ALAPKUTATÁS

Lézerfény az alagút végén

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, május 2-án Budapesten.

Berepülhet ablakunkon egy kémrovar (videóval)

Két centiméter hosszú és mindössze 0,08 gramm tömegű robotlegyet hoztak létre a Harvard Egyetem kutatói - írta a Science című amerikai tudományos folyóirat.

Új hírek a rezsiháborúból

A növényvilágra jellemző fotoszintézis elméleti alapjaira támaszkodva állítottak elő hidrogént a Glasgow-i Egyetem tudósai: az eljárás áttörést kínálhat a világ energiaproblémájának megoldása felé.

Így lakhat majd jól 9 milliárd ember

A keményítő két fő komponensének egyikét állították elő cellulózból a Virginiai Műszaki Egyetem kutatói, akik szerint eljárásukkal értékes tápanyagforrássá változtathatnak olyan növényeket, illetve növényrészeket, amelyekre ez idáig nem tekintettek hagyományos élelmiszer-alapanyagként.

Sietnie kell annak, aki készpénzhez akar jutni

Az Új Széchenyi Terv keretében újra kiírták és április 15-től az ország egész területén pályázható a "K+f+i Ernyőprojektek támogatása" című pályázati konstrukció (ERNYO_13) - hívta fel a figyelmet a PwC.

Valami fontosat talált a magyar cég

Létezik-e örök élet? Kiváltképpen húsvét előtt egyáltalán nem haszontalan a kérdésen való töprengés, még akkor sem, ha ezt kétségtelenül mindenki saját hite, meggyőződése szerint ítéli meg. A tudományos életben azonban mindig felröppen egy hír – most éppen Magyarországról –, amely, ha nem is örök életet ígér, az élet meghosszabbítását mindenképpen.

Közös laborokban magyar és román kutatók

Három új laboratóriumot hoznak létre a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara és a Nagyváradi Egyetem közös pályázatának eredményeként. A projektnek köszönhetően a debreceni és nagyváradi szakemberek új anyagokat vizsgálhatnak, fejleszthetnek a legmodernebb körülmények között.

Egy éve kifogástalanul üzemel a Masat1

Kifogástalanul üzemel és kategóriájában szinte minden rekordot megdöntött az egy éve, február 13-án pályára állt első magyar fejlesztésű kisműhold, a Masat-1.

Otto marad

Folytatják a belsőégésű motorok továbbfejlesztését a gyártók – ez derül ki a KPMG Hungária felméréséből.

Energiát adó fülek

Először demonstrálták amerikai kutatók, hogy a belső fülben lévő elektromos potenciálkülönbség természetes elemként működve biztosíthatja egy beültethető elektronikus eszköz energiaellátását.

Ezért érdemes pályázni

Az ABB energetikai és automatizálási cégcsoport a világ minden pontjáról várja egyetemek és kutatóintézetek előterjesztéseit, hogy támogatást nyújthasson azon tehetséges végzős hallgatók számára, akiknek projektjei a tudományos kutatás és az ipari alkalmazás egyesítéséből születnek az energetika és az automatizálás témakörében.

A tűzihorganyzás jelene és jövője

Köztudott, hogy a szénacélból készült szerkezetek korrózióvédelmének egyik leghatásosabb módja a tűzihorganyzás. A cinkolvadék-alapú és általában 450 °C körüli hőmérsékletű fürdőkbe mártással kialakítható védőréteg képzésére szakosodott cinkkel bevonó üzemeket, illetve vállalkozásokat legnagyobb részt Európában összefogó, de az egész világra kiterjedő hatókörrel működő szakmai szövetség, az Európai Tűzihorganyzók Szövetsége (European General Galvanizers Association – EGGA) szervezésében három évenként rendeznek nemzetközi konferenciát, nagyszabású kiállítással bővített formában. A 23. ilyen rendezvényre, az INTERGALVA 2012 konferenciára idén júniusban Párizsban került sor.

A grafén kijavítja saját hibáit

A grafén önjavító mechanizmusát fedezték fel brit kutatók, a "csodás anyag" képes kijavítani rácsszerkezetének hibáit - számoltak be a Manchesteri Egyetem és a SuperSTEM Laboratórium (Daresbury) kutatói a Nano Letters című szakfolyóiratban.

Nanorészecskékkel a hepatitisz C-vírus ellen

Olyan nanorészecskéket sikerült kifejleszteniük amerikai kutatóknak, amelyek 100 százalékos hatékonysággal semmisítették meg a hepatitisz C-vírusokat a laboratóriumi tesztekben.

Hibridhajtást és intelligens meghajtást kutat a Rába

A hibridhajtás a városi tömegközlekedésben játszott szerepe miatt, valamint az intelligens megoldások a nagy igénybevételű, mezőgazdasági célú futóműveknél a Rába egy éve felavatott kutatóközpontja tevékenységének két fő iránya a Rába-holding elnök-vezérigazgatójának közlése szerint.

Ötszázbillió wattos teljesítményt produkált a világ legnagyobb lézerrendszere

Ötszázbillió watt (500 terawatt/TW) rekordteljesítményt produkált a világ legnagyobb lézerrendszere, a kaliforniai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium NIF-berendezése - olvasható a ScienceDaily tudományos hírportálon (http://www.sciencedaily.com/releases/2012/07/120716134508.htm).

Visszaverő felület mögé is láthatnak az új fénytrükkel

Új módszert fejlesztettek ki kutatók arra, hogy visszaverő anyagok mögé lássanak be, fényképet készíthessenek a befagyott ablak vagy a bőr mögött lévő dolgokról, sőt akár a sarkon túli területről - közölte a BBC hírszolgálata.

Minden eddiginél jobb felbontással vizsgálhatnak emberi fehérjét

Minden eddiginél jobb felbontással sikerült egy biológiai szempontból fontos emberi fehérjét megvizsgálniuk holland és amerikai kutatóknak, akik eredményükről a Science tudományos folyóiratban számoltak be.

A világ leggyorsabb kamerája azonosítja a kóbor ráksejteket

A vérben keringő sok millió egészséges sejt között is képes gyorsan azonosítani néhány elkóborolt ráksejtet az a rendszer, amelyben egy optikai mikroszkóphoz a világ eddigi leggyorsabb kameráját csatlakoztatták amerikai kutatók.

Fából nyerhető biodízel egy gomba segítségével

Mintegy 300 millió éve, meglehetősen hirtelen befejeződött a kőszén felhalmozódása. A kutatók úgy vélekednek, hogy ezért a fehérrothadást okozó gombák okolhatók, az általuk termelt enzim ugyanis elbontja a kőszénképződéshez szükséges lignint - a felismerés elvezethet egy olyan eljáráshoz, amellyel akár fából is nyerhető dízelüzemanyag.

1 2
Keresés
Bejelentkezés / Regisztráció