PÉNZ-FORRÁS

800 millió euróval segítik a pályakezdő kutatókat

Az Európai Kutatási Tanács (EKT) összesen 800 millió eurós uniós támogatásban részesít 536 pályakezdő kutatót - jelentette be hétfőn a szervezet.

Magyarország számára kiemelt cél az energiafüggőség csökkentése

Magyarország számára kiemelt cél az energiafüggőség csökkentése, az ország kiszolgáltatottsága miatt szükség volt "túlélési stratégia" kidolgozására - mondta Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 59. Vándorgyűlésén.

A kórházak energetikai rendszereinek felújítása

Az egészségügyi intézmények gazdálkodása számos esetben pengeélen táncol, éppen ezért egyre nagyobb szerepe lehet a közeljövőben az önrészt kímélő energia-megtakarítási beruházásoknak. A visszatartó erő csupán az ismeretek hiánya, a felfordulással járó műveletektől való félelem, valamint a tény, hogy senki sem mer dönteni, hogy a zöld fejlesztés zöld utat is kapjon - állapították meg szektorbéli tapasztalataik alapján a Dalkia Energia Zrt. szakemberei.

Csúcstechnológiás irányító központ

2012. augusztus 30-án adták át a HungaroControl új, budapesti légiforgalmi irányító központjának épületét, amelynek köszönhetően újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar légiforgalmi szolgálat összesen 13 milliárd forintos beruházási programja. A szoftverek telepítése, a beköltözés és a sikeres próbaüzem után 2013 februárjától a magyar irányítók már az új, csúcstechnológiával felszerelt légi navigációs központból irányítják a légtér forgalmát.

Inkubátorház épül Győrben

Inkubátorházat létesít Győrben uniós és magyar állami támogatással az Euro-Office Hungary Ingatlanfejlesztő és Ingatlanhasznosító Kft., a 352 millió forintos beruházás kezdő kis- és középvállalkozásoknak biztosít megfelelő infrastruktúrát jövő nyártól.

Kiemelt figyelem az innovációnak

A kormány kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést és az innovációt, az ígéretes kezdeményezések támogatására csaknem 100 milliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre - jelentette ki Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) elnöke kedden Szegeden.

Eszközpark fejlesztés

A HostLogic Kft. SAP hosting szolgáltatásának fejlesztését az Új Széchenyi terv Mikro- kis és középvállalkozások című pályázatának elnyerésével valósíthatta meg, amelyen 4,3 millió forintot nyert. A projekt összköltsége 14,6 millió forint volt.

Új munkahelyeket teremtett a hazai gyártó

A soltvadkerti, műanyag csomagolóanyagok gyártásával foglalkozó Materiál-Plastik Kft. technológiai hátterét 464 millió forint összegű beruházással fejlesztette, amelyhez 100 millió forintot az Új Széchenyi Terv pályázatán nyert el, a többit saját erőből biztosította.

Gépjárműszerelő-csarnokot avattak Szombathelyen

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel hétfőn a Rábaparti Kft. új gépjárműszerelő-csarnokát és vizsgabázisát Szombathelyen.

Komposztálható csomagolóanyagot fejlesztett a Biopackpro Kft.

Komposztálható bio csomagoló alapanyagot fejlesztett politejsavból (PLA) az Első Magyar Csomagolástechnikai Klaszter keretében létrejött Biopackpro Csomagolástechnikai Projekt Kft. az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében.

Újragondolt navigáció

A budapesti PLIMSOLL Kft. 2011 októberében 57,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A 129,3 millió forint összköltségvetésű projektben navigációs és flottamenedzsment alkalmazást fejlesztenek.

Beruházás Hatvanban

Új műanyagüzem létesül Hatvanban, a RO-NO Kft. beruházása az év végéig készül el - tájékoztatta a cég kommunikációs megbízottja szerdán az MTI-t.

Díjazzák a sikeres hazai exportőröket

A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) az „Év Exportőre Díj” címmel pályázatot ír ki olyan hazai mikro-, kis- és középvállalkozások részére, amelyek saját gyártású termékkel rendelkeznek, exporttevékenységük nagymértékben hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez, tevékenységük példamutató az ágazatukban tevékenykedő hazai vállalkozások számára.

Nagy lehetőség csak nagy cégeknek?

Az MTA Természettudományi Kutatóközpont gyorsított meghívásos közbeszerzést tett közzé a lágymányosi tudásparkban, a Magyar tudósok körútján álló szerkezetkész épületének kulcsrakész befejezésére, a munka becsült ellenértéke nettó 3,7 milliárd forint. A felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Új fémmegmunkáló üzem

Több mint 77 millió forintot nyert új gyártócsarnok építésére az - alkatrészgyártással, egyedi gépgyártással, valamint ellenőrző- és mérőkészülékek gyártásával foglalkozó - ÉGJK Élelmiszeripari, Gépszerelő, Javító és Karbantartó Kft.

Gazdaságos távhőszolgáltatás

Gyöngyösön a távhőszolgáltató Városgondozási Zrt. a Dalkia Energia Zrt.-vel további négy évre megkötött, új üzleti modellen alapuló megállapodásnak köszönhetően a szerződéses futamidő alatt átlagosan 10 százalékkal csökkenti a kapcsolt termelésből származó hőmennyiség önköltségét ahhoz képest, mintha saját kazánjaiban termelné meg a hőenergiát. Ezzel a jelenlegi kedvezőtlen szabályozási és támogatási rendszerek mellett is együtt tud működni a gázmotorok üzemeltetője és a lakossági hőszolgáltató.

Hárommilliárdos beruházás a német Hübner cégcsoport nyíregyházi gyárában

Új üzemcsarnokot épített, egyet pedig kibővített nyíregyházi gyárában csaknem 800 millió forint munkahelyteremtő támogatással, 11 millió eurós, jelenlegi árfolyamon több mint hárommilliárd forintos költségből a német Hübner cégcsoport. A termelőlétesítményeket szombaton avatták fel a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Gyártástechnológia fejlesztése Tokodaltárón

A Rosenberg Hungária Kft. 157,1 millió forint összköltségvetésű projektje megvalósításához 54,98 millió forint uniós támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” címmel megjelent pályázati kiírásán.

Hatszázmilliós beruházással teszik energiatakarékossá az ajkai kórházat

Egy év alatt, több mint hatszázmillió forintos ráfordítással alakítják át energiatakarékossá az ajkai Magyar Imre kórház épületét az Új Széchenyi Terv keretében - jelentették be az intézmény és a település vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón a városban.

Gyógyszeripari innovációs központ Debrecenben

Az együttműködési képesség fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szerdán Debrecenben, amikor felavatta a város, a helyi iparkamara és a Richter Gedeon Nyrt. együttműködésével, 6 milliárd forintos beruházás eredményeként létrejött Pharmapolis Gyógyszeripari Tudományos Parkot.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek