A SZAKEMBER

Járműipari felsőoktatási és kutatási együttműködés

Hazánk versenyképességének motorja a járműipar. A további fejlődés szűk keresztmetszete az, hogy nem áll rendelkezésre a megfelelő számú és képzettségű munkaerő. A probléma minden szinten jelentkezik, a szakmunkásoktól a mérnökökig, az autógyártást végzőktől a beszállító kis- és középvállalkozásokig. A kormányzat folyamatosan próbál választ adni ezekre a kihívásokra.

Egyedülálló hegesztőszakmérnök-képzés a Dunaújvárosi Főiskolán

A Dunaújvárosi Főiskola innovatív, rugalmas, eredményorientált felsőoktatási intézmény. Arra törekszenek, hogy a magyar műszaki felsőoktatás részeként gyakorlati képzéseik, oktatással, kutatással kapcsolatos infrastruktúrájuk képes legyen megfelelni a tudásalapú társadalom és gazdaság követelményeinek.

650 milliós beruházás a tejipari cégnél

Mintegy 650 millió forintos beruházással fejlesztette mátészalkai üzemét a FrieslandCampina Hungária Zrt. tejipari cég, amellyel 50 új munkahelyet is teremtett - áll a cég közleményében.

Nem csak dolgoznak, tanulnak is a Mercedes gyár dolgozói

Az Új Széchenyi Terv keretében, az Európai Unió 56,8 millió forint összegű támogatásával a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kecskeméti gyárának 300 dolgozója felnőttképzésen vesz részt – jelentette be a a gazdasági társaság.

Hegesztési verseny a szakma művészeinek

Magas színvonalat képviselő hegesztési versenyt hirdet a REHM Hegesztéstechnika azzal a céllal, hogy növeljék a szakma és a hegesztők iránti megbecsülést, remélve, hogy hagyományt teremthetnek.

Átadták a Díj a sikeres vállalkozásokért májusi elismeréseit

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért májusi elismeréseit hétfőn Budapesten, A hónap beruházója a LEGO Manufacturing Kft., A hónap kis- és középvállalkozása a Kürt Zrt., A hónap induló vállalkozása pedig a QuantisLabs Kft. lett.

Terepi buszok és az elosztott intelligenciájú rendszerek világa

A Méréstechnikai, Automatizálási és Informatikai Tudományos Egyesület (MATE), a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI), a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete (ME AFKI) és a Pannon Egyetem 2014 októberére első alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Automatizálási Kongresszust, mint a sok éve eredményesen megrendezett DCS Folyamatirányító Rendszerek Találkozók és Gyártásautomatizálási Konferenciák összevont eseményét.

Új virtuális tervezőlaboratórium a műszaki egyetemen

Virtuális tervezőlaboratóriumot adtak át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gép- és Terméktervezés Tanszékén, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. több mint 10 millió forintos támogatásával - tájékoztatta a vállalat az MTI-t csütörtökön.

Egyre nagyobb a szakképzett munkaerő hiánya

A növekedési kilátások javulásának köszönhetően egyre több szervezet tervez jelentős létszámbővítést idén, azonban közel kétharmaduk (63%) amiatt aggódik, hogy nem fognak a pozíciók betöltéséhez szükséges szakértelemmel rendelkező jelentkezőket találni.

Félmilliárdos fejlesztés a tatabányai ASG-nél

A tatabányai ASG Kft. félmilliárd forintot fordít gépgyártó üzemének fejlesztésére, új megmunkáló központot vásárolnak és integrált vállalatirányítási rendszert vezetnek be - tájékoztatta kedden a cég ügyvezetője az MTI-t.

A Dell Solutions Tour ismét Budapestre érkezik

A Dell Solutions Tour, a Dell nemzetközi programsorozata június 24-én ismét Budapestre érkezik: a rendezvénynek ezúttal a Bálna Budapest ad otthont. Az egynapos esemény tematikája a BYOD, a mobilitás, a felhőalapú IT megoldások, valamint a Big Data témája köré épül, és ezekhez kapcsolódóan mutatja be a vállalatoknak az aktuális informatikai kihívásokat és megoldásokat.

Már 1000 mérnök dolgozik a Bosch budapesti K+F központjában

Az 1000. fejlesztőmérnök is megkezdte munkáját a Bosch budapesti fejlesztési központjában, amelynek bővítése jelenleg is folyik.

Sikeresen zajlott le az idei INFOmaraton

Három megawattnyi áram, másfél kilométer UTP, valamint 400 méter erősáramú kábel, 300 liter üdítő, 35 liter kávé, valamint 420 kilogrammnyi étel – ezek voltak az idei INFOmaraton legfontosabb kellékei.

Kiosztották az InnoMax Díjakat

Rekord mennyiségű pályázat érkezett az idei Invitel InnoMax Díjra. Az Invitel szolgáltatásaira épülő vállalati fejlesztésekben idén főszerepet kaptak az informatikai felhőt és az okoseszközöket összekapcsoló megoldások. Az idei év újdonsága, hogy civil szervezeteket is támogat az Invitel a Díjjal: a vállalat eltűnt gyermekek felkutatását segítő informatikai rendszer kifejlesztéséhez nyújt segítséget. A díjakat hagyományosan az InnoMax Gála keretében, ma adták át.

Indul a Shell Eco-marathon!

Május 15-18. között rendezik meg a 30. Shell Eco-marathon Europe versenyt Rotterdamban, Hollandiában. Ebben az évben, öt magyar csapat vesz részt saját tervezésű és építésű, speciális energiahatékony járművével a Shell Eco-marathon versenyén, hogy újabb és újabb, üzemanyag-hatékonysági technológiákkal kísérletezzen.

A high-tech és a használt szőnyeg találkozása

Finisben a Go-Kart, Go-Bosch! öt egyetemi-főiskolai csapata. A május 10-i megmérettetés a Hungaroringen lesz. A cél egy igazi csúcstechnikát képviselő önjáró gokart megalkotása, három fázisban.

Meghívó az IPAR NAPJAI-ra

Éjjel-nappal Mercedes

Május 5-én indul a harmadik műszak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában - közölte Ács László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hr-igazgatója szerdán az MTI-vel.

Világszínvonalú kutatóközpont Siemens eszközökkel

A vállalat mintegy 2,2 milliárd forint értékben szállított egészségügyi eszközöket a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum számára. A megrendelés keretében az ország első Biograph mMR képalkotó diagnosztikai berendezését is átadták.

Folyamatos kereslet a fémmegmunkáló gépek iránt

Az év első, a gépek, szerszámok, mérőműszerek és szoftverek átfogó kínálatát felvonultató szakvásárán, a Német Szerszámgépgyártók Szövetsége (VDW) által szervezett METAV-on 600 kiállító mutatta be termékeit és megoldásait.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek