PIACMONITOR

Ösztöndíj mérnököknek

Vállalkozásokkal közösen működtetne új ösztöndíjrendszert Salgótarján önkormányzata egyetemisták számára. A tervek szerint tanulmányaikhoz akár havi ötvenezer forintot is kaphatnak a jövő mérnökei, amennyiben a diplomaszerzés után visszatérnek szülővárosukba.

Vakolatgyár Pápán

Uniós támogatással, közel egymillió eurós beruházással, évi 300 ezer négyzetméteres kapacitású agyagkartonlapgyárat épít az osztrák Emoton cégcsoport Pápán - jelentette be Harald Weihtrager tulajdonos magyar szakemberek előtt pénteken egy ausztriai gyártási bemutatón.

Nekünk jó, ha Kína nem

Az uniós napelem-piacot szigorító március eleji európai bizottsági döntés az árérzékeny magyarországi piacra már rövid távon is jelentős hatással lesz, miután itt is jelentős piaci részesedésük van a kínaigyártóknak - közölte a Magyar Napelem Iparági Egyesület (MANAP).

Jön a szombati műszak!

A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a B osztályra és az új CLA-ra beérkezett nagyszámú megrendelés kielégítése miatt 2013 áprilisától a termelést a szombati műszakokra is kiterjesztik - közölte a Mercedes-Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője.

Nem is rézből készült Gábor Áron rézágyúja?

A nemzeti ünnepen ingyenesen megtekinthető az Öntödei Múzeum! Ganz Ábrahám eredeti öntödéjében, a 19. század atmoszférájában délelőtt 10-től várják a látogatókat, az ünnepi megemlékezés délben kezdődik a Ganz Ábrahám Kéttannyelvű Gyakorló Szakközépiskola és Szakiskola ünnepi műsorával. Ekkor kerül sor az iskola „Köztünk élő történelem” című vetélkedőjének díjkiosztójára is.

Megoldások az elképzelhetetlenre

Cikkünk apropóját egy már hagyományosnak számító rendezvény, a XII. ANSYS Konferencia április 25-i eseménye adja. A rendezvény helyszíne ezúttal Budaörs, a Kürt rendezvényközpontja.

Európa éghajlatára szabott klímarendszereket fejlesztenek

A légkondicionálók nemzetközi piacán meghatározó szereplőnek számító Daikin tovább erősíti a pozícióit a hazai és a nemzetközi piacon. Magyarországon a gyártó energiahatékony fűtési, hűtési, szellőztetési és kereskedelmi hűtési rendszerei iránt mind ipari, mind lakossági részről növekszik a kereslet – számolt be eredményeiről a vállalat március 6-i budapesti rendezvényén.

Milliárdos beurházás Győrben

Nyár végén avathatják fel az Audi új győri gyárához kapcsolódó logisztikai parkot - közölte a létesítményt építő és bérbeadó A-K Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Kis helyen nagyot alkotnak

A Nógrád megyei Szügyön idén 250 új munkahely létesülhet. Az 1500 lakosú nyugat-nógrádi Szügy polgármestere, Markó Antal elmondta, az utóbbi tíz év munkájának eredményeként olyan ipari bázis alakult ki a község ipari területén, amely csaknem ezer embernek ad munkahelyet.

Precíziós folyadékadagolás

A helyes mennyiségű ragasztó vagy más folyadék felvitele egy-egy orvosi eszköz ragasztásához vagy tömítéséhez nem feltétlenül egyszerű feladat, főleg, ha azt manuálisan kell megoldani. A precíziós folyadékadagoló rendszerek megszüntetik a különbségeket, mivel kizárják a kezelőszemélyzet által képviselt emberi tényezőt a folyamatból.

Új központ Vásárosnaményban

Élelmiszer-kereskedelmi logisztikai központot hozott létre a Kiss B. Cégcsoport Vásárosnaményban.

Raktárak Mercedeshez

Mercedes-alkatrészek számára létesített új raktárcsarnokot a Duvenbeck Immo Logisztikai Kft.

Battára jönnek a japánok

Százhalombattán létesít gyárat a TS Tech Co. Ltd. japán autóalkatrész-gyártó vállalat - közölte Magyarország tokiói nagykövetsége.

Átadták az Axiál telephelyét Zalaegerszegen

Átadták a mezőgazdasági és építőipari gépek értékesítésével, javításával, alkatrészek forgalmazásával foglalkozó Axiál Kft. telephelyét Zalaegerszegen.

Fényes és takarékos magyar fejlesztés

Befejezte a matematikai modellre épülő, LED fényforrásokból álló, energiatakarékos közvilágítási lámpa kifejlesztését a tatabányai Wemont Kft. - mondta el a cég ügyvezetője február 28-án Tatabányán, az uniós támogatást is elnyert projekt zárása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Gyógyszerek háza

Gyógyszeripari inkubátorházat épített Nagytarcsán az EU Pharma Gyógyszerkereskedelmi Kft. európai uniós támogatással. A cég ügyvezetője, Vámosi Béla tájékoztatása szerint a központ több mint 208 millió forintból épült meg, az uniós pályázaton elnyert összeg fele vissza nem térítendő támogatás.

Kiszervezett egészségügyi és gyógyszeripari logisztika

Mintegy húsz százalékkal növelte exportját az amerikai UPS csomagküldő szolgálat Magyarországról 2012-ben az előző évhez képest, ez jelentősen meghaladja az európai régió csaknem 5 százalékos fejlődését - mondta március 1-jén Carsten Helssen, a UPS európai régiójának PR igazgatója.

Világelső a Schneider Electric központja

A vállalat székháza, a HIVE a világon elsőként kapott kiváló BREEAM In-Use International minősítést.

A DHL és a vegyipar

Új szolgáltatást vezetett be a folyékony halmazállapotú áruk nemzetközi szállítmányozásában a DHL Global Forwarding. A DHL Flexitank az ISO tartálykonténerekben, IBC tartályokban és hordókban történő szállításnál költséghatékonyabb, akár 31%-kal nagyobb szállítási kapacitást és környezetbarát megoldást garantál.

Rugalmasság, hatékonyság és precizitás a méréstechnikában

HÓD Industrial Solutions Kft. a svájci TESA mérőeszközeinek és mérőgépeinek magyarországi képviselete. A TESA mintegy 20 évvel ezelőtt a Brown & Sharpe céggel közösen dobta piacra a világon egyedülálló manuális mozgatású ETALON DERBY 454 3D mérőgépét. Ezt továbbfejlesztve 10 évvel ezelőtt Svájcban már elkezdődött a magasabb precizitású TESA MICRO-HITE 3D manuális mérőgép gyártása is, amely során – az elmúlt években – új lehetőséget találtak a mérőgép piacán.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek