Négy magyar csapat az innovációs verseny középdöntőjében

2012. június 20., szerda, 17:07

Címkék: Intel® Business Challenge Magyar Innovációs Szövetség

Az egyetemista fiatalok üzleti, innovációs tevékenységét elősegítő nemzetközi versenyen a középdöntőbe jutott 62 csapat között négy magyar pályázat is szerepel: az OptoForce (Budapest, a PPKE robotikai tanszékének munkatársai), a HighCastle Software (Budapest), a FormCell és az InnoPAT. A verseny célja az átütő, újszerű technológiák elterjesztése; a pályázatokat döntően természettudományos, műszaki innovatív szakterületről nyújthatták be a 18 és 34 év közötti hallgatók.

A továbbjutott legjobb tervek szerzőit felkérik, hogy készítsenek üzleti tervet és egy bemutató videót július 16-ig, a verseny nemzetközi szakmai mentoraival folytatott konzultáció segítségével. Ezt követően a legjobb 20 tervet nemzetközi zsűri választja ki az Intel® Business Challenge európai döntőjébe, amely 2012 szeptemberében Lengyelországban lesz.

A Magyar Innovációs Szövetség javaslatára a nemzetközi zsűri tagja lett Tzvetkov Julián és Monszpart Zsolt, Szövetségünk alelnökei. A csapatokat irányító nemzetközi vállalkozókból, üzleti vezetőkből és tudósok szakemberekből álló mentorok között szerepel Benkovics Péter és Miskolczy Csaba, Szövetségünk szakértői.

Az Intel® Business Challenge európai győztesei 50 000 dollár pénzdíjat kapnak. Ezen kívül kiutazhatnak az Intel® Global Challenge döntőjébe is, melyet 2012 novemberében Berkeley-ben (CA) rendeznek meg. A világdöntőbe jutottak versenyezhetnek a 100 000 dolláros pénznyereményért és lehetőségük lesz arra, hogy "eladják" az ötleteiket a Szilícium-völgy befektetőinek.

 

Forrás: edupress

 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció