A Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség idén is megrendezi a Hungaropack 2013 Magyar Csomagolási Versenyt, amely a csomagolás „Oscar-díjának” számító Worldstar nemzeti megmérettetése.
A Bosch bízik abban, hogy az Európai Unió gépjárműflottákra vonatkozó, kilométerenként 95 gramm szén-dioxid-kibocsátási célkitűzése műszakilag megvalósítható - hangzott el az április végi bécsi motorszimpóziumon (Vienna Motor Symposium 2013).
A világ első, 3D printerrel kinyomtatható kézi lőfegyvere CAD-fájljainak internetes terjesztését tervei szerint a hét elején kezdi el a Defense Distributed nonprofit csoport - közölte május 5.-i internetes kiadásában a Forbes magazin.
A Keller nem kevesebb mint öt gyújtószikra mentes elektronikus nyomásmérőt hozott forgalomba olyan helyeken történő használatra, ahol gázrobbanás kockázata áll fenn. A típusjóváhagyás megfelel az ATEX Robbanásvédelmi Irányelv robbanásveszélyes gázokra vonatkozó előírásainak.
A Keller a közelmúltban jóváhagyott és a piacon újonnan bemutatott 21 Y típussorozat nyomásjeladóiba a hőmérsékletkompenzáció és az elektromágneses mező védelem (EMC) új megoldását építette be.
A keményítő két fő komponensének egyikét állították elő cellulózból a Virginiai Műszaki Egyetem kutatói, akik szerint eljárásukkal értékes tápanyagforrássá változtathatnak olyan növényeket, illetve növényrészeket, amelyekre ez idáig nem tekintettek hagyományos élelmiszer-alapanyagként.
Az Új Széchenyi Terv keretében újra kiírták és április 15-től az ország egész területén pályázható a "K+f+i Ernyőprojektek támogatása" című pályázati konstrukció (ERNYO_13) - hívta fel a figyelmet a PwC.
1795-ben a német vegyészt, Heinrich Klaproth-ot annyira lenyűgözték az újonnan felfedezett elemnek a tulajdonságai, hogy elnevezte titánnak, a Titánok (görög isteni nemzedék) után. A legismertebb titán Atlasz volt, akit Zeusz nevezett ki, hogy a vállán tartsa a világot.
A szabványosított szerszámelemek piacvezetője több mint 45 éve foglalkozik az acélok megmunkálásával, és kiváló minőségű termékekkel, valamint kitűnő szolgáltatással áll ügyfelei rendelkezésére. A Meusburger légpárnás szerelőasztal jelentősen megkönnyíti a szerszámok szerelési- és javítási munkáit. A kimondottan erre a célra kifejlesztett asztalt tavaly továbbfejlesztettéj és megkapta a CE-minősítést.
Radiológiai képalkotó berendezések és szoftverek fejlesztésén, valamint új világítástechnikai megoldásokon dolgozik a GE Hungary Kft., az idén szeptemberben záruló programot 1,388 milliárd forinttal támogatja a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap - közölte a vállalat április 11-én.
Kilométerre „ellátó” háromdimenziós lézerkamerát fejlesztettek ki a skóciai Heriot-Watt Egyetemen. A kamera szinte minden tárgyat képes letapogatni, ám az emberi bőrt nem.
Az idei RENEXPO Central Europe kiállításon tizenkét innovatív energetikai projekt mutatkozik be, amelyek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) nyilvános közös pályázatának nyertesei.
A Keller a közelmúltban mutatta be nagy pontosságú LEO 2 digitális manométerét, amelynek feladata a nagy kihívást jelentő megfigyelési feladatok elvégzése a berendezés- és gépgyártó iparágban. A 0-tól 50°C-ig terjedő hőmérsékletre kompenzáltan ez a mikroprocesszor vezérlésű eszköz másodpercenként két mért értéket rögzít 0,1%FS (skála végértékre vonatkoztatott) pontossággal.
A Chio termékek gyártója, az Intersnack Magyarország Kft. segítségével a TerraCycle Európában elsőként Magyarországon indítja el a sós ropogtatnivalók csomagolásainak gyűjtését. A magyar gyökerű Tom Szaky által alapított, new yorki központú TerraCycle, amely a hagyományos módon nem vagy nehezen újrahasznosítható hulladékok gyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozik, 2013 márciusában a Chips Brigáddal bővíti tevékenységét.
A Vonalkód Rendszerház Kft. 70 418 858 forint támogatást nyert az új Széchenyi Terv keretén belül. A 167 millió forintos összköltségvetést meghaladó fejlesztés célja egy olyan termelés-logisztikai keretrendszer létrehozása volt, amely képes a korszerű azonosítás-technikai megoldásokat alkalmazva, elsősorban gyártó cégek termelés-logisztikai folyamatait informatikai eszközökkel leképezni, jellemezni és irányítani.
Az idén első alkalommal kapott lehetőséget 14 magyar tervező, hogy a március 9. és 17. között Bécsben megrendezett Wohnen & Interieur nemzetközi lakberendezési, bútor és design kiállításon bemutathassa legújabb munkáit. A magyar standon a hazai design legjobb termékei jelentek meg, az üvegművészettől az egyedi tervezésű bútorokon, lakástextíliákon át a formatervezett gyerekbútorokig.
A múlt évi kiemelkedő innováció elismeréseként átadták a 2012. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket március 21-én a Parlamentben. A Magyar Innovációs Nagydíjat az NNG Kft. kapta az "iGO Automotive" navigációs szoftvertermékért.
Az űrkutatás hétköznapokra gyakorolt hatásáról nyílik meg szerdán Budapesten egy európai uniós vándorkiállítás látványos bemutatókkal és tematikus előadásokkal.
Új gépjárműveket, gépjárműfecskendőket és mobil laborokat, valamint védőruhákat kapott a katasztrófavédelem, ezeket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éves tiszti értekezletén adták át Budapesten.
Még ebben a hónapban megkezdődhet a 12 milliárd forintból megvalósuló, húszezer négyzetméteres, hétszintes központi betegellátó épület építése - közölte a Semmelweis Egyetem, miután kiderült: eredményesen zárult a Korányi-projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása.