Februárban leginkább az energia árak mozgatták az inflációt

2012. március 13., kedd, 09:45

Címkék: energia KSH

Februárban a fogyasztói árak 5,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt jelentős mértékben nőtt a háztartási energia és az élelmiszerek ára. Az átlagosnál kevésbé drágultak a szolgáltatások, míg a ruházkodási cikkekért továbbra is kevesebbet kellett fizetni – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egy hónap alatt – 2012. januárhoz viszonyítva – a fogyasztói árak 0,8 százalékkal növekedtek. Ezen belül az élelmiszerek 1,7 százalékkal drágultak. A főcsoportok közül a háztartási energia ára emelkedett a legnagyobb mértékben egy hónap alatt, 2,7 százalékkal, ezen belül a vezetékes gáz 4,1 százalékkal, pedig az elektromos energia 2,7 százalékkal drágult. Az átlaggal közel megegyező mértékben emelkedtek a szeszes italok, dohányáruk árai (0,9%). A szolgáltatások esetében átlag alatti áremelkedés (0,3%) következett be, ezen belül a csatornadíj 4,7, a vízdíj 4,2 százalékkal emelkedett. Kis mértékben drágultak az egyéb cikkek (0,2%), ezen belül a járműüzemanyagok ára 0,5 százalékkal csökkent.

12 hónap alatt, 2011. februárhoz viszonyítva, átlag felett, 8,1százalékkal nőtt a háztartási energia ára, ezen belül a távfűtésé 11,2 százalékkal, a palackos gázé 10,4 százalékkal. A szeszes

italok, dohányáruk körében is átlag feletti volt az áremelkedés mértéke (7,6%). A ruházkodási cikkek (4,8%) és a szolgáltatások (4,5%) árai átlag alatt növekedtek, ez utóbbin belül a szemétszállítás 7,5, a csatornadíj 5,7 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2011. februárhoz képest.

Az EU 27 tagországában, 2012. januárban a fogyasztói árak – az előzetes harmonizált adatok szerint – átlagosan 2,9%-kal voltak magasabbak, mint 2011. januárban. A legkisebb áremelkedést Svédországban (0,7%) és Írországban (1,3%), a legnagyobbat Magyarországon (5,6%), valamint Észtországban (4,7%) mérték.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek