JOG-SZABÁLY

Leállítva ártalmasabb a japán reaktor

Évi ezerkétszáz milliárd jenes (mintegy háromezer milliárd forint) költséget ró a japán energiaszolgáltatókra az ország leállított atomreaktorainak fenntartása a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium becslése szerint.

Löket a bioetanol-iparnak

Ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) szerint annak köszönhetően, hogy az Európai Unió (EU) vámot vetett ki az Amerikai Egyesült Államokból az EU-ba szállított bioetanolra.

Kémia Roadshow

Tavaly mindössze tizenketten jelentkeztek kémia tanárnak az ELTE-re. Ezen szeretne változtatni több felsőoktatási intézmény a BASF támogatásával.

Nekünk jó, ha Kína nem

Az uniós napelem-piacot szigorító március eleji európai bizottsági döntés az árérzékeny magyarországi piacra már rövid távon is jelentős hatással lesz, miután itt is jelentős piaci részesedésük van a kínaigyártóknak - közölte a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP).

Jön a szombati műszak!

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a B osztályra és az új CLA-ra beérkezett nagyszámú megrendelés kielégítése miatt 2013 áprilisától a termelést a szombati műszakokra is kiterjesztik - közölte a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője.

Merészen tervez a klaszter

Összefogással és kormányzati együttműködéssel igyekszik javítani a hazai orvostechnikai cégek versenyhelyzetét a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszter (MediKlaszter). A tervek között nem kisebb célok szerepelnek, mint a belföldi értékesítés megduplázása, az export jelentős növelése. A MedMonitor Steiner Arnoldot, a MediKlaszter elnökét, a Medicor Elektronikai Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdezte.

Megkezdődött a BP pere

Csaknem három évvel a Deepwater Horizon olajfúró platformon, a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa után megkezdődött a per a létesítmény üzemeltetői és a kártérítést követelők között New Orleansban.

Központi beszerzés a magyar kórházakban

A korábbi gyakorlattal ellentétben 2011 májusától a magyar kórházak nem egyénileg, hanem egy kormányzati felügyelet álló szervezeten, a GYEMSZIN keresztül szerzik be eszközeiket. A kormányzat átlátható gazdálkodást és jelentős megtakarítást remél a központosítástól, a magyar medikai gyártók pedig több megrendelést. A Medmonitor összeállítása a pillanatnyi helyzetet igyekszik áttekinteni.

Újabb stratégiai megállapodás

Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány a mérés- és irányítás-automatizálás területén piacvezető National Instruments vállalattal, ez már a tizenötödik partnerség jelentős külföldi érdekeltségű céggel.

Kinyomtatja, oszt lő vele

A lőfegyverek vásárlásáról és birtoklásáról évtizedek óta zajló ádáz vita újabb vetülettel egészül ki az Egyesült Államokban: nevezetesen azzal a problémával, hogy 3D-s nyomtatóval gyakorlatilag bárki képes lőfegyvert gyártani.

Figyelik az ipar biztonságát

Van, aki örül, van, aki nem: tavaly év elején a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság irányítása alatt létrejött az egységes iparbiztonsági hatóság. Már fel is mérték a fővárosi üzemeket.

Diagon-ügy – enyhébb büntetések

Jelentősen enyhítette a Diagon-ügy vádlottjainak büntetését február 6-i jogerős ítéletében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

Ma: stratégiai megállapodás a Nokiával

A kormány ma köt stratégiai megállapodást a Nokia Siemens Networks Kft.-vel.

Nyugaton a helyzet változik

A kormány döntése nyomán a Nyugat-Pannon Mechatronikai Központ kiemelt figyelmet és támogatást élvez, de az az 1 milliárd eurónyi tőkebefektetés, és az a 25 ezer új munkahely, amely a térségben élők javát szolgálja majd, a projektben részt vevők közös munkájának eredménye lehet - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője csütörtökön a helyszínen tartott konferencián.

A kormány nulla fok alatt is köt

A kormány a tiszaújvárosi központú Jabil Circuit Magyarország Kft.-vel köti a következő stratégiai megállapodást.

A Mercedestől? Tessék előre jönni!

A kormány kiemelt jelentőségűvé nyilvánítaná a Mercedes és a Bridgestone beruházásával kapcsolatos hatósági ügyeket.

Mennyibe kerül egy munkaviszony vége?

Európai összevetésben rugalmasnak mondható a munkajogi környezet Magyarországon az elbocsátáskor felmerülő jogi kötelezettségek és a várható munkáltatói költségek tekintetében - állapította meg a Deloitte és az ügyvédi irodákat összefogó belga Laga közös felmérése.

Összegyűlt a szemét - megtalálja a helyét?

A csomagolószerek előállítását és forgalmazását, valamint az elektronikus hulladék átvételét is szabályozza az életbe lépett hulladéktörvény.

Egészségügyi „saláta” az új évre

Az új egészségügyi „saláta-törvény” módosítja a gyógyszerhamisítással kapcsolatos intézkedéseket, erősíti a betegek gyógyszerbiztonságát, szabályozza a gyógyászati-segédeszköz ellátást.

O Tannenbaum - németül dalol majd a magyar óvodás?

Általános iskolában az angol, a német vagy a francia nyelv tanítását ajánlja első idegen nyelvként az erről szóló, 2012-2018-ra vonatkozó kormányzati stratégia, amely ugyanakkor kitér arra: nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a diákok először a komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzanak először.

1 2
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció