TERMÉKINNOVÁCIÓK

Hazai eszközök a katasztrófavédelemnek

Új gépjárműveket, gépjárműfecskendőket és mobil laborokat, valamint védőruhákat kapott a katasztrófavédelem, ezeket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éves tiszti értekezletén adták át Budapesten.

Indul a Korányi-projekt

Még ebben a hónapban megkezdődhet a 12 milliárd forintból megvalósuló, húszezer négyzetméteres, hétszintes központi betegellátó épület építése - közölte a Semmelweis Egyetem, miután kiderült: eredményesen zárult a Korányi-projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása.

A FlexLink bemutatta X65 palettás konvejorcsaládját

Az X65 új mércét állít a terhelhetőség, a telepítési és karbantartási költségek, valamint az energiafogyasztás terén - állítja a FlexLink az idén márciusban bejelentett palettás konvejorcsaládja kapcán.

Hegyi szakaszok e-kerékpáron

A futárkodásban nincs lehetőség kifogásokra . Három tényező van: az ember, a kerékpár és az út. Néma és hibátlan fogaskerék módjára kell működni. Bár a Bosch által fejlesztett és a Miskolcon, illetve Hatvanban gyártott hajtással épített elektromos bringák 2011 óta már itthon is számos fórumon debütáltak, ezúttal keményebb kihívás előtt áll az e-Bike. Az ország legrégebbi kerékpáros futárszolgálata, a Hajtás Pajtás most extra igénybevétellel, igazi munkára fogja a Bosch kétkerekűit: egy hónapon át tartó egész munkanapos tesztelésben gondolkodnak.

Nyerhet, ami hatékony

Támogatja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) az innovatív energetikai projektek bemutatkozását az idei Renexpo kiállításon.

Precíziós folyadékadagolás

A helyes mennyiségű ragasztó vagy más folyadék felvitele egy-egy orvosi eszköz ragasztásához vagy tömítéséhez nem feltétlenül egyszerű feladat, főleg, ha azt manuálisan kell megoldani. A precíziós folyadékadagoló rendszerek megszüntetik a különbségeket, mivel kizárják a kezelőszemélyzet által képviselt emberi tényezőt a folyamatból.

Fényes és takarékos magyar fejlesztés

Befejezte a matematikai modellre épülő, LED fényforrásokból álló, energiatakarékos közvilágítási lámpa kifejlesztését a tatabányai Wemont Kft. - mondta el a cég ügyvezetője február 28-án Tatabányán, az uniós támogatást is elnyert projekt zárása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Világelső a Schneider Electric központja

A vállalat székháza, a HIVE a világon elsőként kapott kiváló BREEAM In-Use International minősítést.

Sínen a Knorr-Bremse

A Knorr-Bremse Hungária Kft. vasúti járműrendszert fejleszt az Új Széchenyi Terv keretében európai uniós támogatással.

Schneider + BMW = i3 + i8

A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője és a BMW i bejelentette széles körű partneri együttműködését, amelynek célja a BMW i3 és BMW i8 elektromos autók töltésének és használatának megkönnyítése.

SKF rezgésmérő alkalmazás mobiltelefonokra

Az SKF régóta elkötelezett híve a gépek karbantartására fordított energia minimálisra csökkentésének. Ezért már több mint 30 éve tudatosan kutatja és fejleszti az állapotalapú karbantartáshoz elengedhetetlen eszközöket. Jelenleg több különböző típusú kézi rezgésmérő műszer, valamint számos, különböző felépítésű online rezgésdiagnosztikai rendszer található az SKF palettáján.

Benzin műanyagból

Műanyagból nyert üzemanyaggal tervez elrepülni Ausztráliából Nagy-Britanniába egy brit férfi. Öt tonna hulladékból különleges eljárással 4500 liter repülőgépekhez alkalmas üzemanyagot állítanak elő Cessna 172 kisrepülője számára.

Magyar világrekord készül

Világrekordra készülnek a magyar mérnökhallgatók: a valaha volt legtöbb lépésből álló Goldberg szerkezetet szeretnék megépíteni. Eddig Kalifornia vezetett.

Központi beszerzés a magyar kórházakban

A korábbi gyakorlattal ellentétben 2011 májusától a magyar kórházak nem egyénileg, hanem egy kormányzati felügyelet álló szervezeten, a GYEMSZIN keresztül szerzik be eszközeiket. A kormányzat átlátható gazdálkodást és jelentős megtakarítást remél a központosítástól, a magyar medikai gyártók pedig több megrendelést. A Medmonitor összeállítása a pillanatnyi helyzetet igyekszik áttekinteni.

Ami győz, abból termék lesz

A Telekom csoport nemzetközi innovációs versenyt hirdet, amelyre magyarországi jelentkezőket is várnak, a nyertes ötletből terméket fejlesztenek, a megvalósítást pedig 500 ezer euróval támogatja vállalatcsoport - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.

Bosch elektromos hajtásrendszerek

Leányvállalatot alakított lítium-ion akkumulátorok és elektromos hajtáslánc-rendszerek gyártására a Robert Bosch autóipari alkatrész- és berendezésgyártó vállalat.

A Schneider újítása

A Schneider Electric új tanulmányában olyan egyedi megközelítést mutat be, amellyel minden eddiginél pontosabban előre jelezhető a Schneider Electric GT500 MVX hálózatra csatlakozó központi inverter várható élettartam-költsége és hosszú távú rendelkezésre állása.

Egy éve kifogástalanul üzemel a Masat1

Kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött az egy éve, február 13-án pályára állt első magyar fejlesztésű kisműhold, a Masat-1.

Szalagra került az 1,6-os

Megkezdődött Szentgotthárdon az Opel új motorgyárában az első termék, az 1,6 literes benzinüzemű motor sorozatgyártása február 8-án.

Magyar elektromos busz

Kaposváron tesztelik majd azokat az elektromos buszokat, amelyeket az evopro csoport magyar mérnökei fejlesztettek ki. Mészáros Csaba, az evopro csoport vezérigazgatója, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara innovációs tagozatának elnöke február 7-én állapodott meg erről Szita Károllyal, Kaposvár polgármesterével.

Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Austria transfers

Média Partnerek