PIACMONITOR

Svájci minőség a magyar piacon

Magyarországon az utóbbi időben színesebb szállítói palettán kínálja a választékot vevőinek a 27 éve a világpiac élvonalában tevékenykedő Bystronic, hiszen számos új versenytárs jelent meg a hazai lemezmegmunkálógéppiacon, különösen a fiber laser szegmensben. Kézdi Árpáddal, a márka képviseletét ellátó Autorel Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a magyar piac jelenlegi viszonyairól és a Bystronic jellemzőiről.

Újra a válság előtti szinten

Növelte árbevételét és eredményét 2013-ban a szekszárdi Jako Fémárugyár Kft., amely tavaly érte el árbevételének válság előtti, 2007-es szintjét - közölték a cég vezetői.

Felemás évet zárt az acélkereskedő

A szekszárdi Ferropatent Zrt. 20-25 százalékkal növelte árbevételét tavaly, ugyanakkor csökkent a nyeresége az egy évvel korábbihoz képest - közölte az acélkereskedelemmel foglalkozó cég.

Terminál a határon

Folytatódik a GYSEV CARGO Zrt. soproni konténertermináljának fejlesztése európai uniós támogatással - jelentette be a vasúttársaság január 15-én.

Exportértékesítés áfamentessége - döntött az Európai Bíróság

Az Európai Bíróság (EB) a közelmúltban ítéletet hozott a Kúria által előterjesztett, az exportértékesítés áfamentességének törvényi feltételeire vonatkozó kérdésekben, e szerint ellentétes a direktívával az olyan nemzeti szabályozás, amely alapján pusztán egy határidő túllépése azzal a következménnyel jár, hogy az adóalany véglegesen elveszíti az adómentesség alkalmazásának lehetőségét - hívta fel a figyelmet a Deloitte január 14-i közleményében.

Magyarország utat nyitott az új technológia előtt

Új fejezet nyílik a Wildhorse Energy magyarországi beruházása előtt a felszín alatti szénelgázosítási technológia (Underground Coal Gasification, UCG) alkalmazását lehetővé tévő törvénymódosításnak köszönhetően.

Jobb, mint várták

Növekedett az ipari termelés az Európai Unióban 2013 novemberében. Az ipari termelés erősödése jelentősen meghaladta az elemzői várakozásokat, novemberben havi bázisú alapon 1,5 százalékkal, éves szinten 3 százalékkal nőtt az ipari termelés.

„Rapid.Area” létesül a METAV 2014 szakvásáron

A Rapid.Tech kiállítói kivételes fogadtatásban részesítették a VDW (Német Szerszámgépgyártók Szövetsége) és az Erfurti Kiállítás szervezőinek közös együttműködését.

Esko-eszközök nyomtatásra

Az Esko az idei FachPack kiállításon bemutatta a Suite 12 szoftvercsomag előnyeit a teljes csomagolási és nyomdai szállítási lánc optimalizált és automatizált workflow-jához, valamint a digitális továbbfeldolgozást szolgáló i-cut Suite funkciógazdagságát. Az ArtiosCAD, a világszerte legelterjedtebb csomagolásfejlesztési szoftver konstrukciós és tervező eszközei, mint minden évben, most is számos érdeklődőt vonzottak.

Előbb 50, de később 500 is lehet

Szolgáltatóközpontot hozott létre Budapesten a brit Computacenter Plc., a befektetés értéke mintegy 1,2 millió euró, csaknem 360 millió forint. A cég budapesti irodáját Mike Norris, az angol vállalat vezérigazgatója és Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke adta át kedden.

Épül a barcsi autópálya

Folytatódik az M60-as autópálya építése Barcs irányába: az újabb, 1,8 kilométeres szakasz még idén elkészül - jelentette be Pécs alpolgármestere január 14-én a baranyai megyeszékhelyen. Csizi Péter hangsúlyozta: a mintegy 3,3 milliárd forintos beruházás célja, hogy csökkentse Pécs kertvárosi részén az M6/M60-as sztráda 2010-es átadása óta megnövekedett járműforgalmat.

Azé a telek, aki ott dolgozik

Nyolc közművesített telket adott a jászberényi önkormányzat olyan fiatal szakembereknek, akik helyi cégeknél dolgoznak és a hosszú távon a jászsági városban tervezik családjuk jövőjét. A fiatal otthonteremtők a szerződés aláírásával vállalták, hogy két éven belül beépítik a hétszáz négyzetméter körüli alapterületű telket és legalább tíz évig jászberényi cégnél vállalnak munkát.

További fejlesztések a sikeres gyártónál

Egyéves árbevételének mintegy harmadát költi technológiai fejlesztésre a mosonmagyaróvári Greiner Bio-One Hungary Kft. - jelentette be Balogh László ügyvezető igazgató.

Tasakcsomagolás egyszerűen, de korszerűen

A Bosch Packaging, a feldolgozás- és csomagolástechnika területén komplett megoldások egyik vezető beszállítója a PACK EXPO Las Vegas 2013 és a FachPack 2013 kiállítások alkalmával mutatta be az SVC 4020 modellt, a higiénikus és flexibilis függőleges csomagológép platformjának első gépét.

Különlegesen alacsony energiaszükséglet és nagy teljesítmény

Az RS Components (RS) a világ vezető, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó, elektronikai és karbantartási termékekre szakosodott forgalmazója, valamint az Electrocomponents plc (LSE:ECM) kereskedelmi márkája két új termékcsomaggal bővítette termékválasztékát, amely a Raspberry Pi “A” kártya mellett tartalmazza a Raspberry Pi kameramodult, illetve egy 4 GB-os, operációsrendszerrel ellátott SD-kártyát is.

Hűtési megoldások eltérő feladatokhoz

A rendszerklimatizálási termékek felhasználási területe sokrétű. Ahhoz, hogy az egyes iparágak kívánalmainak – elsősorban a gépgyártásnak és az IT-igényeknek – eleget tudjon tenni, a Rittal két új terméket is kifejlesztett. Az új TopTherm ipari folyadékhűtő optimalizált termodinamikának és a számos opciós csomagnak köszönhetően – például 24 V DC vezérlőfeszültség, vízhűtéses kondenzátor vagy színesfémmentes hűtővízkör – az új termékcsalád az ügyféligényeket most még rugalmasabban tudja kielégíteni. Az új LCP DX hűtőberendezést pedig a rendkívül rugalmas IT-szektor igényeit szem előtt tartva fejlesztette ki a Rittal.

Logisztikai belépésellenőrző rendszer a SICK-től

Az Egyesült Államok vámhatósága szerint a terrorizmus elleni védelem legeredményesebb módja, ha az Egyesült Államok területére érkező áruk importja egy elejétől a végéig biztonságos ellátási láncon keresztül történik. Az ellátási lánc résztvevőinek számos szervezeti és technikai átalakítást kell érvényesíteniük a terrorizmusellenes vámügyi és kereskedelmi partnerségi programnak (Customs-Trade Partnership Against Terrorism) megfelelően. A SICK LAC110 Prime logisztikai belépés-ellenőrző rendszere biztosítja az áruk biztonságos és kizárólag erre engedéllyel rendelkező személyek által végzett kezelését.

Kivitelezőt keres a fesztivál

Mobil forgószínpad tervezésére kivitelezésére írt ki tendert a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága, a felhívás január 13-án jelent meg a Közbeszerzési Hatóság honlapján.

Hulladékkal lehet autót nyerni

Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) négy nagy áruházlánc és két hulladékkezelő vállalkozás összefogásával elindította idei első kampányát: a következő öt hétvégén az elektromos és elektronikai (e+e) hulladék gyűjtésének fontosságára és lehetőségeire hívják fel a figyelmet.

Magyar egyetemet támogat a német cég

Új lendületet adhat a Debreceni Egyetem (DE) műszaki karán évek óta sikeresen zajló autóépítő és fejlesztő munkának a ZF Lenksysteme Hungária járműtechnikai laboratórium, amelyet pénteken adtak át az oktatási intézményben.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek