ALKALMAZOTT KUTATÁS

Valami nagy készül Kelet-Magyarországon

Magyarország legnagyobb teljesítményű szuperszámítógép-központját hozzák létre 2014 végére a Debreceni Egyetemen (DE) - jelentette be a DE Tudományegyetemi Karok centrumának elnöke pénteken.

Sikeresen zárult a K+F projekt a GE-nél

A kitűzött céloknak megfelelően valósította meg radiológiai képalkotó berendezések és szoftverek, valamint új világítástechnikai termékek kutatás-fejlesztését a GE Hungary Kft. egy, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap finanszírozásával megvalósított program keretében.

4 milliárdból építenek tudományos parkot Debrecenben

Csaknem 4 milliárd forint összköltségű tudományos park alapkövét helyezték el kedden Debrecenben, a National Instruments (NI) Hungary Kft. debreceni telephelyén; ez volt az első hazai elektronikus alapkőletétel, amelynek segítségével nyomon követhető a beruházás folyamata - közölte Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezető igazgatója a ceremónia alkalmából.

A tudomány és az ipar párbeszédének fóruma

Az innovációk védelme és támogatása érdekében a felsőoktatási intézmények, illetve a vállalatok közötti együttműködés az ipar szinte minden szegmensében jelentős mértékben hozzájárul a versenyképesség növeléséhez. A K 2013, a világ legjelentősebb műanyag- és gumiipari szakkiállítása alkalmával induló új Science Campus szakmai fórum ezt a pozitív hatást hivatott erősíteni.

Energetikai és autóipari alkatrészeket fejleszt az EPCOS

Mintegy 170 millió forintos fejlesztést valósít meg a következő másfél évben a TDK-csoporthoz tartozó EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft. Szombathelyen - jelentette be a cég.

Magyar siker a német műszerpiacon

Magyar hightech kisvállalkozások - nemzetközi tenderen megelőzve a német és svájci konkurenseket - nagy értékű műszerszállításra kaptak megrendelést a berlini és müncheni neutronközpontoktól.

A tűzihorganyzás jelene és jövője

Köztudott, hogy a szénacélból készült szerkezetek korrózióvédelmének egyik leghatásosabb módja a tűzihorganyzás. A cinkolvadék-alapú és általában 450 °C körüli hőmérsékletű fürdőkbe mártással kialakítható védőréteg képzésére szakosodott cinkkel bevonó üzemeket, illetve vállalkozásokat legnagyobb részt Európában összefogó, de az egész világra kiterjedő hatókörrel működő szakmai szövetség, az Európai Tűzihorganyzók Szövetsége (European General Galvanizers Association – EGGA) szervezésében három évenként rendeznek nemzetközi konferenciát, nagyszabású kiállítással bővített formában. A 23. ilyen rendezvényre, az INTERGALVA konferenciára legutóbb 2012-ben, Párizsban került sor.

A drágább néha olcsóbb

Bő két év múlva diplomáznak a Kecskeméti Főiskola Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai Karának (GAMF) első járműmérnök hallgatói. A képzés fiatal, a sikere azonban máris nagy. Dr. Belina Károly tanszékvezetővel, a főiskola dékánjával a siker miértjeiről beszélgettünk, és arról, hogy milyen felülettechnikai ismeretekkel kell rendelkeznie egy járműmérnöknek.

Speciális mérőtornyot avattak

A fémforgácsolással és alkatrészek tömeggyártásával foglalkozó Tari-Prod Kft. hétfőn felavatta új telephelyét az esztergomi ipari parkban, a csarnokban egy 20 méteres mérőtornyot alakítottak ki, ahol tartályszintmérők hitelesítését végzik.

Magyar védelem a vadászgépeken

A polgári alkalmazások is hangsúlyosak azon az új technológián, amelyet a Honvédelmi Minisztérium cégei és több svéd vállalat fejleszt ki közösen. Az elsősorban vadászgépek számára készülő nanotechnológiás bevonat elnyeli a radarjeleket, méghozzá a hajtómű és környezete magas hőmérsékletű elemeiben is.

Innovációk menetes hajtásoknál

Az igus a lineártechnikai üzletágban tartja fent a legbővebb standard programját siklómenetes hajtásokból. A német gyártó a közelmúltban mutatta be a TR-Disc segédtermékét, amellyel a trapézmenetes anyák hézagmentesen szerelhetők.

A műszaki szakértelem vállalata

Az SKF büszke arra, hogy az elmúlt években közelebb került ipari vevőihez, és megszerzett szakértelme felhasználásával hatékonyabb utakat talált a kézzelfogható értékek eléréséhez. A vállalat az idei Hannoveri Ipari Vásáron az SKF „Közkinccsé tesszük az SKF szakértelmet” címmel mutatta be termékeinek és integrált megoldásainak választékát.

Az ember és egy vállalat is a tudásból épül

Minden zenekarnak, énekesnek van egy dala, amely nélkül a közönség aligha engedi el egy koncertről. Az a bizonyos „kötelező szám”, a nagy siker. Az ilyen emblematikus mű néha súlyként nehezedik a művészek vállára – meg kell mutatniuk, hogy tudnak mást is. Talán így van ezzel a neves svéd vállalat, az SKF is, hiszen nevét hallva szinte mindenki a golyóscsapágyakra asszociál. Tény: a csapágygyártás a cég egyik masszív szakterülete, de mellette számos más műszaki kompetenciát fejlesztett, és komplex ipari szolgáltatóként is jelen van a piacon.

Miért mennek a magyarok Brnóba?

– A Brnói Vásártársaságnak viszonylag nehéz, emellett azonban igen sikeres is volt a 2012-es év. A 2013- as év még nehezebb, de az előzőnél is sikeresebb lehet – mondta március 21-i budapesti tájékoztatóján Jiří Kuliš, a BVV vezérigazgatója, aki kihívásnak tekinti a vásártársaság előkelő helyének megőrzését az európai vásártársaságok körében.

Fényesebb a jövő a Philipsnél

Több mint egymilliárd forintos projekt keretében fejleszti a LED alapú világítástechnikai részlegét a Philips IPSC Tamási Kft.

Üzleti alkalmazások mesterséges intelligenciára alapozva

Az Európai Unió támogatásával bővíti fejlesztőbázisát az Xdroid Kft. kutató-fejlesztő cég, az ipari hasznosításra alkalmas műszaki kutatás-fejlesztési projektek kivitelezésére szakosodott szegedi székhelyű vállalkozás 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programban(GOP) mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázaton.

Konferencia a tiszta tüdőkért

Dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg az „Ipar Napjai” elnevezésű kiállítás-együttest, amely a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban április 20. és április 24. között került megrendezésre.

10 millió a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Unió támogatásával bővíti fejlesztőbázisát az Xdroid Kft. kutató-fejlesztő cég, az ipari hasznosításra alkalmas műszaki kutatás-fejlesztési projektek kivitelezésére szakosodott szegedi székhelyű vállalkozás 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programban(GOP) mikrovállalkozások fejlesztésére kiírt pályázaton - jelentette be a társaság.

Robotok ma és holnap (1. rész)

A nálunk leginkább motorkerékpárjairól és jet-skijeiről ismert Kawasaki Japán egyik vezető nehézipari óriáscége, tevékenysége az energetikától a hajó-, vasúti és légi jármű gyártáson, hajtóművek, turbinák, munkagépek előállításán át az űr- és haditechnikáig igen szerteágazó.

Egy jó adag siker

Speciális vásárlóösztönző programokkal és globális kampányokkal, valamint a nagy amerikai és nemzetközi kiállításokra meghirdetett részvétellel ünnepli ötvenedik születésnapját a Nordson EFD.

1 2 3 4 5 6
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció
Legfrissebb
Legolvasottabb
Média Partnerek