Idén tovább nő a kereslet az új ipari csarnokok építése iránt

2017. június 08., csütörtök, 20:44

Címkék: csarnok építkezés építmény építőipar könnyűszerkezet

Általános erősödés jellemzi a hazai építőipart. Az elmúlt évek statisztikái, és a Swedsteel-Metecno szakembereinek saját tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy a lakóingatlanok, mezőgazdasági épületek mellett az ipari csarnokok építése iránt is fokozott igény mutatkozik. Utóbbiak esetében 2013. óta, évről-évre meghaladja a 300 milliárd Forintot az átadott létesítmények összértéke. A tavalyi stagnálás után, 2017-ben újra bővülésre számítanak a piaci szereplők ebben a szegmensben. Az első három hónap ezt a várakozást be is igazolta.

Az ipari csarnoképítések száma folyamatosan felülmúlta a múlt év azonos időszakának eredményeit. A növekedés főleg az uniós, valamint az állami források felhasználásának, másodsorban az önerős beruházásoknak köszönhető. A kalkulációk alapján, a szektor forgalma jelentős növekedésnek néz elébe a 2017-es évben, az épületek felépítményébe beépített anyagok volumene meg fogja haladni a százmilliárd forintot ebben az esztendőben.

„Akár négy hét alatt felhúzható modern magasépítészeti technológiával és építőanyagokból egy kisebb méretű ipari csarnok az első kapavágástól a kulcsátadásig, de azért nem ez az általános jellemző ezen a területen” – mondja Alyyan Nabeel. A svédacélból készülő tetők és csarnokok vezető gyártója, a Swedsteel-Metecno ügyvezető igazgatója szerint inkább pár hónapos átfutással érdemes számolni egy ilyen beruházás esetében. Mindig a funkcionalitás, a biztonsági és más speciális előírások határozzák meg az épület méretét, típusát, illetve egyéb műszaki jellemzőit. Ezeknek megfelelően tervezhető az építés ideje, valamint költsége. A nagyberuházások, a több tízezer négyzetméteres, vagy afeletti csarnokok esetében pedig a teljes építési idő akár 1 évnél is hosszabb lehet.

A modern csarnokfejlesztések kapcsán gyakran előjön az a kérdés, hogy milyen hosszú időre lehet velük tervezni, mennyire tartósak ezek az épületek. A Swedsteel-Metecno ügyvezetője szerint a választ tanácsos kettébontani. Az idehaza is hatályos uniós szabályozások, szabványok (pl. Eurocode-ok) szerint az állandó létesítésű épületeket általánosan 50 évre kell tervezni. Ennyi ideig kell az olyan természetes terheléseknek ellenállniuk, mint a hó, a szél, vagy az üzemszerű használatból fakadó terhek. Az építőipar valamennyi szereplőjére, így a tervezőkre is vonatkozik az uniós CPR (Construction Production Regulation) rendelet, amely jelentősen kihat a tervezési folyamatra. Ez megszabja a beépített termékek teljesítményjellemzőinek meghatározási és dokumentálási módját, illetve előírja azt, hogy a tervezőnek meg is kell győződnie az ezeknek való megfelelősségről. Azonban a felépítmény valós élettartamát jelentősen befolyásolja a valóban beépített anyagok minősége, illetve azok tartóssága, valamint a rendszeres karbantartások elvégzése is.

„Fontos, hogy az ideális tervező mellett, hasonló körültekintéssel válasszuk ki a megfelelő referenciákkal és műszaki háttérrel rendelkező kivitelező céget is.” – hangsúlyozza Alyyan Nabeel. Hozzátette ezt azért érdemes észben tartani, mert az építtető felelőssége, hogy tényleg azokat a termékeket építsék be a csarnokba, amit a szabványoknak megfelelően a tervezés során előírtak. Ha nem így történik, akkor csökken az épület műszaki színvonala, az élettartama, de, ami ennél is súlyosabb, hogy a csarnok biztonsági jellemzői is sérülhetnek (pl. teherbírási vagy tűzállósági szempontból) és ezzel a benne dolgozók is veszélynek lehetnek kitéve. A Swedsteel-Metecno ügyvezetője úgy látja, hogy biztonságosabb és garanciális szempontból is előnyösebb, ha a beruházás során hazai gyártóhoz fordulnak az építtetők, mert pótlás, csere esetén biztosak lehetnek benne, hogy gyorsan és azonos minőségben fogják megkapni a szükséges termékeket.

A karbantartások gyakoriságát is az épület funkcionalitása, és az abba beépített anyagok döntik el. Használatuk során ugyanis minden anyag másképp amortizálódik. Akadnak, amelyek a korrózió, a környezeti – és egyéb szennyező hatásokra érzékenyebben reagálnak, míg más anyagok jobban ellenállnak nekik. Ennek megfelelően, ha sűrűbb vizsgálatot nem írnak elő a hatályos rendeletek, akkor elég évente egyszer bejárást tartani a csarnokban és szemrevételezéssel felmérni az épületszerkezet állapotát. Bármilyen elváltozás esetén szakembert kell hívni a hiba elhárítására. 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek