PÉNZ-FORRÁS

A járműipar és az egyetemek

Járműipari anyagfejlesztésre csaknem ötszáz millió forintot nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán három egyetem, egy főiskola, valamint egy alkalmazott kutatási intézet alkotta konzorcium - jelentették be a Miskolci Egyetemen (ME).

Fejleszt a Pölöskei Szörp Kft.

Telephelyének fejlesztésére 100 millió forintos támogatást nyert a Pölöskei Szörp Kft., amely az idén be is fejezi az új csarnoképület és hűtőház építését.

Energiaforrásokért kutat Óbuda

A megújuló energiák oktatásához és kutatásához szükséges új laboratóriumot hozott létre az Óbudai Egyetem pályázati pénzből.

Ma: stratégiai megállapodás a Nokiával

A kormány ma köt stratégiai megállapodást a Nokia Siemens Networks Kft.-vel.

Szeged kapja az ötödét

A Szegedi Tudományegyetem az ötödét kapja annak a 10 milliárdos kormányzati támogatásnak, amelyet a kimelt kutatóegyetemeknek ítéltek meg.

Magyar cégek jelentkezését várják

Az elektronikai gyártóipar egyik vezető szakvására, a PRODUCTRONICA idén november végén 20. alkalommal jelentkezik a bajor fővárosban. A meghatározó szakmai eseményen közös magyar stand áll a hazai vállalkozások rendelkezésére.

A német vállalatvezetők már tudnak valamit?

Magasabb lett a vártnál és optimista várakozásokat tükröz a januári német üzleti hangulatindex, amely már a harmadik egymást követő hónapban nőtt - közölte csütörtökön a német ifo gazdaságkutató intézet, a CESifo Group tagja.

Fejleszt az Industrial Technique Hungary

Mintegy 200 millió forint értékben fejleszti termelési folyamatát a szigetszentmiklósi Industrial Technique Hungary Kft.

Nyugaton a helyzet változik

A kormány döntése nyomán a Nyugat-Pannon Mechatronikai Központ kiemelt figyelmet és támogatást élvez, de az az 1 milliárd eurónyi tőkebefektetés, és az a 25 ezer új munkahely, amely a térségben élők javát szolgálja majd, a projektben részt vevők közös munkájának eredménye lehet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője csütörtökön a helyszínen tartott konferencián.

Újra itt a manus - 5000 eurót hozhat!

Már hatodszor indítja útjára a kölni igus GmbH műanyag-fejlesztő és siklócsapágy-gyártó szakvállalat a 2003 óta két évenként megrendezett, műanyag siklócsapágy alkalmazásokról szóló „manus“-pályázatot.

Vérre menő fejlesztések Magyarországon

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézettel (GYEMSZI) kötött konzorciális szerződése keretében, és az Új Széchenyi Terv finanszírozásával valósítja meg TIOP 2.2.3/11/1-2012-0001 számú "Regionális vérellátó központok fejlesztése" című projektet, amelynek során korszerű, a GMP követelményeknek megfelelő vér-, vérkészítménygyártás megvalósítására alkalmas regionális vérellátó központok épülnek Pécsen és Szegeden. Az épületek átadására várhatóan 2014 tavaszán kerül sor.

Olaszok és osztrákok viszik a magyar fűrészárut

Európai uniós támogatással új üzemcsarnokot épített a baktalórántházi Baktaholz Kft., amely faipari termékeinek 95 százalékát osztrák és olasz exportra szállítja.

Mennyibe kerül egy munkaviszony vége?

Európai összevetésben rugalmasnak mondható a munkajogi környezet Magyarországon az elbocsátáskor felmerülő jogi kötelezettségek és a várható munkáltatói költségek tekintetében - állapította meg a Deloitte és az ügyvédi irodákat összefogó belga Laga közös felmérése.

Folyik a metrókocsik tesztje

Februárban végezhet az Alstom a 4-es metróvonalra szánt automata szerelvény tesztelésével.

Szír tulaja lehet a Zsolnaynak

Luxusórák kereskedelmével foglalkozó szír befektető tett – egyedüli pályázóként – ajánlatot a Zsolnay többségi tulajdonrészére. A közgyűlés csütörtökön dönt az ajánlatról.

Felszámolják a vegyipari gépgyárat Salgótarjánban

Felszámolják a salgótarjáni SVG-2000 Vegyipari Gépgyár Kft.-t a cég adósságai miatt, a gyár 61 dolgozójának munkaviszonya megszűnik.

A járműipari háromszög

Kiemelt járműipari központtá nyilvánította a kormány a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot, ahol egymilliárd euró tőkebefektetést és 25 ezer új munkahely létrejöttét várják.

Felavatták az öblösüveggyárat

Gyáravatót tartott a Tarján Glass Kft: a nagy múltú Salgótarjáni Öblösüveggyár utódja az egykor üveggyapotot gyártó, URSA nevű cég Salgótarjánban üresen álló telephelyén kezdte meg működését, egyelőre 47 dolgozóval.

Gyógyszeripari beruházás Pilisborosjenőn

A Meditop Gyógyszeripari Kft. közel 700 millió forintos beruházásba kezdett pilisborosjenői telephelyén. A fejlesztés célja a legkorszerűbb gyógyszertechnológiai gyártási megoldások bevezetése.

A Medicortól rendelt a Karitász

A Medicor inkubátorait adományozta 14 kórháznak a Katolikus Karitász a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek