautó tehergépjármű teherszállítás

Nem minden találmány ér el piaci sikereket. A kevés szerencsés innováció mögött jellemzően szerencse, tudás és nem kevés kitartás áll. Srecko Sajnovic néhány évvel ezelőtt Dél-Amerikában egy bányadömper mögött hajtott az autójával, amikor annak ponyvája elmozdult. Sajnovicnak erről egy automatikus rendszer ötlete ugrott be, amely a ponyvák nyitására és lezárására szolgálna.

Bár a szabályozás kötelezővé teszi, mindenki tudja, hogy a teherautók gyakran szállítanak anyagot anélkül, hogy a ponyvát megfelelően a helyére illesztenék. A sofőrök a rendszer bonyolultsága és a rögzítéshez szükséges idő miatt gyakran nem veszik erre a fáradtságot. Néha pedig azért marad el a ponyva rögzítése, mert azt már korábban megrongálták.

2103-ban Guyanában Srecko Sajnovic meglehetősen nyugtalanul vezetett a teherautó mögött, mert a rakomány egy része veszélyesen ringott az autója előtt.

„Mit tehetünk a balesetek megakadályozása érdekében?” – tűnődött el Sajnovic.

Itt vált fontossá az, hogy Sajnovic már gyerekkora óta szenvedélyesen érdeklődött a gépipar iránt és Szlovéniában behatóan tanulmányozta a mérnöki tervezést. Ahogy az ötlet formát öltött és a projekt műszakilag részletesebben megfogalmazódott, hasznosnak bizonyultak az Idegenlégióban eltöltött évek is. Ilyen pályafutással a háta mögött senki sem lehet híjával az eltökéltség és a kitartás erényeinek.

Srecko Sajnovic már közel 25 éve szállította a tengerészgyalogosokat Guyanába, így meglehetősen jól ismerte a gépjárművek és a szállítmányozás világát. Természetesen felkereste az összes helyi szállítmányozó céget, hogy megvitassa velük a teherautók ponyvájának kérdését. A beszélgetések rávilágítottak arra, hogy a meglévő rendszereket ritkán használják, így azok távolról sem teljesítik eredeti rendeltetésüket.

Az igényt már meghatározták, a következő lépés csak rutin tervezés lett volna…vagy mégsem...

A már meglévő megoldások tanulmányozásával és a prototípusok egy csuklós járműn történő tesztelésével töltött kezdeti időszak után Sajnovic elég gyorsan egy, a ponyva automatikus motoros mozgatásán alapuló megoldás mellett tette le a voksát. A mozgást az alkalmazáshoz fejlesztett hajtóműves motor által hajtott csévélő és lazító kábellel lehet szabályozni.

A vonatkozó szabadalmat az Innovaction Technologies nyújtotta be, amelynek vezérigazgatója Srecko Sajnovic.

A megoldás lelke egy külön erre a célra tervezett hajtóműves motor közös kifejlesztése volt.

Miután tizenöt tervezőcégnél is sikertelenül próbálkozott az egyedi célokra tervezett hajtómű ötletével, Srecko Sajnovic biztosan lemondott volna a tervéről, ha nem lett volna kivételesen kitartó. Egy újabb találkozó már telitalálatnak bizonyult; a UNICUM és Samuel Fauriaux kimondta a varázsszót: „benne vagyunk”. A cég egy normál fejlesztési folyamatot indított el, ami egyik szabványos termékükön alapult.

„Hajtástechnikai szakértőként a UNICUM csőszerű hajtóműves motorokat épít, amelyek egyik tipikus alkalmazási területe a medencefedések nyitása és zárása – magyarázta Samuel Fauriaux, a UNICUM értékesítési igazgatója. – A UNICUM hajtóműves motorokat 100%-ban vízálló, nagy teljesítményű és alacsony feszültségű működésre tervezték, kialakításuk rendkívül moduláris és különösen alkalmasak a sorozatgyártás előtti fejlesztésre.

„Bármilyen változást is hajtott végre a UNICUM az egész minősítési folyamat során, a terméket a gyakorlatban tapasztalt technikai korlátokhoz igazította – tette hozzá Marco Smania, a UNICUM vezérigazgatója. – Felmerült az igény a hajtómű hosszának csökkentésére. A motornak és a reduktornak 100 százalékosan karbantartásmentesnek kellett lennie, ezenkívül kompatibilisnek a nem szabványos elektronikával.”

Az automata ponyvarendszert végül 2017 novemberében mutatták be a lyoni UNITRANS szakkiállításon a nagyközönség előtt.

A vásár öt napja alatt a rendszer nem kevesebb, mint 750 automatikus nyitást és lezárást szimulált egy valódi csuklós tehergépjárművön, amit az Innovaction Technologies standján állítottak ki. Más szavakkal: a mozgást kétpercenként végezték el a legcsekélyebb probléma nélkül.

A legjobb még csak most következik

A rendszer fő funkciója a ponyva motoros nyitása és zárása, de a modern automatizálási és kommunikációs technológiákkal kombinálva számos más lehetséges fejlesztést is elősegíthet.

A fedélzeti GPS chipnek köszönhetően a vezérlőrendszer képes a ponyvazárást teljesen autonóm módon (járművezetői beavatkozás nélkül) elindítani, amint a jármű eléri a 40 km/óra sebességet, vagy ha 2 km-nél nagyobb távolságra kerül a kiindulási pontjától.

A 2018-as piaci bevezetést egy ambiciózus kutatási és fejlesztési program kíséri intézményi és műszaki partnerek (UNICUM, IMPEDANCA, ELECTRO MAINTENANCE, UNICEF és INNOVACTION TECHNOLOGIES) vezetésével, melynek célja a rendszer szállítmány elemző funkció kifejlesztése, amely képes a fennmaradó szabad terhelési kapacitás térfogatának és tömegének távolról történő kijelzésére. A szabadalmaztatott és a prototípuson már tesztelt funkciónál a 2020-ig tartó piaci bevezetést tűzték ki célul.

A közelmúlt kutatásai ráadásul kimutatták, hogy a billenős teherautók automata ponyvarendszerei mintegy 10%-os üzemanyag-megtakarítást eredményeznek. Ez a jelentős megtakarítási szint önmagában kevesebb, mint három éven belül biztosítja a befektetés megtérülését.

Ezért nem meglepő, hogy a fejlesztést az ADEME is támogatta, hiszen a szervezet a szállítmányozás üzemanyag fogyasztásának csökkentésében vállalt magára jelentős szerepet.

Még mindig nem beszéltünk a megoldás többi előnyéről. A környezetre gyakorolt ​​kedvező hatások mellett a rendszer a könnyű használatának és megbízhatóságának köszönhetően könnyen adaptálható a meglévő előírásokhoz. Így javítható a közlekedés és a járművezetők biztonsága.

A UNITRANS kiállítás rendkívül pozitív eredménye után az első „hivatalos” rendszer 2018. január 1-én került kereskedelmi forgalomba. Több mint 15 rendszerre már előre leadták a rendelést. Ezzel párhuzamosan a rendszert azonnal elkezdték tesztelni egy nagy francia teherautó-pótkocsi gyártónál.

„Európában több mint 350 000 gépjárművet szereltek fel billenőszerkezettel (csak Franciaországban 60 ezret), így a piaci potenciál óriási – jelentette ki Srecko Sajnovic lelkesen. – Az a célunk, hogy idén több mint 1 500 rendszert értékesítsünk készlet formájában és 400-at saját magunk telepítsünk.”

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek