PIACMONITOR

Új gyártósor az amerikai vállalatnál

Az amerikai tulajdonú Sanmina-SCI még az idén félmilliárd forintos beruházással bővíti termelését tatabányai gyárában.

„Nehézségeink akadtak, türelmét kérjük!”

Magyarország az európai uniós tagállamok között a középmezőnyben helyezkedik el a késedelmes fizetéseket tekintve, az egy év alatt lebonyolított összes üzleti forgalom 4 százalékát kell leírni késedelmes vagy nem teljesített fizetés miatt - ismertette az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője a szervezet keddi budapesti fórumán.

Bővített az Inox-Therm

Több mint 139 millió forintból bővítette meglévő telephelyét és építette fel új gyártócsarnokát az épületgépészeti szereléssel foglalkozó nyíregyházi Inox-Therm Kft.

Rossz hír karácsony előtt

A Jabil Circuit Magyarország Kft. a törvényi kötelezettségeinek megfelelően nagyobb létszámú leépítésről tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központját, döntését a vevői igényekben bekövetkezett változásokkal indokolta, amely alapján a vállalat összesen 673 munkatársától kénytelen megválni decemberben - közölte a társaság november 18-án.

Mindkét miskolci gyárát bővíti a Bosch

A német Bosch-csoport 2014 második felétől a gyártás bővítését tervezi miskolci kéziszerszámgyárában: a faipari elektromos szerszámok gyártása és a fejlesztés egy része is Miskolcra kerül, ahol ezzel 320 új munkahelyet teremt a cégcsoport 2016 végéig - jelentette be a cég.

Sikertörténet Kecskemétről

Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője szerint a Magyarországon a harmadik negyedévben mutatkozó GDP-növekedési arány arról tanúskodik, hogy a magyar autógyártás szignifikánsan járul hozzá az ország gazdasági fejlődéséhez.

Nyomós ok a rugós nyomóelemre

Az alkatrészek pontos és reprodukálható megmunkálása szempontjából döntő tényező a munkadarab megbízható pozicionálása, hogy megakadályozza a hibás befogást, amely végzetes hatású lehet a gyártásra.

Amikor nem alkudozik egy török

Elkelt a NABI (North American Bus Industries) Gyártó és Kereskedelmi Kft. kaposvári autóbuszgyára, az új tulajdonos, a török Telateks A.S. több mint 20 millió eurós fejlesztést és mintegy 200 ember foglalkoztatását tervezi a következő években - jelentette be Szita Károly polgármester és Uğur Üstünel, a Telateks tulajdonosa november 16-án Kaposváron.

Japán nagyberuházás Magyarországon

Gyárat épít Miskolcon a japán Takata cég, ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke november 15-én a Parlamentben. A kormányfő az újságírók előtt szólt arról is, arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a harmadik negyedévit is meghaladó mértékben bővül majd a magyar gazdaság.

Új üzemcsarnokot épített a szigetvári Iron-Tech Zrt.

Az 1700 négyzetméteres üzemcsarnokot Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára adta át november 14.-én, csütörtökön.

Jönnek a hibridek

A németországi Mannheimben bemutatták a Kecskemétnek gyártott hibridautóbusz-flotta első járművét - jelentette be a város polgármestere.

Gurul a Rába szekere

Felülteljesítette idei időarányos céljait a Rába Holding Nyrt.; a társaság árbevétele az első háromnegyed évben 11,6 százalékos növekedéssel 34,7 milliárd forint volt, üzemi eredménye pedig az iparági átlagot jóval meghaladó mértékben, négyszeresére nőtt - áll a társaság szerdai gyorsjelentésében.

Pécsett bővít a dohányipari beszállító

Telekvásárlással gyártóbázisa bővítését, valamint a dolgozói létszám emelését is tervezi a dohányipari berendezések, alkatrészek előállításával foglalkozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. a közeljövőben Pécsett - jelentette be a pécsi polgármesteri kabinetiroda.

Nem mindegy, hol működik a cége

A 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakban az ország egyes régiói eltérő forrásokhoz juthatnak a versenyszabályok alá tartozó tevékenységekhez nyújtható állami beruházási támogatások esetében. Az ország regionális támogatási térképének koncepcióját tartalmazó kormányhatározat a november 12-i Magyar Közlönyben jelent meg.

Új munkahelyeket teremt a gumimaci

Három és fél milliárdos beruházást zárt le a Haribo nemesvámosi gyárában, amelyhez 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi-terv keretében európai uniós forrásból. 40 új munkahelyet hoztak létre - hangzott el a cég november 13-i projektzáró rendezvényén.

Egyszerűen nagyszerű

A több mint két évtizedes múlttal és tapasztalattal rendelkező HÓD Industrial Solutions Kft. a TESA svájci cég mérőeszközeinek és mérőgépeinek magyarországi képviselete. A TESA mintegy három évvel ezelőtt a mérőgépek piacán egy lefedetlen technológiai területet talált, amelyen elindulva kifejlesztett egy kettős módban működtethető mérőgépet MICRO-HITE 3D Recorder néven.

Magyar esélyek a járműiparban

A beszállítói háttér fejlesztése mind a hazai kis- és középvállalatok, mind az itt tevékenykedő német befektetők számára számos előnnyel jár. Ezért a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2013-ban fokozta erőfeszítéseit e téren. E kezdeményezések legújabb állomása az Automotive Hungary szakkiállítás keretében megrendezett szakmai konferencia volt.

Budapest az európai K+F tevékenységek egyik csomópontja

A Bosch csoport újabb mérföldkőhöz érkezett budapesti központja építésében, és ennek alkalmából november 8-án bokrétaünnepséget szervezett. Az építkezés 18 milliárd forintos beruházásból megvalósuló második üteme 2015-ben fejeződik be. Az új központ összterülete a két főépülettel együtt csaknem 32 ezer négyzetméter. Az épületek elrendezése és a terek kialakítása a jól ismert egyetemi campusok mintáját követi.

Bővíti magyarországi gyárát az amerikai vállalat

Az Emerson Process Management Magyarország Kft. jelentős mértékű bővítést hajt végre Székesfehérváron, miután a TP Vision cégtől a Sóstó Ipari Parkban lévő 25 ezer négyzetméter alapterületű gyárépületét és a hozzá tartozó 12 hektár területet megvásárolta – jelentette be a cég.

Kinőtte telephelyét a lemezmegmunkáló cég

Mintegy kétszázmillió forintos beruházással csaknem kétszeresére bővítette telephelyét a főként lemezmegmunkálással foglalkozó kapuvári LV Metal Kft. - jelentette be a társaság.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek