Amerika újjáéled

Haas csúcstechnológia a technikai sportokban

2013. július 19., péntek, 09:11

Címkék: alkatrészgyártás autósport CNC Haas megmunkálás NASCAR

A NASCAR napjainkra a televízió igényeihez igazított iparággá vált. Ugyanakkor a metaforája annak, ami az amerikai vállalkozásokat és innovációkat évtizedeken át a legjobbá tette a világon. Közösen írt, That Used To Be Us (Ilyenek voltunk) című könyvükben az újságíró Thomas Friedman és Michael Mandelbaum professzor azon kihívásokról beszél, amelyekkel az országnak szembe kell néznie, és arról, hogy a kockáztatás igazi terepei a gazdasági fordulópontok, nem pedig a kiszámítható periódusok.

 
A szerzők John Doerrt idézik, aki szerintük Amerika egyik kimagasló kockázati tőkése, a Netscape, a Google és az Amazon.com korai támogatója: – Kockázatot kell vállalni, ha nagy sebességgel veszünk be egy kanyart. Néha olyan gyorsan megyünk, és a kanyar olyan éles, hogy az autó két kerékre billen. Ha azonban nem kockáztatunk, nem is nyerünk semmit – mondta Doerr.
 

Kockázatkezelés

Amikor egy versenyautó áll, megcsodálhatjuk a vonalait, a szárnyait, az agyafúrt mérnöki megoldásokat, sütkérezhetünk a teljesítmény, a leszorítóerő, a szépséggel ötvözött praktikum fényében. Ezért van az, hogy egyes kiemelkedő példányok művészeti galériák falain lógva végzik. Egy versenyautó igazi lényege azonban csak akkor bontakozik ki, ha 320 km/h-val száguld, amikor is, ironikus módon, a távolságtól függően alig látunk belőle valamit. A gyerekek ösztönösen tudják, hogy érdemes minél közelebb helyezkedni egy elhaladó versenyautóhoz, ezért általában ők azok, akik a pálya mellé igyekeznek, ahol elérheti őket az elhaladó autó által keltett zaj és energia lökéshulláma.
 
Működés közben az igazi, de így is szép látvány
 
Az október 13-i vasárnapon kilátogattam a Charlotte Motor Speedway versenyre, amely a Sprint Cup 2012-es idényének 31. futama volt. Mivel odakint alig 10°C volt a hőmérséklet, szerencsésnek éreztem magam, hogy a Stewart-Haas páholy néhány emeletnyi magasából, madártávlatból nézhetek le a pályára. A National Association for Stock Car Auto Racing (NASCAR) Észak-Amerika egyik legnagyobb közönségsportja. A NASCAR Sprint Cup versenyek megrendezése tökéletesen illeszkedik a tévénézők igényeihez, és a 10 hónap alatt megtartott 36 futam a legmagasabb szintjét képviseli ennek az izgalmas sportnak. A nézettségi adatok szerint népszerűségben egyedül a National Football League meccsei előzik meg. Kissé szürreális élmény a futamot a Stewart-Haas páholyából nézni. A repülőrajt közben a 43 autó szinte zaj nélkül halad el a padlótól a plafonig érő panorámaablak egyik végétől a másikig. A hozzám hasonló gyakorlatlan szemnek ilyen magasról nehéz kiszúrnia a felvonulásban a Stewart-Haas pilótáit. Szerencsére pár nappal később sokkal közelebbi betekintést is nyerhettem, amikor a csapat visszatért a Charlotte-tól nagyjából 20 mérföldre északkeletre kannapolisi főhadiszállására. A Haas Automation alapítója, Gene Haas, és a háromszoros Sprint Cup-bajnok, Tony Stewart birtokolja közösen a Stewart-Haas Racing (SHR) csapatot. A 2012-es idényben három pilótát indítottak: Tony Stewartot, természetesen, illetve Ryan Newmant és Danica Patricket.
 
Az SHR székhelye egy hosszú, téglalap alakú épület a beszédes nevű Haas Way mentén. Az épület közepe egy tágas csarnok, amely az előkészítés különböző fázisaiban lévő versenyautókkal van tele. Magasan a falakra nagy történelmi gondolkodóktól és vezetőktől származó idézeteket, aforizmákat festettek, amelyek a motiváció és munkatempó ösztönzésére hivatottak. Nem mintha szükség lenne rájuk. A fő műhelytől jobbra a csapat szuvenírboltja, balra, egy üveg válaszfalon túl, a gépműhely található, benne egy különleges Tony Stewart VF-1 függőleges megmunkálóközponttal. Nem meglepő módon a műhely minden szerszámgépe Haas CNC szerszámgép. Brad Harris, a gépműhely vezetője szerint ez egyértelműen a csapat előnyére válik. 
 

Természetes, hogy a Haas 

– Természetes, hogy nem a többi gyártó, hanem a Haas gépeivel dolgozunk. Mielőtt idejöttem, más gépekkel is dolgoztam, így biztosan kijelenthetem, hogy a Haas gépei mindenekelőtt sokoldalúak és megbízhatók, és pontosan ez az, amit a munkánk megkövetel. Az azonos gyártmányú és ugyanolyan vezérlésű gépekkel egyszerű a munkák ütemezése. Mindössze öten dolgozunk itt, de együtt mind a 12 gépet képesek vagyunk kezelni. Azt hiszem, mindenki nevében kijelenthetem, büszkék vagyunk rá, hogy Haas műhelyben dolgozhatunk – mondta Brad Harris.
A Stewart-Haas gépműhelyben nyolc függőleges megmunkálóközpont és négy esztergaközpont található. 
– A függőleges megmunkálóközpontok közül négy darab négy- vagy öttengelyes, ami azt jelenti, hogy minimális beállítási idővel elő tudunk állítani mindent, amire a csapatunknak szüksége van – fejtette ki Harris. 
– Az idény közben folyamatosan a módosításokon dolgozunk, néha azért, mert a NASCAR szabályai megváltoznak, néha pedig azért, mert egy mérnök vagy csapatvezető az autók teljesítményét növelő új ötlettel áll elő. Bármi is az ok, a szóban forgó alkatrészre rendszerint azonnal szükség van. Mire azonban a módosítás átmegy a mérnöki részlegen és leellenőrzik a gépműhelyben, általában nem sok idő marad. Így aztán minden munkából sürgős munka lesz – taglalta a gépműhely vezetője. 
 
A Stewart-Haas Racing székhelye Concordban
 
A műhelyben található legnagyobb gép a két, forgóasztallal ellátott VF-6TR. Van még egy Mini Mill, egy VF-2, és egy öttengelyes VF-4 megmunkálóközpont, amely szintén forgóasztallal van felszerelve, valamint egy TR-210. Ahogy a legtöbb versenycsapat, az SHR sem szívesen mutatja meg közelről a helyben gyártott alkatrészeket, különösen nem akkor, amikor féltucat futam még hátra van. Az egyik legkönnyebben felismerhető alkatrész azonban a váltókar. Harris megmutatta Ryan Newman 39-es számú autójának váltókarját. Erős, de könnyű alkatrész, vonalvezetése bonyolult, aminek részben ergonómiai, részben esztétikai okai vannak.
– Ez egy izgalmas, ugyanakkor nagy kihívást jelentő projekt volt számunkra és a mérnökök számára is. Egy öttengelyes VF-4-essel készítettük, ami lehetővé tette, hogy az alkatrészt mindösszesen két művelettel alakítsuk ki. Évente nagyjából 20 ilyet készítünk. Mint az autó legtöbb alkatrésze, ez is elöregszik, és cserére szorul. Még az olyan alkatrészekkel sem kockáztatunk, amelyek nincsenek állandó igénybevételnek kitéve. Nem akarjuk, hogy meghibásodjanak – mondta Harris.
A Haas gépekkel Kannapolisban gyártott egyéb alkatrészek közé tartoznak az elülső tengelycsonkok, amelyek kovácsolt alkatrészként érkeznek. A tengelyek előmegmunkálását a beszállító végzi. Az SHR ezután marógépekkel munkálja meg a további alakzatokat, amelyekből elég sokra van szükség – egyes alkatrészeket később hegesztéssel kell hozzáerősíteni a tengelycsonkokhoz. 
– Gyártás után visszakapjuk a szerelvényt, és a teljes megmunkálást egyetlen beállítással fejezzük be. Így nem kell kompromisszumokat kötnünk a pontosság vagy a minőség terén. A pontosság jelenti a legnagyobb kihívást, mert a tűréshatár alacsony, a formák pedig néha eléggé sajátosak. Az alkatrészt a tengelycsonkra rögzítjük a VF-6TR forgóasztalán. A forgatásnak köszönhetően egyetlen beállítással elvégezhetjük az összes műveletet, így időt takarítunk meg, és kiváló minőségű alkatrészt kapunk. A Haas gépek egyik nagy előnye, hogy rendkívül felhasználóbarát berendezések, és a leállások nagyon ritkák. A helyi Haas Gyári Képviselet pedig kitűnő támogatást biztosít – magyarázta Harris.
 

Csempészek és újítások

A NASCAR története a szesztilalom idején kezdődött, amikor a csempészek úgy terjesztették tiltott portékájukat az Egyesült Államok keleti és déli területén az Appalache-régióban, hogy a leggyorsabb autókba a legjobb sofőröket ültették. A NASCAR tehát egy kulturális innováció, amelynek célja az volt, hogy megkerülje az alkohol előállításának és fogyasztásának kormányzati tilalmát. A csempészek műszaki újításokkal tették járműveiket gyorsabbá és jobban kormányozhatóvá. Amikor a szesztilalom véget ért, a fejlesztők túlságosan élvezték a munkájukat ahhoz, hogy egyszerűen csak abbahagyják. Ebből nőtt ki az a sport, amely többmilliárdos éves bevételt termel, és még több jövedelmet eredményez a hozzá kapcsolódó több tízezernyi magánszemély és vállalkozás révén. Ahogy Friedman és Mandelbaum rámutat könyvükben: „Az évek folyamán a kormányzat gyakran játszott jelentős szerepet: az innováció újabb hullámát indította el különböző módokon, majd félreállt az útból.”
A NASCAR szülőföldjén tett rövid utam második állomása a Hendrick Motorsports (HMS) volt, körülbelül 5 mérföldre délre a Stewart-Haas Racing székhelyétől, Concordban, egy kőhajításnyira a Charlotte Motor Speedway pályától. A HMS csapatot 1984-ben alapították, és az egyik legtöbb győzelemmel büszkélkedő csapat, amely csak a Sprint Cup versenysorozatokban 10 bajnokságot nyert. A NASCAR szurkolói már tisztában vannak vele, hogy a Haas Automation a HMS révén jelent meg a sportág berkeiben, kezdetben a csapat támogatójaként és CNC szerszámgépeinek beszállítójaként. 2002-ben a HMS csapattal együttműködve Gene Haas megalapította saját csapatát, a Haas CNC Racing istállót. Ami most az SHR 39-es számú autója, az voltaképpen a Haas CNC Racing 60-as autója volt, amellyel eredetileg neveztek a NASCAR élvonalbeli versenysorozataiba. Az SHR 2002-es születésével a két csapat együttműködése tovább fejlődött, és az SHR a mai napig HMSmotorokat és alvázakat használ, a HMS 400 000 négyzetméteres komplexumának gépműhelyében pedig szinte kizárólag Haas gépek találhatók. A HMS évente több mint 550 motort épít, amelyek nagy részét más NASCAR csapatok bérlik. A különböző motor- és alvázalkatrészek többféle Haas szerszámgépen készülnek, például VF-2 és VF-6 függőleges, illetve ES-5 vízszintes megmunkálóközpontokon, valamint C-tengellyel, segédorsókkal és hajtott szerszámozással ellátott TL-25 esztergáló központokon. 
 
Larry Zentmeyer, a motorműhely koordinátora
 
– A létesítményünkben négy Haas ES-5 gépünk van, amelyekkel hengerfejeket és szívócsonkokat gyártunk. Emellett a kipufogószelepek ülékeinek felújítására és a régebbi motorok modernizálásához is használjuk őket – mondta Larry Zentmeyer, a motorműhely koordinátora. A vállalat ES-5-ös gépeinek mindegyike Haas HRT210-es forgóasztallal és szegnyereggel van ellátva, hogy a hosszú alkatrészeken is könnyen lehessen dolgozni.
 

A Hendrick Motorsports

Az SHR-hez hasonlóan a Hendrick Motorsports is számos más csapatnak szállít motorokat és alkatrészeket, köztük az Earnhardt Ganassi, a Phoenix Racing, a JRM és a Turner Motorsports istállónak. A HMS hengerfejei Haas ES-5 vízszintes gépeken készülnek. Ezen összetett alkatrészek a Chevrolet által beszállított félkész öntvényként kezdik a pályafutásukat.  
– Elég anyag marad meg a szelepvájat és a himbasor kialakításához. Ahhoz is elegendő az anyag, hogy furatoljuk a kipufogókat és a beszívókat, valamint a kamratérben is végzünk megmunkálást. Tulajdonképpen alig van olyan felülete az öntvénynek, amelyet valamilyen módon ne munkálnánk meg. A gépkezelők, például Mark Thomas, Siemens NX rendszereket használnak a gépek mellett a programok elkészítésére – magyarázta Zentmeyer. – Minden hónapban nagyjából 12 készletet, azaz 24 fejet gyártunk. Ez azt jelenti, hogy a gépek folyamatosan foglaltak, de nem annyira, hogy több palettára vagy palettacserélőre lenne szükség. Az ES-5-ösök valóban remekül végzik el a munkát – mondta Zentmeyer. A HMS motorműhelye a dugattyúkat is egyedileg munkálja meg az egyes hengerblokkokhoz. – Az egyik VF-2-es géppel végezzük el a dugattyúfejek végső megmunkálását. Így pontosan úgy állíthatjuk be az illesztéseket és a tűréseket, ahogyan szeretnénk. Hetente átlagosan közel 20 dugattyúkészletet gyártunk – részletezte Zentmeyer.
 
A Hendrick Motorsports nagy mennyiségben gyárt és szállít egyéb alkatrészeket a járműiparnak
 
A hengerfejek és dugattyúk mellett a Hendrick Motorsports nagy mennyiségben gyárt és szállít egyéb alkatrészeket, például generátorvázakat, olyan neves szállítóknak, mint a Bosch. – A közúti járművek sok alkatrésze készül öntéssel. Ezeket az alkatrészeket mi tömör tömbökből munkáljuk meg, így erősebbek és tartósabbak lesznek. Ha öntött alkatrészeket használnánk a versenyautókban, azok legfeljebb egy-két kört bírnának ki a hőmérsékleti hatások és a vibráció miatt – fejtette ki Zentmeyer. Friedman és Mandelbaum könyvének alcíme: What went wrong with America – and how it can come back (Mi siklott félre Amerikában, és hogyan lehet helyreállítani). A szerzők leírják, hogy az ország jogi keretrendszere hogyan tette lehetővé az újítani és kockáztatni hajlandók személyes boldogulását, akik végül a Föld legsikeresebb gazdaságát teremtették meg. Felsorolják az Amerika globális gazdaságban elfoglalt helyét fenyegető legnagyobb veszélyeket, és javaslatokat tesznek ezeknek a veszélyeknek az enyhítésére. Az autósport a mai környezettudatos érában időnként rossz sajtót kap, de az oktatók és iparági vezetők továbbra is elismerik, hogy hatalmas lehetőségeket hordoz magában az eljövendő generációk inspirálásában. Azok a gyerekek, akiket Charlotte-ban és szerte az országban elbűvölnek a zajok, a színek, a NASCAR versenyek forgataga, nem feltétlenül válnak majd az új Tony Stewarttá (vagy akár a csapatfőnökévé), de lehet, hogy úgy nőnek majd fel, hogy képesek lesznek értékelni a kockázatot, és a szerepet, amit az a magánvállalkozásokban játszik. Ha ezt a megértést munkájuk során is kamatoztatják, ha nem rémíti el őket a kockáztatás gondolata, és elindítják saját vállalkozásukat, szabadalmakat regisztrálnak, megtakarításukat termelőeszközökbe fektetik, akkor ez lesz a kulcsa annak, hogy Amerika újra magára találjon. Nem fognak egyszerűen csak álldogálni, és csodálni a korábbi generációk műveit. A saját bőrükön akarják majd megtapasztalni a gazdaságot, és harcolni fognak, hogy a győzteseknek fenntartott emelvényre léphessenek.
 
www.haascnc.com
 
A cikk megjelent a Techmonitor magazin 2013. júniusi számában
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek