Beszáll az állam a tanfolyam díjába

Több mint 500 új képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projekt keretébeb

2014. január 08., szerda, 17:26

Címkék: képzés KIH oktatás támogatás tanfolyam Tudásod a jövőd

Összesen 670 millió forint értékben újabb 555 képzés jelent meg a Tudásod a jövőd projektben, így 243 településről több mint 8 ezer újabb résztvevő kerülhet be a képzésekbe - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal.

A közlemény szerint a 2014. január 20. és 2014. február 20. között indítható képzésekre a képző intézmények 6197 képzés indítására vonatkozó ajánlatot nyújtottak be, közel 7 milliárd forint értékben. A projekt célja, hogy a kistelepülésen lakók, az idősebbek, az alacsony iskolai végzettségűek, minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be a tanulásba - olvasható a közleményben. A projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg. A képzésre eddig már 113 416-an jelentkeztek, amelyből hátrányos helyzetű kistérségekben közel 51 ezren élnek. A jelentkezők közül 43 753 fő 45 év feletti, a regisztráltak száma meghaladja a 317 ezret. A kormány bruttó 90 ezer forint/fő keretösszeggel támogatja a magánszemélyek tanulását, soha nem látott lehetőséget biztosítva arra, hogy informatikai tudást szerezzenek, vagy éppen idegen nyelvet tanuljanak - hangsúlyozza a KIH.


(MTI)
 

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek