ÉPÜLET

Intelligens városok a Schneidertől

Akár 30 százalékkal csökkenthető az energiafogasztás a Schneider Smart City megoldásaival. A cég a World Future Energy Summit találkozón mutatta be újításait.

Betörőt riaszt az Android

Rossz erkölcs: jó üzlet – állapítja meg az amerikai záripart vizsgálva Szakini, az okinawai tolmács a Teaház az augusztusi holdhoz című klasszikus sikerdarabban. Erre alapozza új fejlesztését a Combit Zrt is.

Biztonsági lézerszkenner multiechó technológiával

Riasztás behatolás nélkül, behatolás riasztás nélkül – mindkettőt megbízhatóan ki kell küszöbölni a szabad területek megfigyelésére szolgáló rendszerek esetében. A Sick fejlesztésű, a többszörös visszhang technológiáján alapuló LMS53x lézeres mérőérzékelő alkalmazásával döntő teljesítményelőnyre lehet szert tenni az ilyen feladatoknál.

A K&H Bank székház

Frei Imola, magyar származású, Amerikában élő ipari termék- és formatervező mérnök, belsőépítész, 2006 óta LEED akkreditált szakember. Jelenleg a TriGránit Millennium City Center fejlesztés keretében épülő K&H Bank új székházának megvalósításában mint Leadership in Energy and Environmental Design (röviden LEED) tanácsadó vesz részt, mely projekt az arany minősítési fokozat elérését célozta meg. Frei Imolával Kelemen Szilvia beszélgetett.

Környezetbarát „mesterséges világítás”

Speciális kamionok szállították haza Madridból az előkelő hatodik helyen végző ODOO házat, amelyet a Műegyetem diákjai újra felépítettek a BME kampuszán. A dobogós helyezések mellett, a versenyen kívüli „mesterséges világítás” és „belsőépítészet” kategóriákban különdíjakkal tért haza a magyar csapat.

Ahonnan az ipari gáz érkezik

Az iparigáz-piac az elmúlt években dinamikus növekedést mutatott – tavaly 8,5 százalékkal bővült 2010-hez képest, idén pedig további piacbővülés várható. A növekvő piaci igények a szolgáltatóktól technológiai fejlesztéseket és üzletmenetük hatékonyságának növelését igénylik.

Otthonok, harmóniában a természettel

A Schneider Electric idén főtámogatóként csatlakozott a Solar Decathlon Europe versenyhez, amelynek döntőjét szeptember 14. és 30. között rendezik meg Madridban. A nemzetközi Solar Decathlon versenyben 12 ország 19 hallgatói csapata tervez, épít és üzemeltet napenergiával működtetett lakóházakat, amelyek költség- és energiahatékonyak, továbbá formatervezésükben is egyedülállóak. A verseny győztese az a csapat, amelyik a legjobban ötvözi a megfizethetőséget, a fogyasztói ízlést és a tervezői kiválóságot az optimális energiatermeléssel és a maximális hatékonysággal.

Meghosszabbított határidő a napkollektoros pályázat elszámolásaira

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az eredeti, szeptember végi határidőt meghosszabbítva 2012. november 20-ig teszi lehetővé a pénzügyi elszámolások benyújtását a Zöld Beruházási Rendszer napkollektoros pályázatán. Közlemény.

Kétszeresére nőhet a nukleáris energia felhasználása 2030-ig

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) legfrissebb elemzése szerint a nukleáris energia a fukushimai balesetet követően is fontos opció marad a tagállamok számára. A szervezet előrejelzése szerint a nukleáris energia felhasználása legalább 25 százalékkal, de akár a jelenlegi mérték kétszeresére is növekedhet 2030-ra. A NAÜ Kormányzó Tanácsának 2012. szeptember 10-én megkezdődött ülésén Jukija Amano főigazgató méltatta az egy éve elfogadott Nukleáris Biztonsági Akcióterv végrehajtásában és a biztonsági ajánlások felülvizsgálatában elért jelentős előrehaladást, a balesetelhárítási képességek javulását. Közlemény.

A családi házaknál a falakon szökik az energia

A magyarországi családi házaknál az elpazarolt energia nagyjából kétharmada a falakon, tizede a nyílászárókon, további tizede pedig a födémen keresztül távozik – derül ki a Fenntartható Otthon Zrt. közel hatszáz ingatlannál elvégzett energetikai felméréséből. Nagy átlagban a korszerűsítéssel megtakarítható energia 70 százalékát a hőszigetelés és az ablakcsere, 30 százalékát pedig a fűtés-korszerűsítés adhatja.

Bővíti gyárát a HARIBO

Több mint 4,2 milliárd forintos beruházással a jelenleginek bővíti nemesvámosi gyárát a HARIBO Hungária Kft. - tájékoztatta a vállalat ügyvezetése szerdán az MTI-t.

Átadták a Szentkirályi Ásványvíz új üzemét

Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke és Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán átadta a Szentkirályi Ásványvíz Kft. 600 millió forintos beruházással elkészült, PET palackok gyártásához szükséges, előforma gyártó üzemét Szentkirályon.

LED technológia a szolárházban

Megkezdődött a visszaszámlálás a madridi Solar Decathlon Europe nemzetközi versenyben, ahol Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Odooproject csapatának lehetősége nyílik rá, hogy a többi 19 nívós nemzetközi egyetem hallgatóival ringbe szálljon. A magyar diákok által közel 2 évig tervezett és a nyár végén felépített napenergiával működő könnyűszerkezetű lakóépület LED-es világítását az Osram biztosította.

Magyar cég építi az Audi logisztikai parkját Győrben

Az A-K Kft. nyerte az Audi logisztikai parkjának felépítésére és üzemeltetésére kiírt pályázatot; a beruházás Győrben valósul meg – közölte az Audi Hungaria Motor Kft. kommunikációs igazgatója az MTI-vel pénteken.

A kórházak energetikai rendszereinek felújítása

Az egészségügyi intézmények gazdálkodása számos esetben pengeélen táncol, éppen ezért egyre nagyobb szerepe lehet a közeljövőben az önrészt kímélő energia-megtakarítási beruházásoknak. A visszatartó erő csupán az ismeretek hiánya, a felfordulással járó műveletektől való félelem, valamint a tény, hogy senki sem mer dönteni, hogy a zöld fejlesztés zöld utat is kapjon - állapították meg szektorbéli tapasztalataik alapján a Dalkia Energia Zrt. szakemberei.

A döntéseket támogassák energetikai szakemberek!

Bajban vannak az önkormányzatok, amikor dönteni kell egy-egy fejlesztés kapcsán – a megoldás egy kistérségi energetikusi rendszer felállítása lehet, vallják az ArchEnerg klaszter szakértői

Biztonsági lézerszkenner multi-echo technológiával

Riasztás behatolás nélkül, behatolás riasztás nélkül – mindkettőt megbizhatóan ki kell küszöbölni a szabad területek megfigyelésére szolgáló rendszerek esetében. A Sick fejlesztésű, a többszörös visszhang technológiáján alapuló LMS53x lézeres mérőérzékelő alkalmazásával döntő teljesítményelőnyre lehet szert tenni az ilyen feladatoknál.

Csúcstechnológiás irányító központ

2012. augusztus 30-án adták át a HungaroControl új, budapesti légiforgalmi irányító központjának épületét, amelynek köszönhetően újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar légiforgalmi szolgálat összesen 13 milliárd forintos beruházási programja. A szoftverek telepítése, a beköltözés és a sikeres próbaüzem után 2013 februárjától a magyar irányítók már az új, csúcstechnológiával felszerelt légi navigációs központból irányítják a légtér forgalmát.

"Okosabb" épületek kellenek

Nemzeti épületenergetikai stratégiát készít 2013 nyarára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. bevonásával - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Energiapazarló családi házak

A családi házak mindössze 3 százaléka tartozik az "A" energetikai besorolás alá, pedig mintegy 2,5 millió forintos beruházással közel ilyenné lehetne tenni egy átlagos családi házat, felére csökkentve az épület energiafogyasztását - közölte az energiahatékonysági beruházásokat koordináló Fenntartható Otthon Zrt. az MTI-vel.

1 2 3 4 5 6 7
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek