Új elnököt választott a Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesülete

2017. június 08., csütörtök, 11:13

Címkék: acél acélipar acélkereskedelem carboferr elnök kinevezés

A Carboferr Zrt. vezérigazgatóját, Fazekas Rolandot választották meg a Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének (MAFE) elnökévé a szervezet tisztújító közgyűlésén. Az új három éves ciklus egyik legfontosabb célkitűzése, hogy erősítse tagvállalatok érdekképviseletét és fejlessze a minisztériumok és a gazdasági döntéshozók irányába történő együttműködési kereteket.

„A következő három éves ciklusban elsősorban a magyar piacon kívánjuk erősíteni a szektor tagjainak piaci státuszát, amelynek egyik legfontosabb pillére, hogy az egyesületi tagok és más iparági szereplők mindinkább beszállítói partnereivé váljanak a következő évek nagy építőipari és fejlesztési beruházásainak” – jelentette ki Fazekas Roland. A Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének frissen megválasztott elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: ennek a folyamatnak elengedhetetlen feltétele a piaci szereplők erős szakmai képviselete, ami lehetővé teszi a nagyberuházók és az acélkereskedők közötti információátadást és képes hatékonyan betölteni a kapcsolatépítés szerepét.

Mivel a hazai acélfelhasználás nagy része import alapú és az acélkereskedőkön keresztül realizálódik Magyarországon, az egyesület további fontos célkitűzése, hogy a hazai acélipari stratégia kidolgozásakor aktív együttműködés valósuljon meg a döntéshozókkal. „Fontosnak tartjuk többek között a különböző dömpingellenes és egyéb piacvédelmi intézkedéseket, valamint a törvényi szabályozás módosítását az acélhulladék kiáramlásának korlátozására vonatkozóan, de az acélipar és többi ágazat közötti beszállítói láncok fejlesztése ugyancsak egy fejlesztendő területnek számít” – hangsúlyozta Fazekas Roland. Hozzátette: a PAKS II. projekt kapcsán érdemes lenne felmérni a hazai acélpiaci szereplők beszállítási lehetőségeit is.

A szorosabb együttműködés lehetőségét a legfrissebb iparági elemzések is alátámasztják, mivel 2017 első negyedévében a beruházások volumene 34%-kal haladta meg az előző év azonos időszakának bázisát. Az építési beruházásoké 49%-kal növekedett, az ingatlanügyletek (lakásépítések és az üzleti célú ingatlanfejlesztések egyaránt) beruházási teljesítménye ugyancsak jelentős mértékben, 56%-kal ugrott meg. Ez a teljesítmény pedig jótékony hatással lehet a beszállító szereplők teljesítményére is, amelyben a MAFE a szükséges kapacitások összefogásával a jelenleginél aktívabb szerepet vállalhat.

Továbbá, mint a szektort összefogó szervezetnek fontos célkitűzése a MAFE-nak, hogy a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatépítéssel, valamint a nemzetközi piaci adatbázishoz való hozzáféréssel is hatékonyan támogassa a tagok üzletfejlesztési terveit, mivel az tartalmazza a naprakész árakat és mennyiségeket.

Az elmúlt évek tapasztalataiból az is kiderült, hogy sok esetben azért akadt el a magyar vállalatok nagyobb hazai beruházásokba való bevonása, mert hiányzott a kapcsolatfelvételhez szükséges informális csatorna. Ennek érdekében az egyesület erősíteni kívánja a szakmai partnerségét mind a gazdasági, mind az állami döntéshozók felé, illetve jelentősen bővíti a tagságát.

Fazekas Roland azt is elmondta, hogy céljuk a nemzetközi szakmai kapcsolatok erősítése is, amelyben nagy lehetőség lenne, ha a szakmai összefogással megvalósulna, hogy még idén ősszel Budapesten rendezzék meg az Eurometal következő kelet-európai regionális ülését.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek