Jött, látott és céget alapított

Interjú a Variola Zrt. vezetőjével, Müller Ádámmal, aki a gazdasági világválság idején megalapozta saját jövőjét

2019. július 09., kedd, 06:00

Címkék: BorsodChem (BC) Zrt. coca-cola dhl fuvarozás Hankook közúti szállítás logisztika szállítmányozás Variola Zrt.

A Variola olyan nagyszabású cégeknek szállít, mint a Coca-Cola, a Vajda Papír vagy a DHL Magyarország. De nézzük is, hogy lett a cégből az egyik legnépszerűbb nemzetközi szállítmányozó vállalkozás!

Honnan indult és hogy jutott el ideáig a cég és persze Ön?

Természetesen messziről indultunk mindketten, én is és a cég is, mint sokan mások és számos másik vállalkozás. De világéletemben tele voltam elhatározásokkal és tervekkel, csak meg kellett őket valósítani. A tettekben hiszek és, hogy minden rajtunk múlik, ha képesek vagyunk arra, hogy túllépjünk a saját kereteinken. Én túlléptem, mertem és mentem, céget alapítottam. Mikor ez a gondolat, ez a terv először megfogant bennem, csupán nyolc esztendős voltam. Ott álltam a horvát tengerparton, néztem, ahogy a keresztapám hajós szállítmányozásokat szervez, ahogy minden egyes nap azon dolgozik, hogy felépítsen egy rendszert, egy céget, ami nemcsak jól működik, hanem önmagát működteti. Persze, akkor még nem tudtam, hogy egyszer majd én is szállítmányozó céget fogok alapítani és ez által részese leszek majd a családi hagyománynak. De míg mások homokvárakat építettek, én terveket szövögettem a jövőre nézve, mert tudtam, hogy mit akarok elérni, tudtam, hogy vállalkozó akarok lenni.

Mi az, amit a leginkább kiemelne a cégében?

Azt gondolom, olyan professzionális csapat áll mellettem a cégben, hogy ez jelenti a legerősebb érvet mellettünk. Fuvarszervező kollégáim több éves szakmai tapasztalattal fogadnak minden megkeresést, illetve olyan alvállalkozói-fuvarozói hálózatunk van, ami az országban egyedülálló és számos európai országot lefed. Nincs olyan szállítmány, olyan fuvar, amit mi ne vállalnánk el, mert számunkra nincs lehetetlen.

Müller Ádám, a Variola Zrt. vezetője

A Variola olyan, mint egy szuperhős a fuvarozás világában, hívnak minket és mi máris ott termünk, hogy segítsünk. Ezenkívül azt gondolom, hogy a gyorsaság és megbízhatóság  a legerősebb érv mellettünk és szerencsére ebben még sosem, egyetlen partnerünknek sem okoztunk csalódást.

Végezetül pedig isteni finom nálunk a kávé, ha erre járnak, ugorjanak be hozzánk! Csodálatos környezetben, Budaörs határában, a Tóváros lakópark hegyei között egy jó kávéval, szeretettel várjuk minden mostani és leendő partnerünket!

Menjünk vissza kicsit a múltba, mikor a Variola vezetője huszonegy évesen, friss kereskedelem-marketing diplomával a zsebében ott állt a világ kapujában. Csakhogy a világ éppen a gazdasági válsággal küzdött, ez volt a 2008-as év. A káosz minden kicsi és nagy vállalkozást elkezdett magával rántani. Nem éppen ideális időszak az ilyen tervekhez, nem igaz?

Első látásra talán nem, de ha kicsit közelebbről megnézte magának ezt az ember, akkor bizony megtalálta a lehetőséget ebben is. Én meg akartam találni ezt a lehetőséget. És meg is találtam. Így lettem követelésbehajtó egy követeléskezelő cégnél, ez volt az első munkahelyem, még pedig a Providentnél. Az első lépcsőfok ez volt és azt sem láttam, milyen magas ez a lépcső, mennyit kell rajta majd felfelé menetelni. De egy valamiben biztos voltam, hogy meg tudom csinálni. Néhány év alatt meg is alapítottam a saját követeléskezelő cégemet. A Provident után Dr. Mikó István mellett dolgozhattam, aki az egyik legnagyobb név volt ebben a szakmában. Mellette úgy szívtam magamba a tudást, mint egy szivacs.

Eljött az én időm és megléptem, megalapítottam a Variola Capital Kft.-t, aminek még az égvilágon semmi köze nem volt a fuvarozáshoz. Nem mondom, hogy ez nem volt egy nehéz időszak. Hiszen miközben a barátaim összeültek egy esti sörözésre, én dolgoztam. Néhány éven át bizony havonta csak egy szabadnapom volt. De én ezt vállaltam.

A követeléskezelés a szállítmányozástól azért kicsit messzebb esik, nem? Árulja el, mégis hogy történt ez a szakmai irányváltás?

Vicces, mert talán ez volt a legélesebb váltás addigi életemben és szakmai pályafutásomban, mégis ez volt talán az egyetlen olyan, amit nem előre terveztem el. De 2015-ben már a világgazdaság újra saját belső rendszere szerint tudott működni, vagyis kevésbé volt szükség a követelések behajtására.

A céget tehát egy másik irányba kellett kormányoznom,  ha kormányos akartam maradni. És persze az is ezt sürgette, hogy peremterületre sodródtunk, ami azt jelentette vagy megszűnik a cég, vagy új profilt alakítunk ki magunknak. Elindult hát az ötletbörze, merre kellene lépni?

Egy ilyen kreatív megbeszélésen vetette fel az egyik kolléganőm - Goletz Nikolett, aki azóta is velünk dolgozik -, hogy érdemes lenne a szállítmányozás felé fordulni. Egészen konkrétan a lengyelországi fuvarozás felé, mert akkoriban ez eléggé mozgásban volt, tele potenciállal. A kolléganő korábban is szervezett már lengyel fuvarokat, így még a személyes, szakmai tapasztalata is a segítségünkre volt. Szinte még aznap munkának láttunk és elkezdtük felépíteni az új Variola Capital Kft.-t, mint szállítmányozó céget. Nem volt könnyű időszak, tulajdonképpen a nappalok és éjjelek összefolytak, de félév alatt teljesen átálltunk a fuvarozásra.

Mennyire volt tudatos választás a név? Hiszen, aki rákeres a cégre az interneten, láthatja, hogy a vállalkozás mellett kiadja a fekete himlőről szóló portálokat is, mivel a variola a fekete himlő másik elnevezése.

Tudatos volt a névadás, hiszen véletlenek nincsenek. A variola, mint himlő egyébként úgy terjedt el Európa szerte, hogy az akkori fuvarozó és utazó szekerek szépen magukkal vitték, még pedig a kocsikra felmászott rágcsálók segítségével. Ilyen szempontból köthető a név a szállítmányozáshoz is, hiszen ezek is nagyrészt szállító szekerek voltak.

És végül is a fekete himlő mellett a cég neve az, amit a Google is azonnal kiad a keresőben, így szerintem ez egy abszolút sikeres névadás volt. Sikeres és persze vicces.

Említette, hogy a keresztapja is kontinentális szállítással foglalkozott és igazából ő inspirálta arra, hogy vállalkozó legyen. Az első cége követeléskezeléssel foglalkozott, gondolta volna akkor, hogy majd Ön is a szállítmányozás felé fog fordulni?

Őszintén megmondom, hogy nem, 2015-ig szinte ez eszembe sem jutott. Mármint, azt persze tudtam, hogy saját céget szeretnék létrehozni, de inkább a banki szektorban képzeltem el mindezt. De egy jó cégvezető megérzi, ha irányt kell változtatni. Szerencsére időben felismertem, hogy a Variolával új alapokat kell keresni, és mikor Niki bedobta a szállítmányozást az ötletdobozba, a zsigereimben éreztem, hogy “Igen, ez lesz a jó irány.” Mivel már a követeléskezelési szektorban gyakorlott voltam abban, hogyan kell alvállalkozói és partneri kapcsolathálót úgy kiépíteni, hogy az valóban működőképes legyen, így a fuvarozókkal való hasonló kapcsolat konstruálása, mint egy nagyon alapos térkép, úgy volt meg a fejemben. Kezdetben csak Lengyelországba szállítottunk és közben épült ki a többi fuvarozási irány. A már meglévő megbízóink egyre többször kérték, hogy kifelé vagy visszafelé álljon meg a kamion, mondjuk Szlovákiában, mert le kellene ott is tenni egy kisebb rakományt, vagy éppen Lengyelországból visszafelé kellett nekik valamit haza szállítani. Így alakult ki, hogy a Variola is elkezdett terjeszkedni a V4 országok irányába, majd a nagy Európa felé vettük lassan mi is az irányt.

Természetesen nagyban segített, hogy keresztapámon keresztül belülről ismertem ezeket a folyamatokat, tehát nem volt teljesen új vagy idegen a terep. Ezért is tudtam, hogy a fuvarozás a megfelelő irány a cégnek. Hivatalosan 2017-ben alapítottuk meg a Variola Zrt.-t, de addigra már teljesen kiépített alvállalkozói és fuvarozói rendszerünk volt és számos megbízónk. Ma már egész Európában szállítunk, a földrész minden létező, megépített útján ott vagyunk, a Variola kamionjai bejárnak szinte minden országot.

Gondolom, közben nemcsak az “út szélesedett ki”, hanem a partnereik köre is?

Volt egy nagy előnyünk a versenytársakhoz képest, amit szerencsére a mai napig meg tudtunk őrizni. Mégpedig, hogy olyan megbízhatóságot tudunk minden ügyfél felé feltartani, amit más nem feltétlenül tud garantálni. Ez azért lehetséges, mert effektíve kis cég vagyunk, nem multisodtunk el, nem nőttük túl magunkat, így, ha beérkezik egy megkeresés, azzal azon nyomban tudunk vele foglalkozni. És mivel olyan fuvarozói kapcsolatrendszerünk van, mint egy lüktető érhálózat, azonnal találunk megfelelő fuvarozót az adott szállítmányhoz. A Variola csapatának erőssége, hogy mindenki több éves, sőt, több évtizedes tudással szervezi ezeket az utakat, de külön-külön, egy-egy specifikus terület szakértői is. Van, aki a Balkán specialistája, más a Lengyelországi, míg valaki pedig a nyugati részek fuvarszervezésében a legprofibb.

A cégen belül egyébként nincs olyan pozíció, amit a gyakorlatban én magam ne űztem volna. Az értékesítéstől kezdve egészen a fuvarszervezésig minden munkakörben dolgoztam, így pontosan tudom, hogy melyik poszton kitől mit várok el,  ez adja a cég belső motorját. És szerintem ezért tud a Variola ilyen erős és előkelő helyet pozícionálni magának a a piacon. Mert gyorsak vagyunk, precízek és megbízhatóak.

Volt olyan szállítás - éppen az egyik legnagyobb partnerünkkel, a DHL Magyarországgal -, hogy egy ünnepnapon, jelesen október 23-án kellett nekik SOS-ben szállítani egy nagyon fontos rakományt. Senki nem tudta vállalni, de ez még hagyján, senkit nem is értek el, hiszen majdhogynem az egész ország leállt a munkával. De mi megoldottuk ezt is. Az ilyen helyzetek megoldásáért nagyon büszke vagyok a cégre és a csapatra.

Ha már említette a DHL-t, milyen ügyfeleket, megbízókat emelne ki, akikkel szoros és gyümölcsöző munkakapcsolatban van a Variola?

Az első ügyfeleinket fuvartőzsdéken ismertük meg és nagyrészük azóta is velünk szállíttat. Számos partner később éppen az “elsők” ajánlása, közbenjárásra kapcsán találta meg a Variolát, ami azt gondolom, hogy a belénk fektetett feltétlen bizalomnak köszönhető. Többek között együtt dolgozunk, illetve dolgoztunk már a Hankook Tire Kft.-vel, az Ózdi Acélművek Kft.-vel is. Még az elején, a lengyelországi kapcsolataink kapcsán ismerkedtünk meg például a Vajda Papír Kft.-vel, az Ooops papírzsebkendő és hasonló termékek gyártójával. Meg kell említeni az Árklub Kft.-t, nekik szezonálisan vagyunk az egyik legnagyobb szállító partnerük. Ugyanis Húsvét és Mikulás előtt rengeteg csokifigurákat viszünk a viszonteladókhoz és egyéb üzletekbe. És amire nagyon büszke vagyok még, amit szintén Lengyelországba szállítunk, ez pedig a görögdinnye, amit Garten Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Kft.-nek fuvarozzunk. Szállítunk, valamint szállítottunk ezenkívül még a BorsodChemnek és az Argento Kft.-nek is, sőt, még a Coca-Cola Magyarországnak is.

Igazából elmondhatom, hogy a gazdaság szinte minden területén ott vagyunk, mozgásban vagyunk és szállítunk. Hiszen az élelmiszerektől kezdve a szaniter berendezéseken át egészen a bútorig mindent vállalunk. Nálunk nincs csúszás, nincs kifogás és nincs lehetetlen!

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek