A Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség idén is megrendezi a Hungaropack 2013 Magyar Csomagolási Versenyt, amely a csomagolás „Oscar-díjának” számító Worldstar nemzeti megmérettetése.
Az évről évre gyarapodó nemzetközi mezőnyben, immár öt ország 41 csapata mérte össze tudását és ügyességét a hatodik alkalommal, május 10. és 11. között Egerben megrendezett futamokon. A Bosch Rexroth „Drive & Control” filozófiájának jegyében lezajlott versenyen ismét új rekordok születtek. A végső győzelmet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kakukktojás csapata mondhatja a magáénak, hiszen mostantól az ő járgányukat illeti a Rexroth Legjobb Pneumobilja cím.
Most május 11-én szombaton hatodik alkalommal rendezik meg Egerben a pneumobilok erőpróbáját, amelyen idén új versenyszám is debütál, hiszen az eddig megszokott kategóriák mellett ezúttal a Forma 1-es csapatoknál kulcsfontosságú, úgynevezett telemetrikus rendszert is tesztelik a mérnökhallgatók. Ha mindez a kívülről nem is látszik, azért kár kihagyni az eseményt - önmagában és hétvégi kirándulással is nagyszerű program.
Szujó Zoltán, a korábbi „száguldó riporter”, a Forma 1-es stáb kreatív producere és kommentátora a Bahreini és a Spanyol Nagydíj közötti pihenőben a Millenárison játszóterezik. A magyarországi Bosch csoport által életre hívott A mérnökök játszótere eseménysorozat keretében több száz mérnökhallgató készül arra, hogy próbára tegye innovációs észjárását, kreatív gondolkodását.
A zord marsi körülményeket idéző akadálypályán mérték össze képességeiket a nyolcadik alkalommal megrendezett Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén induló csapatok robotjai április 6-án Szegeden. A végső győzelmet 2012-höz hasonlóan a műegyetemisták alkotta Mars Poetica szerezte meg.
Világrekordra készülnek a magyar mérnökhallgatók: a valaha volt legtöbb lépésből álló Goldberg szerkezetet szeretnék megépíteni. Eddig Kalifornia vezetett.
Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.
Az Egyesült Államoknak és az EU-nak egyaránt elege van a kínai napelem-dömpingből. Elkezdődött a csatározás: a feljelentettek feljelentik a feljelentőket.
Újabb üzemanyagtakarékossági álomhatár átlépésére készül Megaméter-III elnevezésű szerkezetével a Kecskeméti Főiskola az energiatakarékos járművek egyik legrangosabb idei versenyén, a finnországi Nokia városban.
A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatói által épített járművek nemzetközi versenyét rendezik meg a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.
A Robert Bosch Power Tool Kft., Európa legnagyobb kéziszerszám gyára negyedik alkalommal rendezte meg Miskolcon, április 28-án, a Föld Napja alkalmából a saját tervezésű, környezetkímélő járművek viadalát, az Elektromobil versenyt.
Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen.
Thaiföldtől Svédországig, Lengyelországtól Görögországig több mint húsz nemzet makettkészítői mintegy 1200 alkotást vonultatnak fel a szombaton Mosonmagyaróváron nyíló nemzetközi makettkiállításon.
A kölni igus GmbH, az energialánc-rendszerek, vezetékeik és tartozékaik vezető gyártója harmadik alkalommal adja meg a rajtjelet a „vector award“ versenyre. Ez alkalommal is olyan merész energia-hozzávezetési alkalmazások kerestetnek, amelyek sokoldalú energialáncokkal és vezetékekkel valósítanak meg.
A közelmúltban sikeresen lezárult az 5. Nemzetközi Rexroth Pneumobil versenyre való nevezés. Összesen 44 csapat jelentkezett a jövő évi megmérettetésre.
A Schneider Electric, az energiamenedzsment megoldások egyik nemzetközi specialistája idén november 16-án díjazta a Schneider Initiatives Emploi SIE (Schneider Alkalmazotti Kezdeményezések) szövetség keretén belül megrendezett „Vivez l’Aventure!” (Kalandra fel!) verseny hat, leginkább vállalkozó szellemű kezdeményezését.