TERMÉK + MEGOLDÁS

A tűzihorganyzás jelene és jövője

Köztudott, hogy a szénacélból készült szerkezetek korrózióvédelmének egyik leghatásosabb módja a tűzihorganyzás. A cinkolvadék-alapú és általában 450 °C körüli hőmérsékletű fürdőkbe mártással kialakítható védőréteg képzésére szakosodott cinkkel bevonó üzemeket, illetve vállalkozásokat legnagyobb részt Európában összefogó, de az egész világra kiterjedő hatókörrel működő szakmai szövetség, az Európai Tűzihorganyzók Szövetsége (European General Galvanizers Association – EGGA) szervezésében három évenként rendeznek nemzetközi konferenciát, nagyszabású kiállítással bővített formában. A 23. ilyen rendezvényre, az INTERGALVA konferenciára legutóbb 2012-ben, Párizsban került sor.

A drágább néha olcsóbb

Bő két év múlva diplomáznak a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) első járműmérnök hallgatói. A képzés fiatal, a sikere azonban máris nagy. Dr. Belina Károly tanszékvezetővel, a főiskola dékánjával a siker miértjeiről beszélgettünk, és arról, hogy milyen felülettechnikai ismeretekkel kell rendelkeznie egy járműmérnöknek.

Idő és pénz takarítható meg a szerszámkészítésben

A Meusburger légpárnás szerelőasztal jelentősen megkönnyíti a szerszámok szerelési- és javítási munkáit. A kimondottan erre a célra kifejlesztett asztal az előző évben továbbfejlesztésre került és megkapta a CE-minősítést.

Érkeznek a bérlők a repülőtérre

A Deutsche Post DHL légi és tengeri szállítmányozási üzletága, a DHL Global Forwarding augusztus 5-én költözött be Budapest Airport Business Parkban található új telephelyére. A DHL mintegy 3000 m2 irodaterületet és 7800 négyzetméternyi raktárterületet vesz birtokba.

Saját naperőművet építenek

Napelemparkot létesít Kecskeméten, a Graboplast Zrt. telephelyén az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. projektcége, a 243 kilowatt névleges teljesítményű park 250 megawattórányi termelését közvetlenül, a kötelező átvételi rendszeren kívül értékesítik a Graboplastnak - közölte a cég.

Kanadában is terjeszkedik a győri cég

Félmilliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását a medencéket és medencelefedéseket gyártó Aquacomet Kft. Győrben – mondta Kovács Róbert ügyvezető igazgató.

Mosóháló felületvédelemhez és a tökéletes tisztításhoz

Gyárépítés Gyöngyösön

Új pelenkagyárat épít zöldmezős beruházással Gyöngyösön a Procter&Gamble (P&G), a mintegy 19 milliárd forintból megvalósuló létesítmény a cég második gyára lesz Magyarországon - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Laktanyából ipari övezet

Hatszázmilliós beruházással új telephelyet hoz létre a Biró Hűtéstechnikai- és Acélszerkezetgyártó Kft. (BHA Kft.) Tapolcán; ez a cég az első, amely a volt katonai ingatlanok területén kezdi meg működését.

Itt fejlesztenek a Bosch mérnökei

A magyarországi Bosch csoport 2013. július 31-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével adta át új budapesti központját. A magyarországi Bosch csoport az ünnepség keretében stratégiai megállapodást írt alá Magyarország kormányával. Ez az egyezmény is azt jelzi, hogy a Bosch ismét elkötelezte magát a magyarországi jelenlét, és a magyar tudástőke mellett.

Tisztán, működőképesen

A megbízhatóság és miniatürizálás iránti folyamatosan növekvő igény, és nem utolsó sorban a tisztítás nélküli eljárásokkal készített elektronikai alkatrészek egyre növekvő számban előforduló meghibásodásai együttesen vezettek odáig, hogy az elektronikai gyártóiparban ismét központi kérdéssé váljon a tisztítás. Az iparág számos megoldási lehetőséget kínál az optimális tisztítási eljárás megválasztására.

Speciális hajtóművek Veszprémből

Csaknem ötszázmillió forintos beruházással fejlesztette veszprémi gyárát a Robix Hungary Kft., a projekthez a mezőgazdasági gépek gyártásával foglalkozó társaság 208 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - jelentette be a cég.

Beruházás a biotechnológiába

Várhatóan októberben fejeződik be az Egis Gyógyszergyár hatóanyag-technológiai kutatást és kísérleti fejlesztést erősítő beruházása a vállalat budapesti központjában. A 4,6 milliárd forintos projektet az Európai Unió és a magyar állam 1,15 milliárd forinttal támogatja.

Energia a mélyből

Mesterséges földhőrendszerek kifejlesztésére nyert el csaknem 120 millió forintos támogatást az Új Széchenyi Terv pályázatán a Mannvit Tervező és Tanácsadó Kft. - közölte a cég.

Fényezési trendek az autóiparban

A fényezés több mint védőréteg: meghatározza a jármű külső megjelenését, és ezáltal a vásárló első benyomását is. Ugyanakkor a fényezés az egyik leginkább energiaigényes folyamat a gépjárműgyártásban. Ennek eredményeképpen a fényezési technológiák iparága olyan megoldásokon dolgozik, amelyek elősegítik az erőforrások hatékony felhasználását, és ezzel párhuzamosan optimalizálják a minőséget.

Élet a lóhusbotrány után

Nem csak a rekkenő hőség miatt főhetnek a fejek a csomagolóipar kereken 1500 vállalatánál, hanem azért is, hogy mivel lepjék meg idén ősszel a nürnbergi FachPack mintegy 37 000 látogatóját. Ami biztos: számos innovációra lehet számítani a teljes csomagolási folyamatláncban – ezáltal mind a négy FachPack szegmensben: a csomagolásban, a technikában, a feldolgozásban és a logisztikában is. Emellett húsz fiatal, innovatív vállalat közös standján a (9-es csarnokban) is előremutató fejlesztésekkel találkozhatnak az érdeklődők.

Speciális mérőtornyot avattak

A fémforgácsolással és alkatrészek tömeggyártásával foglalkozó Tari-Prod Kft. hétfőn felavatta új telephelyét az esztergomi ipari parkban, a csarnokban egy 20 méteres mérőtornyot alakítottak ki, ahol tartályszintmérők hitelesítését végzik.

Teljes gőzzel

Az EcoCSteam rendszerrel a Dürr Ecoclean egy új, környezetbarát tisztítási technológiát fejlesztett ki, amely megbízhatóan távolítja el a szemcsés és filmszerű szennyeződéseket is a különféle anyagú alkatrészekről, valamint felületekről bármilyen vegyi anyag használata nélkül. Az innovatív gőztisztítási eljárás teljesítményének alapja a telített gőz alkalmazása, amely mellé egy nagy sebességre gyorsított légáram is társul. Környezetvédelmi előnyein kívül az EcoCSteam eljárás könnyedén automatizálható, gazdasági és minőségügyi vonatkozásban is jeleskedik.

Feltámasztják a debreceni dohányipart

A Róna Dohányfeldolgozó Kft. több mint 2,5 milliárdos beruházásával, amelyhez 322,5 millió forint európai uniós támogatást nyertek el, újraéled a debreceni dohányfeldolgozó ipar - jelentette ki Papp László, a város stratégiai alpolgármestere július 27.-én sajtótájékoztatón.

Magyar védelem a vadászgépeken

A polgári alkalmazások is hangsúlyosak azon az új technológián, amelyet a Honvédelmi Minisztérium cégei és több svéd vállalat fejleszt ki közösen. Az elsősorban vadászgépek számára készülő nanotechnológiás bevonat elnyeli a radarjeleket, méghozzá a hajtómű és környezete magas hőmérsékletű elemeiben is.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek