230 éves a Diósgyőri Papírgyár

2012. október 08., hétfő, 11:19

Címkék: bankjegynyomda beruházás biztonsági papír diósgyőri papírgyár latorcai jános Miskolc nemzetstratégia

Egy húsz évvel ezelőtti gépi beruházásnak köszönhetően a Diósgyőri Papírgyár ma is az ágazat egyik legkorszerűbb üzeme.

A Diósgyőri Papírgyár Zrt. dolgozói példát mutattak az egész ország, illetve a Magyar Nemzeti Bank számára is, jól sáfárkodtak a kapott értékkel, a gyár versenyképes, fejlett technológiával rendelkezik, rendezett és korszerű - mondta Járai Zsigmond, az MNB Felügyelő Bizottságának elnöke a gyár 230 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen pénteken.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke jó döntésként értékelte, hogy a rendszerváltást követően a céget nem privatizálták, a társaságban a tulajdonosi jogokat az MNB száz százalékos tulajdonában lévő Pénzjegynyomda Zrt. gyakorolja.
Kriza Ákos Miskolc polgármestere hangsúlyozta: a város különleges színfoltja a Diósgyőri Papírgyár, amely a nemzetstratégia része.
Kassai András vezérigazgató kitért arra, hogy 1920-tól gyártanak bankjegy alappapírokat Diósgyőrben. 1993 után valósult meg az a nagyszabású gépi beruházás, amely megteremtette a korszerű biztonsági papírok gyártásának a lehetőségét. Jelenleg a cégnél 100 ember dolgozik, bár a gyár virágkorában háromszáz embert foglalkoztatott. Akkor viszont nemcsak biztonsági papírokat készítettek, hanem például az úgynevezett dipakartont, offset-papírokat vagy színes csomagolókat is - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a "termékeket" nemcsak belföldi piacra készítik, hanem exportra is dolgoznak. Mint mondta, ennek bővítése a jövő, a távlati cél. Az MTI kérdésére azt mondta: elsősorban az Európai Unió országaiba szállítanak.
A vezérigazgató megemlítette, hogy gyár egyedülálló papírtörténeti kiállítást rendezett be történelmi ereklyéiből a hagyomány ápolása, a szakmai múlt megőrzése céljából. A kiállítás a papír feltalálásának kezdetétől napjainkig kíséri végig a papírkészítés múltját, fejlődését, a jelenkori papírgyártást, és bemutatja a gyár kétszázharminc éves történetét is.
                                                                                                                                       MTI

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek