PIACMONITOR

Magyar szereplő a horvát energiapiacon

Egy multinacionális vállalatot és a legnagyobb helyi energetikai szoftvercéget is megelőzve a magyar IP Systems nyerte el a horvát földgáztároló új informatikai szoftverének fejlesztésére és bevezetésére kiírt pályázatot. A beruházás keretében a magyar szakemberek végzik az első horvát üzleti gáztároló működésének szoftveres támogatását.

Nyílt forrású hardvertervezői élmény villamosmérnökök számára

A DesignSpark PCB 6.0 verziója a legnépszerűbb felhasználói kérések alapján három új funkcióval bővült, ezáltal még könnyebbé teszi a használatot a tervezők számára: a DesignSpark Mechanical szoftverhez biztosított egyszerűbb exportálási lehetőség, keresztpróbák és egyéni parancsikonok teszik még egyszerűbbé a hatékony eszköz használatát, még gyorsabbá a tervek közötti navigációt.

Újabb gyár zár be Budapesten

Átszervezi tevékenységét a Douwe Egberts Hungary Zrt., a vállalat szándéka szerint az év végéig bezárja budapesti gyárát, a folyamat 184 dolgozót érint - jelentette be a vállalat pénteken.

A biomasszakazán-gyártás jövedelmező

Biomasszakazánok gyártásának köszönhetően jelentősen növelni tudta árbevételét 2013-ban a Viessmann Technika Dombóvár Kft., amelyet az tett lehetővé, hogy közel 900 millió forintos, európai uniós beruházással bővítette gyártókapacitását.

16 nap alatt a föld körül

Földkörüli utazásra hívják mindazokat, akik számára a Facebook, LinkedIn, Tumblr, Twitter jelenlét és aktivitás napi rutinnak számít. Akik életében nem telik el nap, hogy ne posztolnának, osztanának, örökítenének meg valamit. Akik nem bírnak ki egy napot sem digitális kütyüik nélkül.

Autók és pilóták versengése Győrben

A Formula Student egy konstruktőri verseny, amelyen kizárólag felsőoktatásban résztvevő hallgatók vehetnek részt. Itt elsősorban nem az autók, hanem a diákok tudásának megmérettetése a cél. A többnapos erőpróba végeredményét egy pontozásos rendszer alapján határozzák meg. A magyar versenyzés története 2007-re tekint vissza, ugyanakkor az első magyarországi megmérettetés előkészületeit csak 2009-ben kezdték meg. Hazánkban a Győr-Gönyűi Kikötő ad otthont a versenysorozatnak.

Beszállító kerestetik

Csekély volt az érdeklődés a vasi és zalai kis- és közepes vállalkozások részéről, pedig a nyugat-dunántúli járműipari és mechatronikai cégeknek jelentős igénye van hazai beszállítókra - fogalmazták meg egyöntetűen a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ (NYPJMK) szervezésében a csütörtökön Zalaegerszegen tartott beszállítói fórumon résztvevő nagyvállalati vezetők.

Dassault Systèmes újítások 2014-ben

A SolidWorks 2014 a Dassault Systèmes 3D-CAD-rendszerének új verzióját testesíti meg – ezúttal azonban már egy 3DEXPERIENCE Platform részeként. A jelenlegi változat is megmarad a felhasználóknak, és a további fejlesztések is ugyanúgy folytatódnak, mint eddig. Az új termék egy kiegészítő megoldás az új web2-es technológiák tervezésben való alkalmazására. A hagyományos SolidWorks alkalmazás a jövőben is elérhető lesz, még könnyebben és gyorsabban használható verziókkal.

Minden területen fejleszt a Fastron Hungaria Kft.

Tizenöt-húsz százalékkal bővíti termelőkapacitását a tolnai székhelyű Fastron Hungaria Kft. egy most zárult, több mint 550 millió forintos technológiai fejlesztésnek köszönhetően - közölte a társaság.

Jönnek a hibridek!

Az év végétől állhat forgalomba Budapesten az a 28 dízel-elektromos meghajtású csuklós autóbusz, amelynek üzemeltetésére közbeszerzési eljárást írt ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Excel táblákat kelt életre egy magyar szoftver

Még a legnagyobb cégek is Excel táblázatokban tárolják üzleti adataik jelentős részét, mivel a vállalatirányítási rendszereknek a folyamatos üzleti igényekhez történő testre szabása túlságosan erőforrás-igényes feladat. Egy magyar fejlesztésű szoftver azonban képes arra, hogy a táblázatokból kevesebb, mint egy perc alatt könnyen használható webes üzleti alkalmazásokat készítsen.

Fél perc alatt feltölthető az okostelefon egy izraeli találmánnyal

Fél perc alatt feltölthető okostelefon-akkumulátort mutatott be a StoreDot nevű izraeli cég. A nanokristályokkal működő találmányt a Microsoft egy tel-avivi fejlesztői konferenciáján mutatták be.

A XXI. század elvárásai a Go-Kart, Go-Bosch versenyen

Mostantól három éven át öt egyetem öt csapata tervez, épít majd egy-egy gokartot, amelynek 2016-ra önjáróvá kell fejlődnie. Az idei évad megmérettetését a Hungaroringen tartják május 10-én, ahol nemcsak a versenyző csapatok mutatkoznak be, hanem a közönség is megismerheti a Bosch legújabb fejlesztéseit.

Modernizáció az adatmentésben

Az IDC jelentése szerint a Barracuda vezeti a mentési célból épített készülékek piacát 53 százalékos részesedéssel. A Barracuda tárolási megoldásai könnyen kezelhető és költséghatékony lehetőséget kínálnak a vállalatok számára a tárolási folyamatok optimalizálására és az adatok védelmére.

A járműipar segíti az ipari termelés növekedését

Az autógyárak termelésének felfutása és az európai konjunktúra javulása is fűtötte februárban az ipar termelését az MTI-nek nyilatkozó elemzők értékelése szerint, akik úgy vélték, a járműipar továbbra is nagyban segíti a termelés bővülését.

Komplex adatokból tiszta információk

A közműelemzések hasznos és lényegi információkkal látják el a mérnököket, akik a begyűjtött adatok hasznosításával megelőzhetik az áramszüneteket, különösképpen a villamoshálózatok katasztrofális összeomlását.

Bezár a Samsung SDI Magyarország

Lehúzza a rolót a 2012-ben még 76 milliárd forint árbevételt összehozó Samsung SDI Magyarország Zrt. A második legnagyobb magyarországi Samsung-vállalat színestelevízió-képcsövet, plazmatévépaneleket és mobiltelefon-kijelzőket gyártott, kifogyott alóla a piac - írta a hvg.hu kedden.

Vectron mozdonyokat vesz az ELL a Siemenstől

50 Vectron mozdony leszállításáról írt alá keretszerződést a vasúti szerelvények bérbeadásával foglalkozó European Locomotive Leasing társaság és a Siemens. A mozdonyok szállítását a német vállalat azonnal megkezdi, az utolsó Vectronokat 2016-ig adják át. A csúcstechnológiás Siemens mozdonyok az MRCE lízingcég tavalyi, 15 mozdonyra szóló beszerzéséhez hasonlóan a Németország – Ausztria – Magyarország viszonylaton közlekednek majd. A mozdonyok magyarországi üzemeltetéséhez szükséges üzembehelyezési engedélyeket a Siemens Zrt. szerzi be a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

Mobilitás a méréstechnikában

A méréstechnikában a legkülönfélébb kihívásokkal kell szembesülnünk nekünk, mérnököknek, amelyekre a lehető legmegfelelőbb választ kell adnunk. A KREON TECHNOLOGIES francia vállalat több mint húsz éve fontos szerepet tölt be a világ méréstechnikájában, amelynek az év eleje óta cégünk, a HÓD Industrial Kft. a kizárólagos magyarországi képviselete.

Fejlesztés a csokoládégyárban

Fejlesztette üzemét a Sárospatak-Hungária Édesipari Kft., a Zemplén Csokoládégyárban csaknem 361 millió forintos beruházás fejeződött be - közölte a társaság az MTI-vel.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Média Partnerek