Végleg elnapolták 2020-as PaintExpo kiállítást

2020. július 22., szerda, 17:17

Címkék: bevonat bevonattechnika felület felületkezelés festék festés ipari bevonatok Karlsruhe paintexpo PaintExpo 2014 PaintExpo 2016 PaintExpo 2018 PaintExpo 2020

Nem csökken a koronavírus által nyújtott fenyegetés, így Baden-Württemberg sem lazít a szigorú higiéniai és távolságtartási rendeleteken. Ezek, valamint a nemzetközi utazások tartós korlátozása végül ellehetetlenítették az ipari bevonattechnológia eredetileg 2020 április 21-24., majd 2020. október 12-15. közé tervezett szakkiállítását. A 8. PaintExpo vásárra így csak 2022-ben kerül majd sor.

„A kiállítókkal és a partnereinkkel együtt azt reméltük, hogy októberben képesek leszünk úgy megrendezni a PaintExpo 2020 kiállítást, hogy az minden résztvevő számára megfeleljen egészségügyi és biztonsági szempontból – jelentette ki jelentette ki Jürgen Haußmann, a szervező FairFair GmbH ügyvezető igazgatója. – A körülmények azonban időközben megváltoztak, többek között Baden-Württemberg is új rendeleteket hozott a szakkiállításokra, így a rendezvényt végül törölnünk kellett.” A döntést a PaintExpo 2020 kiállítói között végzett felmérés alapján hozták meg, akik közül sokan szintén ellenezték a vásár újbóli elhalasztását.

Számos cég jelenleg a pandémia gazdasági következményeivel küzd, így nem a vásári részvétel áll a prioritási listájuk elején. Ezen túlmenően továbbra is központi szerepet játszik az egészségvédelem és a vírus terjedésének megakadályozása. Ennek eredményeként a személyes kapcsolattartás és az utazás sok helyen csak az abszolút szükséges mértékre korlátozódik. Sőt, a vállalatok bizonyos esetekben egyenesen megtiltják a vásárok látogatását, a nemzetközi utakat pedig szigorúan lekorlátozzák. A Baden-Württemberg tartomány által kiadott, a szakkiállításokra vonatkozó szabályzatban leírt követelményrendszer is sokat nyomott a latban, amikor a PaintExpo 2020 törléséről döntöttek.

„Most az összes energiánkat arra fordítjuk, hogy a PaintExpo megszokott menetrendjének soron következő állomásán a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk a sikeres vásári részvételhez.” – mondta Jürgen Haußmann. Az ipari bevonattechnika vezető világvására legközelebb 2022. április 26-29. között kerül megrendezésre a Karlsruhe Kiállítási Központban.

Doris Schulz

www.PaintExpo.de

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek