PIACMONITOR

Biokompozit-üzemet nyitott Győrben a MeshLin Zrt.

Biokompozit-üzemet indított Győrben egy helyi mérnöki iroda, a Meshining Engineering Kft. és a Bonitás Tőkealap-kezelő Zrt. közös cége, a MeshLin Composites Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója.

Mit nyomtassunk 3D-ben?

A DESIGN TERMINAL a Budapest 3D Printing Days keretén belül első alkalommal hirdette meg a VARINEX Zrt. által megálmodott What-to-print-in-3D? pályázatot, melynek célja a 3D nyomtatási technológia népszerűsítése és az ezzel a technikával elkészíthető tárgyak bemutatása.

Eredményes sokrétűség – iparági igényekre szabva

Magyarországon viszonylag kevés kis- és középvállalkozás mondhatja el magáról, hogy multinacionális cégek beszállítója lehet. Pedig sokak számára az egyetlen út, egyben stratégiai cél ez, ám gyakran a megvalósításához szükséges eszközrendszer vagy információ hiányzik. Mit tehet egy „kicsiben” induló magyar vállalkozás, hogy e pozíciót elnyerje?

Fokozott folyamatbiztonság és költséghatékonyság

A visszamaradó szennyeződések nemcsak a termék funkcionalitását és biztonságos használhatóságát befolyásolhatják, de a termelési lánc további szakaszaira is hatással lehetnek, mint például a bevonatkészítés, ragasztás, hegesztés, edzés, mérés, tesztelés és összeszerelés – amely folyamatok mind tiszta felületeket igényelnek.

Kissé csökkent a BMI értéke az áprilisihoz képest

Májusban 53,9 pont volt a beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke, 0,7 ponttal alacsonyabb az idén a legmagasabb április havi 54,6 pontnál - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Csökkenő díjakra és növekvő forgalomra számítanak a légifuvarozásban

Csökkenő jegyárakra, a légi árufuvarozás díjainak csökkenésére és a tavalyinál 5,9 százalékkal több, 3,3 milliárd utasra számít a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) 2014-ben.

Félmilliárdos fejlesztés a tatabányai ASG-nél

A tatabányai ASG Kft. félmilliárd forintot fordít gépgyártó üzemének fejlesztésére, új megmunkáló központot vásárolnak és integrált vállalatirányítási rendszert vezetnek be - tájékoztatta kedden a cég ügyvezetője az MTI-t.

Az ASTRA 5B műhold megkezdte működését

Az ASTRA 5B műhold 2014. június 1-jén sikeresen megkezdte működését a keleti 31,5° orbitális pozícióban, ahonnan Kelet-Közép-Európa, Oroszország és a Független Államok Közössége számára sugároz jelet. A műhold közvetlen műholdas, kábeles és digitális földfelszíni televíziós szolgáltatásokat nyújt a célpiacokon.

A Schneider Electric terméke lett az év DCIM platformja

A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője nyerte el a 2014-es DCS Award „Év adatközponti infrastruktúra menedzsment (DCIM) terméke” díjat StruxureWare™ for Data Centers szoftver megoldásával. A díjátadásra a londoni Millennium Hotelben megrendezett Data Centres Solution magazin éves szakmai gáláján került sor, mely az egyik legjelentősebb iparági esemény.

Konszolidálódó piac, növekvő elvárások

A Magyarországra települt nagyobb gyártó cégek még mindig küzdenek azzal, hogy nincs elegendő, megfelelő minőséget produkálni képes magyar beszállítójuk. Pedig, ha egy cégről elterjed nagyvállalati körökben, hogy pontos, megbízható és képes megfelelni a nemzetközi elvárásoknak biztos megrendelésekhez juthat. Hogyan lehet egy beszállító versenyképes? Többek között erre kereste a választ a közelmúltban a Fabory Kft. által megrendezett I. Magyar Ipari Döntéshozó Találkozó.

Szlovákia helyett nálunk építhet üzemet az indiai gyártó

Az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta Szlovákia helyett kelet-európai beruházása helyszínéül, ezzel 1200 munkahely jöhet létre - írja a magyar gépjárműgyártók és beszállítók honlapja, az autopro.hu szakportál szlovák lapinformációkra hivatkozva.

Növelte bevételét a Gefco Magyarország

A nemzetközi szállítmányozást végző Gefco csoport leányvállalata, a Gefco Magyarország a múlt évet 25 millió euró (7,75 milliárd forint) árbevétellel zárta, ez 14 százalékos növekedés a 2012. évihez képest - mondta Vecsera Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója, szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Folyamatoptimalizált trovalizálás

Az egymáshoz kapcsolódó különféle ipari technológiákat a nagyobb termelékenység iránti követelmény és igény jellemzi. A kisebb felületmegmunkáló berendezések, mint a például a körvibrátorok esetében is igaz ez a törvényszerűség. A lehető legkisebb gép- és beruházási költséggel zavarmentes, összességében gazdaságos folyamat és optimális eredmény elérése a cél. Ez a felhasználói igény egyre erősödő követelményt támaszt a gépgyártókkal szemben, ehhez pedig rendszerszintű megoldásra van szükség.

Egymillió feszültségszabályozó a Continentaltól

A Magyarországon működő 710 autóipari cég adja a feldolgozóipari teljesítmény közel egyötödét, az exportnak pedig a 18 százalékát - mondta Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár szerdán Budapesten.

2013 a felfutás éve volt a Mercedes kecskeméti gyárában

Teljes körű logisztikai rendszerrel a tiszta textíliáért

Egy innovatív termék önmagában még kevés az üzleti sikerhez: napjainkban ehhez az is szükséges, hogy a termékhez megfelelő szolgáltatások is kapcsolódjanak. Nagyszámú ügyfél esetén az igények összehangolása, a precíz kiszolgálás komoly logisztikai feladat, amely legalább olyan fontos, mint a rendszer mélyén rejtőző termék. Így van ez egy olyan egyszerűnek látszó termék esetében is, mint a műhelyekben és ipari üzemekben használt tisztítórongy.

Nagy rendelkezésre állás a privát felhőkben is

A SUSE bejelentette, hogy nagy rendelkezésre állású komponensekkel bővült a SUSE Cloud, amely a biztonságos és támogatott privátfelhő-környezetek kiépítésében segíti a vállalatokat. A privát felhők alkalmazásával a szervezetek többek között csökkenthetik költségeiket, javíthatják szervereik kihasználtságát, gyorsabban reagálhatnak az új üzleti igényekre, és nagyobb ellenőrzést gyakorolhatnak adataik felett.

Bemutatták az Eaton intelligens energiagazdálkodási rendszerét

Az Eaton az úttörő Intelligent Power Pod™ európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) bevezetésével új mércét állít fel a virtualizált környezetek energiagazdálkodása terén.

Ősszel indul meg a termelés a BAT új pécsi dohánygyárában

Jelenleg mintegy hetven százalékos a készültség és szeptemberben kezdődhet meg a próbaüzem a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kilencmilliárd forintos beruházás keretében kialakított új üzemében – jelentette be a társaság szabályozási és kormányzati kapcsolatok vezetője a baranyai megyeszékhelyen.

Gyémántláz vagy kemény valóság?

A gyémánt a nők legjobb barátja – ezt az örökérvényű igazságot Marilyn Monroe énekelte meg több mint 50 évvel ezelőtt. A gyémánt időközben a keményfém szerszámok mellett a „lágy” színes- és könnyűfémek megmunkálására szakosodott innovatív vállalkozók legjobb barátjává is vált.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek