Az innováció a legnehezebb időben is kifizetődő

Mára a HSG az egyik legnépszerűbb lézervágómárka a hazai lézervágópiacon

2020. augusztus 27., csütörtök, 06:00

Címkék: CO2 lézer élhajlítás fiber lézer HSG lemezmegmunkálás lézer lézeres vágás lézertechnológia Signdepot

A tavaly decemberben kitört, majd szinte hetek alatt egész iparágak működését ellehetetlenítő világjárvány már most jól látható tanulságokkal szolgált. Ezek egyike, hogy az innováció, a folyamatos kutatás-fejlesztés eredményei a legkritikusabb gazdasági helyzetben is a túlélés zálogát jelenthetik. Jó példa erre a HSG lézerberendezéseit forgalmazó Signdepot Europe Kft. sikere, akik a járvány időszakában is képesek voltak a fejlődésre. Az elért eredményekről és az idei tervekről kérdeztük Szabó Zsombort, a cég ügyvezető igazgatóját.

A lézervágó berendezések hazai és nemzetközi felvevőpiacára milyen hatással volt a tavaly kitört világjárvány és az azt megelőző gazdasági visszaesés?

Hazai viszonylatban a cégünknél azonnal érezhető volt a kirobbanó járvány és az ezzel járó korlátozó intézkedések hatása. Az érdeklődések száma csökkent, mert a legtöbb vállalkozás visszafogta a fejlesztéseket, beruházásokat. Szerencsére ez néhány hét után pozitív irányba változott, sőt, az előző évhez képest a harmadik negyedévre növeltük a lézergépeladások számát. A célcsoportunk jellemzően kis- és közepes vállalkozásokból áll, akik kevésbé vannak kitéve az autóiparban tapasztalható recesszió következményeinek. A legtöbb ügyfelünk egyedi termékeket gyárt, egyedi megbízásokat teljesít. Összességben – egy rövid időszaktól eltekintve – mi nem tapasztaltuk a lépten-nyomon emlegetett gazdasági visszaesést.

Szabó Zsombor, a Signdepot Europe Kft. ügyvezető igazgatója

A járványhelyzet szinte minden iparágnak komoly üzleti problémákat hozott. Hogyan birkózott meg ezzel a helyzettel a HSG?

Az eredmények azt mutatják, hogy a HSG dinamikus fejlődésére látszólag nem volt hatással a COVID-19, mert éppen a járványidőszak alatt növelték az alkalmazottak számát, és új, 40 ezer négyzetméteres gyáregység kezdte meg az üzemelést.

A HSG saját kutatás-fejlesztési részleggel rendelkezik. Jelenleg milyen fejlesztési területek állnak a középpontban, és mely termékekkel bővítette portfólióját az elmúlt időszakban?

A tavalyi év több újdonságot is hozott. A HSG eddig kizárólag az ipari lézervágó gépekre fókuszált, de a legújabb célkitűzés a CNC-élhajlítók piacára való betörés. Tény, hogy a lézervágó és lemezhajlító gépek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A legtöbb fémipari cégnél, ahol lézervágót használnak, nagy eséllyel van vagy lesz élhajlító is. A HSG új mérnököket alkalmazott, akik a világ egyik vezető, élhajlítókat is gyártó vállalatától érkeztek. A 4 és 6 meghajtott tengellyel rendelkező gépek rendelkeznek mindazokkal a korszerű funkciókkal és paraméterekkel, melyekkel a vezető márkák gépei is. Az élhajlítókról hamarosan bővebb információk is elérhetők lesznek, illetve rövidesen megérkezik az első HSG élhajlító Magyarországra.

A lézervágóknál a legfontosabb fejlesztés a GT széria, mely tartalmazza a HSG legújabb innovatív újításait. A GT a GA és a GX széria mellett szintén a kis és közepes méretű vállalkozások igényeire optimalizált berendezés, ezt tükrözi a gép kedvező ára is. A GT legfontosabb új funkciói az előd modellekhez képest:

  • Új asztalrögzítési rendszer, melynél az origófelvétel pontossága szinte nulla hibahatárral történik. Ez a szervomotoros és kettős-kúpos rögzítési technológiának köszönhető.
  • Új, moduláris asztal. A legtöbb lézervágónál az asztal egy darabból áll, a tüskék is vagy egyben, vagy csak soronként távolíthatók el. A GT szériánál az asztal több modulból áll, ami megkönnyíti a karbantartást, pl. a tüskék cseréjét vagy a salakanyag eltávolítását.
  • A gép előtti vezérlő magassága motorikusan állítható függőlegesen nagy tartományban. Ezzel az ergonómia javult, az operátor a számára legkényelmesebb pozícióban rögzítheti a vezérlőt (akár egy autónál az elektronikus kormányállítás).
  • A GT széria megkapta az új, 4. generációs extrudált alumínium hidat, mellyel a lézerfej gyorsulása és sebessége növelhető, a kapcsolódó egyéb alkatrészekre ható fizikai erő csökkenése mellett.
  • Az asztalváltás sebessége is növekedett a GA és GX szériákhoz képest. A GT szériában a 3 000 × 1 500 mm-es asztalok cseréje csupán 8 másodperc!
  • Az elszívórendszer is változott. Az eddigi alsó-középső szekciókat alsó-oldalsó szekciók váltották fel. Így a vágáskor kiáramló salakanyag nem találkozik az elszívó csatornákkal.

A HSG GT széria 3 asztalmérettel rendelhető: 3 000 × 1 500 mm, 4 000 × 2 000 mm és 6 000 × 2 400 mm. Továbbá fontos kiemelni, hogy a GT széria rendelkezik minden vonatkozó EU-certifikációval, a gép megfelelősége kiterjed a mechanikai, az elektronikai alkatrészeire és a lézerforrásra egyaránt: EN ISO 12100, EN 60204, EN ISO 11553. A HSG GT széria tehát egy új, innovatív lézervágó gép, mely a kis- és közepes vállalatok számára is megfizethető.

A HSG GT széria egy új, innovatív lézervágó gép, mely a kis- és közepes vállalatok számára is megfizethető

A GT szériánál az asztal több modulból áll, ami megkönnyíti a karbantartást

Hogyan fogadta az európai és a magyar piac a HSG berendezéseit?

Mára már nem kérdés, hogy a HSG az egyik legnépszerűbb lézervágómárka a hazai lézervágópiacon. Késői belépők voltunk, itthon 2016-ban értékesítettük az első HSG fiber lézervágót. Ma már hamarosan több mint 20 darab ipari HSG fiber lézervágó üzemel megbízhatóan az ország különböző pontjain. Minden típusnál lehetőséget biztosítunk gépbemutatóra. A belépő, közepes költségkategóriát képviselő megoldásokat a saját HSG demo lézervágónkon nézhetik meg az érdeklődők a bemutatótermünkben. Ez a berendezés egy kombinált típus, és kizárólag a bemutatók céljára tartjuk. Ezenfelül a nagyszámú referenciáinknak és az ügyfelekkel tartott kiváló kapcsolatnak köszönhetően egyéb típusokat is be tudunk mutatni az ügyfeleink telephelyén.

Az oktatás nálunk egy alapvető és minden vásárlásnál ingyenes szolgáltatás. A vásárlásnál mindenre kiterjedő hardveres, szoftveres és munkavédelmi oktatást nyújtunk a vevőnek. Nincsenek opcionálisan vásárolható oktatási és support órák.

Beszélgetésünket a koronavírus-járvánnyal kezdtük, amely a szakértők szerint még hosszú ideig életünk része marad. Hogyan lehet felkészülni egy váratlan, bárhol és bármikor bekövetkező eseményre, amely jelentős hatással lehet az üzleti tervekre is?

A vírushelyzetre forgalmazóként, kereskedőként nem tudunk felkészülni. Ha ismét a tavasszal tapasztalható negatív hullámmal szembesülünk, akkor az erőforrásainkat időszakosan egyéb területre helyezzük át. Mivel a cégünk szerencsére több lábon áll, más ipari berendezések kereskedelmével is foglalkozunk. Továbbá – és ezt javaslom más vállalkozásnak is – egy karanténidőszak alatt érdemes olyan feladatokat elvégezni, melyekre egyébként kevesebb időt és energiát delegáltunk, mint a marketing, a továbbképzés, a tesztelés stb. A vírushelyzet időszaka alatt is számíthatnak az ügyfeleink a támogatásra és a szervizelésre az aktuális vonatkozó járványügyi rendeletektől függően.

Dalnoki László


Miért érdemes a HSG lézervágó gépeket választani?

A márka mellett szól az a kiváló ár/érték arány, ami miatt mi is elhivatott képviselet lettünk. A HSG-t a műszaki színvonala olyan szintre emeli, ahol a konkurens márkák jellemzően minimum 20, de inkább 30–50%-kal drágábbak. Gépeikben a világ vezető gyártóinak alkatrészei működnek, számtalan fontos fődarab megegyezik a piacvezető hasonló berendezések fődarabjaival. Ugyancsak fontos tényező a szolgáltatások minősége is, hiszen mit sem ér egy ipari berendezés megfelelő garanciális és szervizháttér nélkül. A HSG gépek alapból 2 év garanciával rendelkeznek (a komplett gép és a lézerforrás is), és minden lézergép értékesítése díjmentes „Full Service” csomaggal jár együtt, mely tartalmazza:

  1. Igényfelmérés
  2. Gép és szoftver
  3. Szállítás
  4. Telepítés és beüzemelés
  5. Oktatás
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek