Az EMO-n debütált az új VTC 800 sorozat

Az idei hannoveri kiállítás a Mazak történetében az eddigi legsikeresebb európai megjelenésnek számít

2013. december 05., csütörtök, 14:38

Címkék: EMO Hannover fémmegmunkálás Mazak megmunkálóközpont VTC 800/30 SDR

A pozitív visszhang előjelei már az első két-három nap után érezhetőek voltak, hiszen a Mazak-stand folyamatosan tele volt látogatókkal. A kiállítás a Mazak magyarországi képviseletének is egyértelmű sikert hozott: hazánkból rekordszámú érdeklődő látogatta meg a céget.

 
A visszajelzések nemcsak a stand méretét, a látványos megjelenést, a mindig elérhető magyar személyzetet dicsérte, hanem azt a Mazak-szokást is, hogy az összes gép – mint egy élő prezentáció – folyamatosan forgácsolt és megmunkált. Ez utóbbi nagyban segítette a kint lévő vevőket és a kollégákat, hiszen valós megmunkálás közben sokkal könnyebb demonstrálni és meggyőző érveket felsorakoztatni a Mazak gépek teljesítménye mellett. A magyar siker konkrétumokban is megnyilvánult, hiszen a Mazak házi versenyében két díjat is nyert a hazai gárda: sikerült új vevőtől rendelést kapniuk, és ezenfelül olyan Mazak gépre is megrendelést vettek fel, amelyet a menedzsment célként tűzött ki. A kiállítás előkészületeiben és a helyszíni kivitelezésben nemzetközi csapat dolgozott, amelyben az összeurópai Mazak-szervezet és természetesen a japán központ munkatársai is részt vettek. E csapatmunka keretében a gépek installációjából, üzemeltetéséből és a vevők fogadásából a Mazak magyarországi képviselete is jócskán kivette a részét. A csapatmunka nagyban megkönnyítette a kommunikációt a vevőkkel, hiszen a munkatársak már jó előre fel tudtak  készülni a látogatók hatékony kalauzolására.
 

Új megmunkálóközpont: VTC 800/30 SDR

A Yamazaki Mazak továbbfejlesztette a hihetetlen sikereket elért VTC 800-as sorozatát. A VTC 800/30 SDR foglalta el a központi helyet a Mazak függőleges  megmunkálóközpontokat bemutató céges standszektorban. A kifejezetten európai felhasználók számára készült szimultán, öttengelyes, függőlegesen mozgó, oszlopos megmunkálóközpontot a Mazak európai gyárában (Worcester, Egyesült Királyság) tervezték és gyártották. Az új SDR (szinkronizált kettős forgóasztallal felszerelt)  verzió a magas szintű, folyamatos, megállás nélküli megmunkálást biztosító forgácselvezető rendszerrel ideális megoldás az olyan kritikus alkatrészek hatékony  megmunkálására, amelyek megkövetelik a legmagasabb szintű pontosságot és termelékenységet. Az efféle pontosság eléréséhez elengedhetetlen a szinkronizált kettős forgóasztal használata, amelyet az alapanyag csavarodásának elkerülésére és a munkadarab deformációmentes megfogására terveztek. Ezenkívül a hűtött golyós orsók és a főorsó biztosítja az állandó pozicionálási pontosságot. A VTC 800/30 SDR nagyteljesítményű gép, amelyben a munkadarab maximális elfordulása 820 mm ø, az asztal terhelhetősége 4000 kg, a megmunkálható munkadarab mérete 3,500 mm x 820 mm. A legkiemelkedőbb színvonalú termelést az erőteljes főorsó 18 000 rpm maximális  sebességgel, illetve 114 Nm maximális nyomatékkal garantálja.
 
A VTC 800/30 SDR függőleges, mozgó állványos,
szimultán öttengelyes megmunkáló-központ
 
Az új géppel további előnyre lehet szert tenni a gép osztályában is kiemelkedő gyorsjárati sebességével: 50 m/perc az X, Y és Z tengely irányokban, 50 rpm a B tengelynél, és 25 rpm az opcionálisan választható C tengelynél. További előny még a VTC 800/30 SDR 48-as szerszámtára a HSK-A63 interfésszel és a maximum 4,7 másodperces, alkalmazástól függően forgácstól forgácsig tartó szerszámcserélő idővel. Mint minden Mazak gép, a VTC 800/30 SDR is rendelkezik egy sor ergonómiai előnnyel, amelyek a gépkezelőket segítik, úgymint: nagy munkatér-betekintést nyújtó ablakok, nagy munkaterület és könnyű munkadarab-betöltést lehetővé tevő mozgóoszlopos kivitel. A VTC 800/300 SDR rendelhető MAZATROL MATRIX 2 és Siemens SINUMERIK 840D sl vezérlővel is, lehetővé téve a Mazak-technológia megjelenését azon ügyfeleknél is, amelyeknél a Siemens CNC-vezérlés a szabvány.
 

Mazak automatizálási megoldások

A világ vezető gyártójaként az automatizálási rendszerek területén a Yamazaki Mazak idén is számos automatizálási rendszert mutatott be, a hatékony és termelékeny gyártást előtérbe helyezve. Kínálatában az egyszerűbb rúdadagolós rendszerektől a bonyolultabb, testre szabott automatizálási rendszerekig több termékcsalád szerepel, többek között a rendkívül népszerű PALLETECH rendszer (Rugalmas Palettás Gyártási Rendszer). A kiállítási stand többfunkciós szektorában az INTEGREX i-100s megmunkáló az új BARTAC S rúdadagoló rendszerrel volt felszerelve, amely integráltan tudja kezelni nemcsak a rúd-alapanyagok betöltését, hanem az elkészült munkadarabokat is. A BARTAC lehetővé teszi az ütemezett gyártást (különböző hosszúságú és átmérőjű alapanyagokat tud ütemezetten kezelni), ezzel növelve a termelékenységet és a beavatkozás-mentes gyártásidőt. Az új BARTAC további jellemzője még az INTEGREX kis alapterület-igényének megtartása mellett a megnövelt betöltési kapacitás.
 
  INTEGREX i-100S BARTAC S rúdadagoló rendszerrel
 
Az öttengelyes standrészben a VARIAXIS j-500 kapott helyet, szállítópályával és robottal integrálva lehetővé téve a kezelő nélküli és energiatakarékos működést. Ezen a területen, ugyan nem robotizálva, de helyet kaptak még a szimultán öttengelyes VARIAXIS I 500 , a VARIAXIS j- 600/5x, illetve a legnagyobb I 700 T, a VARIAXIS termékcsalád öttengelyes és esztergafunkciós változata. A „nagy többfunkciós” standrészben az új INTEGREX e-1250v 2 palettás palettacserélővel volt látható, amely a jövőben a gép sztenderd opciója lesz.
Az EMO-stand esztergarészében a QUICK TURN SMART 250M esztergához ROBO SMART CELL rendszert kapcsoltak, amelynek célja, hogy magas termelékenységet és rugalmas munkadarab-kezelést biztosítson a QUICK TURN SMART, a QUICK TURN NEXUS és a VERTICAL CENTER SMART sorozatok eszterga- és megmunkáló-központjainak. A Robo Smart Cell egy alacsony befektetési igényű, „plug and play” tervezésű rendszer, amely könnyen illeszthető a már meglévő termelési környezethez. A nyers munkadarabok betöltése és a késztermékek kivétele hatékonyan és eredményesen elvégezhető az univerzális betárazó/kitárazó rendszernek köszönhetően, amely maximalizálja a gép termelékenységét és a főorsó kihasználtságát. A robotcella teljes egészében zárt rendszer, amely helytakarékosan kielégíti a munkabiztonsági követelményeket.
További fejlesztésként a magasabb termelékenység eléréséhez a Robo Smart Cell egy teljesen új, Mazak által tervezett ütemezőrendszert használ. A Mazak Cell Controller teljes munkadarab-felügyeletet ad, és hatékony programkezelésével megkönnyíti az alkalmazások közötti átváltást. A rendszerrel lehetővé válik a világítás nélküli működés, amely egyedül álló gépen nem lehetséges.
 
 
A cikk megjelent a Techmonitor magazin  2013. novemberi számában
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek