PIACMONITOR

Közelebb az ipari valósághoz

Oktatási és kutatási célokra összesen 223 millió forint értékben hirdetett pályázatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az unió által támogatott felhívás keretében beszerzendő eszközök a legmodernebb szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítását szolgálják, azok üzembe helyezése augusztus végére várható.

Bővít a robotgyártó

Az Igm Robotrendszerek Kft. 855,5 millió forintos beruházást hajt végre Győrött európai uniós támogatással. Az infrastrukturális és technológiai fejlesztéshez 164,4 millió forint támogatást nyert el a hegesztőrobotokat gyártó vállalat az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Programja keretében – mondta Fenyősi Béla ügyvezető az MTI-nek szerdán.

Központosított közbeszerzés

Idén február közepétől központosítanák az állami egészségügyi intézmények gyógyszerekre és orvostechnikai eszközökre vonatkozó beszerzéseit - derült ki a kormány hivatalos weboldalán január közepén közzétett dokumentumból.

Veszélyes a nanotechnológia?

A napokban járta be a világsajtót az amerikai Országos Kutatási Tanács (NRC) közleménye, amelynek szakértői a nanotechnológiai anyagok esetleges egészségügyi veszélyeinek kivizsgálását sürgetik.

Better Buildings Challenge

A vállalat elköteleződéssel vállalta, hogy 40 különböző üzemében, összesen 9 millió négyzetméternyi alapterületen 25 százalékkal csökkenti energiafelhasználását. A Schneider Electric a program előirányzott tervei szerint hatékony energiafelhasználási stratégiájával 10 éven át évi 2,5 százalékos energia-megtakarítást kíván elérni.

Átadták az Év befektetője díjakat

A 2011-es „Év befektetője” hat kategóriában kiosztott díjátadó ünnepségén a „K+f együttműködésért”elismerést a Robert Bosch Kft. kapta, a műszaki mérnökképzés területén elért kimagasló eredményekért, valamint az egyetemekkel kötött kiváló szakmai együttműködésekért.

Minden korábbinál nagyobb negyedéves bevétel és nyereség

Az Apple 2012. január 24-én, közép-európai idő szerint 23:00 órakor adott élő online közvetítést Kaliforniából, ahol közzétette a 2012-es pénzügyi év 2011. december 31-én végződött 14 hetes első negyedévének eredményeit. A vállalat a negyedévben 46,33 milliárd dolláros bevétel mellett 13,06 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, az egy részvényre jutó hozam pedig 13,87 dollárt tett ki.

Az adatközponti infrastruktúra menedzsment piacvezetője

Az adatközponti infrastruktúra menedzsment (DCIM) piacvezetője az IDC elemzése alapján a Schneider Electric, az energiamenedzsment globális szakértője. Az IDC MarketScape: Worldwide Datacenter Infrastructure Management (DCIM) 2011 Vendor Analysis című jelentés részletesen bemutatja a DCIM piac jelenlegi helyzetét és környezetét.

Felrakó hegesztő ankét az Óbudai Egyetemen

2012. január 20-án a Gépipari Tudományos Egyesület Hegesztési Szakosztálya és az Óbudai Egyetem közös szervezésében a „Felrakó hegesztő anyagok új jelölési rendszere, a felrakott réteg tulajdonságai” címmel rendezett szakmai találkozó nagy sikerrel zárult.

Díjazták a fenntarthatóságot

A Schneider Electric a megújuló energia és a fenntarthatóság terén végzett tevékenységéért nyerte el a Zayed Future Energy Prize (ZFEP 2012) díjat nagyvállalati kategóriában. A díjátadót január 17-én negyedik alkalommal rendezték meg Abu-Dhabiban, a World Future Energy Summit (WFES 2012) csúcstalálkozó keretében.

A Bosch sikerrel zárta a tavalyi évet

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb árbevétel-növekedését érte el 2011-ben a Bosch csoport: a német ipari óriás árbevétele a 2010. évi 47,3 milliárd euróról 8,8 százalékkal 51,4 milliárd euróra nőtt - közölte előzetes eredményeit szerdán a társaság.

Baktériumok alakítják üzemanyaggá a tengeri moszatokat

Alternatív üzemanyagok forrásaiként nemcsak a kukorica, repce, cukornád és egyéb szántóföldi növények jöhetnek szóba, hanem például az algák is. A szárazföldi növényekkel szemben számos előnnyel rendelkeznek: nagy mennyiségben nőnek a tengerben, nem kell trágyázni őket, nem veszik el a teret az élelmiszernövényektől, ugyanakkor valóságos szénhidrátbombák.

Új telephelyet nyitott az Axiál Kft. Pécsen

Mintegy félmilliárd forint értékű zöldmezős beruházással hozta létre új, idén január 18-án átadott pécsi telephelyét az elsősorban mezőgazdasági gépek értékesítését és szervizelését végző Axiál Kft.

Munkahelyteremtéssel járó technológiai fejlesztés

Az Új Széchenyi Terv „Mikro, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése” című pályázati kiírás keretében az Autoelektro Kft. 17 979 346 Ft uniós támogatást nyert el fröccsöntő és háromdimenziós mérőgépek beszerzésére a 45 millió Ft összköltségű projektjéhez.

Rugalmas utakon

Saját szabadalom alapján, a bitumen és a használt gumiabroncsokból készült őrlemény keverésével készülő gumibitument gyártó üzem építését kezdte meg Zalaegerszegen a Mol - közölte a társaság vezetése január 18-án szerdán, a zalai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Az energiaellátási problémák 7 típusa

A Schneider Electric a zavartalan energiaellátás jelentőségére hívja fel a figyelmet, hiszen számos "misztikus" eszköz-meghibásodás, leállás, szoftverhiba és adatsérülés vezethető vissza az energiaellátás zavaraira. Általános nehézséget jelent az energiaellátási hibák pontos meghatározása is.

Kelet felé

Megtartotta alakuló ülését január 17-én kedden a Kínai-Magyar Üzleti Tanács (KÜIT) Budapesten. Csányi Sándor, a tanács magyar társelnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a Kínai Népköztársaság és Magyarország közötti kapcsolatok több évtizede gyümölcsözőek, 2011-ben pedig szándékok szintjén erősebbek voltak, mint valaha.

Legot gyártanak Nyíregyházán

A dán Lego Csoport nyáron kezdi meg új nyíregyházi gyárának építését - jelentette be Jens Peter Clausen a Lego Manufacturing Kft. ügyvezető igazgatója, amikor aláírta a nagyüzem építési területét kijelölő településrendezési szerződést Kovács Ferenccel, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterével.

Elsők a térségben

A világ egyik vezető orvostechnológiai vállalata, a Medtronic első kelet-európai akkreditált oktatóközpontja lett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Kardiológiai Intézetének szív-elektrofiziológiai laboratóriuma.

Ez lesz az autópiac csúcsa?

Kevesebb, mint 3 évvel ezelőtt az észak-amerikai autóipart még káosz uralta. A 3 amerikai autógyártóból kettő – a General Motors és a Chrysler – a csőd szélére került, és a Ford sem tudott profitot termelni.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek